Freunde Bleiben

Újra együtt a csapat

2009. okt. 17. 19:16 - írta Lynn616

Sziasztok! Ismét itt =D

Nagyon köszönöm a komikat! <3

További jó olvasást!

Pux!

x18x

-Én benne vagyok – vonta meg vállát Bill miután ismertettem vele a fejleményeket, miszerint felléphetnének a Szombati jótékonysági esten. – És szerintem a többieknek is okké, bár azt nem tudom Georg benne lesz e. – gondolkodott el, miközben leültünk a játszótéren két hintába.

-Szupi. A lényeg, hogy Csütörtökön este 17 órától lehet menni, hogy meghallgassanak, és ha tetszetek, akkor egyeztettek még.

-Rendben. Akkor lehet elhívom aput is. - Azt szabad, ugye?

-Szerintem igen. – gondolkodtam el.

-Kaphatok puszit? – kérdezte édesen, mikor maga felé fordította a hintámat.

-Kaphatsz. – néztem a szemébe, majd közelebb hajoltam és egy apró puszit adtam a szájára.

-Pont, mint legelőször. – vigyorodott el, majd egy hosszú csókban forrtunk össze.

 

Billel csak fél órát tölthettünk együtt a játszótéren, hisz neki is mennie kellett haza tanulni, és nekem is még volt egy esszém, amit meg kellett írnom törire.

16 órakkor értem haza, ahol már Jenni várt nagy vigyorogva.

-Lynn! De jó, hogy itthon vagy!

-Szia Jen. Mond minek köszönhetem ezt a kedves fogadtatást? – kérdeztem miközben levettem a dzsekimet és a konyhába igyekeztem innivalóért.

-Csak anya meg apa vásárolni mentek és én megcsináltam a házi feladatomat németből, de nehéz volt és vártalak, hogy ellenőrizd.

-Jól van, majd megnézem jó?

-Rendi. Ma Billel voltál? – kérdezett rá a lényegre a kicsi.

-Igen vele. – mosolyogtam rá, majd leültem mellé az asztalhoz.

-Én is szeretném már látni őt. – jelentette ki.

-Ígérem egyszer elhívom hozzánk, okés?

-Igen. – bólogatott hevesen. -  Amúgy meg egyik barátnőd hívott a vonalas telefonon, mert a tiéd nem volt bekapcsolva és kérte, hogy hívd vissza.

-Jah, igen. Lemerült. És ki volt az?

-Leila.

-Remek. – álltam fel. – Akkor felhívom és utána megnézem a leckéd, jó?

-Jó. – azzal Jennifer felpattant és az emeletre vette az irányt, én meg a nappaliban töltőre tettem a telóm és Leilát kezdtem tárcsázni.

-Haló?

-Leila! Szia! Le volt merülve a telóm, ezért nem értél el. Most értem haza, és Jennifer mondta, hogy kerestél.

-Igen. Semmiség csak meg akartam kérdezni, hogy angolból mikorra kell megtanulni a szószedetet?

-Pff… hát most perpill’ fogalmam sincs – gondolkodtam el, majd az előszobában hagyott táskámhoz indultam. – Mindjárt megnézem.

-Köszi.

Gyorsan elő is halásztam a füzetem, majd kezembe akadt a 80 szavas szószedet. Rajta nagy betűkkel: Szerdára.

-Holnapra. – mondtam megsemmisülve a telefonba.

-Remek. – hallottam Leila sóhaját.

-Hát tényleg. Direkt előbb haza jöttem, mert úgy számoltam, hogy még meg kell írni a töri esszét és kész. Erre itt a hülye angol is. – roskadtam le a kanapéra.

-Miért? Hol voltál? – kérdezett rá.

-Billel voltunk a játszón. – mondtam letörve, hisz azon agyaltam, hogy fogom én mindezt ma megcsinálni.

-Hát igen. Ez van ha valakinek pasija van. Ő az első és egészen addig ő is lesz, míg a jegyeid le nem romlanak és a szüleid el nem tiltanak tőle a hétköznapokon. Én már csak tudom. – mondta lehangoltam Leila. - Marknál is ez volt.

-Rohadt jó. Nah mindegy, ha már itt tartunk örülhetsz, mert tájékoztattam Billt az estről.

-Igen? – hallottam a meglepődöttséget a hangjában.

-Nem gondoltad volna mi?

-Nem is tudom. De ugye nem mondtad el?

-Nem. Annyit mondtam, hogy neteztem és ott akadtam rá erre a hírdetésre. Tetszett neki az ötlet. Azt mondta majd megbeszéli a többiekkel, bár Georgot nem tudja, hogy rá lehet e majd beszélni.

-Azt bízzuk csak Lisára. – nevetett Leila.

-Jah… de most eléggé szarul érzem magam hogy hazudtam neki.

-Nem hazudtál Lynn! Csak nem mondtál el mindent. Ez nem ugyanaz.

-Végül is…

-Nah, most nekem mennem kell. Légy jó, és tanulj ezerrel! – utasított.

-Meglesz. – nevettem el magam. – Szia!

-Hali! – majd letette

Aztán felsiettem Jennihez, hogy átnyálazzuk a leckéjét, miután megvoltunk anyuék is haza érkeztek. Vacsiztunk, közben elmeséltem nekik a napomat és a Szombati napot, majd 18 órakkor nekiálltam a töri házinak.

 

„Istenem végre kész!” – dobtam le a tollat az asztalomra, mikor leírtam az utolsó betűt is. „Végül is csak 1 órán keresztül írtam.” – pillantottam rá az órámra az éjjeli szekrényemen, ami 19:08-at mutatott.

Gondolkodtam rajta, hogy rögtön neki is kezdek az angolnak, de végül arra jutottam előbb elmegyek lefürdeni. Miután ezzel is megvoltam felnéztem netre és beléptem msn-re, ahol Tom rögtön rám írt. Beszélgettünk egy kicsit… gondoltam ez még bele fér az időmbe. Mondta, hogy mindenki bele ment a Csütörtöki meghallgatásra, és izgatottan várják. Beszéltünk Billről és rólam. Tom szerint Bill tiszta „happy” mióta összejöttünk és ennek nagyon örülök. Később msn-en megtalált Lisa is, aki Georgról áradozott, hogy jövő hét Szerdán egy hónaposak lesznek, és ekkor tudatosult bennem, hogy már több, mint egy hónapja ismerjük a srácokat és milyen jól megvagyunk, meg, hogy persze mennyi minden történt ez idő alatt.

Mikor már épp terveztem a lelépést, és tanulást, Tom írt rám, hogy ha van kedvem átadja Billnek és beszélgessek vele kicsit. Persze nem bírtam ellenállni az ajánlatnak így még egy fél órára ott ragadtam és 20:38-kor kapcsoltam ki a gépet.

Neki kezdtem az angolnak de annyira nem ment, és már annyira szúrt a szemem, hogy feladtam. Amúgy is folyton Billen járt az eszem. Vele akartam lenni, vele beszélgetni, akár msn-en is órákat. Annyira jó vele.

 

A Szerdai napom átlagosan telt. Persze az angol dogát nem sikerült megúsznom és nagy erőfeszítések árán is csak 4es lett. Előre tudtam, hogy anyu nagyon le fog szidni, így jobbnak találtam közölni Billel, hogy hétközben nem lenne előnyös minden nap találkozni, így megbeszéltük msn-en azért írogatunk majd.

 

Csütörtök este viszont eszeveszettül pattantam be tanulás után a gép elé. 20 óra van. A srácok már biztos hazaértek. Tudtam, hogy úgy is megkapták a fellépésre a lehetőséget, hisz Leila keze van benne, mégis szerettem volna látni, akárcsak msn-en keresztül is, hogy mennyire örülnek.

Az msn-név most „Bill” volt, ezek szerint Tom nincs ott… mindegy.

Lynn üzenete: Szia Bill! Nah mesélj mi volt ma?

Bill üzenete: Megvan Lynn!!!!! Wááá megkaptuk!!

Csak elmosolyodtam a gép előtt.

L: Nagyszerű! Tudtam én! =D Amugy Tom merre van?

B: Anyuval és Gordonnal főzőcskézik xD

L: Értem. J

B:  Am meg tegnap szóba került Leila. Tom minden áron meg akarja magának szerezni. Csak azért mondom, mert tudom, hogy Leila meg helyre akarja hozni Tomot, gondoltam jó ha tudod, hogy Tom még mindig hajt rá szal Leila akcióba lendülhet;)

L: Jaaj Bill, de gonosz vagy a saját testvéreddel szemben :P

B: Dehooogy! =D Amúgy holnap Péntek. Nem találkozunk? Mármint így sokan. A csapat. Van egy nagyon jó kis teaház tőlünk pár saroknyira.

L:Én simán benne vagyok. Meg szerintem a többiek is;)

B: Rendi. (K) Most mennem kell. Kész a vacsi. Kiváncsi vagyok milyen lett.

L: Én is megyek lassan. Jó étvágyat, és sztem akkor hnap tallunk ;) Szia. Puszi(L)

B: Oké. Szia Pusz. Légy jó =)

 

-De jó lesz ismét együtt! – örvendezett Leila miközben a Kaulitz-lak felé sétáltunk 4-en.

-Kár, hogy Timot nem lehet rászedni, hogy jöjjön velünk, ha a többiek is ott vannak. – húzta a száját Lisa.

-Igen. Nagyon rossz, hogy nem bírja őket – helyeselt Chriss – Szerintem nagyon jó arcok. Georggal különösen jól kijövök. Timot egyszerűen csak Bill irritálja. – sandított rám. – Már bocsi, de nekem ezt mondta.

-Semmi gond. Engem nem érdekel ki mit gondol Billről. Csak az bánt, hogy ez az egész Timo hülyesége miatt arra fog majd kényszeríteni, hogy válasszunk.

-Igen, ezen én is gondolkodtam. – bólogatott Leila.

-Tényleg! És mi lett azzal a jótékonysági esttel, amit Leila beszervezett? – váltott témát Chriss.

-Az, hogy Lynn elmondta Billnek. A vezetőségnek persze tetszettek így holnap minden megváltozik. – kacsintott elégedetten Leila.

-Woow! Ez jó lesz! Ott leszünk ugye? – kérdezte Chriss.

-Nem. – vágta rá Leila. – Nem szabad, hogy bármit is megsejtsenek. Mi ketten nem fogunk ráérni. Elmegyünk mamáékhoz.

-De miért? Csak a te apád. – jelentette ki Chriss.

-Igen, de ez így sokkal biztonságosabb.

-Néha téged megérteni lehetetlen. – ingatta a fejét Chriss.

-Igaza van Chrissnek, mi van ha azért kezdenek kételkedni, mert pont ti nem tudtatok eljönni.

-Ugyan miért kételkednének? –kérdezett vissza Leila. – Elmegyünk mamiékhoz, így láthatják, hogy nekünk fogalmunk sem volt, hogy apu oda fog menni az estre.

-Szerintem hagyjuk a témát. – állítottam le őket.

-Igen és térjünk rá arra, hogy Tom számodra tabu. – emelte fel figyelmeztetően a hangját Chriss Leila felé.

-Nem Chris! Ezt már egyszer megbeszéltük. Tudom mit csinálok. Elérem, hogy sírjon utánam. – makacskodott.

-Háát… - nevettem – Magabiztos egy csaj vagy te. – Leila csak sunyin vigyorgott.

-Sőt… néha túlságosan is… - forgatta a szemeit az unokabátyja.

-Srácok! Itt vagyunk. – állt meg Lisa, aki szerencsére az útra figyelt, különben simán elhaladunk a ház előtt.

Megnyomtam a csengőt a kis kapun, majd a házból kilépett Tom, utána Bill, majd egy Georg és egy Gustav is.

-Héé!! Csá'sztok’! – lépegetett elénk Tom. Chrissel lepacsizott, nekem és Lisának egy egy puszit nyomott az arcunkra, majd Leilához lépett átkarolta a derekát és egy jóval érzékibb puszit adott az arcára, amit az alany persze örömmel fogadott.

-Hello mindenki! – köszöntek a többiek is.

-Szia Lynn. – lépett elém Bill majd egy hosszú csókkal üdvözölt, mire mindenki csak huhogott…

Georg és Lisa is egy szenvedélyes üdvözlés után kézen fogták egymást, majd megindultunk a teázó felé.

-Hát srácok. Holnap ismét fellépés. – mosolygott Gustav, hogy tudjunk valamiről beszélgetni az úton.

-Igen, ekkora szerencsét, hogy Lynn rátalált erre és eszébe jutottunk. – vigyorgott Tom, miközben jól összekócolta a hajam, mire Bill csak rácsapott a kezére, amin egy jót mosolyogtam.

-Igen. Köszi Lynn. – mondta édesen Gustav.

-Ugyan srácok, nincs mit. – mosolyogtam erőltetetten, de inkább kerültem volna ezt a témát.

-Hát Lisáék? – kérdezte Leila, aki pár lépéssel előttünk járt.

-Romantikáznak. – nézett hátra Bill, majd mindenki, és szemügyre vettük, ahogy aranyosan ballagnak és valamin nevetgélnek.

-Nagyon aranyos pár. – nyugtázta Gustav.

-Nyááál. – fintorgott Tom.

-Mert? – vonta fel a szemöldökét Leila.

-Azért mert már vagy 3 hete itt csöpögnek egymásnak, de azért Georg ágyba nem vinné a csajt. – magyarázta Tom pici felháborodással a hangjában.

-Nah azért ne beszélj így Lisáról. Ő nem egy olyan csaj, akit csak úgy ágyba visz az ember, és ezt Georg tudja is. Csak te vagy egy tuskó. – oktatta ki őfelségét a hercegnő.

-Leilának teljesen igaza van. – jegyezte meg Gustav. – Tom, ne hidd azt, hogy minden csak a szex körül forog. Ha egyszer szerelmes leszel majd meglátod.

-Chöö… Szerelmes, hagyjál már. – legyintett.

-Tom javíthatatlan. El kell fogadni. Bár a megjegyzéseit tényleg megtarthatná magának. – pillantott ikrére Bill.

-Szerintem meg igen is javítható, csak kell egy igazán kitartó és mindenre elszánt nő, aki megkeresi azt a bizonyos kulcsot a nagy szénakazalban. – osztotta véleményét Gustav.

-Tőlem akár éveken keresztül is keresgélhet az a nő. Nekem olyan kulcsom nincs is. – makacsolta meg magát Tom, jelezve azzal, hogy karba tette kezeit.

-Vagy csak a te kulcsod Billben ragadt és ő azért ilyen extra romantikus mi? – nevette el a végét Gustav.

-Hagyjatok már! – nyávogott az említett.

-Nekem tetszik. – mosolyogtam Billre majd még jobban hozzábújtam.

-Jaaj.. – Tom csak forgatta a szemeit.

 

Kis idő múlva meg is érkeztünk a teázóba. Tényleg nagyon szép és hangulatos volt.

Ahogy beléptünk egy kisebb előtérben találtuk magunkat, ahol egy elegáns úriember köszöntött minket. Kicsit beljebb volt egy bárpult, előtte pedig kis asztalok, székekkel. Halvány narancssárgás világítás volt a teremben és finom gyümölcsös illat terjengett a levegőben. Egy falépcsőn felmentünk az emeletre, ahol voltak hatalmas színes párnák a földön, amire ülni lehetett. Középen volt egy kis asztal, amin vizipipa volt. Ezen kívül voltak még asztalok székekkel. Halk zene szólt és éppen csak, hogy egy kevéske természetes fény szűrődött be a helységbe.

-Mi lenne ha körbe ülnénk egy vizipipát? – kérdezte Georg.

-Benne vagyok. – bólogatott mindenki.

Helyet foglaltunk majd kikértünk különböző aromákat.

 

Sokat beszélgettünk és nevetgéltünk. A legtöbb téma a suli és az eddigi csínytevésekről szólt. Igazán jól éreztem magam velük. Ha velük vagyok, tudom, hogy tartozom valahová.

Ahogy pár percre elgondolkodok és körül nézek a nevetgélő, felhőtlen arcokon, látom, ahogy mellettem Chriss szív egyet éppen a pipából, közben pedig próbálja visszafojtani a nevetést, amit Gustav egyik cikis sztorija váltott ki belőle. Chiss után Georg ül, aki hátát a falnak támasztva nevetgél miközben Lisa haját simogatja. Gustav még mindig bele feledkezve magyaráz, mellette Tom tátott szájjal figyeli, ebből a mondatából vajon mi fog kisülni. Boldog vagyok, hogy így együtt nevethetünk. Hogy jöhet bármi, úgy érzem rájuk számíthatok. Boldog vagyok, hisz nem csak tartozom valahová, de tartozom valakihez is. Jól esik, ahogy hátammal Bill mellkasának dőlve érezhetem szívverését és lélegzetét, hogy gyakran megsimítja a karom, vagy ad egy puszit az arcomra, hogy éreztesse fontos vagyok neki, hogy hallhatom önfeledt nevetését… egyszerűen boldog vagyok.

De vajon ez meddig marad így? Meddig marad minden ilyen felhőtlen és gyermeki? Vajon holnaptól tényleg miden megváltozik? Vajon lesz még valaha is ilyen örömteli összejövetelünk?

Csak egy apró füllentés

2009. okt. 10. 12:17 - írta Lynn616

Sziasztok! Szeretném megköszönni az eddigi kommenteket azoknak akik írtak, folyamatosan írnak. Köszönöm, hogy hűen olvassátok, még ha nem is tudok gyakran rész feltenni. Valójában azért van, mert az én részeim általában hosszúak. Ha rövidebbet írnék lehetne minden nap rész, de úgy gondolom, hogy ha már elkezditek olvasni, akkor egy tisztességes adagot olvashassatok és ne csak pár sort... Köszönöm még egyszer. Pux!

 

x17x

-Én segíthetnék neked ebben az interjú dologban. – ajánlotta fel Bill miután beavattam őt a nyelvtan házimba. – Együtt elmehetnék plázába és ott kérdezősködünk.

-Nem rossz ötlet. Majd kijelölünk egy időpontot ami mind kettőnknek megfelel. – feleltem, miközben kiültünk a fagyizó teraszára a fagyi kelyhünkkel. Furcsa volt, mert pont ahhoz az asztalhoz ültünk le ahova régebben Tommal.

-Akkor ezt megbeszéltük. – kacsintott és belekóstolt a fagyijába.

-Jaja. – majd én is kanalaztam egyet.  – Fura, multkor pont itt ültünk Tommal. – jegyeztem meg.

-Igen? Érdekes egybeesés. – mosolyodott el Bill belemerülve a fagyijába.

-Azt hiszem ezt felesleges volt felhoznom. – mondtam zavartan.

-Miért?Nem baj hogy felhoztad. Kérsz meggyes fagyit? Nagyon finom. – kínálta Bill, ezzel terelve a témát.

-Okké, miért ne. – vontam meg a vállam mosolyogva, majd engedelmesen kinyitottam a szám és vártam a finom falatot. – Hmmm… jó ízű.

-Ugye? Én imádom. – kapott be egy jó púpos falatot.

-Az ananászos is fincsi. Kérsz? – nyújtottam felé.

-Nem köszi. Azt nem szeretem. – fintorgott.

-Hát jó. Akkor mesélj valamit.

-Mit meséljek? – kérdezte kiváncsian.

-Nem tudom… olyan titokzatos vagy. Annyit tudok rólad, hogy szeretsz énekelni, jársz prózamondó versenyre, van egy ikertesód, elváltak a szüleid… és.. hát ennyi. – soroltam fel.

-Okké, de még nem ismerjük olyan rég óta egymást. Vegyünk például téged. – tette le a kanalát és teljes mértékben rám figyelt. – Abba a suliba jársz, ahol apum tanít, van egy húgod, mindig vidám vagy, és segítőkész, és bármikor eléred, amit szeretnél. Egy kis aranyos lánykának állítod be magad, de tudsz te nagyon gonosz és ördögi is lenni. Jó humorérzéked van. Nem vagy haragtartó. – sorolta fel pontosan azokat a tulajdonságaimat, amiket néha még én is elfelejtem, hogy vannak.

-Bill.. ez… ez… - elállt még a lélegzetem is a döbbenettől.

-Hát. Ez. – vigyorodott el. – Talált, süllyedt.

-Ennyire nyitott könyv lennék? – kérdeztem hitetlenkedve.

-Őszintén szólva én bárkit kiismerek pár nap alatt. – tárta szét karjait.

-Jó vagy. – nevettem.

-Tudom. – nevetett ő is.

-Nah akkor most én is megpróbálkozom. – húztam ki magam a székben és koncentráltam. – Hmm… te csendes vagy, de azért megvan a magad véleménye mindenről, úgy látod a világot, amilyennek képzeled…

-Háát.. fogjuk rá, hogy igaz.. de az hogy csendes vagyok az túlzás. – vágott közbe

-Okké… akkor… ahha! Felelőség teljes vagy! – vágtam rá büszkén, mert szinte biztos voltam a sikeremben.

-Háhá! – nevetett fel

-Most mi van? – durciztam be.

-Semmi. Ez kicsit túlzás volt. Okké, hogy tudom, hogy mik a kötelességeim de a felelőség teljes, az nem vall rám.

-Hm… akkor még tényleg nem ismerlek igazán. – gondolkodtam el hangosan.

-Egyszer, például – kezdett bele – Elkötöttük páran a nevelőapám verdáját és…

-És kicsit behorpasztottátok, de ő még a mai napig nem tudja, hogy kik voltak. – fejeztem be mosolyogva.

-Pontosan! Honnan…?

-Tudom? – kérdeztem – Tom mesélte, mikor itt voltunk. – mondtam egyre halkabban, majd ismét bele feledkeztem az időközben péppé olvadt fagyimba.

-Áh.. értem. – válaszolt Bill, majd ismét egy kis csend következett

„Basszus kell nekem mindig felhozni…” szídtam magam.

-Lassan indulunk? – kérdezte hirtelen Bill. – Látom végeztél a fagyival. – nézett rám mosolyogva.

-Igen, mehetünk. – mosolyogtam vissza rá.

Miután kifizette a kelyheket megindultunk a buszmegálló felé.

 

-Nagyon jól éreztem magam. – nézett mélyen a szemembe, miközben mindkét kezem megfogta és édesen hintáztatni kezdte ide-oda.

-Én is. – válaszoltam. – Köszönöm a fagyit, meg úgy az egész délutánt.

-Ugyan! Nincs mit. – mosolyogva néztük egymást egy darabig, majd szeme elkalandozott az ajkaimra, majd vissza az én tekintetemhez. Így eljátszadozott egy darabig. Pontosan addíg, amíg el nem érte, hogy én csókoljam meg őt. Hosszan, lágyan. Közben egyre szorosabban ölelt a derekamnál, már szinte egymás lábán tapostunk de nem érdekelt, még közelebb akartam tudni. Jobban a nyaka köré fontam a karjaim és lábujj hegyre emelkedtem, hogy ne keljen nagyon görnyednie. Annyira jó volt. Aztán meghallottam a busz hangját.

-Itt…a…. b.. buszom. – próbáltam elszakadni tőle.

-Oké…- csók – oké. – vigyorgott édesen. – Akkor majd hívlak, vagy msn, vagy ilyesmi. – intett, majd megindult pár lépést hátra.

-Jójó. – mosolyogtam vissza, majd felszálltam a buszra.

Az ablakból még integettünk, majd elindultunk. Nem akartam neki is mondani, de azért csak úgy magamban megjegyeztem, hogy Tommal is pont ebben a buszmegállóban, pont így váltunk el. Kísérteties…

 

-Lynn! Hozzád jöttek! – kiabált fel nekem anyu az emeletre.

-Megyek! – szólam le. „Hmmm… 18 óra van. Épp fürödni készültem, nagyon fáradt vagyok. Ki lehet az?” Gyorsan felkaptam a papucsom és lecsattogtam a lépcsőn.

A konyhában Leilát és Lisát találtam, ahogy épp anyu szolgálta ki őket üdítővel.

-Szia Lynn! – köszöntek a csajok.

-Sziasztok. Hát ti? – kérdeztem meglepetten. – De látom már bemutatni nem kell anyum. – jegyeztem meg.

-Nem, már megtörtént. – mosolygott anya, majd magunkra hagyott.

-Minek köszönhetem ezt a késői látogatást? – ültem le az asztalhoz.

-Hát annak, hogy Leila kitalált valamit, amit minden áron el akar már most mondani nekünk. – húzta a száját Lisa. – Szóval még én sem tudom, hogy miért nem ért volna rá holnap.

-Mert nem. – válaszolt nemes egyszerűséggel Leila. – Minél előbb tudtok a tervemről annál jobb. – húzódott mosolyra a szája.

-Már rosszul kezdődik. – támasztottam meg unottan a fejemet bal kezemen.

-Hadd halljuk. – ült le mellém Lisa is, Leila pedig az asztalra támaszkodva belekezdett a mondókájába.

-Tehát lesz egy jótékonysági est ezen a szombaton. Apu is a meghívottak között van. A lényeg, hogy 3 fellépő lesz azon az estén. Egyik egy sztárvendég lesz, LaFee. A másik kettő pedig lehet valami kezdő banda. Felvetettem apunak az ötletet, hogy beajánlanám a Devillisht. Belement. – húzta ki magát Leila.

-Ööö.. – pillantottunk egymásra Lisával.   – Figyi Leila, már nem azért de elfelejtetted, hogy Georgon kívül senki sem díjazta az ötleted és emiatt kisebb sértődések is voltak?

-Jaaj Lisa. Igen tudom, de akkor had fejtsem ki jobban. – erősködött.

-Szerintem ennek semmi értelme. Ha nem akarják akkor…

-Lynn! Had mondjam végig először. – vágott a szavamba Leila. Eléggé meglepődtem. Szem forgatva csaptam a kezeimet az asztalra ezzel jelezve, hogy nekem aztán annyira mindegy.

-Arra gondoltam, hogy bár Georg benne lenne, neki sem mondjuk el. – pillantott szigorúan Lisára. – A lényeg az lesz, hogy holnap Lynn nagy lelkesedéssel elmeséli Billnek, hogy ráakadt erre a jótékonysági estre és látta, hogy keresnek fellépőket. A srácok nagy boldogan elfogadják a lehetőséget, elmennek az úgymond „meghallgatásra” és tuti hogy ők lesznek a befutók. Fellépnek az esten és ha apunak is bejön majd, ami szerintem tuti, oda megy és szerződést ajánl nekik, anélkül, hogy tudják, hogy mi szerveztük össze az egészet. -  Itt kisebb hatás szünetet tartott, és én is próbáltam felfogni Leila kis ötletét.

-Okké, és szerinted nem jönnek rá a vezeték nevéből, hogy te apád? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában Lisa.

-Nem baj ha rájönnek, mert én nem leszek ott, ti meg szépen elhitetitek velük, hogy én úgy besértődtem, hogy nem is szóltam apámnak róluk, te Lynn, nem is tudtad, hogy apu is hivatalos az estre, és ez az egész apu saját, egyedüli döntése volt. – jelentette ki határozottan.

-Basszus te mindenre gondoltál. – hitetlenkedett Lisa.

-Kár, hogy én ebbe nem megyek bele. – álltam fel az asztaltól, hogy nyomatékosítsam a kijelentésem.

-De miét nem? – nyávogott Leila.

-Hogy miért? – álltam elé. – Billel kemény 3 napja vagyunk együtt. Nem szeretném a kapcsolatunkat egy hatalmas hazugsággal indítani. Egyszer úgy is kiderülne ez az egész, és akkor nekünk annyi. Ezt nagyon nem szeretném elszúrni. Hagyjuk, had csinálják maguk. Ez az egész bandásdi nem ránk tartozik. – indultam meg a nappali felé

-Lynn ne legyél már ilyen! – sietett utánam Leila. – Tudod, hogy mennyire szeretnék ezt. Csak olyan makacsok. Én csak jót akarok nekik.

-Igen? És mi van ha tényleg jót akarsz nekik és nagy sztárok lesznek? – kérdeztem kissé ingerülten. – Mi van ha nem lesz egy perc nyugtuk se! Ha őket is zaklatni fogják! Ha ők is olyan beképzeltekké válnak? – támadtam le szegény Leilát.

-Lynn? Ugye ezek miatt inkább csak te félsz? – kérdezett rá Lisa.

-Mi én…én..

-Te igen.  – tette csípőre a kezét Leila. – Most hogy együtt vagytok Billel nem akarod még elképzelni se, hogy esetleg rajongói legyenek, hogy több napig távol legyen, hogy ne tudjon rád figyelni. – vágta hozzám Leila. – Milyen önző vagy! Az nem érdekel, hogy Billnek, és a többieknek ez az álma, mióta együtt vannak, mint banda?!

-De. – hajtottam le a fejem.

-Lányok? Minden rendben van? – jött le anyu a lépcső.

-Igen persze. – mosolygott Lisa. – Mi megyünk lassan.

Én még midíg csak álltam ott egy helyben, megkövülve, a padlót bámulva.

-Ne haragudj. – vette lejjebb a hangját Leila. – Nem akartam…

-Semmi baj.. lehet igazad van. Csak tudod… ő az első barátom. – mondtam pirultan.

-Tényleg? – nézett rám nagy szemekkel Leila.

-Igen. Mindegy. Majd meglátom még. Holnap Kedd, talizunk a suliba. – erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd ki kisértem a lányokat.

-Szia Lynn. És még egyszer bocsi.

-Mindegy. Nah sziasztok. – zártam be a kaput, intettek majd elindultak.

 

Este sokáig gondolkodtam azon mi lenne ha Billék híresek lennének, vagy mi lenne ha nem. Sajnos nem jutottam nagyon sokra.. Csak azon járt az agyam, hogy Bill mennyire szeretne hivatásos énekes lenni, és hoyg ez mennyire sokat jelentene neki…

 

-Szia Lynn! – hallottam egy ismerősen csengő hangot a suli kapujában. Már vagy 20 perce vége volt az óráimnak csak még egy témazáróról beszéltem az angol tanárommal és most tudtam szabadulni.

Mikor megfordultam Billt láttam a kapuban. Édesen vigyorgott. Fehér fogai csak úgy világítottak. A mai szeles idő jóvoltából fekete, beállított haja össze vissza kuszálódott, de még így is elbűvölő volt. Egy fekete bőrdzsekit viselt hatalmas ezüst nyaklánccal. Egy sötétkék farmer volt rajta, egy halálfejes övvel.

-Bill! Megint eljöttél? – kérdeztem meglepődve majd karjaimat átkulcsoltam a nyakán mire a több sulis tekintete is megakadt rajtunk de nem érdekelt.

-Hát igen. Nincs jobb dolgom. – nézett le rám édesen és adott egy szájra puszit.

-És az érettségi? – kérdeztem rá.

-Az még 2 hónap. – nevetett. – Milyen volt a napod? – kérdezett rá miközben összekulcsoltuk a kezünket és megindultunk a sulitól.

-Hát hosszú és fárasztó. – sóhajtottam, majd megláttam a túloldalon Mia kiváncsi tekintetét, de amini oda fordultam elfordult és sietősen elindult.

-Kit nézel? – pillantott arra Bill is.

-Senkit nem érdekes. – mosolyogtam rá. Pár percig csak csöndben lépkedtünk, miközben folyamatosan pörgött az agyam. Csak az volt a furcsa, hogy mégsem jutottam semmire. Lopva Billre pillantottam. Szerettem a szép arcát. Olyan tökéletes, így oldalról is. Olyan nyugalmat sugároz, és egyfajta felsőbbrendűséget…

-Bill, van már valami elfoglaltságod Szombatra? – kérdeztem hirtelen rá.

-Háát, apuhoz megyünk Tommal, tudod, most hétvégén sem mentünk a medence party miatt. Miért? – kérdezett rá.

-Csak találtam valamit az interneten. – nyeltem egy nagyot.

-És mi lenne az? – kérdezte mosolygósan.

A befuccsolt party

2009. okt. 3. 19:54 - írta Lynn616

x16x

-Háát… azt hiszem vége az estének. – jött felénk Tom, mire én reflexből hátrébb léptem Billtől.

-Miért? – kérdezte meglepetten Bill.

-Áhh... – legyintett Tom unottan. – Leila puffogva haza indult gyalog, azzal a szöveggel, hogy ő csak jót akart és erre lehurrogjuk őt. Chriss elment vele. Georg besértődött ránk és kocsiba szállt, Lisa sem tudta megállítani így ő is ment vele. Gustav hazaküldte a focistákat, Timo ment velük. Így már csak négyen vagyunk.

-Ez így eléggé szar befejezése egy bulinak. – sóhajtott Bill.

-Azért látom valami mosoly csak bujkál ott. – húzta össze a szemeit Tom miközben testvérén jártatta tekintetét. Én meg sem tudtam szólalni. Még mindig az előbb történtek hatása alatt voltam. Hirtelen arra eszméltem fel, hogy Bill finoman átfogta a derekamat és magához húzott.

-Tudod van okom mosolyra. – pillantott rám Bill.

-Mi?? Ez most komoly? – hüledezett Tom.

-Az. – vigyorgott Bill.

-Igen. – mosolyodtam el pirultan.

-Igen! Én már legelejétől tudtam! Megmondtam! Háhá! – örvendezett magának Tom. – Ugye Bill? Már akkor tudtam, mikor mesélted, hogy felmentél az msn-emre és… - aztán itt hirtelen megakadt.- vagyis…

-Mikor voltál te Tom helyett fenn msnen? – kérdeztem rá Billre nagy szemekkel.

-Ö.. hát.. izéé – vakargatta a tarkóját

-Hát amikor te azt hitted, hogy nekem vallottad be hogy tetszik Bill, de…

-Tom. Elég! – szólt rá Bill.

-Most már úgy is mindegy. – védekezett

-Ugye nem haragszol? – nézett le rám édesen Bill.

-Hát nem is tudom… - húztam az agyát. – Nem volt szép dolog tőled…- mivel láttam, hogy már nagyon be van ijedve nem gonoszkodtam tovább. – Nem haragszom, nyugi.

-Jaaj..örülök. – mosolygott és adott egy puszit a számra.

-Baszki miről maradtam én le?? – lépett a garázs elé Gustav is.

-Okké Gus, átöltözünk rendes ruhába, segítünk összepakolni és közben Lynnék mindent elmesélnek, mert van egy sejtésem, hogy délután nem véletlenül tűntek el egyszerre. – vigyorgott Tom.

 

-Lynn, kicsim, még csak 20 óra van. – lepődött meg anyu, mikor beléptem a nappaliba, ahol ő és Jenni tévéztek. –Történt valami?

-Hát elég sok minden. – vetődtem le a fotelba anyuék mellé.

-Mesélj. – mosolygott anyu.

-Hát amikor megérkeztünk minden jól indult… - kezdtem bele a mesélésbe. - … És most az van, hogy én Hétfőn beszélek Leilával suliba, hogy attól még, hogy a fiúk nem élnek az ajánlattal ne haragudjon rájuk, mert így ez csak a srácoknak esik rosszul. Billék is Hétfőn fognak beszélni Georggal, hogy ne haragudjon rájuk, és hát kb. ennyi.

-Fúú és ez csak egy szombat délután volt. – mosolygott anyu. – Nagyon szeretném majd jobban megismerni ezt a Bill fiút. – tért rögtön a témára.

-Rendben – sóhajtottam. Tudtam, hogy úgy sem kerülhetem ki.

-De nagyon örülök neked kislányom. – jött oda anyu és megölelt.

-Anyu. Még nem megyek férjhez. Nyugi van. – nevettem, mikor nagy nehezen elengedett.

-Tudom Lynn, de innentől egy új szakasz kezdődik az életedben. Az első kapcsolat nagyon fontos egy tinédzser életében.

-Igen. Majd fogtok csókolózni, meg puszizkodni. – mosolygott Jenni. – Majd ha nekem is lesz fiúm én is nagy leszek anyu?

-Igen Jennifer. De az még odébb lesz, remélem. – simogatta meg az arcát anyu.

-Majd ha nagy leszek. – húzta ki magát Jen.

-Igen, kicsim. – mosolygott anyu. – Amúgy Lynn. Ma sokáig van apád dolgozni és holnap is be kell mennie a bíróságra. Arra gondoltam elmehetnénk hármasban az állatkertbe. Ha gondolod Billt is hozhatod. – jelentette ki anyu.

Hirtelen nem is tudtam mit mondjak. Szerintem azért kicsit túl korai lenne rögtön anyám elé küldeni Billt. De anyut sem akartam megbántani.

-Hát holnap nem jó neki, mert nem lesznek otthon. – mondtam a legnagyobb csalódottsággal

-Nem baj, majd máskor. – mosolygott anyu. – De akkor megfelel a program?

-Persze. Jobb, mint itthon dögleni, ugyanis nem terveztem semmit. – válaszoltam. – De most megyek is fel, azért fárasztó volt ez a mai nap. – mosolyogtam, majd felmentem, Lezuhanyoztam, néztem kicsit tévét majd aludni próbáltam, de végig csak a mai nap eseményei jártak a fejemben, persze Billel együtt. „Furcsa, hogy mikor először megláttam, azt hittem sosem ismerem meg, aztán kiderült, hogy Tom tesója… és a többi.. de az biztos, sosem gondoltam a sok zűr-zavar közt, hogy valaha is azt mondhatom, hogy ő a barátom. Bill Kaulitz a pasim.”

 

Hétfő reggel kipihenten és boldogan érkeztem a suliba. Ugyanis Bill egy „jó reggelt” üzenettel lepett meg, amiben meg is kérdezte, hogy ma találkozunk e suli után, aminek nagyon örültem.

-Sziasztok! – léptem be az osztály terembe. Páran köszöntöttek, majd folytatták tovább a hétvége kielemzését én pedig Lisához ültem, aki szokásához híven már korán a suliban volt.

-Szia Liz. Na mizus?

-Hát nem sok. Bocsi, hogy Szombaton csak úgy eltűntem a buliból csak hát Georg... – forgatta a szemeit. – Azért remélem nem volt probléma a hazajutásod.

-Nem, Gustav hazafurikázott minket.

-Akkor jó.

-Amúgy, Georg nagyon haragszik a srácokra? – kérdeztem félve a legrosszabb választól.

-Ááá nem, nem haragszik, csak nem érti, miért nem akarják a lehetőséget. Kicsit kiakadt, mert ő nagyon szeretné. Vasárnap voltunk moziba. Már nem volt olyan levert. Azt mondta már nem érdekli az egész. Fog zenélgetni, de hogy ezentúl nem veszi kötelességének elmenni az összes próbára, amit a fiúk kiírnak. – húzta a száját Lisa.

-Akkor ez még nem is olyan rossz, mint gondoltam. Leilával beszéltél?

-Ahha telefonon. Letisztáztam vele az ügyet. Azt mondta, hogy nem nyugszik bele… tudod milyen? Úgy is az lesz amit akar. – húzódott mosolyra Lisa szája.

-Hát kiváncsi leszek mi lesz. Mindenesetre ha Leila is megjön szeretnék valamit elmondani nektek. – vigyorodtam el akaratlanul is.

-Mi? Ne csigázz már! Mondd. – lökött meg finoman Lisa.

-Majd. – csitítottam le. Ekkor becsengettek, de Leila és Chriss, sőt még Timo sem volt sehol.

-Jó reggelt az osztálynak! – lépett be Mr. Shultz, a nyelvtan tanár a terembe.

-Jó reggelt! – visz hangzott kórusban.

-Mielőtt még elkezdenénk a tananyagot szeretném bejelenteni, hogy jövő hétre a házi feladat, a következő… - vette elő a táblaíró filcét és a tábla felé fordult, majd írni kezdett. Mindenki unottan tekintett egymásra

-Vajon megint mit talált ki? – súgta nekem Lisa.

-Mivel jövő héttől a kommunikációval fogunk foglalkozni, szeretném, ha elkészítenétek egy interjút. Az interjúban legalább 4 vagy több személynek kell szerepelnie. Az a kérésem, hogy ne az ismerősi körből válasszátok ki a személyeket, hanem az utcán vagy boltban, vagy bárhol máshol szólítsatok le embereket. – ecsetelte Mr. Shultz. – Az interjú témája: Fiatalok és a különböző zenei stílusok. – firkantotta ezt is fel.

-És ennek mi is a lényege? – kérdezett rá egy diák.

-A lényege, hogy fejlesszétek a kommunikatív képességeiteket. Ne legyetek zárkózottak, beszélgessetek emberekkel. – válaszolt a tanárúr.

-Nem is rossz. – jegyeztem meg Lisának.

 

-Hát csak kicsit késtem el. – esett be a padba Leila ezzel a mondattal a 2. óra előtt 5 perccel.

-Te meg hol jártál? – kérdezett rá Lisa.

-Sehol. Elaludtam, elfelejtettem beállítani az ébresztőm. – fújta ki magát, majd gyorsan kipakolta a matek cuccot. – Van valakinek leckéje?

-Tessék. – nyújtottam neki a füzetem.  – És Chriss?

-Chriss és Timo ma nem jönnek. Délután meccsük lesz és edzés van most. – kezdte el, mint a gép másolni a leckét Leila.

-De jó egyeseknek. – bökte oda Lisa.

-Jah, de így Nick Morgen sincs a suliban. – pislogott rám Leila.

-Nah igen.. szal szeretnék valamit mondani csajok. – jutott eszembe.

-Úristen! – kapta fel a fejét Leila. – Összejöttetek?

-Kivel? – tátotta el a száját Lisa.

-Hát Nickel! – vágta rá Leila.

-Mi?? – nézett rám Lisa.

-Nem. Nem Nickel jöttem össze. – szögeztem le.

-Ööö.. nem Nickel? Tehát akkor valakivel? – kérdezett rá Lisa.

-Kivel? – sürgetett Leila.

-Háát… Billel. – haraptam bele az alsó ajkamba.

-Wáá! – sikkantott fel Lisa. – Hogy?? Mesélj! Jaaj de jóó. – vigyorgott.

-Nah erre én is kiváncsi vagyok. – mosolygott Leila, majd letette a ceruzáját. – Mindent hallani akarok.

 

-Jó újra látni –mosolygott Bill. Pár perce lett vége a 6. órámnak. Mikor kiértem Bill várt a kapuban. Egy hosszú csókkal üdvözölt, ami még engem is meglepett Lisa és Leila csak vigyorogtak.

-Sziasztok lányok. – köszönt nekik is két puszival Bill, majd megragadta a kezemet. Én csak mosolyogtam, mint vadalma.

-Hello. Öm.. Bill. Bocsi , hogy besértődtem. – húzta a száját Leila. – Csak tudod..

-Semmi gond. – vágott közbe Bill. – Megértem, és én bocsi, nem akartalak megbántani...

-Okké értem én. – most Leila szakította félbe.

-Mentek valamerre? – kérdezett rá Lisa.

-Gondoltam elmehetnénk fagyizni, mge a parkba. – hozta föl az ötletet Bill.

-De jó. – vigyorogtam.

-Akkor jó szórakozást. – mondta Leila.

-Meglesz. – vigyorgott le rám Bill. – Amúgy Tom hiányolja az ő Leila hercegnőjét. – nevette el magát.

-Óh.. igen? – nyalta meg szája szélét Leila.

-Nah, már megint le vagyok maradva? – meresztgette a szemeit Lisa.

-De azt hiszem én is. – néztem kérdőn Billre, majd Leilára.

-Jaaj semmi. Csak olyan jól elszórakoztak szombaton. – mosolygott sejtelmesen Bill. – Vagy csak Leila szórakozott? Hmm… - gondolkodott el

-Mi? – nézett rá az említett.

-Átlátok rajtad. Túl jó ember ismerő vagyok. Éppen szivatod a bátyámat. – mosolygott sokat mondóan Bill.

-Ezt meg? Hogy? – döbbent le Leila de én is.

-Ez van. Én mindenkin átlátok. – rántotta meg a vállát. – És végre egy talpraesett csaj aki móresre tanítja Tomot. Tetszik.

-Én kezdek félni tőled. – húzódtam el poénból Billtől. – Most is látod a gondolataim?

-Ahha. – vigyorgott kajánul.

-Hehe! Ez jó. – nevetett Lisa. – Mármint, hogy Leila meg Tom. Kiváncsi vagyok mi lesz a vége. Nah de most nekem mennem kell.

-Megyek veled. – csatlakozott Leila. – Sziasztok!

-Helló!

-Szerintem mi is induljuk meg. – javasoltam. – Mielőtt még apud meglát, mert akkor aztán tuti az év végi bukás töriből meg németből. – indultunk el Billel.

-Mert? Egyszer úgy is meg kell tudnia. – vonta fel egyik szemöldökét miközben megállt.

-Okké, csak.. nah még nem most. – zártam le gyorsan a témát majd ezek után csendben kézenfogva ballagtunk a fagyizó irányába. Furcsa volt ez még nekem, de nagyon élveztem. Már csak a furcsáló tekinteteket kell megszoknom, amik Billre merednek az utcán. De nem érdekel. Az én pasim egyedi és utánozhatatlan.

Elkezdődött

2009. szept. 19. 14:17 - írta Lynn616

Sziasztok!

Köszönöm a sok kommentet és miattatok rászántam magam és megírtam egy részt :D Próbálok sűrűbben feltenni. de ha nem akkor se pártoljatok el! 

Itt vagyok, csak kevés az időm :/

Nah pussz!

 

x15x

-Ööö..öö..ö. Ő! – emelte rám pirultan Bill a tekintetét, én meg csak bámultam rá idegesen. Először csak a hirtelen jött heves csók miatt éreztem, ahogy végigfut a hideg a hátamon, most viszont Georg kiváncsi tekintetétől és Bill beismerő válaszától nem tudtam szóhoz jutni.

-Mi van? – tátotta el Georg a száját. – Összejöttetek? Mi a fene? – vigyorgott.

-Háát… tudod… még mi… izééé… - Bill próbálta tartani a frontot.

’Most vajon mi lesz? Hisz még mi sem tudjuk… akkor mit mondhatnánk Georgnak?’ – kérdeztem magamban.

-Okké.. azt hiszem kezdem sejteni. – sandított rám Georg. – Én itt belerondítottam valami kezdetleges szituációba.

-Valahogy… ja. – válaszolt zavartan Bill.

-Nyugi srácok. Lakat a számon, és ezer bocsi. És ha gondoljátok nézzetek előre a kertbe, ott is zajlanak ám az események. – vigyorgott, majd pár másodpercig tétlenül álldogált, gondolom neki is kellemetlen volt a helyzet, majd megindult előre, ahonnan hatalmas ricsaj hallatszott.

-Megnézzük? – emeltem a tekintetem óvatosan Billre. Igazából nem nagyon tudtam mihez kezdeni a fennálló helyzettel.

-Igen. Nézzük. – egyezett bele kis fáziskéséssel, majd én szép lassan megindultam előre még mindig remegő lábakkal.

 

-Ó te jó ég! – blokkoltam le mikor megláttam vagy 10 ismeretlen srácot ugrálni a medencébe, meg birkózni, enni a kaját, stb…

-Nekem mondod?? – lépett mellém kétségbeesetten Gustav. – Megjött a drága Timo barátotok.

-Csak sajna nem egy havert hozott, ahogy azt mi ajánlottuk neki. – csatlakozott Leila. – Hanem az egész foci csapatot az edzésről.

-Hát Gustav. Ennyit arról, hogy a lényeg, hogy ne csináljunk felfordulást. – veregette hátba Bill, miközben egy srác felé biccentett, aki a foci labdájával mutatványozott, mikor is levert egy virágot az ablakból.

-Neee!!! – sietett oda Gustav, hogy felmérje a kárt és leoltsa a srácot.

-Jägert? – lépett köreinkbe Tom egy üveg piával a kezébe.

-Honnan van ez? – kérdezte Bill.

-Hozták Timoék.

-Ennek nem lesz jó vége. – csóválta a fejét az éppen érkező Lisa. – 2 srác bent fosztogatja a piás szekrényt.

-Gustav ki fog készülni. – húzta a száját Georg miközben átkarolta Lisa derekát.

-Tooom!! Jössz fürcsizni? – lépett mellé Leila, majd tenyerével végigsimította Tom mellkasát.

-Veled? Bármikor. – villantotta meg hófehér fogsorát a srác, átkarolta Leila derekát és meg is indultak a medence felé.

-Megölöm. – szórtak villámokat az időközben ideérkezett Chriss szemei.

-Nyugi Chriss. Leila tudja mit csinál. – nyugtattam.

-Mégis miből gondolod?

-Tudom és kész. – mosolyogtam.

-Mi lenne ha lecsitítanánk a népet egy kis zenével? – vetette fel az ötletet Georg.

-Remek! Van Foo Fighters CD a közelben? -  kapott rá a témára Lisa.

-Nem erre gondoltam. Megtarthatnánk a minikoncertet. – magyarázta Georg.

-Mi? Ezek ki is csinálnak ha itt el kezdünk nekik zenélgetni. – húzta a száját Bill, mikor végignézett a vele egykorú, kisportolt srácokon.

-Csak nem szégyenlős vagy? Vagy talán félsz? – vigyorogtam rá.

-Én?? Szégyenlős? Chaaa! Még hogy félek? Nah hol vannak a hangszerek?! – indult neki Bill.

-Először a zenészeket kéne összekaparni. – Nézett szét Georg a vendégeken Tom és Gustav után kutatva.

 

-Jaaj már annyira kiváncsi vagyok. – súgta oda nekem Leila, miközben vártuk, hogy a banda összedugdossa a garázsban a cuccokat.

-Hidd el, isteniek lesznek. – mosolyodtam el.

-Egy kis pezsgőt a szép hölgynek? – lépett mellém Nick Morgen, majd karját átvetette a vállamon.

-Köszi. – vettem át tőle a poharat.

-Jól áll neked a fürdőruha. – kacsintott és végigmért.

-Nick! Ilyen feltűnően azért ne! – nevetett harsányan Leila.

-Bocsi.. ilyen a természetem. – válaszolt, de mindvégig csak mosolygott rám én meg teljesen elvesztem kék szemeben. –Tudod az ösztönök.

-Aham .. – erőltettem magamra egy mosolyt… szokás szerint zavarban voltam.

-És mikor kezdenek az önjelölt sztárocskák? –kérdezte némi gúnnyal a hangjában.

-Amint előkészültek. És amíg nem hallottad őket ne beszélj így. – bökte oda neki Leila.

-Ezer bocsi! – tartotta fel két kezét. – Nah most odébb állok. – kacsintott rám, majd elindult a hintaágy felé, én pedig egyhatalmas sóhaj keretein belül Leilához fordultam.

-Anyás! – vigyorgott rám Leila. – A suli legnépszerűbb sráca épp az előbb kezdett ki veled! Ekkora mákot! Nyomulj rá! – örvendezett.

-Hát tudod Leila, történt valami… - kezdtem bele halkan de ekkor…

-Lehet jönni! – szólt ki nekünk Gustav, akit úgy látszott már nem nagyon érdekelt mit művelnek a házával.

-Majd később visszatérünk rá. – felelt Leila, majd felvett egy kisebb tálat, amin még pár szendvics maradt és izgatottan megindult a ház túl oldalán lévő garázs felé.

 

-Lieb die sekunde. – mondta a mikrofonba Bill és kezdetét vette a 8.,és egyben legutolsó szám is.

-Istenem! Ez valahogy állati jó!! – ugrándozott Leila teljesen átadva magát a zenének. – Ha befutnak esküszöm lecserélem Avril Lavigne-t rájuk!

-Igen, tényleg nagyon jók! Még mindig. – kommentálta Lisa is.

-Egy vödör nyál az egész. – jegyezte meg mellettünk Nick, mire csak szúrós pillantásokat kapott tőlünk.

Úgy vettem észre a többségnek tetszett. Timo és Chriss is jól elvoltak a számok alatt és fütyültek is a végén. Személy szerint engem ismét magával ragadott az a hangulat, ami végig uralta a helyszínt a „koncert” alatt. Bill sokszor pillantott rám, mire én egy halvány mosolyt küldtem felé… Hihetetlen volt, úgy éreztem, mintha egyes dalrészleteket csak nekem küldene. Ebből a gondolatomból viszont az ébresztett fel, hogy két kart éreztem hátulról a derekam köré fonódni, majd éreztem, ahogy hirtelen valaki megpuszilja az arcom. Hirtelen oldalra fordítottam a fejem…

-Nick!

-Lynn. – súgta a nevem és szorosabban ölelt. Jól esett a közelsége, talán azért mert még sosem volt barátom. Élveztem, hogy valaki átölel, hogy hozzámér, olyan furcsa volt…

-Kössz. – hallottam Bill hangját a mikrofonba, miután abbamaradt a zene. De most furcsán csengett a hangja. Láttam, ahogy a mikrofont hanyagul az egyik erősítőre ejti majd elsiet mellettem valahová.

-Engedj! – léptem ki Nick öleléséből, amint feleszméltem.

-Mi van? Erre rájött a szapora. – röhögött az egyik srác mögülem.

-Érdekes egy csaj vagy te. – nézett végig rajtam Georg, majd letette a gitárját. – Köszi mindenkinek a tapsot, és örülünk, hogy tetszett. – emelte feljebb a hangját, majd a nép oszolni kezdett.

-Medence! – hallottam egy kiáltást és azonnal üres lett a garázs. Csak Tom, Gustav, Georg, Leila, Lisa, Chriss és én.

-Billnek mi baja? – kérdezte meglepetten Gustav, és hirtelen mindenki Tomra pillantott. De most az egyszer tévedtek… Tom nem tud semmit, én viszont annál többet….

-Ne nézzetek rám! – tárta szét kezeit. – Fogalmam sincs.

-Fiúúk! Isteniek voltatok! Kerítsétek elő Billt, mert valamit szeretnék közölni veletek. – vigyorgott izgatottan Leila.

-Megkeresem – ajánlotta Gustav, Tom pedig csatlakozott hozzá.

-Ügyi voltál. – mosolygott Lisa Georgra majd egy puszit nyomott a szájára.

-Köszönöm. Hoznál nekem egy pohár üditőt? – kérte meg Lizt.

-Persze. – mondta, majd el is tűnt.

-Hát ezt nem gondoltam volna rólad. – támadott le Georg. Kétségbeesetten néztem körül, de rájöttem, hogy csak ketten maradtunk. – Nemrég még nagyban smárolsz Billel, most meg ott enyelegsz azzal az üresfejűvel. És igen, meglepődtem, amikor smároltatok, mert azt hittem, hogy az után Chrisses dolog után Bill nem fog rád hajtani ugyanis akkor ott a buliban sikerült jól összezavarnod, most meg ez. – kelt barátja védelmére Georg jogosan.

-Tudom Georg, de hidd el Nick nem érdekel… nem szándékosan tettem.. rám mászott és…

-Ne nekem magyarázkodj.. fölösleges…

-De…

-Nah megjöttünk. – lépett be a garázsba Tom, Gustav és Bill. – Most hol van Leila hercegnő? – nézett körül Tom.

-Narancslé megfelel? – lépett Lisa Georg elé.

-Köszönöm. – karolta át ő Georg.

-Nah itt vagyunk! – lépett be Chriss és Leila is.

Fellélegeztem, hogy ismét megtelt a helység és nem kell Georg, vagy Bill szemébe néznem. Nagyon-nagyon szégyelltem magam. Bill rám pillantott, de csak a keserűséget és a rengeteg kérdőjelet tudtam kiolvasni a tekintetéből. Minél hamarabb beszélni akartam vele, de egyben féltem is a kettesben maradástól.

-Srácok! Üljetek le, mert olyat mondok amitől hanyatt estek! – jelentette ki Leila.

-Akkor jobb ha tényleg helyet foglalunk. – mosolygott Gus, majd leült a dobok mögé. Tom az egyik erősítőre pattant fel, Bill egy ott tartott székre Georg meg nem vette komolyan így állva maradt.

-Kivele! Ne kímélj! – vigyorgott Tom.

-Szóval, írtóra tetszett a zenétek. Nagyon tehetségesek vagytok. – kezdett bele Leila. – Apukám producer-manager… épp újabb tehetségek után kutakodik. És azt hiszem beajánlak neki titeket! Tuti befutók lesztek és íme! Amire vágytatok ott lesz a lábaitok előtt! – fejezte be Leila de valahogy nem a várt lelkesedést kapta.

A fiúk felváltva pillantottak egymásra.

-Ez nagyszerű ötlet!!! Istenem! – csapta össze két kezét Georg.

-Mii??? – néztek rá az ikrek egy emberként.

-Mi mi?? – értetlenkedett Georg.

-Nem Leila… bocsi, de nem élünk a lehetőséggel. – jelentette ki Bill.

-Miért? – döbbent le az említett, és vele együtt mi is.

-Mert mi nem akarjuk egész életünkbe azt hallgatni, hogy „Ahha a srácok, akik csak azért lettek híresek, mert egy barátjuk rászedte az apját, hogy tegye őket azzá”. – magyarázta határozottan Bill.

-Pontosan. – bólogatott Tom.

-De ehez ennek semmi köze. Higgyétek el ismerem apám, ha nem tetszetek neki úgysem fog csak azért felfedezni mert én kértem meg.  - Kontrázott felháborodottan Leila.

-De mi már olyan régóta arról álmodunk, hogy egyszer majd betörünk… de nem protekcióval… azt akarjuk, hogy mondhassuk majd: „Igen megcsináltuk. Mi egyedül.” – jegyezte meg halkan Gustav.

-De minden banda a kapcsolatok miatt jut el idáig.

-Leila. Majd mi szerzünk magunknak kapcsolatot. – sütötte le a szemét Tom. Nem akart Leila szemébe nézni.. én sem akarnék, hisz Leila annyira lelkes.

-Hát jolvan. Akkor csináljatok amit akartok. – fordult meg, majd kiviharzott.

Pár másodpercig csak szótlanul álltunk.

-Nem akartam megbántani. – hajtotta le a fejét Bill.

-Fiúk! Tiszta lököttek vagytok! – szólalt fel Georg. – Egész eddig egy ilyen lehetőségre vártunk! És tudjátok valahogy totál nem hiszem el, hogy azért nem vállaljátok, mert féltitek az önbecsüléseteket. Egyszerűen csak soha nem gondoltátok, hogy ez valaha is bekövetkezik, most meg hogy itt a lehetőség beijedtetek és visszautasítjátok! Így semmi értelme a zenélésnek! Basszus, tudjuk hogy jók vagyunk. Annyian mondták már! Semmi szó nem lenne arról, hogy protekcióval kerültünk be! Én a részemről végeztem a zenéléssel. Eddig azért csináltam, mert tudtam, hogy vannak céljaink, hogy haladunk valamerre… de így??! Áhh… legyintett majd kiviharzott, Lisa pedig szó nélkül utána sietett.

-Én megnézem Leilát. – indult el kifelé Chriss.

-Faszom! Hazaküldöm ezt a sok idiótát a kertemből. – állt fel lehangoltam Gustav, majd ő is eltűnt.

-Iszom valamit. – állt fel Tom is kedvtelenül és megindult a kertbe.

’Bill és én… ketten.. nagyszerű…’

-Te nem mész sehova? – kérdezte ridegen rám sem nézve.

-Nem. – mondtam határozottan.

-Akkor majd én. – állt fel és indult volna meg de hirtelen felindulásból megragadtam a karját.

-Várj… kérlek. – sütöttem le a szemem. – Ne haragudj. Nickel nem volt semmi… csak megölelt és.. én hirtelen nem is kapcsoltam. Nem érzek iránta semmit és… - elcsuklott a hangom.. fogalmam sem volt mit mondjak. Soha életemben nem voltam még ilyen szituációban.. sőt. Soha életemben nem beszéltem még ilyenről egy sráccal sem.

-Lynn.. hagyjuk. Nem járunk meg semmi.. azt csinálsz amit akarsz.

-De Bill… és az a csók?

-Hát ezt szerintem nekem kéne kérdeznem tőled. – mondta gúnyosan, majd távolodott.. kétségbeestem.. nem akartam hogy elmenjen. Hirtelen eszembe jutott amikor először megláttam az ablakban. Már akkor megfogott. Aztán az a mosoly a suli kapujában… a csók… nem akartam, hogy elmenjen… nem.

-NE!! – kiáltottam utána, mire kelletlenül visszafordult. – Kezdjük új lappal.

-Ugyan mit? Még semmi el sem kezdődött…

-Akkor kezdődjön el.. – súgtam alig hallhatóan, majd a földet kezdtem el pásztázni… még soha nem voltam ilyen.. szinte gondolkodás nélkül jöttek a szavak…

-Tényleg szeretnéd? – váltott át a hangja lágyra

-Nagyon. – néztem lassan a szemébe. Kezem lábam remegett az idegességtől, nem tudtam mi lesz most.. hogy lesz tovább.. egy  őrült szappanoperában éreztem magam, amit mindig átkapcsolok, mert utálom a nyálas jeleneteket… erre most én is egy ilyen áldozatává váltam…

Egy apró, lágy csókot éreztem az ajkamra forrni. Ismét előjött az a bizsergető érzés, ismét még többet akartam, ismét a föld fölött lebegtem.

-Hát akkor… - mosolygott Bill mikor szétváltunk. – Elkezdődött.

-Igen. – mosolyogtam ábrándozva vissza rá.

Édes-fűszeres

2009. szept. 2. 20:03 - írta Lynn616

x14x

 

-És Lynn! Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! – szólt utánam anyu, az ajtóban.

-Persze.

-És ne feledd, hogy legkésőbb 22 órára itthon vagy! – figyelmeztetett apu is.

-Én miért nem mehetek? – csimpaszkodott rám a húgom.

-Haaj… Azért Jen, mert még csak 7 éves vagy. – forgattam a szemeim.

-De akarom megismerni a barátaidat, meg medencézni. – szomorkodott.

-Majd egyszer elhívom őket hozzánk és megismerheted, jó? – hajoltam le hozzá.

-Okké.

-Nah, de most már megyek, mert Lisáék már kinn várnak. Sziasztok!

-Szia!

 

Igen! Végre elérkezett a szombat is. Anyuék elengedtek, mivel mondtam nekik, hogy szerintem nagyon jól sikerült a tegnapi töri dolgozat.

-Végre! – tette össze két kezét Lisa, mikor bepattantam a kocsiba.

-Sziasztok! Bocsi, csak a család… - ingattam a fejem.

-Megértjük. – mosolygott Georg a visszapillantóban rám, miközben megindultunk Leiláért.

-Akkor most a srácok jönnek? – hajoltam előre Lisához.

-Chriss tuti jön, ő már Leilánál van, még beférnek a kocsiba. Timo meg azt mondta meglátja. Mondtam neki, hogy hozzon havert. – rántott vállat Lisa. – Hátha úgy eljön.

-Nem értem miért akarjátok annyira erőltetni ennek aTimonak, hogy velünk lógjon. – értetlenkedett Georg, miközben már-már idegesítően meredt az útra, láttam rajta, hogy nagyon precíz és óvatos.

-Azért, kérlekszépen, mert ti a barátaink vagytok. Te meg a pasim. Timo az egyik legjobb barátom. Nem akarom, hogy ketté kelljen szakadnom a közeljövőben. – magyarázta emelt hangnemmel Lisa.

-Igaza van. – bólogattam.

-Jó, oké. Nekem végül is mindegy. – zárta le a témát Georg.

-Itt balra. – navigálta be egy mellék utcába Lisa barátját. – És ez a ház. – mutatott rá a szélvédőn keresztül.

-Anyás! – füttyentett Georg és fejét már szinte a kormányra hajtotta, hogy a ház tetejét is láthassa. – Itt is partizhatnánk.

-Igen, de Gustavéknál fogunk. – nyomatékosította Lisa.

-Igen, beszéltem Tommal msn-en tegnap. Írta, hogy Gus már nagyon készül és már csütörtökön le akarta rendezni a szendvicseket. – meséltem. – Meg azt is mondta, hogy Bill és ő már előbb ott lesznek, segítenek.

-Sziasztok! – ült be mellém Leila a kocsiba, utána Chriss.

-Hello! Hoztad a piát? – kérdezett rá Lisa.

-Igen. – válaszolt Chriss majd felmutatta a bacardis üveget.

Nem akartunk üres kézzel menni, így vettünk közösen egy kis piát, meg rágcsálni valókat, amiket Lisa hozott.

-Anyám, te aztán tényleg betartod a „Vezess óvatosan” szabályt. – lepődött meg Chriss, Georg vezetési stílusán, mire az említett csak egy fintort vágott a visszapillantóba.

-Hagyd már! – nézett hátra szúrósan Lisa. – Egy hónapja van meg a jogsia. – mosolygott a „sofőrre”

-Jó ég! – csatolta be gyorsan az övét Chriss.

-Boccs, hogy vigyázok rátok. – dörmögte hátra Georg.

-Hülyültem na. – vigyorgott Chirss.

-Persze-persze. – nevetett Leila. – Azért markolod még mindig a kapaszkodót ugye. – húzogatta a szemöldökét. – Chriss sajna fél a járművektől.

-Háhá! Szívtad! Jó mellé ültél be. – vigyorgott Lisa.

-Hé!! És még te mondtad, hogy ne bántsanak. – tetetett sértődést Georg.

-Jaaj bocsi. – simított végig barátja arcán Lisa.

-Nyáááál!!! – forgatta a szemét Chriss.

-Féltékeeeny!! – nyújtottam Chrissre a nyelvem, mire mindenki egy nagyot nevetett.

Boldog voltam, hogy bár Chriss és Georg sem ismerik egymást olyan régóta, mégis jól kijönnek, a maguk módján. És már a kocsiban is nagy volt a hangulat, ami felettébb tetszett.

 

-Véégre!! – tárta ki a hatalmas kapu ajtaját Gustav. – 13:12  van! Hol a csudába voltatok ennyi ideig? – poénkodott.

-Itt –ott. – húztam az agyát.

A nagy kőkerítés, és kapu miatt nem lehetett belátni a kertbe, majd mikor beléptünk rögtön egy szép, két szintes ház tárult a szemem elé.Elég egyszerűnek nézett ki. Mikor a házigazda beinvitált minket nagyon meglepődtem, hogy mennyire családias a légkör. Sok helyen fotók díszítették a polcokat, a falat.  Az egész alsó színt a világos-zöld és vaj-színekből állt. Nagyon szép volt.

-Szép ház. – jegyezte meg Lisa.

-Tényleg az. – tettem hozzá.

-Az ám, de a buli nem itt lesz. Anyuék meg is halnának. – nevetett Gustav.

-Amúgy tényleg az állatkertbe küldted őket? – kérdeztem.

-Jah igen. De mert régóta el szerettek volna menni, aztán vacsizni is mennek. 23-nál előbb nem érnek haza. – kacsintott.

-Király. – vigyorgott Leila.

-Erre tessék. – tárta ki nekünk a hátsó kert ajtaját Gustav.

-Waaow! – nagyon szép volt. Négy lépcsőfok vezetett le a gyönyörű szép pázsitra. Rögtön balra volt egy hatalmas fa-asztal, mellette pedig egy grillező, ahol éppen Tom sütögetett belefelejtkezve a gondos fűszerezésbe. Pont szemben volt a medence, ami egyenletesen mélyült. Hátrébb is volt egy kis út, de azt már nem láttam hova vezet.

-Sziasztok! – lépett ki Bill mögülünk két tálca pohárral egyensúlyozva.

-Hello! – köszöntünk vissza.

-Bill vigyázz azokra! – szólt rá Gustav. – Anyu meghal ha eltöröd őket! – de mintha szava süket fülekre találna, Bill úgy kacsázott tovább le a lépcsőn. – Hallottad Kaulitz?! – kiáltott utána Gustav, mikor látta, hogy Bill vidáman billeg az asztal felé.

-Mi van? – fordult meg Tom. – Wááá! Srácok! Végre! – jött oda hozzánk.

-Hé, Gus! Ezt hova tehetjük? – kérdezte Lisa, a piára és a rágcsákra utalva.

-Tedd csak az asztalra.

-Jolvan.

-Szia Lynn. – adott két puszit Tom, ami meglepett, mert eddig nem köszöngettünk így.

-Hali.

-Óóó… Fogadunk Leila hercegnőhöz van szerencsém. – villantott Tom egy halálian csábos mosolyt Leila felé, aki legnagyobb megdöbbenésemre egyáltalán nem pirult bele.

-Bármiben is fogadtál, most nyertél. – viszonozta a csábos pillantást Leila.

-Oh, hát téged nyertelek el. – vigyorgott Tom.

-Gratulálok! Nagy értéket kaptál. – mosolygott huncutul Leila.

Pár pillanatig egyikünk sem fogta fel, hogy ezek itt ketten bókcsatát vívnak, majd ezt a kis jelenetet az éppen érkező Georg szakította meg.

-Gustav! Kinyitnád a garázst? Be akarom tenni a gitárt.

-Persze megyek. – eszmélt fel a szöszi és megindult befelé, majd Georg is követte.

-Nah le a ruhákkal! – nevetett Tom. – Vagyis, hogy fel a bikinikkel.

-Még rajtad sincs. – jegyezte meg Leila.

-Bikini, az nem is lesz. – nevetett nagyokat Tom.

-Vicces, vicces. – csóválta a fejét Leila.

-Megmutatom a fürdőt. – invitálta be Leilát. Chriss meg nagyon csúnyán nézett rá. – Lynn?

-Mindjárt, csak megnézem a grillt. – mondtam majd Bill felé vettem az irányt, aki épp a húsokat fordítgatta, mellette pedig Lisa álldogált.

-Hmm jó illatú. – léptem melléjük.

-Igen az. Nah megyek átöltözöm. – indult meg Lisa, de előtte jól karon csípett.

-Auuu. – dörzsöltem meg a karom.

-Baj van? – nézett rám nagy szemekkel Bill.

-Jah nem semmi… - néztem le a fűre, hogy ne lássa, hogy elpirulok. ’Jó ég! Leila meg sem rezzen Tom mosolyától én meg azon kibukok, hogy Bill rám néz.’

-Jól néz ki. – pillantottam a húsokra, amiket Bill bőszen forgatott. – Hogy haladnak?

-Igazából fogalmam sincs. – túrt bele a hajába kérdőn. – Nem értek hozzá, csak Tom itt hagyta őrizetlenül. –grimaszolt.

-Értem. – nevettem el magam, mire ő is.

-Okké, ez nem az erősségem. – vallotta be.

-Okké, akkor megnézhetem? – néztem fel rá, majd el akartam venni tőle a villát, de ő valahogy nem engedte el, aminek az lett a következménye, hogy ő a villát fogta én meg félig a villát, félig a kezét és néztük egymást. Alig pár pillanat leforgása alatt már el is húzta a kezét és zavartan pillantott a ház felé, de nekem perceknek tűntek, ahogy ott, akkor, ismét összeért a kezünk, mint a vidámparkban a hajón.

Kis mosollyal az arcomon vizslattam a húst, hogy jó e.

-Szépek a kezeid. – jegyezte meg hirtelen Bill. Hát kicsit meglepődtem.

-Oh.. hát köszi. – motyogtam. Nem értettem mi tetszik neki benne… talán a fekete körömlakk, amit tegnap festettem rá… - Amúgy már jó a hús. – fordultam felé.

-Hozok tányért. – indult meg gyorsan a házba én meg kifújtam magam, hogy végre ne érezzem a torkomban dobogni a szívem.

-De fincsi!! – szimatolgatott a mellém érkező Georg, mire én elmosolyodtam.

-Többiek? – néztem körül, mert senki mást nem láttam az udvaron.

-Bill a konyhába rohant épp az előbb, Tom folyton azzal ugratja Leilát, hogy rátör a fürdőben, Chriss szemmel tartja őket, Lisa meg Gustav szobájában öltözik. Gus meg telózik. – hadarta el.

-Értem.

-Itt a tál. – sietett mellém Bill. – Csak nem találtam melyik fiókba vannak.

-Nem baj. Köszi.

-Hagyd csak. – vette ki a kezemből a villát Georg. – Majd én megcsinálom te meg öltözz át. Bill te is, mert csak ti nem vagytok már fürdőszerkóban.

-Oksa. – indultam be a házba.

 

-Isteni! – jelentette ki teli szájjal Tom, mikor már kint az asztalt ültük körbe és ettük a finom húst, salátával. – Látszik, hogy én csináltam. – bólogatott bőszen.

-Kicsit fűszeres. – jelentettem ki, mire Tom rám meredt. – De épp ezt szeretem. –mosolyodtam el.

-Gratulálunk Tom. – mutatta fel hüvelyk ujját Gustav.

-És ha megkajáltunk tényleg menjünk be a vízbe, mert kezdek megsülni. – legyezgette magát Georg.

-Igen! – helyeselt Lisa, majd öntött egy kis bort magának és Georgnak is. – Még valaki?

-Jöhet! – nyújtotta Bill a poharát, majd végül is mindenki ivott szépen sorba.

-Srácok én full vagyok. – dőlt hátra a székében Chriss. – Most már csak egy csobbanásra vágyom. – sandított a medence felé.

-Ha Tom befejezte elpakolok és mehetünk. – jelentette ki Gustav, miközben a még mindig jóízűen falatozó rasztást figyelte mindenki.

-Most mi van? – állt meg egy pillanatra. Még a saláta is ott lógott a szája szélén.

-Éhezteted otthon magad, Kaulitz? – nevetett fel harsányan Georg.

-Haha!

-Georg! Nem lehetne a keresztnevén szólítani? – kérte Bill.

-Köszi tesó! – bólogatott hevesen Tom.

-Jah nem azért, csak idegesít, hogy hirtelen nem tudom kinek mondja. – magyarázta Bill. Mire Tom csak legyintett egyet mi meg nevettünk rajtuk.

-Nah gyere Liz, ugorjunk egyet. – vetette fel az ötletet Georg.

-Nah persze. Vizes leszek.

-Az meglehet. – vigyorgott Leila. Ekkor Georg hirtelen felkapta barátnőjét és elfutott vele a medencéig majd beleugrott.

-Szép volt! – kiáltott nekik Gustav.

-Héé! Nem is olyan rossz a víz! – virult Lisa.

-Nah, akkor már én is. – pattant fel Gus és már a vízben is termett.

-Bombaaaa!!! – rohant Tom és belevetődött a medencébe.

-Ez az előbb még kajált nem? – nézett értetlenül Leila.

-Nem mindegy az neked? – bökte oda Chriss.

-Nah joh én mentem. – álltam fel.

-Vízbe? – kérdezett rá Bill.

-Így kaja után nem megy. Meg nézem mi van hátul.

-Jövök én is. – állt fel.

-Oksa. – majd megindultunk hátra.

-Láttam nagyon menekültél. – sandított rám Bill, miközben a medence mellett a hátsó kertbe vettük az irányt.

-Igen. Nem akartam végighallgatni az unokabáty fenséges szavait Leilához. – nevettem.

-Mert?

-Chrissen látszott, hogy nem nagyon pontozza Tom nyomulását, hát még, hogy Leila viszonozza is!

-Csak azért tényleg vigyázz a barátnődre. – jegyezte meg Bill. – Tom elég… hmm.. szeszélyes? – kijelentésnek szánta de inkább kérdésnek hangzott.

-Tudom. És Leila is tudja, nyugi. – ekkor láttam meg, hogy hol is vagyunk.

Egy hatalmas fűzfa alatt álltunk. Szerte ágazó, lelógó lombja azt éreztette, mintha egy hatalmas sátor közepén állnánk. Ide alig szűrődött be a forró napsütés fénye. A fűzfa egy erősebb ágára két hinta volt felkötve. Kis rejtek hely, de nagyon szép volt.

-Tetszik, ugye? – kérdezte szelíd mosollyal Bill.

-Nagyon. – nyögtem ki.

-Gustavnak meg nővérének csináltak ide hintát. Régen mindig itt ökörködtünk, mert ez olyan eldugott. – mesélte lelkesen Bill miközben leült a bal oldali hintába.

-Nem is tudtam, hogy van nővére. – lepődtem meg majd helyet foglaltam én is a hintában.

-Most Berlinben van fősulin. – avatott be Bill.

-Értem. És régóta ismeritek így négyen egymást? – érdeklődtem, miközben aprókat löktem a lábammal.

-Elég rég igen. 10 éves korunk óta biztos. –

Ezek után csak ültünk. Nem nagyon szólaltunk meg, néha néha egy-egy mosolyt küldtünk a másiknak, majd hirtelen megfogta a hintám kötelét és maga felé fordított, úgy meglepődtem, hogy egy hang sem jött ki a számon.

-Vigyázz. – suttogta miközben kezével vészesen közeledett az arcomhoz, a szívem a torkomban dobogott ’vajon mit akarhat?’ aztán összpontosított és óvatosan kivett a hajamból valami apró zöldes bogarat.

-Ezért nem a legjobb egy hatalmas fa alatt lenni. – mosolygott majd pár pillanatig néztük a bogarat és elpöckölte.

-Köszi. – néztem gyönyörű barna szemeibe amik ismét csodálatosan csillogtak.

Még mindig nem eresztette a hintám. Sőt a másik kezével is megfogta a kötelet. Térdeink súrolták egymást. Teljesen elvesztem a tekintetében. Hatalmas szemei szinte tűként fúródtak az enyéimbe. Még csak pislogni sem tudtam. Erőtlenül kapaszkodtam a hinta kötelébe, mikor szemei egyre közelibbeknek tűntek. ’Istenem! Már nagyon közel van’ eszméltem fel.

-Nagyon szép vagy. – súgta én meg totál elpirultam. ’még hogy én szép?? Most komolyan gondolja?’ fordítottam volna el a fejem, de rájöttem nem szabad. Most nem. Aztán megéreztem ajkait az enyémen. Szinte égettek. Pár másodperc volt, de isteni. Egy picit elhúzódott, én meg nem bírtam ki mosoly nélkül. Úgy látszik ez önbizalmat adott neki, mert ismét éreztem ajkait, ahogy gyengéden a számhoz érnek. Puha volt és édes. Olyan édes-fűszeres, az ebéd után. Épp, hogy egy pillanatra vesztettem el a fejem, és önkéntelenül is utat engedtem nyelvének, amit ki is használt. Teljesen leblokkoltam, mikor nyelveink szinte összeforrtak. Kezeim erőt vesztetten csúsztak le a köteleken, míg Bill kezeit el nem érték és ott megállapodtak. Szenvedélyes volt. Szenvedélyes és érzéki. Egy pillanatra megijedtem mikor valami durva fémet éreztem, de akkor rájöttem, hogy valószínűleg nyelvpiercingje is van, ami még jobban izgatott.

-Bill!! Lynn! Hol vagytok? Ezt látnotok kell! – hallottuk Georg kiabálását, így elváltunk. Csak mosolygott és nézett.

-Nem is tudtam, hogy van nyelvpiercinged. – ez volt az első dolog, ami az eszembe jutott.

-Nem is tudtam, hogy ilyen jól csókolsz. – mosolygott Bill.

-Ki csókol jól?? Mi van? – meresztgette szemeit Georg, mikor hirtelen kilépett mellém a fűzfa egyik lombos része mögül.

Új barátokat szerezvén feledd a régieket

2009. aug. 23. 20:47 - írta Lynn616

Sziasztok! Kaptok egy szép hosszú részt :D

Aztán becsületesen elolvasni ám! =D Remélem tetszeni fog ez is.

Pussz!

 

 

x13x

-Nem úgy volt, hogy javítani fogsz az átlagodon? – vont kérdőre apu.

Miután hazaértem a Kaulitz házból rögtön bevetődtem a szobámba és max hangerőre nyomtam a zenét, mire egy apa jelent meg az ajtómban az ellenörzőmet követelve, mert, hogy sosem lát tanulni. – Erre tessék! Egy ötös történelemből, mai dátummal. – himbálta meg a kis füzetet.

-Igen, de az a tanár pikkel rám apu! – védekeztem, miközben leültem a forgó-székemre az íróasztalom előtt. – Tudta jól, hogy nem tanultam a hétvégén és mégis engem hívott ki!

-Mégis honnan tudta volna?

-Onnan, hogy a fiaival lógok együtt mostanában és a vidámparkba is velük mentem – avattam be egy kis részletbe őt. Apával szinte sosem osztok meg ilyeneket, néha anyu szokta őt beavatni.

-Jah, anyád mesélte. – vette lejjebb a hangerejét. – De ez akkor sem magyarázat arra, hogy ne tanuljál! Még egy utolsó lehetőséget kapsz. Ha nem sikerül, újra büntetést fogsz kapni. És szeretném ha hét közben nem az újdonsült barátaiddal lógnál, mert ha jól tudom, mind egy osztályba jártok. Ott együtt lehettek eleget.

-Jó. – hajtottam le durcásan a fejem. Apu aláfirkantotta a jegyet majd letette elém az asztalra.

-Lynn! – jött be Jennifer a szobámba. – Mia jött hozzád.

„Basszus… már több, mint egy hete nem is beszéltünk…” jutott eszembe.

-Köszi Jen.

Kérdően apura pillantottam, aki bólintott, hogy mehetek.

-De csak egy órát! – szögezte le.

-Oksa. – azzal vágtattam is le a földszintre, majd az ajtóba, ahol meglepetésemre nem volt Mia. Ugyanis a kapuban állt.

-Hello! – köszöntem rá mikor oda értem. – Miért nem jöttél be? Amugy mizu? Rég láttalak.

-Szia. – köszönt rám egyhangúan. – Nem maradok sokáig ezért nem is nagyon mentem beljebb.

-Apu egy órát engedett. Képzeld annyi minden történt! – lelkesültem fel.

-Elhiszem, hisz jó régen találkoztunk már. Kicsit elhanyagolva érzem magam. Mióta új osztályba kerültél és új barátaid lettek úgy látszik nem vagy kiváncsi rám.  Már úgy érzem nem is avatsz be mindenbe…

-De én most akartam. – vágtam közbe.

-Igen. Aztán egy hétig megint semmi… - húzta el a száját. – Tudod én is megismerkedtem új arcokkal… lehet, hogy nem olyan vagányak, mint a Kauliztok, vagy nem olyan gazdagok, mint Leila Jost és nem olyan népszerűek, mint Lisa Klein, de vannak…

-Mia, mondd, ezt most, mégis hogy érted? Úgy hangsúlyozol, mintha legalább is én ezek miatt választottam volna őket barátoknak. – kérdeztem kétségbeesetten, de egyben dühösen is.

Mia a kerítés kapujával babrált eddig, de most teljes mértékig rám figyelt.

-Én csak azt akarom mondani, hogy ezt ne erőltessük. Én soha nem néztem jó szemmel arra a két csajra, meg a két srácra, akik velük szoktak lógni. A Bill gyerek oldalán ki sem mernék menni az utcára, mert még vele együtt engem is elítélnének… - váltott át gúnyos hangnemre.

-Annyira meg akarsz felelni mindenkinek, hogy ez már röhejes. – vetettem rá szánakozó pillantásokat.  – És ne merészeld leszólni a barátaimat.

-Barátaid? Ugyan már! Alig két hete ismered őket.

-Valahogy mindennek el kell kezdődnie. – kontráztam.

-Jolvan. Mindegy. Én lépek.

-Lépjél. – vontam vállat flegmán.

Majd meg sem várva, hogy elinduljon rázártam a kaput, megfordultam és már indultam is meg befelé.

’Istenem, még egy ilyen csajt. Az egy dolog, hogy most tényleg kevesebbet voltunk együtt de attól még nem kellett volna felhúznia magát ezen. És mit jön ő ahhoz, hogy leszólja a barátaimat?’ idegeskedtem de aztán rájöttem, hogy ennyit nem ér meg az egész.

Bekapcsoltam inkább a vivát és idióta klipeket kezdtem el nézni, míg ki nem pattant valami abból az okos kis agyamból…

Megkerestem a telóm és már pötyögtem is.

„Szia Tom, Remélem rendeződtek már a dolgok Billel. Említetted, hogy menjünk csobbanni egyet Gustavékhoz. Ebből azt vettem le, hogy van medencéjük. Nekem nincs meg Gus száma, de én benne lennék a hétvégén egy medence partiban náluk. Én vinnék kaját, meg mindent, neki csak a helyet kell biztosítani. Kérdezd meg hátha neki is lenne kedve és akkor, egy páran elmennénk. Pussz, Lynn.

Pár percig gondolkodtam, hogy elküldjem-e. Nem hangzik-e túl tolakodónak, de úgy érzem Gusnak is tetszene az ötlet és jól éreztük magunkat együtt. A multkori csapathoz még elhívnánk Leilát, meg esetleg Timoékat és már is meg van a hétvégi program.

 

Aznap még megvacsoráztam, fürödtem és néztem a családdal közösen egy filmet, de Tomtól még nem jött válasz sms.

 

-Ez az ötlet állatira tetszik. – vigyorgott Leila.

 Kedd délelőtt épp a suli menzáján igyekeztünk még üres helyet találni hármunknak.

-Jahm nekem is. Bár ha jól számoltam épp női problémáim lesznek. – húzta a száját Lisa.

-Akkor téged óvatosan dobálunk a vízbe. – kuncogott Leila.

-De csajok, ez még nem tuti. – emlékeztettem őket. – Tom még mindig nem írt vissza.

-Nem baj. – mosolygott Leila. – Mást nem, nálunk meg tarjuk. Már beleéltem magam.

-Nézzétek! Ott van Timo és Chriss. – mutatott egy kisebb asztal felé Lisa.

-Menjünk. – indultunk meg.

-Cső csajok. – köszöntek ránk a fiúk. – Hogy tetszett a biológia óra? – húzogatta a szemöldökét Timo.

-El sem tudjátok képzelni mennyire imádok békát boncolni. – válaszolt ironikusan Leila.

-Pffúj.. Még most is ráz a hideg. – borzongott meg Lisa.

-Nekem tetszett. – harapott egy hatalmasat Chriss a szendvicséből.

-Jahm.. kidobtunk egy békalábat az ablakon. – nevetett halkan Timo.

Míg a srácok erről a felettébb gusztusos témáról konzultáltak én meglestem a telómat, ami egy olvasatlan üzenetet jelzett a képernyőn. Izgatottan léptem az üzenetek menüpontba…

Szijo! Nah ez egy jó ötlet volt tőled! Tegnap sehogy sem tudtam elérni Gustavot, ma viszont beszéltem vele és ő is szívesen tartana egy ilyen bulit. A szüleit már el is küldte az állatkertbe. xD Szombat 13tól gyertek nem kell kaja, csak fürdőruci! ^^ Billel megbeszéltük. Tanulunk -.-. szijo pux!

-Bocsi, hogy közbeszólok – pillantottam a mellettem helyet foglaló két srácra is, majd szembe Leilával és Lisával. – De el van intézve a szombat. Megyünk medencézni.

-Wáá! – sikkantott fel Leila. – Annyira jó lesz. Alig várom, hogy ismét lássam a srácokat. Mert a klubban történt bemutatásról nincs valami sok emlékem. 

-Milyen srácokat? – kérdezte gyanakvóan Timo.

-Tudod, a bandát. Bill, Georg, Gustav és Tom. – avatta be őket Lisa.

-Gustavnál összehoztunk egy medence partit. – újságoltam.

-Jah, hogy azok! – turkálta a tésztáját Timo.

-Ne legyetek már ilyenek. – nézett Lisa a srácokra. - Tök jó fejek! Gyertek el!

-Gyerteeek! – néztem rájuk én is.

-Én benne vagyok, nekem nincs velük bajom. Nem is ismerem még őket. – vont vállat Chriss.

-Timo?? – nézett rá szépen Leila. – Te sem ismered még őket.

-Igen, de hogy néz már ki az a… nem is tudom ki az! – hadonászott a kezeivel a feje fölött, ahogy gondolom Bill haját próbálta elmutogatni.

-Nem lehet mindenki deszkás. – figyelmeztette őt Lisa.

-Jah, de emos az igen… -forgatta a szemeit Timo.

-Gyere már! – bökte oldalba barátját Chriss. – Van medencéjük!

-Leiláéknak is. – kötözködött tovább.

-Héé srácok! Következő szünet foci? – lépett a fiúk mögé Nick Morgen, a legmenőbb focista a suliban és egyben Timo és Chriss jó haverja.

Szőke, tű egyenes haja rakoncátlanul lógott világos kék szemébe. A kis szakállka az állán még vonzóbbá, és felnőttesebbé varázsolta, ami nagyon is illett, kidolgozott, sportos testéhez. Mellette Chriss jól mutatott. Egy magasak voltak, ugyan olyan kockahassal és karizmokkal. Csak Chrissnek fekete, rövid tüsi haja volt, zöld szemekkel. Timo, meg a maga deszkás stílusában, barna nyakig érő göndör fürjeivel és feketés szemével, mindig kitűnt a focisták közül, de ez volt az egyetlen sport amit űzött a deszkázáson kívül, mert Chriss belenevelte.

-Benne vagyok. – bólintott Chriss és Timo is.

-Okké. – veregette meg a vállukat. – Pá csajok. – kacsintott ránk és már ment is tovább.

-Pá Nick! – súgtam utána, miközben néztem, ahogy végig sétál a menzán.

-Csak nem bejön? – vigyorgott Chriss.

-Kinek ne jönne be? – kérdeztem bár még át sem gondoltam mit mondtam.

-Hoppá! – csillantak fel a szemei Leilának. Lisa kuncogott.

-Most mi van? – pirultam el.

-Áh.. semmi.. csak totál ellentéte Billnek.. – jegyezte meg félvállról Lisa, miközben ártatlanul a körmeit kezdte piszkálni.

-Na várjunk csak, én…

-Bill? Mi van bejön az az emo? – nézett nagyokat Timo.

-Te nem tudtad? – meredt rá Chriss.

-Miért te igen?

-Nah jo, hagyjuk. – szóltam közbe, majd hála’ égnek a jelző csengő is megszólalt.

-Irány a matek. – mondta unottan Lisa, majd összeszedtük magunkat és elballagtunk órára.

 

-Köszi Leila. Megmentetted az életemet. – mosolyogtam barátnőmre.

-Ugyan. – legyintett. – Töriből mindig is jó voltam. Remélem sikerül felkészítenelek a holnapi dolgozatra.

Szerdán Mr. Kaulitz bejelentette, hogy röpdolgozatot írunk pénteken, azaz holnap. Bár simán meg tudtam volna otthon is tanulni azt a pár oldalt a tankönyvben, de Leila annyira lelkesen felajánlotta és utána jutott csak eszembe, hogy ez egy tökéletes alkalom a tervem előkészületeihez, így szombaton a medence partin, már kész ötletekkel hozakodhatok elő. Persze ha minden úgy fog történni, ahogy én azt elgondoltam. És mivel ezt most nagyon akarom, úgy is megcsinálom.

-Itt is vagyunk. – invitált be ezzel a mondattal Leila a kapujukon.

-Bonnie!! Ül! – szólt rá a nagy bernáthegyire, mire az abba hagyta az ugatást és leült, majd betessékelte a helyére a dobermanhoz. – Tudod anyu szerint fő a biztonság. – forgatta a szemeit Leila. – Persze neki nem riasztó kell.. hanem két vérengző vadállat. – mondta, miközben rázárta a kerítést.

-Ő Bonnie. Ő pedig Lola. – mutatott a kutyákra.

-Húú, egy dobermant Lolának nevezni. – mosolyodtam el.

-Igen. Anyut kérdezd. Nah, de gyere. – azzal beléptünk a hatalmas ház előterébe.

-Lányok! Sziasztok! – lépett elénk Sylvia, az anyukája.

-Szia anyu.

-Szia. – köszöntem én is.

-Leila mondta, hogy jössz, készítettem egy kis bolognait, hogy jobban tanuljatok. – mosolygott rám kedvesen.

-Köszi anyu. – adott Sylvia arcára egy puszit Leila.

-Apád is most készül enni. Esztek vele? – nézett lányára.

-Eszünk? – fordult felém Leila.

-Nekem jó. – válaszoltam természetesen, de belül vigyorogtam, mint vadalma.

-Akkor kézmosás és nyomás. Én épp készülök Mirahoz. Este felé jövök. Jók legyetek! – köszönt el tőlünk Sylvia.

 

-És mondd csak Lynn, hogy tetszik az „F” osztály? Leila mesélte, hogy át tettek. – kérdezte David, mikor épp leültünk enni. A családfőnél ült. Leila jobb oldalt mellette, én Leilával szemben a balon.

-Nagyon szuper kis osztály. – feleltem udvariasan. Ő azért mégis egy jómódú ember. Kicsit feszült is voltam. -  Nem erre számítottam.

-Igen. Hamar beilleszkedett és tök jó fej. – fényezett Leila.

-Örülök neki. A tanártól is azt hallom, hogy jó az osztály közösség , és a szülők is baró emberek. – Itt kicsit meglepődtem. Nagyon is közvetlen ember. Ez tetszik.

Egy ideig csendben ettük a tésztát. Már rég megfogalmaztam magamban a kérdéseimet David felé, de még nagyon fura lenne, főleg így Leila előtt felhozni ezeket. Ahogy Lisa mesélte, sokan csak az apja miatt barátkoznak vele, nekem pedig bűntudatom kezdett lenni, hogy csak azért jöttem el ma ide, hogy „meginterjúvoljam” Davidet. ’Hmm lehet először Leilával kellene erről beszélnem” Ebből a gondolatsoromból egy telefoncsörgés riasztott fel.

-Elnézést hölgyek. – tolta ki maga alól a széket David. Felkapta a telefont, ami a konyhapulton pihent, majd ki is nyomta.

-Ki volt az? – kérdezte kiváncsian Leila, mikor apja visszaült.

-Az egyik „ügyfelem” – jegyezte meg unottan. – Annak az Emíliának a menedzsmentje. Szörnyű egy fruska az a csaj. Ha a hírnevem lenne a tét sem dolgoznék együtt egy ilyen 16 éves kis porba fingóval. Már elnézést a szóhasználatért. – jelentette ki egyszerű nemességgel a hangjában. Még csak dühöt sem mutatott ki. – Mert még ha hangja lenne..

-Megértem. – értett egyet Leila.

-Lynn, te igazán kellemes társaság vagy. – jelentette ki boldogan David. – Te nem szeretnél karriert a show bizniszben?  - kérdezte, bár hallatszott a hangszintjén, hogy nem gondolja komolyan.

-Háát.. Mr. Jost. Nem hinném, hogy az én világom. – kaptam be egy kis tésztát… de ekkor… - Tudja, nemrég ismertem meg két jó fej srácot… - itt haboztam egy kicsit. Davidre pillantottam, aki érdeklődéssel emelte rám a tekintetét, mint ahogy Leila is. – Van egy bandájuk. Hallottam őket élőben. Nagyon jók. Én sehol nem vagyok hozzájuk képest, pedig én is éneklek meg gitározok is… - kezdtem egyre idegesebb lenni, de próbáltam nem kimutatni. – Akkor jöttem rá, hogy én beégnék.. a.. a show bizniszben. – fejeztem be elég érdekesen a mondatot. Féltem, hogy Leila ki fog akadni.

-Jah! Bill és Tom, ugye? – kérdezte Leila.

-Igen. – mosolyogtam rá halványan.

-Én még nem hallottam őket, de Lisa mesélte, hogy fantasztikusak. – somolygott Leila.

-Igazán? – ráncolta össze a homlokát David.

-Ahham.. – adtam a gyors választ.

-Nah jó. Úgy látom befejezted. – nézett rám Leila. – Megyünk fel? Tudod töri. – emlékeztetett.

-Jah. Igen persze mehetünk. – álltam fel.

Betettük a mosogatógépbe a tányérokat és már indultunk is a szobába.

 

-Tehát… Az athéni demokrácia szerint vannak a…öö…vének tanácsa..?? – néztem Leilára. Épp a világoslila puha szőnyegen hasaltam a füzetemmel és próbáltam megjegyezni ezt a sok marhaságot…. – vagy az Spártában volt..?? Leila! – szóltam rá, mert ő valahol teljesen máshol volt. Az ágyának volt dőlve és valamin nagyon gondolkodott.

-Jah. Igen. Te figyelj Lynn. Én meg akarom hallgatni a bandát élőben. Van rá mód szerinted? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-Ööö.. nem tudom. Szombaton lehet rögtönöznek majd neked valamit, ha megkéred. – nevettem.

-Nem, én élőben akarom. Azt meséltétek komolyan gondolják. Meg hát Georg is mondta, mikor Lisa bemutatta. Ha tényleg annyira jók, mint mondjátok és tényleg annyira akarják, ahogy mondta Georg, akkor lehet el tudnám intézni, hogy apu meghallgassa őket.

’Igeen!! Nyert! És nem is nekem kellett Leila szájába rágnom. Ő maga mondta ki. Mintha olvasna a gondolataimban. Hihetetlen ez a csaj. Még csak Tomot látta egyszer a suli előtt, nah meg mikor részeg volt, a többieket, és beszélgetett picit Georggal, de már is egyengetni akarja az útjukat. Lehet nem hiába áradoztunk Lisával annyit a bandáról. Leila kiváncsi lett. Alig várom, hogy hallja a fiúkat. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neki. És a fiúknak meg az ajánlat. Istenem!! Híresek lesznek! Ezt már előre látom. Hisz Lisa szerint David érti a szakmáját.’

-Lynn, mondd mit vigyorogsz rám? – kérdezte gyanúsan Leila.

-Jahm semmi csak ez irtó jó ötlet. – fogtam vissza magam.

-Holnap után szerinted tudnának adni egy mini koncertet nekünk? – kérdezte Leila.

-Nem tudom. Hát valahol biztos gyakorolnak, csak nem tudom, hol és.. hát semmit nem tudok. – nevettem.

-Tom fenn van neked msn-en nem?

-De.

-Akkor hajrá. – pattant fel és kapcsolta be a laptopját.

-És mi lesz a törivel? – kérdeztem rá.

-Az már majdnem megy. Csak azt jegyezd meg, hogy a Gerusszia, azaz a vének tanácsa Spártában volt. – jegyezte meg Leila, miközben már töltött be a gép.

-Okké. – fújtam ki magam, hogy akkor a töri is készen van, majd oda ültem egy előre oda készített székre Leila mellé, és beléptem az msn-emre.

-Tudtam. Mindig fenn van. – jelentettem ki.

-Írj neki. –utasított Leila.

-De ki van írva, hogy tanul. – olvastam el.

-És?

-Hát.. tudod… - most totál nem volt kedvem elmesélni az egész tanulásos cirkuszt a Kaulitzoknál így megkíséreltem zaklatni Tomot a kiírás ellenére. – Okké.

Lynn üzenete: Szia! Bocsi a zavarásért.

Tom üzenete: Ááá Lynn! Szia! Semmi gond. Te vagy a megmentőm. Egészen addig míg Bill be nem jön, hogy ellenőrizzen -.-’

-Huhúú! Milyen megszorítások vannak otthon. – nevetett Lisa. Én meg csak mosolyogtam.

-Mit kérdezzek? – néztem rá

-Hát, hogy tudnának e majd játszani szombaton a kedvemért. – rebegtette a szempilláit.

L: Szombaton még jön Chriss és Timo is ( a srácok a koncertetek utánról, Bill lehet emlékszik rájuk, te nem voltál ott) és Leila, akit bemutattam már egyszer a suli előtt. Leila szeretne titeket meghallgatni. Tudtok majd ott játszani?

T: Viccelsz? Egy olyan jó csajnak? (Az a lila rucis volt ugye? xD) Persze, hogy tudunk, mivel Gustavéknál leszünk és náluk szoktunk gyakorolni, mert ott a dobszerkó. Visszük a saját hangszereinket és meg van oldva. =D

-Wáá nagyszerű! – tapsikolt Leila. – És tetszem neki. – csillogtak a szemei. –Egy ilyen cool srácnak! Mark Tomhoz képest elbújhat.

-Leila. Azt azért el kell árulnom, hogy nem egy hűséges típus, ahogy a haverjai is jellemezték. És én is tapasztaltam.

-Okké és ha egy-éjszakás. – rántott vállat.

-Mi?? – kerekedtek ki a szemeim. – Leila ugye nem..

-Jaaj nem Lynn! – fintorgott. – Tetszem neki. Engem is majd meg akar szerezni. Sokak szerint ribancnak nézek ki…a hajam meg az öltözékem miatt… biztos ő is azt hiszi, hogy olyan könnyű vérű vagyok. Úgy el fogok vele játszadozni, hogy aztán csak leshet és sírhat tesókája vállán. – vágott nagyon gonosz képet Leila.

-Én már most sajnálom szerencsétlent. Azért annyira ne tolj ki vele.

-Nyugi! Nekem is bejön a srác. Csak kitartó leszek és megszelidítem. – kacsintott.

-Hihi. – vigyorogtam együtt Leilával.

T: Hahóóóó!! Itt vagy?? :O

L Jah igen. Bocsi. Most mennem kell tanulni. Te is tegyél úgy ;) Akkor szombaton 13.kor Gustavéknál.

Már épp léptem volna ki, mikor…

T: És tudod egyáltalán hol laknak???

-Tudjuk? – nézett rám Leila.

-Igen.

L: Igen. Georg apjának kocsijával megyünk. =)

T: Jah ok. Nah szia.

L: Szia.

-Alig várom a Szombatot. – dörzsölte Leila a tenyerét. – Két okból is. – nevetett.

-Én is.

-Te is két okból, ugye? – nézett rám huncutul.

-Igen azért, hogy ismét meghallgassam őket és azért, hogy lássam, mit kezdesz Tommal.

-Nem! Te Bill miatt várod. – vigyorgott kajánul.

-Jaaj már te sem hagysz ezzel. – forgattam a szemeim. - Tommal összeilletek…

-Nah jah. – harapott bele alsó ajkába.

-Te, amugy emlékszel még bárkire is a klubból? Csak mert eléggé kész voltál, mikor bemutattunk nekik.

-Igen… eléggé.. Csak foltokra. De azért még tudom, hogy ki kicsoda. – mosolygott.

-Akkor joh. Nah de én megyek. –álltam fel. – Köszönöm a segítséget.

-Nincs mit. Akkor holnap tali. És azért nézd még át a Törit.

-Meglesz. – kacsintottam. – De azért te is. Meg a németet is jobb ha előre átnézed két évre.

-Mert? – kérdezte Leila miközben a lépcsőn ballagtunk lefelé.

-Hát rám már jobban nem pikkelhet Mr. Kaulitz… de ha a fülébe jut, hogy szegény, ártatlan fiacskájával Miss. Jost milyen kis játékot űz… - ingattam a fejem.

-Jaaj máár! Ne ijesztgess! Nekem kell az a srác! És csak elérem, hogy őrülten belém szeressen. – vigyorgott elszántan Leila.

-Hajrá. – nevettem. – Akkor szija.

-Szija!

-Viszlát Mr. Jost! – köszöntem be a nappaliba.

-Szervusz Lynn! Vigyázz magadra hazafelé!

-Rendben!

 

És így is volt. Vigyáztam magamra. Hát hogy a fenébe ne vigyáztam volna, mikor még csak most kezd beindulni az igazi életem! Alig vártam már, hogy Szombaton újra láthassam az új barátaim, és egy jó kis partit csapjunk.

A Kaulitz-lak

2009. aug. 18. 10:43 - írta Lynn616

x12x

-Te jó ég! Kár, hogy kihagytam – nevetett a tegnapi napunk történetén Leila. – Apu ebéde kicsit uncsira sikeredett. A srácok, akiket menedzselt volna visszavonulót fújtak. Így csak egy normális családi ebéd lett belőle, puccos ételekkel. – fintorgott Leila.

-Miért mondták vissza? – kérdeztem.

-Azt nem tudom. – vont vállat.

-Utánunk jöhettél volna a vidámparkba. – mondta Lisa.

-Ááá, akkor már nem is volt kedvem, annyit készültünk a kajára. Aztán meg a törire is tanulnom kellett.

-Basszus! El is felejtettem – kapott Lisa a szájához. – Ma felelés! Múlt héten kaptam egy 5öst (milyen fura így osztályozni =D) házi hiány miatt. Tuti engem feleltet Mr. Kaulitz.

-Úristen! Nekem is kiment a fejemből. – ráncoltam meg a homlokom.

-Hát csajok reménykedjetek. – pillantott ránk Leila.

Pár pillanat múlva már meg is kezdődött a 2. óránk, töri. Jelentés alatt mindenki idegesen lapozgatta a füzetét a múlt óra tartalmát felidézve, épp úgy, mint én és Lisa.

 

-Hogy az a jóó… - persze, hogy engem hívott felelni… már kezdtem volna mondani a magamét óra után, ha Mr. Kaulitz nem fordul vissza…

-Lynn! Előre szólok, hogy így biztos nem leszünk jóban, ha a kisérettségi előtti hétvégéket vidámparkban tölti. – hunyorított. – Szedje össze magát, mert nem lesz jó vége. – azzal szép nyugodtan kisétált az ajtón.

-Hát ez… de… - néztem tátott szájjal utána, majd a lányokhoz fordultam. Leila csak vállat vont.

-Ezt meg honnan tudja? – kérdezte Lisa, de már válaszolt is a kérdésére. – Mondjuk gondolom Tomék mondták el neki, de…

-De miért?? – fejeztem be Lisa mondatát.

-Hát, igen elég érdekes, így elképzelni, hogy vasárnap este Bill és Tom hazaérnek a vidámparkból és 18 éves koruk ellenére, rögtön hívják az apjukat, hogy „Wáá apu képzeld! Ma vidámparkba voltunk Lynnel és Lizzel. És felültünk a…” – kezdett el színészkedni Leila, míg közbe nem vágtam.

-Akkor, miért nem Lisát hívta ki?

-Kössz… - nézett rám az említett.

-Hát de nem?

-Azért rád kicsit jobban pikkel. – szögezte le a tényeket Lisa.

-Nah jahm… Amugy lehet, hogy az ikrek kémkednek az apjuknak?! – kerekedtek ki a szemeim.

-Hülye vagy. – oltott le Lisa, Leila meg csak nevetett. – Nah lényegtelen. – legyintett. – Még ma utána járunk a dolgoknak. Most én leszek a pofátlan és elmegyünk a Kaulitz-lakba, hogy tisztázzuk ezt az egészet a srácokkal.

-És honnan tudod a címüket? – kérdeztem meglepetten.

-Georgal egyik nap elmentünk hozzájuk.

-Ahha.. és nem lesz kicsit necces csak úgy beállítani? – akadékoskodtam.

-Nem. – vonta meg a vállát Lisa. – Nem emlékszel, hogy Tom úgy köszönt el tegnap, hogy találkozzunk mihamarabb? – vigyorgott gonoszul Lisa, majd én is.

-Én eből most kimaradok, mert nem tartozik rám. – szólt közbe Leila. – De azért én is szeretném majd megismerni a srácokat.

-Jó, persze. Legközelebb te is jösz. Ez természetes. – mosolygott Lisa.

Miután ezt a beszélgetést lebonyolítottuk odébbálltunk Timoékhoz.

 

-És biztos, hogy ez az a ház? Tuti?

-Ne rinyálj már Lynn! – szólt rám Lisa. –Ez az. – egy egyszintes, még kívülről is otthonos házikó előtt álltunk. Szép nagy kertje volt, benne egy kutyával.

-Okké hajrá. – csöngetett be Lisa majd vártunk. – 15 óra van. Csak itthon van valaki. – nézte Liz az óráját.

Pár perc múlva egy ö… Bill lépett ki az ajtón, pamut köntösben, papucsban és sötétkék törölközővel  a fején.

-Te jó ég Bill! Hogy nézel ki? – kiabálta nevetve Lisa a kapuból.

-Hát ezek szerint úgy, mint Bill. – nevetett ő is. – Amúgy szia. Tom vagyok. – nyújtott kezet Tom vigyorogva Lisának.  Ahogy közelebb ért, amúgy rögtön ki lehetett venni a száj-piercingjét, meg a tipikus „Tom-arcvonásait” szóval Lisa már akkor vörösödött. Én meg néztem nagyokat majd elkapott a röhögőgörcs.

-Bocsi csak ebben a cuccban… - motyogta Lisa.

-Semmi gond. – nyitotta ki a kaput Tom. – Amugy láttam az ablakból, hogy ti vagytok azok csak azért merészkedtem ki így. Bill most zuhanyzik. – magyarázta. – Amúgy hogy, hogy itt?

-Háát.. – léptünk be az ajtón. Rögtön a nappaliban találtuk magunkat, Tom mutatta is hogy foglaljunk helyet. – Tudod, csak szeretnénk kérdezni valamit. – kezdtem szégyenlősen, hisz olyan ciki csak azért idejönni, hogy megkérdezzem, miért mondták el az apjuknak. Miért ne mondhatnák?

-Ajjajj, komolyan hangzik. – ült le velünk szembe egy fotelbe Tom.

-Semmi, csak ma volt töri óránk. -  kezdte mesélni Lisa -  És Mr. Kaulitz… -  itt Tom elmosolyodott, mire Lisa összezavarodott - szóval az apukád Lynnt hívta ki felelni, és persze nem sikerült a felelés, mert nem tanult a hétvégén, és Mr… öö.. az apukád meg mondta neki óra után, hogy nem vidámparkba kéne járnia tanulás helyett. – hatásszünet.

-Szóval most elmondtátok neki, és ez úgy jött le, mintha most örült volna, hogy ezzel jól meg tud szivatni. – egészítettem ki a gondolataimmal Lisát.

-Aha… mert úgy volt, hogy hétvégére apuhoz megyünk, de felhívtuk, hogy megyünk a barátainkkal vidámparkba és akkor én nagy boldogan mondtam neki, hogy veletek, mert hogy biztos ismer mert ő tanít. És aztán világosított csak fel Bill, hogy nem biztos, hogy jó ötlet volt, mert mesélted neki, hogy nem nagyon komál téged apu. – mondta el a történteket Tom.

-Értem.

-Nagyon sajnálom. – nézett rám nagy szemekkel. – Nem tudtam, de majd beszélek vele.

-Jaaj ne! Csak azt ne. – vágtam rá. – Szerintem csak rontana a helyzeten.

-Akkor mi legyen? Az apám mégsem utálhatja a haverom. – gondolkodott el Tom.

-Annyira nem gáz. – legyintettem.

-Csak kiváncsiak voltunk. – bólogatott Lisa.

-Hát jolvan. – csapott a combjára Tom majd felállt. Mi is így tettünk Lisával és elindultunk kifelé.

-Hékás! Ha már eljöttetek maradjatok egy kicsit. – mondta Tom ellentmondást nem tűrő hangon.

-Hát.. – néztünk egymásra Lisával. – Oké.

-Cool. Nah akkor megyek és felöltözöm. – nevette el magát Tom, ahogy végignézett magán, majd eltűnt egy ajtó mögött.

Lisa helyet foglalt a konyhában én pedig álltam a konyha ajtóban Tomra várva, de helyette a másik fele bukkant fel, egy szál törölközőben.

Éppen a haját törölgette és nem látott semmit.

-Tom! Elcsórtad megint a köntösöm! – kiabálta kb fél méterrel előttem, de sajnos még megszólalni sem tudtam. Ahogy a vízcseppek a hajáról a vállára hullottak, majd végigfolytak a mellkasán…’aahhh… azta…’ csorgattam a nyálam, majd nagy bambulásomból az riasztott fel, hogy Bill sikeresen belém jött.

-Mi a…? – vette le a fejéről a törölközőt, majd mikor szembe találta magát velem kis fáziskésés után sikerült rendesen elpirulnia, ahogy nekem is, majd odanyögött egy „Hellot”

-Szi..a… - köszöntem zavaromban majd össze vissza nézelődtem, csakhogy még véletlenül se a nedves testét keljen bámulnom – Lisával csak idejöttünk.. mert, hogy…- De ekkor jött a felmentés.

-Kész vagyok. – lépett Bill mögé Tom. – Öm, itt a köntösöd. – vigyorgott rá majd odaadta.

-Kössz. – mondta Bill majd húzott is el.. gondolom felöltözni.

-Megy a sütő? – nézett be a konyhába Tom, ahogy én is, Lisa ott ült vigyorogva az asztalnál. Gondolom végignézte a kis jelenetünket ’Bravo’.

-Nem hinném.. miért? – kérdezte Lisa.

-Csak mert Bill és Lynn feje is olyan megpirult volt. – vigyorgott rám kajánul. – De akkor ezek szerint itt más forrósodik, nem a sütő. – huzogatta a szemöldökét a kis kaszanova. Lisával nevettek egy jót én meg csak forgattam a szemeim és minnél előbb szabadulni akartam.

-Merre találom a mosdót? – kérdeztem hirtelen Tom felé fordulva.

-Gyere, megmutatom. – érintette meg tenyerével a hátam és elirányított a nappalin át egy kisebb folyósóra ahonnan három ajtó nyílt.

-Ez itt a mosdó. – mutatott a legelsőre. – Vele szembe az én szobám, mellette pedig Billé. – avatott be Tom.

-Köszi. – mondtam majd bementem a fürdőbe. Kicsit ki kellett eresztenem magam. Utálom, ha látják rajtam az érzéseimet. Általában jól titkolom, de úgy látszik ez most nem jött össze. ’Tom már túl jól ismeri a lányok minden egyes megmozdulását’ – gondoltam mérgesen magamban, de igazából nem Tomra voltam mérges, hanem magamra.

Ezek után ismét kiléptem a folyósóra. Mikor beléptem a konyhába már Bill is ott állt felöltözve.

-Lynn, ráérsz még egy kicsit? – kérdezte Tom és mivel a többiek is érdeklődéssel pillantottak a srácra, feltételeztem még ők sem tudják, mit akar.

-Attól függ. – vontam vállat.

-Mi lenne, ha elmennénk négyesben Gustavékhoz és csobbannánk egyett. – vigyorodott el.

-Tom! Nekünk tanulni kéne, elfelejtetted? – nézett felelőség teljesen testvérére Bill.

-De… jaaj Bill, majd holnap kicsivel többet tanulunk.

-Nem. Baszki meg fognak húzni ha továbbra is ezt csinálod! Minden nap ezzel jössz, hogy majd holnap. De nem bánom… - vette lejjebb a hangerejét. – Te menj, ha akarsz.

-Jaaj Bill ne csináld már! –csattant fel Tom.  – Tavaly még te bizonygattad, hogy be fog válni a zenekar és, hogy minek tanulni! Most meg itt görcsölsz az érettségi miatt!

-Az tavaly volt fogdd már fel! És jutottunk valahova?! – tárta szét karjait. – Nem? Ugyan ott vagyunk, mint tavaly, tavaly előtt, vagy 4 éve! Kell az a nyomorult érettségi, különben mehetsz utca seprőnek! – Én és Lisa már kezdtük nagyon kényelmetlenül érezni magunkat.

-Én azt hittem, te még hiszel benne, és nem adod fel… - hajtotta le a fejét Tom.

-Hittem… már nem. – csendesült el Bill is. – Itt volt az a koncert a megnyitón. Mindenki jött, hogy „Jaaj de édesek voltatok!” meg „Nagyon jók vagytok.” És ennyi. És hidd el, ha eddig nem volt, nem is lesz ennél több. Bele kell törődni. – itt egy rövid szünetet tartott, de Tomnak nem volt hozzáfűzni valója. – Akkor most megyek tanulni. Sziasztok lányok. – köszönt el és elindult a szobájába. Annyi csalódottság volt a hangjában, hogy majdnem én bőgtem el magam.

-Azt hiszem, akkor mi is megyünk. – nézett Lisa Tomra.

-Jolvan… és bocsi… a jelenetért. – húzta a száját.

-Semmi gond. – erőltettem egy mosolyt az arcomra. – Szia

-Hello!

-Sziasztok! – ki kisért minket a kapuig, majd Lisaval hazafelé vettük az irányt.

-Szerinted tudnánk rajtuk segíteni? – kérdeztem Lisát.

-Majd megoldják egymás között. – válaszolt.

-Nem. Úgyértem a bandájukon. Hogy végre befussanak.

-Lynn. – sóhajtott. – Ez végképp nem a mi dolgunk. Alig ismerjük őket… okké, én egy hete, te mondjuk kettő. Nem vagyunk sem managgerek, sem producerek, hogy segítsünk nekik. 

-De hát, a barátod is a bandában van!

-Okké, akkor sem tudok segíteni.

-Mi nem is. – csillantak fel a szemeim. – De más valaki, meg csak arra vár, hogy felkarolhasson valakiket.

-Például? – nézett rám kérdőn Lisa.

-Ugyan már! Nehogy már én mutassam be neked a legjobb barátnőd apját!

-Mr. Jostra gondolsz?

-Ahham. – bólogattam büszkén.

-A-a. – rázta a fejét hevesen Lisa.

-Most mi van?

-Nem fogom kihasználni Leilát. Volt már ilyen barátnője, csak ő saját magát akarta felfedeztetni.

-De ez más. – erősködtem.

-Meg sem hallottam. David Jost jó managger, jó az érzéke az ilyenekhez. Ha akarná magátol is rátalálna a srácora. – szögezte le Lisa.

-Vagy egy kis segítséggel… - gondolkodtam félhangosan.

-Tessék?

-Jahm.. semmi, igazad van. Ha akarna rájuktalálna…

Vidámpark 2/2

2009. aug. 15. 16:21 - írta Lynn616

Hali!

Itt az új rész. Bocsi, amiért ilyen rövid, de nincs ihletem, sz*rt meg nem akarok írni...

Amúgy is, a vidámparkos résznek vége van legalább :)

Jah a másik, meg hogy általában az okés szokott lenni, hogy Georg, Tom és Gusti, hogy néznek ki a blogban, viszont Bill és a folyton változó sérója, már nem tiszta mindenhol. Tehát az én blogomban még nincs olyan nagyon vad külseje. Tehát, mint pl a Der letzte tag-ban olyan a fejecskéje ;)

Puszi! / és köszönöm a komikat, annak aki irt.=D /

 

x11x

Már vagy 10 perce lehettünk kettesben Billel. A tó feletti kis hídon ácsorogtunk. Mindkettőnk rátámaszkodott a híd korlátjára és a tóban úszó sok kis színes halat figyeltük. Én nem mertem megszólalni, ő meg.. hát, ha belelátnék a fejébe minden más lenne.

-Amúgy… - jutott eszembe valami. – még alkalmam sem volt elmondani mennyire jók voltatok múlt héten a Balck Rose-ban. – erre felkapta a fejét és csillogó tekintettel nézett a szemembe. – Nagyon tetszenek a számaitok. Tom már mesélt a bandáról, de nem gondoltam, hogy ilyen profin nyomjátok.

-Hát nagyon köszi. – mosolygott, majd ismét a távolba meredt. – Tudod imádok a színpadon lenni. Most biztos valami elkényesztetett, önző majomnak fogsz tartani… – itt egy fél mosolyt megeresztett felém. – de imádok a középpontban állni. Imádom, ha az emberek érdeklődnek felőlem, és persze szeretném ha minél többen bírnák is a zenét, amit csinálunk.

Csak tudod, az a gond, hogy nagyon nehéz jó kapcsolatokat találni, mert hiába, hogy fellépünk 2 hónapban egyszer valamilyen klubban, attól még nem leszünk híresek… - támasztotta meg az állát két kezén.

-Bill, ne legyél türelmetlen. – jegyeztem meg bohókásan, azért nem állt szándékomban megbántani. – Annyira jók vagytok, hogy egyszer biztos felfigyelnek rátok. Egy ilyen banda nem veszhet kárba csak úgy.

-Aranyos vagy, hogy ezt mondod, de már egyre inkább nem hiszek benne. Az érettségi a nyakamon, tanulok mint barom, de gőzöm sincs mi legyen utána. Tavaly ilyenkor még arról ábrándoztam, hogy az érettségit talán titokban fogjuk megírni, miközben turnézunk valahol Európában. De most… fogalmam sincs mi lesz. Vége a sulinak és én nem akarok tovább tanulni… de az is biztos, hogy nem fogok se egy kávézóban felszolgálni, sem telefon mellett ülni egész nap és lesben várni mikor csörög. – adta ki magából Bill, ami a lelkét nyomta. Örültem, hogy megosztja ezt velem, viszont szomorú voltam, mert nem tudok segíteni.

A kínos csöndből, ami ismét fennállt, egy kislány mentett ki minket.

-Szia! – nézett fel Billre mosolyogva. Hosszú, göndör, szőke fürtjeit az arcába fújta a szél. A kezében egy póni alakú lufit tartott.

-Szia. – köszönt rá zavartan Bill. Úgy láttam, nem ismeri a kislányt.

-Tetszik a hajad. – jelentette ki a csajszika.

-Oh, köszönöm. – nevette el magát Bill.

-Jaaj, Lilla! – szólt oda az anyukája. – Még egyszer el ne csatangolj, értve vagyok! – húzta alrébb a kislányt.

-Ez aranyos volt. – nevettem, miközben a kislányt figyeltem, ahogy távolodik.

-Igen. Megvan az első rajongóm. – nevetett Bill is.

-A második. – jelentettem ki.

-Hmm? – nézett rám értetlenül.

-Az első én vagyok. – mosolyodtam el.

Úgy éreztem az előbb kicsit lehangolódott és, mint barátja kötelességem jobb kedvre deríteni.

Ő első meglepettsége után csak küldött felém egy hatalmas mosolyt és hirtelen megölelt.

Nagyon jó érzés volt nem tagadom. Olyan finom illata van és ahogy ráhajtotta a vállamra a fejét, a haja az arcomba lógott, amitől teljesen kirázott a hideg.

-Édes vagy. – engedett el.

’Hmm.. most mondjam azt, hogy te is?’ kérdeztem magamban… ’Áh, az már túl sok lenne’

-Tudom. – egóztam egy picit.

-Kezd korogni a pocim. – nézett rám bociszemekkel.

-Akkor együnk. – viszonoztam a pillantást, amin nevettünk egy jóízűt, majd megindultunk a kajáldák felé, ahol ki is szúrtuk a többieket és csatlakoztunk hozzájuk.

 

Még egész sokáig csatangoltunk így együtt a vidámparkban. Felültünk egy lightosabb óriáskerékre és egy libegőre. Sötétedett már mire elindultunk haza felé, de senki nem akarta igazán, hogy véget érjen a nap.

 

Immár 21órakkor az ágyamban forgolódva idéztem fel a mai nap eseményeit. Rájöttem, hogy Gustavval nagyon jól megértjük egymást. Sok közös van bennünk és sok mindenen el tudunk röhögcsélni, amit a többiek nem igazán tartanak nevetségesnek. Azt is sikerült észrevennem, hogy Tom tényleg egy nagy nőcsábász, a nap folyamán 3 lányt is sikerült az újja köré tekernie egy halvány mosollyal és pár oda illő bókkal, bár mi tagadás, mindene meg van hozzá, a humora meg valahol az egekben. Georg és Lisa pedig az a „nem kell folyton egymáson lógni” pár. Jól megértik egymást és sokat hülyéskednek, de egy percre sem felejtik el a barátaikat, és nyíltan megmondják a másiknak, ha most külön szeretnének menni valahova. Billel azt hiszem kicsit, mintha bensőségesebb kapocs lenne köztünk. Ezt már a játszótéren észrevettem. Mellette nagyon jól érzem magam é úgy látom ezzel ő is agy van. Csak van egy kis gubanc… míg ő színtiszta barátságból ölelget, addig én majd belehalok, hogy nem lehet több ennél. De nem foglalkozom vele, őt is, és a többi srácot is annyira megkedveltem, hogy alig várom, hogy egy újabb napot eltölthessek velük.

Ezek között a gondolatok között szenderedtem el, majd reggel természetesen az óra keltett. Irány a suli.

 

Vidámpark 1/2

2009. aug. 10. 22:52 - írta Lynn616

Itt a rész, amit még beigértem estére, mielőtt elmegyek.

Pussz.

 

x10x

Lefekvéskor még nagyon sokat forgolódtam… nem tudtam eldönteni, hogy helyesen cselekedtem-e, amikor elmondtam Tomnak az igazat, mikor annyira biztos vagyok benne, hogy nevetve mesélte el a testvérének az egészet… ’Mostmár úgy is mindegy… Mennyi az esélye annak, hogy megint találkozunk? Nem sok… remélem..’

 

-Halo? – vettem fel kómásan a telefonom, ami reggel 9:23kor elkezdett csörögni.

-Szia Lynn! Itt Lisa. Ugye nem én keltettelek?

-Nem. – ásítottam egyett.- Pár perce vagyok fönt.

-Oké, arra gondoltam nem lenne-e kedved eljönni ma a vidámparkba… tudom, hogy későn szólok de…

-Wááá, az szuper! Olyan régen voltam már. – ültem fel virultan az ágyamon, örültem, hogy gondolnak rám.

-Oksa. Nah, tehát még csütörtökön beszéltük, hogy Georg és én megyünk csak. De aztán Georg tegnap este felhívott, hogy megemlítette az ikreknek is, akik pofátlanul eldöntötték, hogy velünk jönnek, és, hogy hívjuk Gustavot is, és akkor Georg meg mondta, hogy hívjak én is lányokat, ne érezzem magam olyan egyedül. Szóval ennyit a randiról – sóhajtott. – Szóval akkor benne vagy? –kérdezte vidáman. Én még csak most fogtam föl, hogy basszus, Georg és Lisa a kapocs köztem és az ikrek között.. ennyit arról, hogy nem találkozom velük többet. Sóhajtottam egyett.

-Most mi az ? – kérdezte Lisa. – Ugye nem a Kaulitzok miatt fogod most lemondani?  Nem kerülheted őket örökké. Különben is…

-De Liz! Te nem tudod a fejleményeket! – akadtam ki

-Okké, figy. Leila nem tud jönni, mert megigérte, hogy elkíséri apukáját üzleti ebédre. Timoékat nem akarom hívni, mert több hím nem kell. Csak te maradtál a közelben, úgyhogy elmegyek hozzád 11 órára, megbeszéljük a dolgokat, és 12kor találkozunk a vidámpark előtt a srácokkal. Jó? – vázolta fel a helyzetet Lisa.

-Okké. – egyeztem bele. – Várlak.

-Rendben, szia!

-Szia. – tettem le elkeseredetten a telefont. – Annyira cikiii!!! – kiabáltam, majd ledobtam magam az ágyra.

 

Erre a kitörésemre persze anyu rögtön rohant, hogy mi a baj… Hát elmondtam neki. Általában mindent megbeszéltünk, tehát most is beavattam a fejleményekbe. Ő azt mondta viselkedjek bátor nőként. Nem baj, hogy megismerték az érzéseimet, viselkedjek velük normálisan.

Mikor megjött Lisa neki is elmondtam az msn-es sztorit. Ő ugyan azt mondta mint anyu, így nem tudtam ellenkezni velük. A végére már én is úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz. Vállalom amiket, mondtam és nem fogok menekülni.

Lisaval sikerült összeöltöznöm. Ugyan olyan lila színű felsőt vettünk fel, az övé póló volt, az enyém topp. Farmer rövid nadrág mindkettőnkön, és kényelmes fehér cipő. Mindketten hátrafogtuk a hajunkat, neki csak pár árnyalattal lehetett világosabb, mint nekem. Mikor a tükörbe néztünk magunk is meglepődtünk, hogy van valami hasonlóság bennünk. Ugyan olyan barna szemek, telt ajkak. Ő csak pár centivel volt magasabb nálam. Jót mosolyogtunk rajta majd elindultunk a vidámpark felé.

 

Mikor 30 perces út után végre odaértünk, a fiúk már türelmetlenül ácsorogtak a hatalmas kapu előtt.

-Véégre!! – emelte égnek kezeit Tom, Bill csak mosolygott, Georg pedig rögtön egy puszival üdvözölte Lisát.

-Sziasztok!

-Hello. Mi van? Összeöltöztetek? – nézett végig rajtunk Gustav, aki most lépett köreinkbe 6 darab jeggyel.

-Nem direkt. – nevette el magát Lisa.

-És milyen hasonlóak. – tette hozzá Tom.

-Hát jobban hasonlítanak, mint ti. – nézett a tesókra nevetve Gustav

-Oké, ha Billt és Tomot ikreknek nevezzük, akkor ennyi erővel mi is azok lehetnénk. – bökte oldalba vigyorogva Gustavot Georg.

-Na! – emelte fel az úját Gus. – Azért álljon meg a menet! – de a végét már ő is elnevette.

-Még el sem kezdődött a menet!! – lelkesedett Tom. - Gus, add már a jegyeket és menjünk! – adta ki az utasítást.

-Oké-Oké. – azzal szétosztotta a jegyeket és mentünk is be.

-Irány a szellemvasút!!! – ugrándozott össze-vissza Tom.

-Tom, lődd már le magad! – forgatta Bill a szemeit, miközben sétálgattunk a hatalmas „játékok” között.

-Hangulatromboló. – tette sértetten ölbe a kezeit Tom.

-Én kérek elnézést. – rebegtette pilláit Bill bátyja felé.

-El van nézve. Szellemvasút? – most Tom kezdte el a rebegtetést.

-Haaj… Még valaki? – nézett ránk Bill.

-Mi Lizzel a vizi vasútat vettük célba. – karolta át Georg barátnőjét.

-Akkor most szét fogunk szóródni? – kérdezte lehangoltan Gustav. – Az a vicces ha mindenhova együtt megyünk.

-Nem vagyunk ovisok ember! – nézett rá nagy szemekkel Tom. – Szellemvasút. – jelentette ki, majd megállt, ezzel együtt mi is leálltunk.

-Vizivasút! – mondta egyszerre az újdonsűlt pár.

-Benne vayok. – helyeselt Gustav.

-Lynn! Te olyan csendes vagy. – fordult felém Tom, mire kicsit megijedtem, bár nem tudom mitől, de örültem, mert úgy látszik, nincs semmi para köztünk. – Melyikre szavazol? Te vagy a döntő-bíró. – hirtelen minden szempár rám szegeződött

-Hááát…vizivasút. – adtam a választ.

-Szerintem is jobban hangzik. – nézett tesójára Bill.

-Háhá! Nyertünk! – kiáltott Georg. – Mehetsz egyedül rémülgetni.

-De… -nézett kétségbeesetten ránk… ’istenem olyan, mint egy 5 éves gyerek.’ – A vizivasúton tiszta vizesek leszünk a végére!

-Inkább szellemvasút! – vágta rá Bill.

-Blöö – nyújtott nyelvet ránk Tom.

-Baszki, már itt állunk 10 perce és azon veszekedünk, hogy hova menjünk először. Nem mintha nem lenne előttünk az egész nap! – csattant fel Lisa, akiről tudni kell, hogy nagyon türelmetlen és hirtelen természetű. -  Akkor menjünk a nagyságos „de én akkor is szellemvasutazni akarok, mert olyan vagyok, mint egy hisztis kisgyerek” -  nyávogta - Tom vasútjára, nekem aztán már annyira mindegy. – adott ki magából mindent. Elég rendesen megszeppent a társaság. – Gyerünk! – szólt ránk Lisa és a vasúthoz kezdte húzni Georgot, mi meg utána.

-Akkor menjünk a vizi-izére. – mondta halkan Tom.

-Ne máár! – nézett rá rémülten Bill.

-Tom! – küldte hátra a szúrós pillantásait Lisa.

 

Ígyhát megindultunk a szellemvasút felé, ahol a lelkes Tom, és testvére ültek előre, mögéjük Gustav vetődött be, és mivel tudtam, hogy Georg és Lisa úgy is egymás mellé akarnak ülni, én Gustav mellett foglaltam helyet. Nagyon élveztük és Tomot lehetett a legtöbbször sikítani hallani. Én annyira nem ijedtem meg semmitől, hogy csak röhögtem azon a hülye gyereken ott elől. Bill csak támasztotta a fejét és nézett bambán előre, amikor Tom meg elkezdte, hogy „Úúú, ugye ez milyen ijesztő volt?” Akkor ő csak bólogatott és odavágott egy „Ahham”- ot. Georg és Lisa, meg kiélvezték, hogy friss párok és hogy sötét van…

A szellemvasút után jött még egy csomó vasút, ahol ugyan ez az ülésrend volt… persze egyik sem a fejjel lefelé menő vasút volt pedig én azt szerettem volna…

Nagyon jól elszórakoztunk és végre én is felszabadultam és együtt nevettem Billel és Tommal is. Szinte olyan volt, mintha régi barátok lennénk és még szó sem lett volna semmi féle olyan kínos dolgokról, mint például, a „ki kinek tetszik, mit mondott kiről és miért” téma.

 

-Srácok nekem pihenő kell. – ült le egy padra Tom.

-Mi az? Hova az a nagy lelkesedésed? – kérdezte nevetve Gustav.

-Már tovaszállt! – legyintett Tom.

-Tényleg fáradtnak tűnsz. Meg kicsit sápadt is. – nézegette testvérét Bill.

-Mondom kicsit sok volt ez igy egyszerre… sokat akar a szarka… - mosolyodott el halványan. – De ti menjetek csak tovább. – mutogatott. – Én szerintem elleszek itt.

-Ne máár. Akkor inkább pihenjen mindenki és együnk valamit. – hozta föl az ötletet Lisa. – 15:30 van. Lassan ránk fér.

-Dee ajj! – húztam a szám.  – Még fel akartam ülni az átfordulós hullámvasútra meg arra a hatalmas hajóra, ami így pörög, meg minden… - nyafiztam.

-Bocsi, nekem az már most rosszul hangzik. – rázta a fejét Gustav. Ekkor Lizre pillantottam.

-Ne is kérdezd! – jelentette ki. – 6 lóval nem rángatsz fel.

-Engem sem! – szorította erősebben Lisa kezét Georg. – Már éhes vagyok.

-Bill? – néztem fel rá nagy szemekkel…

-Chhöö… - ez Tom volt. – Billt nem, hogy hat lóval, még egy egész ménessel sem viszed fel oda. - Ezen mindenki jót mosolygott, kivéve az említett.

-Nem is igaz! – tette csípőre a kezét.

-Nekem mindegy. – csukta be egy pillanatra a szemét Tom

-Te jó ég! – meresztgette a szemeit Georg. – Már visszaszólni sincs kedve!

-Tényleg besokallt a gyerek. – jártatta Tomon a szemeit Gustav.

-Akkor mindegy. – mondtam lemondóan. – Egyedül nem poén. És mit eszünk?

-Én felülök veled, de csak az egyikre. – jelentette ki Bill, mire mindenki csak bámult rá.

-Komolyan? – kérdeztük mind az 5en egy emberként.

-Komolyan! – emelte fel a fejét.

-A hajót válaszd! – csapta össze a tenyereit Georg.

-Akkor a hajót! – néztem Billre.

-Menjünk. – mondta határozottan.

-Nah.. – nyögött fel Tom és elindult velünk ő is. – Megyek én is. Kiváncsi vagyok, hogy mennyit fejlődött Bill. Utoljára, tavaly előtt, már sikerült eljutnia addig, hogy rálépett az első lépcsőfokra. – kuncogott Tom.

Bill csak egy elszánt pillantást vetett rá.

Viszont ahogy közeledtünk Bill egyre bizonytalanabbá vált, megesett rajta a szívem.

-Ha nem akarsz nem muszáj. – súgtam neki oda, kicsit előrébb voltunk, mint a többiek. – Majd azt mondom én gondoltam meg magam.

-Nem! Felmegyek és kész! – mondta, bár ez cseppet sem volt olyan határozott, mint előbb a padnál…

 

-Bill! Erősen kapaszkodjál! Nehogy lezuhanj! – kiáltott nekünk a nagyszájú Tom nevetve. A többiek nevetését is lehetett hallani. Már benn ültünk a hajó orrába. A biztonsági rácsot még nem engedték ránk. Bill pedig csak nyelt nagyokat ott a jobb oldalamon.

-Nyugi. Ne remegj ennyire, mert tényleg nem tudsz így kapaszkodni. – mondtam neki nyugtatóan, de erre csak egy ijedt pillantást vetett felém. ’Ezt mégsem kellett volna mondanom’

-Sokat kell még várni? – kérdezte

-Amíg nem leszünk elegen. Tudod, egyensúlyba kell helyezni a hajót, különben…

-Oké! – vágott közbe. – értem.

Aztán lassan ránk került a biztonsági rács is. Bevallom már én is féltem, még sosem ültem ilyenen.

-Elindultunk. – nyögte ki Bill.

-Tudom. – remegett a hangom nekem is.

-Lynn! Miért így mondtad? – kérdezte, miközben emelkedtünk fel.

-Mert… ez félelmetes. – néztem át Billen és egyre kisebbnek láttam a többieket oda lenn.

-Azt hittem te már ültél ilyenen.

-Hinni a templomban kell.

-Áááá – sikította el magár, mikor elkezdtünk előre-hátra hintázni. – Meghalunk!!! –kezdett el kapaszkodni össze-vissza.

-Jaaj Azt azért nem! Csak kapaszkodj már rendesen és próbáld meg élvezniiiii! – kiáltottam el a végét, mert már vízszintesen voltunk a talajjal.

-Nem bírom! Hányni fogok! – ordibált Bill.

Becsukta a szemét és a kezét az enyémre tette a kapaszkodón és azt szorította. Ha mindenki nem sikít egy hatalmasat, és  Bill nem szorítja oda a kezem a kapaszkodóra még jobban, észre sem vettem volna, hogy épp pördülünk át.

Aztán megpróbáltam élvezni a „hajózást” és hát tök jó volt.

 

-Bill, minden oké? Vége van. – Néztem Billre, mikor elkezdték felhúzni a biztonsági rácsot.

-Vége? – nyitotta fel az egyik szemét. ’Olyan kis édes vagy’  gondoltam magamban

-Igen. – mosolyodtam el.

-Húúú… - lazult el a gyerek. Már a szorítás is lazult a kézfejemen. – Jahm… bocsi. – pirult el majd levette a kezét az enyémről.

-Semmi. Nah másszunk ki. – adtam az ötletet. Persze azért nekem is remegett kezem lábam rendesen.

-Okké.

 

-Bazd meg Bill! Megcsináltad! – veregette hitetlenkedve vállon öccsét Tom.

-Jó sápadt vagy banyeg. – jött oda Gustav is. – Lynn te sem vagy semmi.

-Tök jó volt. – vigyorgott Bill.

-Komolyan? – megint mindenki egyszerre.

-Jó kicsit féltem… de élek. – mondta megkönnyebbülten.

-Akkor mostmár kajálhatunk? – kérdezte Georg.

-Nah hagyjál! Még mindig himbálózik a gyomrom. – fogta a hasát Bill.

-Én sem tudok most enni. - fintorogtam

-Akkor mi megyünk ti meg itt maradtok. – küldött felém Lisa egy sokatmondó pillantást. ’Nagyon remélem, hogy nem az jár a fejében, amit én hiszek, hogy jár a fejében’

-Amíg esznek elmehetnénk megnézni a kis tavat. – vetette fel az ötletet Bill.

-Háát…

-Ez jó ötlet!  - mutatta fel a hüvelyk úját Georg.

-Sziasztok! – intett Tom azzal szépen otthagytak minket.

-Akkor? Megyünk? – nézett rám Bill.

-Menjünk. – egyeztem bele majd egymás mellett, csendesen megindultunk a kis, mesterséges tó felé.

Megzavart szívek

2009. aug. 10. 10:00 - írta Lynn616

Sziasztok!

Nyári szünet volt a blogban, viszont visszatértem :D sajna hnap megyek el.. estére azért megpróbálok, majd még egy részt feltenni:)

Kérlek titeket komizzatok!! Nagyon kiváncsi vagyok, hogy hogy tetszik nektek, mert most elég kusza a történet és van amikor én is belezavarodok xD Nyugodtan mondhatjátok, ha valami nem tetszik, csak tanulok belőle.

Előre is köszi. akkor itt a rész:

x9x

-Igeeen! Igeen!! – örjöngött Lisa 25 perc után, ahogy a srácok elköszöntek a közönségtől – Menjünk oda!!- szólt nekem majd már sietett is le a színpad elé.

-Héé! Héé nyugi! – mentem utána, miután visszatértem a Föld nevű bolygóra.

-Mi az ? – fordult felém a lépcső aljában.

-Várjuk meg míg azok a csajok elhúznak! – pillantottam a színpad széléhez, ahol az előbbi két bige, meg még 3 csaj ácsorgott.

-Jolvan. – egyezett bele majd úgy csináltunk, mintha valami nagyon lefoglalna minket, de Lisán látszott, hogy már rég Georgon jár az agya, nekem pedig remegett kezem-lábam, bár nem igazán tudtam eldöteni, hgy mi is az oka.

 

-Nézzétek, a csajok! – jött felénk Georg és egy szöszke csávó. – Hát a másik kettő? – nézett a csáveszre Georg.

-Bill az egyik cicababát próbálja lerázni magáról, Tom meg pont az ellenkezőjét szeretné elérni – válaszolt feltünő jó kedvel a srác.

-Jah lányok. Ő itt Gustav. Gus, ők itt Lisa és Lynn. – mutatott be minket Georg.

-Hello! – mosolygott kedvesen.

-Szia! – köszöntünk vissza.

-Fergeteges koncert volt!- tapsolta meg privátba is Georgot Lisa.

-Köszi. – mosolygott rá Georg.

-Tényleg! Én is imádtam. – bólogattam elismerően.

-Köszi. – lépett Georg és én közém Bill egy hatalmas, boldog mosollyal.. – Ezek szerint te vagy a Georg által említett, Lisa barátnője. – jelentette ki.

-Én.

-Már ismeritek egymást? – lépett elénk Georg.

-Igen. – mondtuk egyszerre.

-Nagyszerű! Egyel kevesebb bajlódás a bemutatással. De hogy-hogy?

-Hosszú történet. – legyintett Bill, majd rám tekintett – Nincs kedved inni velem valamit?- nem tudom, hogy csak a diszkógömb fényei miatt vagy amúgy is, de annyira szépen csillogtak a szemei.

-Háát okk…

-Nézd! – bökött meg Lisa. -  Ott jönnek Chrissék! – mutatott a bejárat felé.

-Óóó.. az a Chriss? – kérdezte Bill, majd ő is arra pillantott.

-Háát… - „Uuh basszus, tényleg Leila meg a kitűnő terve. Ez most akkora ciki lesz…”

-Hellosztok! – intett Chriss, mögötte Timo és Leila kullogott.

-Állati ez a hely. – nézelődött Timo.- Öööö… - nézett végig kicsit sem lenézően Billen.

-Srácok csövi! – kiáltotta Lisa.  – Mindenki, ők itt a haverok, Timo, Chriss és Leila. Másik mindenki, ők itt a banda: Bill, Georg és Gustav. És még van Tom de ő…

-Wááá!- sikított fel alkoholos állapotában Leila. -  Chriss! Beszélnünk kell! – majd elráncibálta magával.

-Örvendek nektek, de most megyek bulizni. – fejezte ki ezzel nemtetszését Timo a srácok felé.

-Egy táncra a hölgyet? – nyújtotta Georg csábosan a kezét Lisa felé.

-Naná! – vigyorgott Lisa.

Idő közben Gustav is elballagott valamerre.

’Bill és én… és persze az a cuki kínos pillanat. Itt áll velem szemben látszólag tanácstalanul a legédesebb pasi akit valaha láttam. És én annyira nem tudom mit tegyek’ – Mindkét keze a nadrágzsebében pihent. Vállai most magasabban helyezkedtek el a szokottnál. Szemeivel a hátam mögötti látképet vizslatta, miközben finoman alsó ajkaiba harapott. Én csak figyeltem a körülöttem nyüzsgő embereket, majd nagy gondolataim közepette a tekintetem lepihent Bill halálfejes nyaklánc-medálján és nem tudtam mi tévő legyek.

Nem tudom meddig állhattunk így szótlanul. Nem tudom azokban a pillanatokban, percekben mi járhatott az ő fejében, vagy hogy Tom mennyire színezte ki az állítólagos „randevúmat” Chrissel. És azt sem tudom én mit is akartam neki mondani, hisz nem hazudhatok neki Chrissről, mert per pillanat nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy hiába nem akarok találkozni vele, még úgy sem ez volt az utolsó találkozásunk.

-Imádom ezt a számot! – lépett mellém Chirss. – Gyere csörögjünk baby! – ragadta meg a karomat Chriss és a táncparkett széléről rögtön a belsejében termettünk.

-Nah, mindig is szerettem színészkedni. – vigyorgott Chriss.

-Mennyit mondott Leila?

-Amikor be van állva mindent elmond. Minden apró részletet. – válaszolt sokatmondóan Chriss.

-Ezek szerint mindent tudsz. – állapítottam meg.

-Igen. De úgy látom te nem nagyon vagy biztos a dolgodban. – nézett rám kérdően Chriss miközben megpörgetett.

-Hát ami azt illeti egyre bizonytalanabb vagyok… - pillantottam Bill felé, aki még mindig ott állt a tömegben és figyelte a bulizó embereket, majd Tom veregette vállba és elindultak a színpad mögé.

-Beszélj vele. – nézett a szemembe Chriss.- De csak, hogy ne legyen rólad rossz véleménnyel nyugodtan fogd rám, hogy nem akarok tőled semmit.

-Nem akarok neki hazudni.- sütöttem le a szemem.

-Hát bármit is szeretnél azt most kell megtenned, mert épp elmenni készül. – bökött fejével a bejárat felé, ahol Bill várta be azt az Andreas nevű haverját és épp indultak. –

-Menj máár!!- lökött meg hátulról Leila, aki fogalmam sincs, hogy került oda. Én meg szépen lassan elindultam, de mikor megláttam, hogy már kiléptek a bejáraton sietni kezdtem.

-Bill! Várj! – kiáltottam utána, mikor már a kapun mentek volna ki.

-Igen? – kérdezte felvonva egyik szemöldökét.

-Akkor már nem áll az az ital veled? – kérdeztem rejteni próbálva izgatottságom.

-Hát öö…-pillantott Andreasra majd ismét rám. – Azt hittem mivel itt van Chriss féltékeny lenne.

-Nem vagyunk együtt.- szögeztem le a tényeket.

-Nem? De hát? Az előbb? Meg Tom elmondta, hogy.. – zavarodott össze

-Nem… nem vagyunk együtt. Ennyi. Egyszer tényleg taliztunk, de nem randi volt… csak Leila hülyült. – magyaráztam.

-Ahha… Hát jo.. – nagyon látszott rajta, hogy most nagyon nem érti mi van.

-És… te vagy Andreas, igaz?- mosolyogtam a srácra, téma terelés céljából.

-Oh, igen. Te meg Lynn. – bólogatott.

-Igen.

-Nah, bocsi de nekem tényleg mennem kell haza, mert holnap korán kelek. –mondta Andreas.

-Bill, te is mész? – néztem fel rá.

-Igen, azt hiszem… - pillantgatott össze vissza. – Elég fáradt vagyok. Majd legközelebb bepótoljuk az italt. – mosolygott rám halványan.

-Jaaj Bill! Annyira még csak nem vagy fáradt! – nézett rá hatalmas szemekkel Andreas.

-De tényleg. – nézett barátjára.

-Hát akkor mindegy. Úgy is éjfélre nekem is otthon kell lennem. – tetettem nem törődést és legyintettem.

-Jolvan. Akkor szia Lynn! – mosolygott rám utoljára Bill majd megfordult és elindult, viszont Andreas még mindíg előttem állt.

-Hülye a gyerek, bocsi. – csóválta a fejét majd Bill után sietett.

Én meg egy nagy sóhaj közepette ránéztem a telómra, ami 23 órát mutatott. Visszamentem, be a többiekhez és mindenki nagy szemekkel pillantgatott rám. Már Georgon is láttam, hogy tudja. Elmeséltem nekik, hogy rázott le Bill… Georg viszont tudott valamit, amit senki más nem, de láttam rajta, hogy nem fogja ugysem elmondani. Így inkább elvegyültünk még fél órára a tömegben szórakozni.

 

-Nah mizus van Lynn? –kérdezte hétfő reggel Leila, mikor megérkezett a teremben és leült mellém Lisával együtt.

-Hát nem sok. Fáradt vagyok. Tegnap anyuval tavaszi-kertészkedtünk – forgattam a szemeim.

-Fincsi. – nevetett Leila. – És Billel beszéltél azóta? – tért a lényegre.

-Hogy beszéltem volna? – emeltem kicsit feljebb a hangom. – Nincs meg se száma, se msn, semmi. – támasztottam unottan a fejem.

-Szívás. – kommentálta Lisa. – De tuti, hogy még összefuttok.

-Aham… - adtam be az unalmast. – Amugy mi van a pincérkedő basszusgitárosoddal? – kérdeztem mosolyogva Lisától.

-Háát. Számot cseréltünk még a bulin de azóta nem beszéltünk.

-Értem. -  majd becsöngettek és végigültük a sok fárasztó órát. De hál’ istennek ennek a napnak is hamar vége lett.

Ezen a héten nem történt semmi említésre méltó. Azon kívül, hogy Lisa szerdán találkozott Georggal és mostmár hivatalosan is egy párnak számítanak. Én Miával egyre kevesebbet tartom a kapcsolatot. Billt ezen a héten nem láttam, ahogy Tomot sem. Hisz ha csak szándékosan nem megyünk egymás sulijához, akkor semmi esélyünk. Msn-en minden nap látom Tomot, de nem beszéltünk semmit. Egészen a mai napig. Szombat délután 14-órát írunk. Szokásomhoz híven gép bekapcsolva, msn, zene… amikor is:

*Tom bejelentkezett* pár perc múlva:

Tom üzenete: Szijo Lynn!

Lynn üzenete: Hello. ’Hát ez meg? Hogy hogy rámír? Nah mindegy.’

T: Mizu veled? Rég beszéltünk. A buli óta. Monnyuk akk se besztünk cs láttuk emást. Bill azt monta h nem is vagy együtt Chrissel, peg nekem elégé montad h jó fej meg minden… meg most h azt montad nekem h Chriss elhívott meg bejön neked, aztán meg Billnek h nem is jön be meg.. nah szal most ezt nem értem.

’Nah erre most mit mondjak. Tom totál sejti, hogy össze vissza hazudozok neki, de ha elmondom az igazat, akkor tovább adja Billnek. Nah jo leszarom. Nem érdekel. Nem kötelességem találkozni velük többet.’

L: Jo. A lényeg az h soha nem tetszett Chriss és nem is tetszik, nem is találkoztunk, csak azért mondtam ezt neked, hogy nehogy azt hidd, h Bill miatt nem akarok tőled semmit.

T: Miért? Nem Bill miatt?

L: Nem.

T:Okké. Csak én arra is emlékszem, hogy mikor elmentünk a fagyizóba, akkor kérdezted h ismerem e Billt. (mert még nem tudtad h ki is ő) és akkor kérdeztem, hogy miért? bejön? És erre te asz válaszoltad, h igen bejön neked.

’Istenem nee! Tom előtt tiszta sor minden! Kit akarok én hülyíteni?? Már csak abban reménykedhetem, h nem adja tovább.’

L: Hát.Okké igazad van.  Bejön. De kérlek ne add tovább neki. Nem hiszem, h ő is ezt érzi mert eléggé sokatmondóan hagyott ott a bulin. És igaza is van, hisz úgy tudta, hogy Chriss a pasim.

T: De nekem mesélte, hogy mikor a versenyen voltatok akkor is el akart hívni valahova, meg a bulin is egy italra….

’Nah annnyi minden kavargott a fejemben, hogy ezekről el is felejtkeztem.De már nagyon nem voltam biztos semmiben.’

L: Inkább hagyjuk ezt a témát jó?

T:Rendben.

Ezután jó nagy kuss volt vagy egy órán keresztül, aztán egyszercsak hirtelen lement. Nah mindegy ez van.

Miután megvacsiztam, fürdés előtt még ki akartam lépni az ott felejtett msnről, mikor is Tom megint rám írt.

T: Csövi!

L:Szija!

T:Helyzet veled mostanában?

L:Ööö… 2 óra alatt nem sok minden történt.

’Most mit játsza itt a hülyét a gyerek?’

T: Ha neked  az a több mint egy hét két órának tűnt akkor elég jól ellehettél. xD

’Mi a ffff….’ Erre nem is tudtam mit írni.

T: Jaaa!!! Bocsi… ööö nem neked akartam írni!  Félrekattintottam bocs. Na de most megyek enni szia!

L: Szia!

De mire elküldtem már rég lelépett.Oké Tom. Tudtam, hogy lüke gyerek vagy, de hogy ennyire…         .

Buliból koncertre

2009. júl. 3. 18:25 - írta Lynn616

x8x

-Induljunk táncolni!-vetette fel az öteletet Leila.

-Okké, de először had igyuk meg az italunkat. – jegyezte meg Timo, aki épp, hogy belekóstolt a koktéljába.

-Ajj má! Ennyit úgy sem iszunk meg egyszerre. – kezdte a nyavajgást Leila.

-Igaza van. Szerintem menjünk.- pillantgatott lefelé Lisa és Georgot vizslatta, ahogy épp egy csajjal nevetgél.

-Van egy ötletem!- jelentette ki Chriss és szokásához híven várta, míg fokozott érdeklődést mutatunk iránta.

-Nah és mi az ? – kérdeztem

-Mi ketten, fiúk, itt maradunk. Vigyázunk az italaitokra és csajozunk… - kacsintott Timora.- Ti meg mehettek táncikálni meg pasizni.

-Már aki…- morogta az orra alá unottan Leila.

-Jó ötlet. – mosolyogtam.

-Tényleg, Markot merre hagytad? – fordult Leila felé kiváncsian Lisa.

-Nem tudom. – vonta meg a vállát – Nem hívtam… meg amugy is mondta, hogy meccsre megy a haverjaival. – kavargatta a szívószállal a koktélt.

-Nah jolvan! –oldottam a hangulatot -  Akkor nyomás a tömeg.

-Mehetünk.- állt fel Lisa is az asztaltól, végül pedig Leila, és megindultunk hárman lefelé.

 

Lisa egy cinkos pillantást követően meg is célozta a bárpultot, míg Leila és én még kicsit visszafogottan vegyültünk el a tömegben.

Már vagy egy 20 perce táncolhattunk, hisz nagyon jó számokat adtak le, mikor egy srác közeledett felénk.

-Hello csajok! Ezeket… - nyomott egy-egy koktélt a kezünkbe. – az a két srác küldi!  - Bökött a fejével az emelet felé, ahol tényleg ült két izomagy és nagy bájgúnár mosoly ült mindkettő fején.

-Hát köszi. – néztünk meglepetten egymásra Leilával. Majd a pincér el is sietett.

-Szerinted van benne valami? – kérdeztem gyanúsan Leilától.

-Háát.. ez nem olyan hely, ahol csinálnának ilyet szerintem… És az egyik az elég helyes. – mosolygott felfelé, majd én is arra fordultam, hogy mégjobban megleshessem őket.

-Okké a fekete tényleg helyes, de nekem túl izomagy mindkettő…

-Jolvan. Jönnek lefelé. – igazgatta meg a haját Leila. – Akkor én lefoglalom a feketét. – kacsintott rám.

-Hát jolvan.. de Mark? – kérdeztem óvatosan.

-Ő most nincs itt. – küldött felém egy mosolyt.

-Oksa. – pislogtam nagyokat.

-Hello lányok! – érkeztek meg felénk. Hát, amilyen kigyúrtak voltak, annyira voltak kicsik. Kb. akkorák  voltak , mint én…

-Hali. – húzódott a feketéhez közelebb Leila. – Köszi a piát. – kortyolt bele.

-Nincs mit. – mosolygott önelégülten a pasi.

-És veled mizu? – lépett közelebb hozzám  a másik.

-Hát nem sok. Tényleg köszi a piát… de az az igazság, hogy van barátom. – hazudtam, hisz ennél egyszerűbb lerázási módszer nincs ilyen téren.

-Oh.. értem.. hát kár… -  fagyott le a mosoly a srác fejéről majd elkullogott.

Úgy döntöttem nem kell nekem ez a koktél így elindultam a pult felé, hogy letegyem. Ekkor láttam meg Lisát, amint nagyban bájcseveg Georggal és tök édesek voltak.

-Héé Lynn! – intett Lisa, mire elindultam felé.

-Nah mi helyzet van?  - ültem le Lisa mellé egy bárszékre.

-Hát.. semmi különös – mosolyogtak össze Georggal. – Arról beszélgettünk, hogy lassan Georg lelép, mert van egy kezdő együttese és tegnap este hívták őket, hogy felléphetnének egy kisebb klub nyitó bulián ma 10 órakkor.

-Ahha. – hallgattam figyelmesen.

-Hát Georggal úgy beszéltük meg hogy elmehetnék vele. 10 perc mulva 9 és akkor indulnánk.

-Ömm – pillantottam a srácra, aki csak bólogatott. – Ezt a többiekkel is közölni kéne szerintem. –vetettem fel Lisának.

-Hát amíg én átöltözök te megbeszélheted velük. És ha valaki szeretne jönni, akkor szívesen látjuk. – nézett rám. – Kell a közönség.. lehet, hogy alig lesznek. – nevetett Georg

-Okké! – lelkesedett Lisa, majd felpattant és megindult az emeletre.

-Liz ez tuti jó ötlet? – siettem izgatott barátnőm után.

-Persze. – mosolygott.

-Ugyértem, alig ismered a srácot, és máris elmész vele valahova? Mivan ha csak egy csel az egész…

-Jaaj Lynn! Nem hiszem. Sokat beszélgettünk és tök jó fej. Nem hiszem, hogy hátsó szándékai vannak. És különben is a klub állítólag 10 perc innen taxival. Kicsit beljebb a városban.

-Tudod te milyen beljebb lenni Hamburgban ilyen későn? – kérdeztem miközben már az asztalunknál állva győzködtem, ahol Timo és Chriss is már egy csajjal ült.

-Ajj még csak 21 óra van. Nem lesz semmi. Tök jó! Én kiváncsi vagyok, hogy gitározik és magára az együttesre is.

-Beavattok minket is? –nézett ránk fel Timo.

-Hát jah… - azzal egymás szavába vágva magyaráztuk el Timoéknak a terveket.. Mire ők csak legyintettek egyett és visszafordultak a csajokhoz, majd Leilát is megkerestük tanácsért a tömegben, de ő is az izompacsirtájával volt elfoglalva, Lisa pedig ragaszkodott ahoz, hogy menjen. Georg már türelmetlenül ácsorgott a bejáratnál…

-Gyere te is nah! És akkor a saját szemeddel láthatod, hogy igazat mondott. – ajánlotta fel Lisa.

-Nem is tudom.. – néztem a telóm órájára. – éjfélre haza kell érnem.

-Sima ügy. Figy max 20 percet lennének a „színpadon” aztán haza. Nah gyere! – toporzékolt Lisa.

-Okké – sóhajtottam.- Menjünk, de csak óvatosan és tiszta fejjel. – figyelmeztettem

-Rendi. – kacsintott majd megindultunk Georg felé.

 

-Nah végre! – szálltam ki a taxiból. Már untam a fejem az úton mert Georg és Lisa tök jól elröhögcséltek  én meg már majdnem elaludtam.

-Nem rossz kívülről. – nézett fel a táblájára Lisa, amin Black Rose felirat villogott feketén, piros háttérrel.

-Ó! Valami sátáni hely!- mosolyogtam.

-Hát azt nem tudom, de mindenesetre nagyon örülök, hogy a dobosunk rátalált erre és sikerült elintéznie a fellépést. – húzta ki magát büszkén Georg. - Fél 10 van. Akkor nekem már bent kéne lennem.

-Akkor nyomás. – mosolygott rá Lisa. – Mi tuti nem mehetünk be.

-Honnan gondolod – nézett le rá a srác.

-Mert itt van kiirva, hogy fellépők kilenctől, vendégek 10től mehetnek be. – mutatott

rá Lisa a kis papirkára, ami a kapun díszelgett.

-És addig ti mit csináltok itt? – kérdezte szemmel láthatóan aggódva Georg.

-Elleszünk nyugi. – mosolygott Lisa. – Majd hesegetjük befelé az embereket.

-Jah. – adtam tömör válaszom.

-Hát jó. – egyezett bele Georg. – Akkor majd bent látlak!- Sziasztok!

-Hello! – köszöntünk el tőle majd ő be is sietett természetesen a gitárjával a hátán.

-Kiváncsi vagyok milyenek lesznek. – kezdte Lisa miközben lassan elindult a város fényei alatt.

-Amugy most akkor mi van köztetek Georggal? – kérdeztem rá kiváncsian.

-Háát.. úgy érzem alakul valami köztünk… vagyis.. rendes srác meg helyes is. És ugyan azokat szereti majdnem mint én. – mosolyog pirultan Lisa.

-Akkor ez egy jó kapcsolat kezdete. Eddig még nekem is szimpi a srác. Olyan aranyoska. –nevettem el a végét.

-Jah. – vigyorog. – Am most írt Chriss sms-t, hogy majd menjünk már vissza ha vége lesz ennek a cuccnak itt, mert már egyre jobb a hangulat. – tette ismét zsebre a telefonját.

-Háát nekem éjfél a határidő. – húztam el a szám.

-Hát figyelj.. majd meglátjuk milyen lesz ez a „konci” és aztán majd beszélünk róla.

-Jolvan. – egyeztem bele.

-Aztán lassan szerintem menjünk visszafelé, mert háromnegyed van.

-Okkés. – majd visszafordultunk. – Szerinted menyien lesznek?

-Nem tudom.-vonta meg a vállát Lisa. – Georg azt mondta eddig nem sokat léptek fel és nem sok emberke volt ott.

 

-Nah jolvan bazd meg! – torpantam meg a kapu előtt, ahogy észrevettem a legalább 50 embert, akik mind kiváncsian várták, hogy bejuthassanak az újonnan nyílt szórakozóhelyre.

-Látod azért csak érdekli még a népet egy új klub. – mosolygott a tömeget bámulva Lisa.

-Jah..- morogtam miközben közelebb lépkedtünk a sorhoz.

Nem kellett sokat várnunk, hisz ez a nyitó buli volt, tehát nem kellett fizetni, így csak úgy özömlöttek be az emberek.

Mikor bejutottunk tényleg el állt még a lélegzetem is. Nem volt egy kicsi hely… sőt! Ahogy beléptünk már be lehetett látni az egész táncparkettet, ahova 2 lépcsőfok vezetett le, de jobbra és balra is el lehetett kanyarodni és több helyen lemenni a tánctérre. A nagy tánctér előtt pedig egy kb. fél méter magas színpad volt, ami elég nagy volt egy bandának, hogy kényelmesen elférjenek, és ne egymás szájába kelljen ácsorogniuk. Felfelé két oldalt, két korlátos lépcső vezetett, ahol a bárpultok a mosdók és ülőhelyek voltak, plusz egy kisebb erkély. A DJ egy szinpad feletti kisebb térben tartózkodott és mikor mi beléptünk épp a Nickelback-től nyomatott egy számot, mire elég sokan befoglalták a hatalmas teret középen.  http://www.youtube.com/watch?v=W7LlH_X8p5s

A színpadon már állt egy dob és két mikrofon állvány. Széleken erősítőkkel.

-Az biztos Georgék felszerelése. – mutatott arra Lisa.

-Igen lehet. – válaszoltam de én még mindig a klubb belső elrendezését bámultam. - Nekem ez nagyon tetszik. –bólogattam elismerően de a válasz nem Lisátol jött.

-Örülök neki.- mosolygott rám egy pincér srác. – Akkor fogadjátok el az üdv-italt. – vett le két pohár pezsgőt és átnyujtotta nekünk.

-Köszönjük. – mosolyogtunk rá majd ő tovább ment.

-Egyre jobb, lehet inkább itt kéne maradni a koncert után is. – gondolkodott el hangosan Lisa.

-Igen. Mert kb. 20 perc alatt érek haza és itt maradhatnék mondjuk fél 12-ig.

-Te! – bökött oldalba.

-Én? – néztem rá hülyén, mire ő elnevette magát.

-Irjuk meg Chrissnek hogy jöjjenek el ide. – ordította Lisa, mert már felnyomták a hangot egy csöppet.

-Rendben, írd! – egyeztem bele. -  Addig nem nézünk fel?

-Háát nemtudom… - pillantgatott a színpad felé Lisa.

-Naa Liz! Gyere, csak körbe nézünk. – indultam meg fel a lépcsőn, mire ő jött utánam.

-Itt már nincs is akkora hangzavar. Hogy lehet? – kérdezte meglepetten Lisa.

-Nem tudom… lehet valami láthatatlan erő miatt van az egész. – nevettem el a végét.

-Jah.- húzódott mosolyra Lisa szája is. – Wáá! Ki kell próbálnom! – indult meg egy hatalmas vízkanapéhoz majd lehuppant rá nagy vigyorogva. – Hehe! Ez olyan mint a vízágy csak kanapé.

-Nem mondod! Nah, én is.- hesegettem Lisát alrébb majd én is kipróbáltam. –Ez mekkora jó!

-Nézd már azt a két picsát. – bökött Lisa két rózsaszín, plasztik csaj felé. – El akarják foglalni a helyünket. Vészesen riszálják magukat erre.

-Látom. – néztem végig a csajokon. – De hogy mit keresnek ezek egy ilyen klubban…

Lisával csak csendben figyeltük őket és már a hallótávolságon belülre kerültek

-Nah mostmár muszáj összeismiznünk azzal az énekessel. – nyávogta egyik a másiknak.

-Jaaj Karoline! Nem is tutko, hogy ezek ők!

-De! Utána néztem ennek a kócerájnak a honlapján és tutkó ők.

-Lehet, hogy már nemis úgy néznek ki, mint 2 éve, vagy már nem is ugyan azok a tagok.

-Haggyál már! Ők azok és kész.- aztán itt ránk meredt üres tekintete. – Leülhetünk?

-Jah mi úgy is megyünk. – mondta lenézően Lisa, azzal fel is álltunk és tovább indultunk a mosdók felé, ahol megigazgattuk a sminkünket mikoris:

-Üdvözletem a kedves vendégeinknek!- szólt bele egy kedves férfihang a mikrofonba. – Johann vagyok, a Black Rose tulajdonosa és örömmel látom, hogy ennyi érdeklődő jött el ma este és remélem  máskor is eljöttök!

-Gyere gyorsan! – ragadta meg Lisa a kezemet. – Most kezdenek!

-Remélem jól szórakoztok és fogtok még szórakozni! – folytatta a tulaj.-  Akkor most engedjétek meg, hogy felkonferáljam a színpadunkra a Black Rose történetének első fellépőit, a 4 sulis srácot, akik már egész régóta zenélgetnek maguknak és már nagyon régóta vártak egy újabb felkérésre, és most itt a lehetőség!! Hölgyek, Urak! A Black Rose szinpadán a Devilish!

-Hogy ki? – álltam meg úgy a lépcső közepén, ahogy voltam.

-Mi van? – fordult vissza Lisa. – Mondjuk… - nézett a színpad felé, ami egy picit jobbra volt de innen teljesen rá lehetett látni. – maradhatunk itt is. – állt mellém.

-Helo mindenkinek! – szólt bele, nagy meglepetésemre, Bill, a mikrofonba elcsukló, picit izgatott hangon.

-Héé?? – nézett rám nagy szemekkel Lisa. – Az ott nem Tom? – mutatott tényleg Tomra, Bill jobb oldalán, ahogy egy csábos mosolyt küld a lent, a színpad előtt álló kb. 6 csaj felé. A többi ember csak messzebbről figyelte a koncertet, voltak akik közelebb merészkedtek és pár méterre a színpadtól táncikáltak az épp felcsendülő dallamokra./ lieb die sekunde- mély hang/

-De. - nyögtem ki nagy nehezen. –Az énekes meg Bill. – avattam be Lisát, majd a színpadra összpontosítottam. Mivel egy páran a hátam mögül már ott fújoltak, hogy kinek képzeli magát ez az énekes… meg hogy mekkora kamu banda, meg buzik… De nekem bevallom őszintén nagyon tetszett. Láthatom és hallhatom azt, amiről Tom annyira lelkesen mesélt. Jó érzés volt így látni őket. Olyan boldogok voltak és felszabadultak, és mikor meghallottam Bill hangját azt hittem lezuhanok a lépcsőröl. ’Egyszerűen...

-Meseszép. – mondta ki kábultan a szót, amit kerestem, Lisa.

-Az. – súgtam majd teljesen elvesztem… De szó szerint. Mintha nem is ezen a bolygón lennék. Csak a 4 fiún járt a szemem, majd megakadtam Billnél. A kisugárzása most is tarolt.  Úgy vettem észre nem csak nálam. Az öltözéke ugyan az, ami a mindennapokban, vad, stílusos, egyedi. Fantasztikus…. Már nem találtam a dicsérő szavakat, mikor is vége lett az első számnak és Bill megszólalt.

-Köszönjük!  És most a legújabb szerzeményünk, ami nem rég lett teljesen kész: Heilig.

Mikor elkezdődött a szám már akkor megérintett, és amikor meghallottam a szöveget… hát, hogy hogy tud ennyi érzelem, ennyi keserűség és ennyi romantika egyszerre beleszorulni egy tinédzserbe… lenyűgöző… Majd lassan az agyi kapacitásom teljesen a nullájára csökkent és hagytam, hogy Bill megragadjon és magával vigyen egy új világba… egy olyan világba amit eddig nem ismertem… de szerintem még senki sem.

Kapcsolatépítés akaratlanul is

2009. jún. 19. 14:19 - írta Lynn616

x7x

A suliban sokat gondolkodtam, hogy hogy adagolom be majd ezt az egészet Tomnak, és minél többet törtem rajta a fejem annál jobban bizonytalanodtam el. Aztán eszembe jutott valami.

-Lisa! – szóltam oda neki és intettem Leilának is, hogy jöjjön. Kiültünk az ebédszünetben az udvarra és beavattam őket is a történtekbe, mire csak ennyi volt a válaszuk:

-Ne kezdj ki egy Kaulitz sarjjal. – nevetett Lisa. – Szerintem Mr. Kaulitz ki is készülne.

-Köszi. – húztam el a szám.-

-A külső leírásából hozzád Bill való. – mosolygott Leila.

-Csak azért mondja, mert imádja a rappereket. – avatott be Lisa.

-Jó de én nem vagyok egy bátor csaj ilyen téren. – magyaráztam. – Mármint nem is az, hogy bátor, de most Tom, ha még nem is mondom el, tudni fogja, hogy Bill miatt nem akarok vele lenni. És persze Bill is tudni fogja. És ez annyira ciki. Hisz ha én nem kellek Billnek, akkor annyira szívás lesz az egész. Az már amugy is tuti, hogy Tomot, mint barátot kicsukhatom az életemből. – temettem kezembe az arcomat. Egy pár pillanat csend után Leila legyintett meg a lila selyemsáljával. Ráemeltem a tekintetem, mire egy ördögi vigyor fogadott

-Tudom.

-Mit tudsz? – kérdeztem tőle nem sok reményt fűzve hozzá.

-Ha lekoppintod azt a Tom gyereket, sejteni fogja, hogy a testvére miatt…

-Nem sejteni fogja, tudni! – vágtam közbe.

-Nah! Figyelj már!- akaratoskodott Leila. – Szóval tényleg ezt gondolná, ha csak úgy mennél oda hozzá egymagadban. De mi lenne, ha mi is ott lennénk veled? – húzogatta a szemöldökét. Én kérdő tekintettel pillantottam a Leila mellett ülő Lisára, hátha ő tudja ez mire jó.

-Nem értitek? – jártatta rajtunk a tekintetét Leila.

-Nem.

-Nem igazán. – gondolkodtam. Ekkor becsengettek.

-Okké! Akkor 6. óra után meglátjátok. – kacsintott Leila és azzal megindult a terem felé. – Gyertek! Töri óra lesz, és tudjátok, hogy Mr. Kaulitz nem kíméli a későket. – vigyorgott rám

 

-Okké. Akkor beavatnál a tervedbe? – kérdeztem Leilát miközben a lépcsőn mentünk órák után lefelé.

-Majd meglátod. – mosolygott kitartóan.

-Uhh basszus. – pillantottam a kapu felé.

-Ő Tom?  - kérdezte Lisa, mikor ő is meglátta a rappersrácot.

-Ő. – válaszoltam.

-Tökéletes. – tette hozzá Leila.

Lassan odaértünk a kapuhoz…

-Szia Lynn! – tekintett rám a kapu mögül. Mikor kiértem én is köszöntem neki.

-Hello Tom.

-Khhmm!  - krákogott mögülem Leila.

-Öm. Tom. Ők itt a barátnőim, Leila és Lisa.

-Oh, hali! – vigyorgott rájuk. - Az én barátnőim is lehetnének. – mérte végig főleg a lila macát, Leilát. Én meg csak döbbentem egyet. Ezek szerint már lemondott rólam, ha előttem ilyeneket mondd. Mindegy, egyszerűbb lesz az egész.

-Nah akkor mi megyünk is. – nézett rám Leila, majd Tom felé küldött egy csábos pillantást.

-Hát okés. – mondtam zavartan, hisz Leila egész végig itt erősködött, hogy neki van terve.

-Jah és Lynn! – szólt még hátra Leila. – Chriss üzeni, hogy várd meg! Tudod lesz még egy órája, aztán irány a randi! És sok sikert. – kacsintott rám én meg csak pislogtam, majd Leila intett és végleg elindult én meg pirultan Tomra pillantottam.

-Ömm.. hát erről a Chrissről nem is meséltél. – igazgatta a sapiját.

-Háát.. tudod… - nyekeregtem.

-Mindegy is. Csak, tudod azt hittem, hogy Bill miatt nem akarsz velem lenni, mert hát mondtad, hogy bejön neked. – nézett a szemembe. Ekkor végleg leesett, mit akart ezzel elérni Leila. És be is vált.

-Jah igen tudod, tegnap.. hívott el Chriss és… nagyon – nyeltem egyet – bejön a srác és ő igazán kedves fiúnak tűnik.

-Értem. Én meg csak annyit akartam mondani és gondolkodtam. Tényleg nagyon jól elbeszélgettünk és bár szerettem volna többet is, mint barátság, arra jutottam, hogy ha nem gond kezdjünk mindent új lappal és akkor maradjunk barátok. – mosolygott kedvesen. – Bár azt hittem neked Bill kell és háát… igazából, miatta is jutottam erre a döntésre, de mindegy. Így is jó lesz.

-Igen.. – néztem a földet. Ezt a számomra kínos pillanatot egy érdes hang zavarta meg.

-Tom? – kérdezte Mr. Kaulitz meglepetten a kapuban.

-Apa! Csumi! Mi helyzet? – kérdezte Tom.

-Hát semmi érdekes. – pillantott rám kérdőn. – Te, hogy-hogy erre? – nézett ismét fiára.

-Lynnhez jöttem. Már többször is járt a sulinknál és ott ismerkedtünk össze.

-Jah tudom. – húzta össze a szemöldökét az apja. – Bill is ezt mondta.

-Aha. Nah bocsi apu de én már megyek is. Akkor szia Lynn! – intett Tom majd sarkon fordult és elviharzott. Én csak álltam ott és néztem utána, majd óvatosan Mr. Kaulitzra pillantottam, aki még mindig ott állt megrakottan a kapuban és engem figyelt. Valamit, mintha mondani akart volna, de én inkább a cipőfűzőmet kezdtem el tanulmányozni, mire pár pillanat mulva ismét felnéztem a tanárúr már a lépcsőn haladt felfelé a bejárathoz.

Vettem egy nagy lélegzetet majd hazafelé indultam.

 

-Nah szia csajszi! – köszöntött Leila a telefonba mikor felvettem.

-Hello! – köszöntöttem én is miközben elterültem az ágyamon.

-Nah, hogy ment?

-Hát a terved az bevált. – adtam a tömör választ.

-Akkor ennek most örülünk nem? – kérdezte vidáman.

-De.. végülis.. – kezdtem el birizgálni a párnám sarkát.

-Nah ne legyél így elkenődve már, na!

-Jó.. csakhát, Tom hazamegy, tuti az lesz az első, hogy elmondja Billnek, hogy ma „randim lesz”. – forgattam a szemeim.

-És? Eddig azért nyávogtál, mert mindketten tisztában vannak vele, hogy neked ki kell. Hát mos tmár nincsenek vele tisztában. – húzta mosolyra a száját.

-Nah ja.

-Holnap szombat. Nem jössz velünk valamerre? – kérdezte terelve a témát Leila.

-Nem rossz ötlet. Hova? Kikkel?

-Chriss, Timo, Lisa, én, és akkor te. Még nem tudjuk. Délután 13-kor talizunk és onnan megyünk amerre lábunk visz és egy szórakozó helyen kötünk ki este.

-Jól hangzik. – mosolyogtam.

-Nah akkor holnap 13-kor nálam talizunk. Megadom a címem.

-Okés.

Leila megadta a címét és tök örültem, hogy holnap már az új barátaimmal megyek valahova. Végre egy kis kikapcsolódás jól jön.

 

Reggel arra keltem, hogy valaki ugrál az ágyamon.

-Lynn! Reggel van! – kiabálja Jennifer.

-Jenni, drágám! És akkor mi van? – húztam a kispárnát a fejemre. Én még aludni szeretnék!

-De apa már kész van a rántottával és kinn eszünk a kertben mert nagyon jó idő van. – avatott be Jenni.

-Jó. És mennyi az idő? – kérdeztem nyűgösen.

-Kilenc óra. – válaszolt Jenni.

-Igen? – lepődtem meg majd felültem az ágyban. – Azt hittem vagy 7 óra.

-Gyere enni! – ugrott le hugom az ágyról és spurizott kifelé.

Én felkaptam valami egyszerű ruhát, hátrafogtam a hajam és kómásan kitántorogtam a kertbe. Tényleg szép idő volt. Sütött a nap ezerrel, csiripeltek a madarak, kellemes szellő fujdogált.

-Boldog április elseji jó reggelt! – üdvözölt apu egy széles mosoly keretében.

-Hát neked is. – adtam az arcára egy puszit, majd anyut mentem üdvözölni, aki épp terített a kertben a hatalmas faasztalon.

-Gyönyörű idő van nem? – néz rám anyu, miközben helyet foglal az asztalnál Jennifer mellet.

-Tényleg. Erre vártam már egy ideje. – mosolyogtam majd egyszercsak egy puha valamit éreztem a lábamnál.

-Deano! – vettem fel örömömben szürke 2 éves cicuskámat. – hát visszajöttél, te csavargó! – gögyögtem neki, miközben az arcom elé emeltem és hozzáérintettem az orrom az övéhez.

-Lynn! Ted le azt a macskát az asztaltól! – szólt rám apu. – És menj kezet mosni!

-Nyugi apu! Amugy Deanonak hívják! Két év alatt megszokhattad volna, és amugy meg villával eszek. – védekeztem.

-De ha elkapsz valami fertőzést!

-Apuu!! – szóltam rá majd belekezdtem a reggelibe.

-Jahm. Amugy ma elmegyek találkozom pár osztálytársammal utána meg elnézünk valami buliba. – közöltem a szülőkkel.

-Milyen buliba? – kérdezte anyu.

-Nem tudom. – vontam meg a vállam.

-És mikor jössz haza? – kérdezte most apu.

-Nem tudom.

-Hogy hogy nem tudod?

-Úgy, hogy nekem is csakennyit mondtak. De nyugi. Ők jó fejek és tuti jó buliba megyünk. Amugy Leila itt lakik 10 percre busszal. Először náluk leszünk. – adtam egy kis rántottát Deanonak, apu csak egy rosszalló pillantást vetett rám, majd folytatta.

-Jó legkésőbb éjfélre legyél itthon.

-Jó. – törődtem bele, hisz nem volt kedvem nekiállni könyörögni, hogy had maradjak tovább, hisz még én sem tudtam mi lesz, vagy hogy lesz.

 

-Banyeg! – tátottam el a szám, mikor a megadott címre érkeztem. Egy háromemeletes ház. Kicsi barátságos fehér fakerítése volt. Az udvarban volt egy hatalmas bernáthegyi kutya és egy jó magas doberman. Okké a kerítés kb a mellkasomig ért, de féltem ha ezek a kutyák észrevesznek kiugranak és megtépnek. Még láttam egy szép nagy medencét hátrébb, napozóágyakkal a szélén. Majd becsöngettem és több sem kellet, a két nagy testű dög máris ott termet és eszeveszettül ugattak. Kicsit meg is hátráltam. Aztán egy  szőke rövid hajú nő lépett kis egy lenge kék ruhában. A kutyák rögtön odarohantak hozzá. Mikor rám pillantott mindkét kutyát beterelte egy nagyobb kerítés mögé ahol a fekhelyük is volt és rájuk zárta a kaput, majd odasietett a kapuhoz.

-Szia! Gondolom te vagy Lynn. – mosolygott kedvesen miközben beengedett.

-Igen. Csókolom.

-Nyugodtan tegezz csak. – ajánlotta fel. – Sylvia vagyok, Leila anyukája.

-Okké. Akkor szia Sylvia. – mosolyogtam rá.

-Nah gyere csak be. – invitált beljebb. Mikor beléptem a házba ismét lenyűgözött a látvány. Olyan moddern felszerelések voltak benn, hogy az már csodálatos.

-Szia Lynn! – köszönt mindenki kórusban a nappaliból. Egy tört fehér bőrkanapéról fordultak hátra. Egy hatalmas házimozirendszer töltötte ki a hatalmas teret a kanapé előtt egy jókora DVD álvánnyal. – Éppen valami filmen törjük a fejünket. – magyarázta Leila.

-Igen. A minden6ón, a Gyűrűk urán vagy az Utolsó ház balra című filmen gondolkodunk. Szerinted? – nézett rám Timo.

-Gyűrűk ura? – mosolyodtam el, hisz imádom.

-Okké. Első rész mehet! – rikkantotta Chriss és Leila már tette is be a DVD-t.

-Kész a popcorn! – jött be Sylvia két tál kukoricával. A limonádé még a hűtőben van, majd egy fél óra mulva eléggé le lesz hülve szerintem.

-Okés! Köszi anyu. – köszönte meg Leila.

-Nincs mit. Most én megyek is fel a dolgozóba, nem is akarok zavarni. Ha kell valami szóljatok. – majd megindult fel a csigalépcsőn.

 

Nah jo! A legjobb film. – jelentettem ki 2 óra mulva.

-Az biztos, hogy látványban nincs hiány. – kommentálta Lisa is.

-Nah akkor ma milyen buli legyen? – kérdezte Chriss.

-Én a Zöld teknősre gondoltam – javasolta Leila.

-Szuper! Oda szoktam járni. – mosolyodtam el. Okké az tulzás, hogy szoktam de párszor már voltam ott.

-Akor készülődés! Hoztál bulira váltórucit ugye? – nézett rám Leila.

-Persze. – emeltem meg a hátizsákom.

-Cool! Addig fiúk foglaljátok el magatokat. – tessékelte el őket finoman Leila.

-Irány a biliárdasztal! – lelkesedtek be és már el is tüntek a lépcső fordulóban, mi meg csak nevettünk. Mikor beértünk a 2. emeleten Leila szobájába csak bambultam, minden a lila színárnyalataiban pompázott a bútorok pedig hófehérek voltak. Csodás volt.

-Nagyon szép a szobád. – bólintottam elismerően.

-Köszönöm.

Mire felöltöztünk és tökéletesen készen lettünk 18 óra volt és idejét láttuk elindulni, mert 19kor nyit a bár és még oda is kell érni.

Éppen az ajtón léptünk ki mikor is egy kék Subaru állt be az udvarba.

-Megjött apu! Köszönök neki. – mosolygott Leila, majd odasietett az apukájához.

-De ismerős az apukája. – súgtam oda Lisáéknak, mire ők csak mosolyogtak.

-Igen annyira nem volt híres, de volt egy együttese, most manager-producer. David Jost a neve ha így rémlik valami.

-Igen – bólogattam - mintha már hallottam volna róla.

-Most épp nem managerkedik.. nincs kit. – nevetett Chriss, hisz ő mégiscsak többet tud, az ő keresztapja. – Épp csak producer.

-Értem.

-Jahm apu ő itt Lynn!

-Szia Lynn! Már hallottam felőled. Az új osztálytárs címszó alatt.

-Mosolygott kedvesen.

-Igen. Csókolom.

-Nah nem tartalak fel, menjetek csak! – mondta majd befelé indult. – Vigyázzatok magatokra és aztán érj is haza Leila! – kiabált még utánunk David.

-Okké! – azzal fogtuk magunkat és indultunk meg a buliba.

 

-Wáá de imádom a helyet! – lelkendezett Lisa mikor ketten épp a pultnál foglaltunk helyet a többiek pdig az emeletre indultak. Megbeszéltük, hogy mi viszünk nekik valamit.

-Igen, én is azért birom mert nem hülye disco meg techno megy folyamatosan. Ekkor hirtelen megszólalt Enrique és Ciara közös száma, amire egyszerre pillantottunk Lisával egymásra.    http://www.youtube.com/watch?v=w55Nib4uf1U

-Kedvencem!

-Szintén.- mosolyogtam

-Hellósztok! Kérnek valamit a szép hölgyek? – ért hozzánk végre a pultos gyerek. Hatalmas mosolya úgy láttam Lisát már le is vette a lábáról.

-Kérünk.  – mosolyogtunk rá.

-5 alkoholos koktélt. Rád bizzuk a hozzávalókat. – mondta Lisa.

-Woow ti aztán nem teketóriáztok. – vigyorgott a srác és már kezdte is keverni az elsőt.

-A barátainknak lesz a többi. – világosítottam fel.

-Jaah!

-Még nem láttalak itt, pedig szinte minden hétvégén itt lógunk. – kezdett bele a beszélgetésbe Lisa.

-Jah igen, eddig hétköznapokon dolgoztam, de most nem kell annyira a pénz és még tanulnom is kell… elkezdtem a fősulit, így most hétvégén dolgozom csak. – válaszolt készségesen a srác.

-Értem. Tök jo. – mosolygott kitartóan Lisa.

-Itt is vannak – tette le elénk az utolsó koktélt is a srác.

-Mennyi lesz? – kérdeztem. Úgy gondoltam most én hívom meg a többieket.

-Az én vendégeim vagytok most. – kacsintott Lisa felé , majd rám mosolygott.

-Oh köszönjük. – mosolyogtunk majd Lisával váltottunk egy gyors, „de édes” pillantást.

-Amugy a nevem Georg. – mutatkozott be. – Remélem még jöttök a pult felé az este. – engedett el egy fél-mosolyt.

-Lisa.

-Lynn

-És még biztos jövünk, mert ez isteni. – kortyolt bele a koktéljába Lisa.

-Nah okés! Akkor jó szórakozást! – intett Georg majd a következő kuncsaft felé igyekezett.

-Wáá de édes! – vigyorgott Lisa felfelé a lépcsőn.

-Tényleg az volt,és csak kicsit volt rád cuppanva.

-Jaaj máár! – jött nekem oldalról finoman Lisa nehogy kiboruljanak az italok.

-Véégre!!! – tapsikoltak a többiek, majd leültünk mi is az asztalhoz. Pont le lehetett látni Georgra és Lisa drága le sem tudta róla venni a szemét.

-Mi az? – nézett lefelé Leila kiváncsian.

-Csak a pultos srác. – mosolyogtam sokatmondóan Leilára.

-Jaa! – nevetett majd visszafordult a koktéljához.

Már előre éreztem, hogy ez fergeteges este lesz.

Le a sminkkel, elő az igazsággal!

2009. jún. 17. 17:10 - írta Lynn616

x6x

-Lynn kicsim! Ébresztő! – simogatta anyu a hátamat, amit mindig is szerettem. Megnyugtatott. Születésem óta hason fekvő személyiség vagyok (xD) és anyu mindig a hátamat simogatta..

-Ébredek. – nyögtem ki rekedtes hangon.

-Jolvan. Azt szeretném mondani, hogy Jenni belázasodott az éjjel. Ma délután rendel az orvos, nem tudok érted menni ma, de…

-Anyu..? – vágtam közbe, mert eszembe jutott, hogy ma találkoznom kell Tommal. – Nem lehetne, hogy ma hadd találkozzak valakivel? – ültem fel kérlelő tekintettel az ágyamon.

-Lynn.. – sóhajtott anyu.

-Kérlek! Nagyon fontos lenne.

-Jolvan kicsim, tudtam, hogy nagy fába vágtam a fejszét, mikor megtiltottam egy 16 évesnek, hogy sehova sem mehet. Látom, hogy igyekszel a suliban is, és büszke vagyok a versenyen elért eredményedért is. Ezennel törlöm ezt a büntetést. De..!

-Wááá anyu! Köszönöm. – borultam boldogan a nyakába.

-Nincs mit… de mond csak kincsem… - kezdte anyu bujkáló mosollyal.

-Igen? – engedtem el őt.

-Ez a Bill srác, Mr. Kaulitz fia... Elég érdekes személyiség, ahoz képest, hogy egy tanár az apja.

-Igen, de Bill egy egyéniség! – kezdtem el áradozni. – Soha nem láttam még hozza hasonlót, csak a tv-ben.

-Vigyázz vele jó?

-Mi? Anyu nyugi, nem bérgyilkos. – nevettem

-Andreáék sem azok voltak.

-Jaaj őket hagyjuk. – keltem ki az ágyból. – Bill totál nem olyan. – mosolyogtam

-Hát jó. Elhiszem neked. – indult meg kifelé anyu, de az ajtóban visszafordult. – És mi helyzet Tommal?

-Ömm.. hosszú.. majd elmesélem ha hazajöttem. – jelentettem ki.

-Rendben. – bólintott anyu, majd kiment végleg.

Ma felvettem egy világos kék  farmer rövidnadrágot, deszkás csukával és egy egyszerű fekete, mintás pólóval. Fekete smink, egyenes haj és már irány is az iskola, ahol persze, mint a Csütörtöki napokon általában, a fél osztály már punnyadt. Ma nem találkoztam Miával, de írt, hogy holnap mindenképp be kell számolnom neki, mi volt Billel és mit beszéltem meg Tommal.

 

-Szijjja! – jött oda hozzám nagy mosollyal az arcán Tom.

Már 10 perce késett, de nem unatkoztam. Ahogy ott álltam a park szélén a hatalmas fák alatt, a kisgyerekeket figyeltem a szökőkútnál játszani. Tom kicsit meg is ijesztett a hirtelen megjelenésével.

-Hello. – köszöntem kedvesen, majd hirtelen magához húzott a derekamnál fogva és megcsókolt, de nem engedtem, finoman ellöktem.

-Mi az, baj van? – kérdezte a tekintetem fürkészve, miközben elengedett és megállt előttem.

-Ami azt illeti, baj az nincs, viszont… - ’ajj basszus pedig itt valami kemény szöveget kéne benyögnöm’ – jártattam zavartan a tekintetem Tom arcán.

-Akkor nem értem. – kezdett ő is összezavarodni.

-A lényeg az, hogy rögtön a tárgyra térek. – jelentettem ki határozottan. – Tegnap előtt találkoztam Billel, beszélgettünk és… ajj Tom! – fakadtam ki. – Miért mondtad azt, hogy meleg, mikor ez nem is igaz?!

-Ö… - ennyi jött ki hirtelen belőle, ezért jobbnak láttam, ha folytatom.

-Tegnap is Billel voltam. Jah és amugy azt is megosztotta velem, hogy neked a csajok csak egy éjszakára kellenek, majd dobod őket! Én pedig nem szeretnék közéjük tartozni. – vittem lejjebb a hangom. De nem engedtem, hogy közbeszóljon. – Azt hittem, hogy jó barátok lehetünk. De gondolom ezek után már nem is vagy annyira kiváncsi a képemre. – ölbe tett kézzel vártam a reakcióját.

-Lynn! Én… én.. tényleg nem csak barátként tekintettem rád. De eskü nem egy éjszakára kellettél… - nézte a födet. – De nem értem, hogy ilyenekben miért hallgatsz idegenekre! – csattant fel egy kis szünet után. – Bill honnan tudná, hogy milyen vagyok?!... Cica… - karolt volna át. – Miért hiszel neki? – kérdezte szinte suttogva.

-Én.. én.. – nyökögtem pirultan, hisz már éreztem a lélegzetvételét a nyakamon. – Már nem értek semmit. – keseredtem el.

-A lényeg, hogy jó csaj vagy. Szeretném ha a barátnőm lennél, hogy együtt legyünk. – súgta még mindig, kis, apró puszikat lehelt a nyakamra.

-De.. de akkor most mi van azzal, amit Bill mondott rólad? – kérdeztem ellágyult hangon.

-Nem is ismer, hagyjuk.. – mondta Tom félvárról.

-Nah jo! Én ezt nem csinálom tovább! Ha akarod te nyertél, de nem akarom hülyíteni! – hallottam egy ismerős hangot Tom háta mögül. Majd Tom elengedett és megkövülten állt velem szemben, és végig engem nézett, míg a háta mögött lévő emberhez beszélt.

-Mégis hogy kerülsz ide? – kérdezte Tom hidegen.- Honnan tudtad?

-Én adtam az ötletet Lynnek. – ekkor lépett elő egy ismerős alak Tom mellé. Hatalmas napszemüveg volt rajta, de tudtam, hogy Bill az. Nem értettem semmit. De tényleg.

-Ti?.. Hogy? Vagy… mi van??! – kérdeztem teljes zavartságomban.

-Tudom, hogy vele találkoztál tegnap! – nézett Tom Billre, engem figyelmen kívül hagyva. – De mondd, muszáj volt lejáratnod előtte, azzal az egy-éjszakás cuccal?

-Miért? Talán nem volt igaz? – kontrázott rá Bill. – Amugy is te meg engem saraztál be, hogy megtarthasd! Mert jól tudtad, hogy én tetszem neki, és ezt te nem vagy képes elfogadni! – emelete feljebb a hangját Bill. Én már végképp besokkoltam.

-Tudom.. és boccs. Nah elég? Mehetsz!

-Nem! És nem! Mondd meddig akarod még ezt folytatni? Egyszer úgy is megtudja!

-Basszátok meg, én is itt vagyok! – kiáltottam fel, mert már tök ideg voltam. –Totál nem értek semmit ráadásul úgy beszéltek rólam, mintha itt sem lennék! Azonnal világosítson valaki fel!! – mondtam parancsolóan.

-Hát.. jo.. Tudod vannak a nők, a férfiak és Bill.. – kezdte el kis mosollyal Tom.

-Baszd meg! – tette csípőre a kezét Bill.

-Csst.. – intette le Tom. – Az majd csak később jön.

-Istenem mi van máár?? – kérdeztem már tényleg a hiszti határán.

-Basszus jolvan. Ennyih. – vette le a napszemüvegét Bill és sokatmondóan pillantott rám. Először nem tudtam most mihez kezdjek ezzel. Igen… furcsa volt, mert nem volt rajta smink. Természetesebben nézett ki, úgy nézett ki, mint…Tom… - hirtelen Tomra pillantottam, aki ugyan olyan lemondó és szomorú tekintettel nézett rám, mint Bill.

-Én most.. képzelődök, vagy ti.. tényleg rohadtul hasonlítotok egymásra? – kérdeztem össze vissza mutogatva a két srácra.

-Tudod.. említettem, hogy van egy ikertestvérem, akivel totál másak vagyunk… - emlékeztetett halkan Tom, majd fejével Bill felé biccentett. Pár pillanat kellett, hogy leessen az egész szitu, az elmúlt napok eseményei… Billre pillantottam.

-Aztakurva. – csak ennyit tudtam hozzászólni a fejleményekhez. Legszívesebben orditoztam volna velük, amiért nem mondták el, de nem tudtam. Csak álltam, és ők is.

-Hát tényleg… hogy nem jöttem rá! Basszus mekkora egy vak vagyok! – szitkozódtam magam elé. – Miért nem? Miért nem lehetett elmondani? – néztem kétségbeesetten rájuk. – Miért hazudtatok egymásról? Ez mire volt jó?

-Én sajnálom… - suttogta Bill.

-Megmagyarázzuk. – vetette fel Tom. – Eleinte én nem tudtam…

-Mit nem tudtál? Hogy Bill nem is meleg?
-De.. – hajtotta le ismét a fejét..

-Istenem hagyjatok inkább békén. – siettem el a fiúk között, majd sebesen elhagytam a parkot. Szinte sokkhatás ért…

-Váárj!! – kiáltott utánam Bill. Tudtam, hogy most meg akarja magyarázni, és mivel rohadtul kiváncsi voltam rá lelassítottam, és kényelembe helyezkedtem egy padon. Mindkét fiú megállt előttem.

-Had magyarázzuk meg. – fújta ki magát Tom.

-Rajta. – bólintottam.

-Megláttalak, odamentem hozzád. – kezdett bele Tom. – Nagyon megtetszettél és először én tényleg arra gondoltam, hogy.. háát.. – akadt meg.

-Ágyba akart vinni. – jelentette ki Bill.

-Jah.. és akkor te jöttél pénteken hozzám a sulihoz, és tök jól elbeszélgettünk meg minden. És én tényleg úgy gondoltam, hogy te több vagy egy egy-éjszakás kalandnál… akkor még nem tudtam eldönteni, te mit érzel irántam. Aztán mikor legközelebb találkoztunk, én tényleg meg akartam kérdezni, hogy járnánk e. De akkor kérdezősködtél Billről. És én meg.. annyira… én csak azt akartam, hogy velem legyél. És muszáj volt azt mondanom, hogy meleg, mert akkor leteszel róla és talán nekem is adsz egy esélyt. – vallotta be. – Aztán mikor megcsókoltalak visszacsókoltál…

-Igen aztán találkoztunk a versenyen és én el szerettelek volna hívni valahová.. – folytatta Bill. – Akkor derült ki számomra, hogy Tom engem buzinak állított be… de akkor még nem tudtam, hogy miért mondta volna ezt. Én meg rá akartam kontrázni és elmondtam, hogy nem vagyok az, és hogy ő csak a szexért akar... És aztán találkoztunk tegnap. És akkor már nem volt szó Tomról, csak hogy ma találkozol vele.

-De én nem tudtam, hogy ő is itt lesz. – célzott Tom testvérére.

-De én már, amikor bocsánatot kértem tőled előre… én már akkor tudtam, hogy eljövök és muszáj lesz elmondani az igazat. – fejezte be a kusza sztorit Bill.

A srácok várták a válaszomat. Ilyen velem még tényleg soha az életben nem történt. És szerintem ez a szitu nekem a legkellemetlenebb, hisz Tommal smároltam, és ő járni akar velem, de tudja, hogy nekem Bill bejön. Sőt Bill is tudja…

-Hát.. köszönöm, hogy elmondtátok. – adtam az egyhangú választ. – De nekem most mennem kell… - álltam fel majd a srácokra néztem. – Gondolkodnom kell.

-Értjük. – mondták egyszerre.

-Sziasztok!

-Hello! – köszöntek el.

Ezek után Mia felé vettem az irányt. Muszáj volt valakinek kiöntenem a szívem, és tanácsot kellett kérnem.

 

-Ó! Te jó ég! – kommentálta Mia a kis sztorimat a mai napomról. Az ágya szélén ült egy pohárka üditővel a kezében, én meg idegesen huppantam le mellé.

-Tanácstalan vagyok.

-Én is. – bámult maga elé dermedten Mia. – Tehát, akkor Tomnak te kellesz, neked Bill kell… és Billnek ki kell?

-Hát nem tudom…

-Te? – kérdezett rá Mia.

-Nem tudom… Ha „kellenék” is neki, nem hiszem, hogy lépne valamit az ügy érdekében, hisz az ikertestvérének bejövök, meg csókolóztunk is. – keseredtem el.

-De neked Tom csak egy jó barát. – közölte a tényeket Mia. – Szerintem ha ezt letisztázod Tommal, és Billel kezdesz nem lesz belőle nagy durranás, hisz ahogy mesélted, Tom úgy is megkaphat bárkit. Bill meg tetszik neked.

-Jah, de csak kicsit lenne nagyon ciki a szitu, ha összejönne a dolog Billel és Tom előtt.. Ajj istenem, de hól járok én?? – kérdeztem magamtól a plafont bámulva.

-Jó úton. – mosolygott Mia. – Szerintem aludj rá egyet. Beszéld meg Tommal a szitut. Aztán a többi jön magátol.

-Igazad van. Csak ez most mindd olyan sok… - húztam a szám. Közben jött egy sms

Sió! Holnap elmegyek hozzád a sulihoz. 5 órám lesz. Bill mondta, hogy ott tanulsz ahol Apu is van. Beszélnünk kéne. Pux. Tom.

-Nah. A találka megszervezéséről már nem is kell gondoskodnod. – optimistáskodott Mia.

-Jah. – erőltettem mosolyt az arcomra.

 

Miával még sok mindenen elröhögcséltünk, majd este 18 óra felé hazafele vettem az irányt. Anyu nem szólt különösebben semmit, főleg miután nagy unottan neki is elmeséltem ezt az egész zavaros cuccot, ami még őt is ledöbbentette. Persze volt egy-két szava, ahoz, hogy máris csókolóztam Tommal, ilyen kevés idő után, de ez az anyám. Ő azt mondta tegyem amit jónak látok de ne legyek sajnálatból Tommal, mert abból jó nem sülhet ki.

Ígyhát anyu és Mia beszéde után elhatároztam, hogy holnap ha esik, ha fúj, elmondom Tomnak, hogy inkább csak maradjunk barátok. Remélem megérti.

Jó veled

2009. jún. 16. 11:50 - írta Lynn616

x5x

-Annyira ügyi vagy! Gratulálok. – ölelt meg Mia.

Épp a 3. óra utáni szünetben ültünk kinn a suli udvarán egy padon.

-Nem is gondoltam volna, hogy benne leszek az első háromban. Tökre jó most. – mosolyogtam.

-Nézd csak! – mutatott a lépcső felé nevetve Mia  -  Ott jön a jövendőbeli apósod.

Mikor odanéztem Mr. Kaulitzot pillantottam meg lassan lefelé ballagni a lépcsőn, rengeteg könyvvel a kezében.

-Jaaj Mia haggyál már – legyintettem kicsit elpirultan. – Jónapot Mr. Kaulitz! – vigyorogtam rá a lehető legkedvesebben.

-Nah jolvan Lynn.. – nevetett Mia. – Amúgy akkor most mi van Tommal? Többet nem is fogsz beszélni vele?

-Nem tudom… - gondolkodtam el – Muszáj vele találkoznom, hogy megmondjam neki, hogy nem akarok tőle semi komolyabbat és rákérdezzek, hogy mire volt jó hazudnia nekem Billről.

-Mintha ez nem lenne egyértelmű. – csapta össze a kezeit Mia.

-Jó tudom.. de én tényleg szeretném megőrizni ezt a barátságot, de Bill azt mondta róla nőcsábász.. amit persze az első pillanattól kezdve gondoltam… Lehet, hogy csak azért beszélgetett velem, hogy megkapjon. Sajnos azok után, hogy beszélek vele nem biztos, hogy akarna velem még találkozni…

-Én még egyik srácot sem láttam, de szerintem maradj Billnél. – adta a tanácsot Mia. – Hisz Tom hazudott neked csak azért, hogy lefeküdj vele. Persze, ha Bill igazat mondott…

-Igazad van. – szomorodtam el. – Még jó, hogy beszéltem Billel… ha ő nincs ott tegnap este lehet, hogy Tommal maradnék, aztán pofára esnék.

-Jaja. – karolt át Mia. – Most mennyünk órára és akkor 6. óra után tali a kapunál. – mosolygott. Majd elköszöntünk és mentünk a saját osztályunkba.

 

Órák után elköszöntem az osztálytársaimtól, majd Miával találkoztam a földszinti mosdóban. Gyorsan megigazítottuk a sminkünket.

-Képzeld! Az ofőm, Bella tanárnő és Mr. Kaulitz is megdícsért az elért eredményemért. – dicsekedtem, miközben a szememet húztam ki.

-Tök jó! Plusz pontok. És tudod már mire költöd a jutalmad? – nézett rám Mia a tükörben.

-Nem tudom, szerintem ruhákat vásárolok. – mosolyogtam.

-Nagyszerű! Jövök veled. – csillantak fel a a szemei.

-Gondoltam. – nevettem miközben kifelé vettük az irányt. De a kijárati ajtónál megtorpantam és viszahúztam Miát az épületbe.

-Mi az? – kérdezte értetlenül.

-Bakker! Bill áll a kapu előtt!. – kezdett el dobogni a szívem a torkomban.

-Komoly? – kérdezte és kiment az ajtón, hogy szemügyre vehesse, de én gyorsan visszarántottam.

-Mia!

-Nyugi Lynn! Engem nem ismer! Amugy tényleg cuki.. bár nekem kicsit már sok(k) a külső. De érzéki pasi lehet.

-Az. – mosolyodtam el.- De én totál nem gondoltam, hogy már ma eljön.

-Nah menjünk le! – tapsikolt Mia. – Mutass be neki!

-Jolvan. – vettem egy mély levegőt. – Gyere. – nyitottam ki az ajtót és indultunk lefelé a lépcsőn, a kapu felé. Mikor Bill észrevett mosolyogva integetett nekem. Én szerényen visszaintettem.

-Hello! – köszöntem oda neki mikor kiértünk a kapu elé Miával.

-Szia Lynn! – majd Miára tévedt a tekintete.

-Jah ő itt legjobb barátnőm Mia. Mia ő Bill!

-Szija Bill! - Nyujtotta a kezét Mia. – Már rengeteget hallottam rólad. – vigyorgott rám, mire én csak zavartan elmosolyodtam.

-Szia Mia. Ennek igazán örülök. – mosolygott rá majd rám.

-Bill! Szia! – köszönt meglepetten Mr. Kaulitz Billnek, majd a kapuhoz sietett.

-Hello apa. – köszönt neki Bill.

-Te meg hogy kerülsz ide?- kérdezte kedvesen, majd értetlenül rám pillantott Bill mellet.

-Lynnhez jöttem. – fordult egy pillanatra felém. – Már többször is láttam a sulinknál és tegnap a nyelvtan versenyen találkoztunk, csak én a prózamondóra mentem. – hadarta el Bill.

-Értem. – húzta fel a szemöldökét Mr. Kaulitz miközben engem vizslatott. – És mondcsak Bill, hogy van T…

-Ő is jól van. Meg anya is. Mindenki. – vágott közbe zavartan Bill.

-Értem…. Nah jolvan nekem mennem kell órára. Hétvégén úgy is találkozunk, jöttök hozzám. – mosolygott Mr. Kaulitz. Olyan érdekes volt, így még sosem láttam. Olyan kedves apuka feje lett.

-Okké szjja! – köszönt el tőle Bill. – Tehát akkor ott tartottunk, hogy gondoltam ki mehetnénk a közeli játszóra beszélgetni.

-Jó ötlet. – egyeztem bele.

-Nah én megyek is, mert anyu már biztos vár. – mondta Mia majd elköszönt és ment is. Ekkor viszont eszembe jutott az én anyám.. és, hogy basszus, jön értem.

-Ööö.. Bill. – álltam meg és felé fordultam. – Van egy kis gondom.

-Mi az? – kérdezte ijedten.

-Büntiben vagyok… Anyu jön értem nemsokára. – rugtam el egy kisebb kavicsot.

-Ne máár… És most menned kell haza?

-Jah… - ekkor anyu kocsiát pillantottam meg, ahogy közeledik. – Mennem kell.

-Szija Lynn! – köszönt rám anyu a kocsi ablakot lehúzva. – Mehetünk?  - kérdezte miközben lopva Billre nézett és furán végigmérte.

-Hát..-  pillantottam szomorúan Billre.

-Jónapot. – köszönt neki Bill. – A nevem Bill. Megkértem Lynnt, hogy segítsen nekem a… - gondolkodott el egy másodpercre. – a nyelvtanban, mert nagyon nem megy és holnap dolgozatot írunk. – füllentette. – Ki mennénk a játszóra és ott korrepetálna engem. Ha ön megengedi.

-Nem is tudom. – pillantott rám anyu. - Mondd csak Bill. Te ebbe az iskolába jársz? – kérdezte anyu és én meg annyira tudtam, hogy baja van Bill kinézetével és tuti nem fog elengedni.

-Nem ebbe. De apukám Lynn irodalom és töri tanára és ő javasolta nekem Lynnt. – mosolygott elégedetten Bill. ’Nah tudja a srác mivel kell megtörni a jeget.’

-Oh az ugy mindjárt más. – mondta anyu. – Menjél Lynn nyugodtan de legkésőbb 17-re legyél otthon.

-Jolvan. – bólintottam, majd az órámra tekintettem, ami 14-órát mutatott.

-Köszönjük! Viszlát! – udvariaskodott Bill majd megindult én meg kis fáziskéséssel utánasiettem.

-Fantasztikus voltál! – mosolyogtam rá.

-Hát tudom.

-Kis ego. – nevettem

-Tudom. – nevetett ő is.

-És mondcsak! Nem laksz apukáddal? – kérdeztem rá. – Csak mert mondta, hogy hétvégén találkoztok.

-Igen. Még kis korunkban elváltak a szüleink. – mondta nyugodt hangnemben.

-Kiskorotokban? - Kérdeztem majd hirtelen beugrott. – Jah tényleg! Mondtad, hogy van tesód.

-Igen…

-Nekem is van hugom. Jenni. 7 éves.

-Tök jo. – bólogatott mosolyogva, majd zsebre vágta a kezeit.

 

Mikor odaértünk a játszótérre leültünk két hintába. Fura volt vele beszélgetni, mert úgy éreztem nem nagyon akar megnyílni, én meg csak úgy mondom a hülyeségeimet. Már elmeséltem neki a balhéimat. A Lucas, Andrea és Timo incidenst, Tomot, és, hogy hányadán állok az apjával. De ő csak hallgatott.

-És monddcsak… - kezdtem bele – Neked mi a hobbid?  - gondoltam ilyen témában majd könnyen megered a nyelve.

-Hát. Nagyon szeretek verseket, dalszövegeket írni. – mosolyodott el. – Énekelni, zongorázni, enni.

-Az tök jo. Én is szeretek énekelni. És hintázni! – kiáltottam bohókásan föl, majd felálltam a hintán és sebesen elkezdtem lökni magam.

-Csak óvatosan. – nevetett Bill is.

-Óvatosan. – ismételtem és már csak úgy süvítettem, majd Bill is hirtelen felpattant és lökni kezdte magát. Sokáig elnevetgéltünk így, majd erősen elkezdett fújni a szél és egyre hidegebb lett a hintán.

-Akkor irány a csúszda. – futottam felé. Bill csak mosolyogva jött utánam. Nem értettem mi ütött belém, de úgy gondoltam Bill előtt adhatom magam. Sőt talán azzal, hogy látja én mennyire felszabadult vagyok, ő is megnyílik kicsit, mert legbelül érzem, hogy ez a csendes fiú egy oroszlánt rejteget a lelke mélyén.

-Nah jolvan, de erre már nem veszel rá! Inkább csak lentről nézlek. – mosolygott majd beállt a homokozóba a csúszda végébe, de óvatosan, nehogy a cipője talpán kívül, valamije is koszos legyen..

-Basszus én ezen nem megyek le! – szóltam le Billnek, mikor megláttam milyen rozsdás a csúszda.

-Nah! Te akartad annyira! Akkor ne ülj le! Gugolva csússz. – adta az ötletet.

-Kössz kihagyom! -  Majd gondoltam óvatosan lesétálok a hosszú csúszdán. Ez eleinte ment is, majd egyre jobban lejtett, én meg csak szedtem a lábaim, ijedten Billre néztem, aki a csúszda végén a hajával volt elfoglalva, mert valami zöld levélke volt benne.

-Bill!! Vigyázz! – kiáltottam fel de már késő. Hirtelen rámpillantott de a következő pillanatban már a homokban feküdt én meg rajta tehénkedtem. – Úristen! Ne haragudj! – pattantam fel zavartan.

-Semmi gond. – ült fel a homokban, majd 2 kezével a háta mögött támasztotta meg magát.

-Nem állsz fel? – kérdeztem kiváncsian.

-Nem, mert te megúsztad tisztán.

-Mi?

-Rámestél én meg tiszta mocsok vagyok. – taglalta. – Nah de minegy is. Segíts. – nyújtotta a kezét.

-Nem értelek, de okké. – mosolyogtam majd megfogtam a kezét, erre lerántott maga mellé a homokba.

-Nah. Mostmár te is megkaptad. – vigyorgott rám.

-Ajj te kiss.. – hunyorítottam.

-Bleee – nyujtotta ki rám a nyelvét majd felkelt és leporolta magát. – Nah gyere. – segített fel.

-Köszi. – mondtam bevágva a műdurcit, miközben leporoltam magam.

-Nah most durci van? – kérdezte mosolyogva.

-Igen. Mert gonosz vagy.

-Te támadtál le!

-Véletlenül. – de ekkor már mosolyogtam, hisz nem bírtam már komoly tekintettel a szemébe nézni.

-Jó, ugorjunk a témán. – mosolygott.

-Rendben. – egyeztem bele. Ekkor megcsörrent a telefonom. Sms-em jött.

Szia! Ma vagy hnap tallunk? Irj! csóK, ToM =B

A tekintetem hirtelen elkomorult és leültem a közeli padra.

-Mi történt? – kérdezte Bill kedvesen, miközben csatlakozott mellém.

-Tudod, az a Tom írt sms-t.

-Mit?

-Hogy mikor találkozzunk. – válaszoltam miközben még mindig a telefonomat bámultam.- Nem tudom mit írjak neki. Muszáj vele találkoznom, mert nem hagyhatom csak úgy faképnél. Csak tudod azt hittem tök jóba lettünk, és akkor elmondtad ezt az egészet.. igazábol sosem akartam tőle semmit, csak barátságot. De szerintem ő nem. És ha kikosarazom besértődik és többet hozzám sem szól.

-Hát.. azért csak nem lesz ilyen. – gondolkodott el Bill. – Szerintem találkozz vele holnap. – javasolta.

-Tényleg? – fürkésztem Bill tekintetét.

-Muszáj lesz. – sóhajtott egy nagyot. Jó emberismerő vagyok. Mintha Bill szorongna valami miatt. De nem akartam rákérdezni, hisz nem úgy ismertem meg, hogy csak úgy kiönti a szivét egy félig idegen embernek.

-Igen. Akkor holnap. – sóhajtottam majd megírtam neki az sms-t. Bill végig olvasta, amit írok. Mikor elkezdtem írni, hogy a sulija előtt, Bill közbeszólt.

-Szerintem jobb lenne a sulihoz közeli parkban. – nézett rám Bill. – Csak mert… öö.. tudod, egy ilyet nem a suli kapujában kéne megbeszélni.

-Okké. Igazad van. – bólintottam majd megírtam Tomnak ezt.

Billel még beszélgettünk egy keveset majd megindultunk visszafelé.

-Tetszett ez a korrepetálás. – mosolygott le rám Bill.

-Én is élveztem – mosolyogtam vissza rá. – Akkor, megyek. – tettem karba a kezeim és pár lépést hátráltam.

-És Lynn! – szólt még Bill.

-Igen?

-Ígérd meg, hogy nem fogsz rám haragudni. Hisz.. én csak.. sodródtam az árral. – nézte a földet, miközben a jobb lábával pici köröket tett az aszfalton.

-Bill.. – néztem értetlenül.. – Ezt én.. most nem értem. – vártam, hogy elmondja mi a gond.

-Idővel rájössz. – mondta kicsit félénken majd egy halvány mosoly kíséretében ő is hátrább lépett párat. – Szija Lynn!  Még találkozunk. – intett.

-Hát.. jolvan. Neked is szia! – köszöntem el összezavarodottan.

Annyira jól éreztem magam Billel. Tom mellet úgy éreztem, hogy elvárja tőlem a nőiességet és a hűvösséget, de Bill mellet felszabadultam és nagyon jól éreztem magam vele. Bár ezek az utolsó mondatok nagy sötétséget borítottak rám. Nem tudtam mire érti ezeket. Kicsit nagyon össze voltam zavarodva, de reméltem, hogy holnap majd mindent meg tudok beszélni Tommal, és később Billből is kihúzom, miért kért előre bocsánatot.

Tom, mondd, ez mire volt jó?

2009. jún. 15. 12:55 - írta Lynn616

Hali! Itt is lenne a 4. rész de légyszi irjatok jó vagy rossz kritikát, hogy tudjam  egyáltalán érdemes e még tovább írnom. az egy dolog, hogy ott van h "olvasva: 170" de ki tudja hányan olvastátok el tényleg... előre is köszi. pussz.

 

x4x

 

Kedden a suliban 6 óránk volt. Az új barátaimmal ismét jól eltöltöttem a napomat és utánna anya jött és vitt haza, hogy délután fél 5-kor már a Hamburgi művelődési házban megrendezésre kerülő versenyen lehessek.

-Lynn! Kezdj el készülődni! – szólt fel apu az emeletre. Ugyanis ma előbb hazajött, hogy elvihessen engem és ott legyen a közönség soraiban. – 16-kor indulunk! Még 20 perc!

-Jolvan! – válaszoltam majd felvettem a fehér blúzomat, volt hozzá egy fekete öv, melyet a mellem alatt lévő részre lehetett felfűzni. Plusz választottam hozzá egy fekete farmert és a fekete converse csukám. Annyira azért nem akartam kicsípni magam.

-Apa! Ugye én is mehetek! – hallottam Jenni lelkes hangját lentről.

-Persze szivem, de csak akkor, ha végig tudsz viselkedni! – vette komolyra a hangját apu.

-Tudok.

-Jolvan akkor.

-Anyu is jön? – kérdezte Jennifer.

-Nem kicsim, tudod, hogy 17 órátol dolgozik az étteremben.

-Tényleg.

-Kész vagyok! – jöttem le a lépcsőn teljes harcidíszben.

-Húú! Lynn nagyon csinos lett. – mosolygott a hugom.

-Köszönöm. – adtam arcára egy puszit és végigsimítottam hosszú, barna, göndör fürtjein.

-Akor indulhatunk is. – karolt át apu mosolyogva majd beültünk a kocsiba.

 

-Remélem felkészültél. – mosolygott rám nyugtatóan Ms.Moor, aki mint mindig most is szolídan de csinosan volt felöltözve.

-Igen.. azt hiszem. –néztem körül a nagy teremben, ahol a közönség soraiban már majdnem mindenki elfoglalta a helyét. És a kisebb színpadon is felállították már a mikrofonokat. Sok ideges diák járkált fel alá a színpad előtt. A másik fele gondolom a színfalak mögött van. Sok diák, sok iskolából. Kiváncsi leszek a feladatokra.

Egy pár perc mulva a fő felelős engem is hátra küldöt a többiekhez. Apu még egy bíztató pillantást vetett ám majd elindultam.

Nem nagyon várattak sokat és az első körbe már fel is küldtek a színpadra 14 másik diákkal, és különböző nyelvhelyességi kérdésekre kellett válaszolni. Aki először megnyomta a gombját az válaszolhatott. Az egész úgy zajlott le, mint egy vetélkedő. A végén már kezdtem belejönni. Az első fordulóban nekem lett a legtöbb pontom, de ahogy már csak a legjobbakkal voltam benn ez megváltozott…

-És most a dobogósok! – jelentette ki a zsűri. – A harmadik helyezett Peter Shulcz! – hatalmas taps fogatta a srácot, aki kapott egy hatalmas könyvet és némi pénznyereményt, és persze gratulációt.

-A második helyezett pedig!! Lynn Smidht!

-Wááá!! – kaptam a szám elé. Nem is gondoltam volna. Nagy vigyorral a képemen léptem a színpad közepére az úrhoz és átvettem az ajándékom. Pénzösszeg és valamilyen CD-csomag. Láttam ahogy apu és Jennifer kiabálnak fel nekem a közönségből. És Ms. Moor is elégedetten tapsol. Annyira jó érzés volt. Ott maradtam Peter és a zsűri között majd jött a nyertes.

-Kim Riedel! – ő is megkapta az ajándékjait majd mégegyszer gratuláltak nekünk és egy gyors beszéddel lezárták a versenyt.

18 óra 50 volt mikor már mindenki ott tömörült a színpad mögött és gratuláltak egymásnak. Még mindig nem lehetett letörölni a vigyort a képemről, hisz  nagyon boldog voltam. Még sosem nyertem semmit. És ez most jó érzés volt.

Már kezdett megfogyatkozni a nép a színpad mögül, én is a függöny felé vettem az irányt, ami elválasztotta a színpad mögötti részt a nézőtértől, mikor valaki a hátam mögül megszólalt.

-Gratulálok Lynn! – Mikor megfordultam nem hittem a saját szememnek

-Bill? – kérdeztem.. vagy inkább jelentettem ki meglepetten.

-Igen. – mosolygott. – Bár csak az eredményhírdetést láttam… öm.. De azt tudom, hogy én a színpadról tudom a neved, de te amugy honnan tudod az enyémet? – kérdezte elgondolkodva.

-Jah.. hát izé. – mosolyogtam eröltetetten – Amikor a haverod szólt neked a sulidnál, mikor beszéltünk… nah megjegyeztem akkor.. – nyökögtem.

-Értem. – nevetett. Én meg csak néztem az édes száját. Most kicsit szolidabban volt felöltözve de a stílusjegyei, mint a gyűrű, és karkötő, az ott virított azért. Aztán eszembe jutott amit Tom mondott róla és kicsit elszomorodtam. De persze ezt nem mutattam ki.

-Amugy te hogy hogy itt? – eszméltem fel.

-Én a 19-kor kezdődő prózamondó versenyen veszek részt. – mosolygott elégedetten.

-Nah az tök jo. Majd szorítok. – kacsintottam, ami még engem is nagyon meglepett.

Majd egy csipogó hangott adott ki a telefonja. Elővette majd rámmosolygott.

-Andreas az, tudod a fodrászos haverom. – pillantott rám majd vissza a telefonra. – Már mindjárt itt van. A tesóm is vele jön. Megírom neki, hogy jöjjenek be. Ha még időben ide érnek bemutatom őket. – jegyezte meg nekem Bill.

Furcsának tartottam ezt a közvetlenségét. Mintha már évek óta ismernénk egymást és természetes lenne, hogy elmondja, ki írt neki sms-t és mit.’De hát.. lehet, hogy a melegek ilyenek?’ – kérdeztem kicsit elgondolkodva magamtól.. aztán annyira kiváncsi voltam, hogy csak úgy kibukott belőlem a következő kérdés:

-És mondcsak, ez az Andreas a barátod? – kérdeztem teljesen nyugodtan hisz ő nem ugy néz ki mint aki titkolná, vagy szégyelné vagy ilyesmi.

-Ö.. igen. – nézett rám furán. – De ezt már mondtam, nem? – vonta fel egyik szemöldökét.

-Jah.. öm jah.. – néztem el zavartan…véglis mondta, hogy a haverja…

Eközben megírta az sms-t majd ismét teljes mértékben rám figyelt.. sőt.

-Öm.. Lynn. Mi lenne ha taliznánk még majd valamikor.. tudod.. öm.. izé csak úgy ha van kedved, beszélgetni meg… ilyesmi…? – dadogta kicsit zavartan és csak a végén bírt a szemembe nézni. Hát ez kicsit meglepett…

-Háát izéé, ha Andreas nem bánja… - mondtam halkan.

-Ööö.. – nevetett zavartan. – Nem hinném, hogy bánná. Bár nem tudom, hova akarsz kilyukadni pontosan. – mosolygott édesen.

-Hát tudod, hogy te… meg Andreas… és most meg elhívsz valahova.. – kezdtem bele, de közben rájöttem, hogy lehet, hogy csak barátilag akar velem talizni és most égettem le magam.

-Basszus. – csapott a homlokára megvilágosodva. – Nah jolvan.. szögezzük le hogy nem vagyok buzi. – vigyorgott, mintha már nem ez lenne az első eset, hogy valaki így könyvelte el. – Andreas csak a legjobb barátom, és csak azért nézek így ki, mert nekem igy bejövök. – nevette el a végét.

-Úristen ez nagyon ciki, annyira sajnálom. – vörösödtem el és nem is mertem már a szemébe nézni. – És hidd el, én nem is gondoltam volna ezt, ha nem mondja…

-Nyugi! Nem kell magyarázkodni. – mosolygott – Gondolom akkor nem akarsz eljöni ha homokosnak néztél.

-De most mondom nem néztelek annak.. sőt.. nagyon is… - nyeltem egy nagyot. – jóképűnek találtalak… csak tudod, az egyik haverom.. vagyis.. a barátom.. vagy nem tudom… - már össze vissza beszéltem mindent… - Mindegy.. szóval Tom azt mondta, hogy az vagy és…

-Tom? – vágott bele. – Milyen Tom?

-Háát… öö.. a vezetéknevét nem tudom, de 12.-es rapper srác és…

-Ő az akivel smároltál tegnap? – szólt közbe ismét, de most sokkal komorabb tekintettel.

-Igen.. – vörösödtem megint el… - De várjunk csak! Te ezt honnan tudod? – kérdeztem rá.

-Háát.. tudod.. – itt hezitált egy kicsit. – Az… egész suli erről beszél, hogy most milyen új csajra tett szert. Tudod a srác mindenkit levesz a lábáról aztán megdönti és egy kedves mosollyal az arcán ott hagyja. – közölte a tényeket Bill és úgy nézett rám, hogy „nah ehhez mit szólsz kiscsaj?” de mintha ezt nem csak nekem üzenné a tekintetével.

-Hát.. pffff… én ezt nem gondoltam volna.. – masszíroztam a tarkóm.

-Pedig most mondd meg! -  kezdte felháborodottan - Mekkora egy szemét állat. És az ember azt hinné, hogy meg lehet bízni benne, hogy mindig melletted áll erre tessék. Mégis hogy képzeli ezt! – kapta fel a vizet Bill, de megfeszült arcizmai rögtön ellágyultak, mikor rámnézett. – Bocsi. Nem fogok itt szitkozódni.

-Ööö igen. – néztem nagyokat. Idejét láttam elindulni, amúgy is éreztem, hogy rezeg a telefonom a farzsebemben, gondoltam apu az, csak nem akartam Billt megszakítani. – Hát köszönöm az infót, de most megyek is, mert apu és a hugom már várnak. Neked meg sok szerencsét.

-Köszönöm. – mosolygott.

Elindultam de a függönynél még gyors fisszafordultam.

-Akkor talizunk még?

-Hát nem tudom.. – vakargatta a fejét. – Vagyis… jah jo… majd ha találkozunk a suliál, vagy ilyesmi.

-Okké. Bár eddig Tom miatt jártam oda de nem tudom ezek után mi lesz. – vágtam csalódott képet.

-Hát akkor majd megyek én a te sulidhoz ha szeretnéd. – mosolygott. – Melyikbe jársz?

-A *(képzelj oda egy nevet. szerk.) * középsuliba.

-Hát az nincs olyan messze tőlünk! Apukám ott tanít.

-Komolyan! – képedtem el. - Vezetéknév? – kérdeztem rá

-Kaulitz. – Nah megszólalni már nem tudtam.

-Jah Mr. Kaulitz.. tudom.. német tanárom.. meg töri.

-Azaz. – kacsintott rám. – Nah jolvan mennem kell, mert mindjárt kezdünk.

-Jah nekem is. – mondtam még mindig a döbbenettel a hangomban.

-Hello!

-Szia! – köszöntem el és kisiettem a kocsihoz. Apuék már tűkön ültek, mikor bepattantam a kocsi anyós ülésére.

-Lynn! Mi a fenét csináltál te még negyed órán kersztül?  - kérdezte apu, miközben elindultunk.

-Jahm.. találkoztam egy ismerősömmel. – fogalmaztam tömören.

-Amugy gratulálok kincsem. – simította meg a hajamat apu.

-Én is. – vigyorgott hátul Jenni.

-Köszönöm. – mosolyodtam el de igazából most sokkal jobban lekötött az a gondolat, hogy Tom hazudott nekem Billel kapcsolatban.. de vajon miért? Vajon ez mire volt jó? Mert elmondtam neki, hogy tetszik? És ha nem mondja azt, hogy Bill meleg, akkor inkább Billel lennék, és ő nem tudna megszerezni magának? Mondjuk, ha így gondolkodott, akkor jól sejtette… ’Basszus annyira tudtam, hogy túl édes, ahoz, hogy igaz legyen.’ Mondtam magamnak Tommal kapcsolatban.

 

Otthon nem mertem felmenni msn-re, mert láttam, hogy ő is fenn van és nem volt kedvem vele bájcsevegni. Inkább lefeküdtem és Billen járt az agyam. Hogy mennyire elragadó személyiség. ’De hogy ő egy Kaulitz… te jó ég! Mr. Kaulitz fiával fogok találkozni… ha egyáltalán eljön a sulihoz… és ha komolyra fordulna a kapcsolatunk és Mr. Kaulitz minden porcikájával ellenem lenne?’ – gondolkodtam el. ’ Nah jolvan.. azért ennyire még ne rohanjunk előre’ csitítgattam magamat. Majd lassan álomra szenderültem a vegyes érzelmekkel együtt.

Jó barát vagy vad szerető?

2009. jún. 14. 11:33 - írta Lynn616

x3x

-Anyúú!! Anyúú! Lynn-nek fiúja van! – kiabált Jennifer a vasárnapi ebédre készülődve anyunak, aki épp akkor érkezett meg a kisboltból és lépett be a bejárati ajtón.

-Milyen fiú? – nézett rám, az időközben megbékélt anyám, hatalmas szemekkel.

-Jaaj nincs fiúm! – néztem szúrós tekintettel a húgomra, miközben kivettem anyu kezéből az ebédhez szükséges hozzávalókat és a konyhapultra kezdtem kipakolni.

-De van! – ugrált Jennifer még mindig rendületlenül. – Tegnap este vette fel Lynnt msn-re és láttam, hogy Tom azt írja neki, hogy szeretlek!

-Oh, szóval ki is ez a Tom? – állt le anyu a pakolásban és rám figyelt.

-Jaaj azt nem azért írta! – forgattam a szemeimet. Ekkor hallottuk, hogy apu parkol be a garázsba.

-Apa megjött! – kiáltott fel, ismét, Jennifer és kirohant elé.

-Nah beszélhetsz. – mondta anyu, miközben a salátához kezdte el feldarabolni a zöldségeket.

-Tommal akkor ismerkedtem meg mikor Andreáékhoz mentem a suliukba. Egy gimibe járnak és ott találkoztam vele. Jó fej srác és elkérte az msn címem és tegnap épp arról kérdezett, hogy milyen zenét hallgatok. Mondtam, hogy r n’b, hip-hop, pop rock… és erre mondta, hogy „nah, már szeretlek” Csak hülyülésből. – magyaráztam el dióhéjban a dolgokat. – Csak most, hogy Jen megtanult olvasni nem lehet lelőni…

-Aha értem, és mondd csak, hogy találkoztál te ezzel a sráccal, mikor büntiben vagy? – szegezte rám a tekintetét anyu.

-Anya! Csak akkor találkoztam vele, mikor megmondtam Andreáéknak, hogy nem fogok lógni velük többet! – tetettem a felháborodottat.

-Igen? – hunyorított.

-Igen. – füllentettem továbbra is.

-Sziasztok! – lépett be apu, Jenniferrel az oldalán.

-Hello!

-Szija drágám!

-Hallottam Jennitől, hogy valakinek itt fiúja van? – nézett rám kíváncsian apa.

-Jaaj.. – sóhajtottam fel, majd előröl kezdtem a mesémet, és az ebédnél bővebben kitárgyaltuk a sulis életemet, és megint végig kellett hallgatnom, a „Majd ha te is szülő leszel…” dumát.

 

-Mindent bepakoltál mára? – kérdezte anyu, mikor Hétfő reggel a deszkás cipellőmet ráncigálam magamra… mert ugye kikötni annyira ciki…

-Igen anyu! – forgattam a szemeimet.

-Jolvan. És jól viselkedj ám az új osztályodban! Oda jár Katrine is, tehát rossz már nem lehet. – dőlt neki anyu az ajtófélfának.

-Anyu! Attól még, hogy jóban vagy az anyjával és Katrine ott teszi neked az agyát mikor átmész hozzájuk ne hidd, hogy egy kis szent. – világosítottam fel már menetre kész.

-Jaaj Lynn. Hiszen kicsi korotokban olyan jól megvoltatok.

-Igen.. csak tudod azóta kicsit megváltoztunk mindketten. Én deszkás lettem ő meg egy ribanc.

-Lynn! – szólt rám fenyegetően anyu.

-Ez az igazság. Bocsi! Nah de most húzok is. Pá! – köszöntem el gyorsan majd a suli felé vettem az irányt.

 

’Hát itt vagyunk.’ léptem be a sulimba. ’A suli a régi, az osztály új’ Indultam meg a B épületbe. Mikor beléptem a terembe meglepetten tapasztaltam, hogy mindenki jött oda hozzám és érdeklődött felőlem.

-És akkor más büntit nem is kaptál? –kérdezte egy Lisa nevű normálisnak tűnő lány. Vállig érő élénkvöröses haja volt, frufruval. Sötét farmer volt rajta kockás övvel és fekete toppal.

-Nem. Nekem már ez is épp elég, hogy egy teljesen új közösséget kel megszoknom. – tekintettem ártatlanul körül az új légkörben.

-Nyugi, nem olyan gáz az osztály. – mosolygott egy csinos, hidrogénszőke, tetőtöl talpig lilában lévő magas, karcsú lány miközben hátulról barátian átkarolta Lisát.

-Amugy Leila vagyok. – mosolygott kedvesen. Meg is lepődtem rendesen, hisz az ilyen „cicababák” nem nagyon állnak velem szóba és ez általában kölcsönös.

-Én Lynn. –viszonoztam a mosolyt. – Ti barátnők vagytok?

-Igen. – válaszolt Lisa. – Tudom furcsa de igaz. – nevetett.

-Itt mindenki jól kijön mindenkivel. – ecsetelte Leila. – Bár kivülről csak az látszik, hogy megoszló stílusok, és tuti szar az osztály is de nem az. Nah jo.. abból a szempontból az, hogy csak 4 fiú van. – nevetett.

-Te csak nyugi! – nézett rá Lisa. – Mark még él, azt hiszem.

-Igen még él. – mosolygott kábultan Leila.

-Gyerekek megjöttem! – kiabált egy számomra csak látásból ismert tanárnő. Ekkor mindenki gyorsan a helyére sietett és elkezdődött az angol óra.

Az óra kellemesen telt. Hármas padok vannak ebben a teremben és Lisa és Leila odahívtak magukhoz. A tanár is jó fej volt, és egy sráccal is megismerkedtem a mögöttem lévő padból. Az ő neve Chriss volt. A szünetekben is jókat beszélgettünk. Kiderült, hogy Chriss Leila unokatestvére és Chrissnek van egy nagyon jó haverja az osztályból, Timo. Velük mentem el ebédszünetben ebédelni és fergetegesen töltöttük el azt a 20 percet így 5-en. Majd mikor vissza igyekeztünk az utolsó óránkra, Embertanra, Mia állított meg a folyósón.

-Szijja Lynn!

-Hello. Menjetek csak majd megyek! – inetttem a srácoknak.

-Ők az új osztálytársak? – nézett utánnuk Mia.

-Igen. Te hallod nagyon jó fej az egész osztály! Nah jo Katrine és 4 haverja hozzám se szól de a többiek tök rendik.

-És ki volt az a lila maca köztetek?

-Jah ő Leila és nagyon jó fej csaj ő is. – mosolyogtam.

-Jolvan. – zárta le a témát Mia. – Mi lenne ha ma elugranánk valamerre suli után? 6 órám van.

-Jaaj bocsi de nem lehet. Nekem 5 lesz és tudod anyu még mindig nem enged. – fintorogtam. – Meg bennt kell maradnom utána még Ms. Moorral, a nyelvtan tanárral, holnapra gyarokorlni. – sóhajtottam.

-Jah rendeben, jo akkor majd máskor. – Szomorodott el Mia és elment. Én meg elindultam vissza az osztályterembe.

 

Miután kigyakrolotam magam 2 órán kersztül a holnapi versenyre, úgy gondoltam meglátogatom Tomot, mert ma neki 7 órája van. Mikor odaértem a sulihoz épp kicsengettek. Ekkor jött velem szembe Lucas, de nem szólt semit, csak lenézően végigmért. Majd jött Tim is. Ő ugy látszik már nem bírt mellettem elmenni csendesen.

-Mi van ? Jöttél visszakönyörögni magad? – kérdezte lenézően.

-Nem. Egy barátomhoz jöttem.  –válaszoltam ridegen és közben Tomot kerestem a tömegben.

-Jaaj hogy oda ne rohanjak! – kiáltott fel Tim, miközben színpadiasan a homlokához érintette kézfejét. – Mekkora vagánynak képzeled magad! De csak úgy emlékeztetlek… – sziszegte miközben közel hajolt az arcomhoz és a tekintetem fürkészte, majd a fülembe súgta. – Nélkülünk még mindig a szürke egér lennél.

-Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem. – próbáltam erős lenni bár kicsit remegett a hangom. – De most már mehetsz.

-Nah ide figyelj kiscsaj! – szorította meg a karom Tim.

-Auuu. Hagy békén! – kiáltottam rá.

-Héé ember! – szólt rá valaki Tim mögül, mire ő megfordult de nem erszetett.

-Mi van cirkuszi majom? – nevette el magát szánakozóan Tim.

-Hagyd békén a lányt! Ha nem tudnád nem így kell bánni egy nővel!

-Nővel?! – kérdezte nevetve Tim.

-Hagyd Tim! Húzzunk! – ragadta meg Lucas barátja karját, mire az még vetett rám egy szúrós pillantást és elment. Ekkor tárult csak a szemem elé a megmentőm egész alakban.

-Nincs semmi bajod? – kérdezte aggódó tekintettel. De én még nem tértem magamhoz a meglepettségtől. Azok a fekete füstös szemek, a pár szemébe lógó tincs, és a merész, piros dzseki, hozzá illő piros övvel, feszes farmer. ’Úristen ez egy álom pasi!’ nyugtáztam magamban. Remélem csak lázad és nem ferde hajlamú… döntöttem picit oldalra a fejem és kiváncsian fürkésztem finom arcvonásait.

-Hé! Okés vagy? – kérdezte lágyan mégegyszer és puha kezével megérintette a karom.

-Jah persze, igen! – válaszoltam zavartan.

-Nem normális ez a gyerek – csóválta összevont szemöldökkel a fejét. – Hogy kerültél kapcsolatba vele? – kérdezte tőlem ismét lágy hangon.

-Ömm.. hát régen jóban voltunk vele meg a barátaival… aztán mostmár nem. – fogtam rövidre a beszédet. Nem akartam untatni.

-Értem… - nézett egy pillanatig furán.

-Basszus Bill gyere már! – kiáltott türelmetlenűl a háttérből egy srác. Ő hátra forult és én is arra szegeztem a tekintetem. Egy magas szőke fiú toporgott a suli kapuban.

-Megyek már! Nyugi! – kiabált vissza, ezekszerint Bill, majd ismét felém fordult egy hatalmas mosollyal. Hirtelen nagyon meglepődtem. ’Lehet, hogy már csak azért gondolom azt, hogy láttam már valahol ezt az arcot, mert amikor ide jövök mindig látom, vagy egyszerűen csak beképzelem magamnak? Mert olyan kis édes.’

-Nah nekem mennem kell. Andreas már tűkön ül. Fodrászhoz megy. – mosolygott rendületlenül. Én csak vártam, hogy megkérdezze a nevem, vagy valami de…

-Akkor hello. Örülök, hogy jól vagy. – mondta majd megindult a haverja felé.

-Szia! – súgtam magam elé. Kicsit csalódott voltam, hogy nem nagyon érdeklődött felőlem… Jó persze nagyon örültem neki, hogy a segítségemre sietett, de valószínű, hogy ez csak a túlzott kedvessége miatt volt és ennyi. ’Mindegy. Legalább én tudom a nevét és beszéltem vele.’ – mosolyodtam el.

-Hello, szia! – köszönt Tom mikor elém ért.  – Hahó! – legyintett egyett a szemem előtt.

-Jah! Tom szija! – üdvözöltem őt zavaromban és még meg is öleltem, nem tudom, hogy miért.. reflexből jött. Első meglepettség után viszont ő is viszonozta az ölelést.

-Hogy vagy? Jó látni téged. – mosolygott. – Régóta vársz?

-Jah őő.. nem tudom. – vakargattam meg a fejem búbját.

-Óóó nagyon el vagy tájolódva te kiscsaj. – nevetett. - Amugy csak feltartott pár haver és nem nagyon tudtam őket lerázni.

-Értem nem gond. – tértem vissza mostmár tényleg a valóságba. – És te hogy vagy?

-Megvagyok köszi. Holnap nem lesz suli. – vigyorgott. – Tanári értekezlet lesz. Tehát ma és holnap egész nap szabad vagyok. – tárta szét a karjait.

-Örülök neki… - mondtam már megint elgondolkodva.

-Meghívhatlak egy fagyira? – kérdezte édesen.

-Öm.. igen… - indultunk el. – De Tom? Kérdezhetek valamit?

-Persze. – mosolygott és úgy láttam megörült, hogy végre elkezdtem normálisan is kommunikálni.

-Nem ismersz véletlenül egy Bill nevű srácot? Kb olyan magas mint te és eléggé… vad külseje van. – fogalmaztam meg a mondatot. Ezen hezitáltam mióta megláttam ma Tomot, hogy vajon megkérdezzem e tőle. Nem tudom… valahogy megbíztam Tomban annyira, hogy ha esetleg rákédezne a „Miért?” – re akkor elmondhassam neki, hogy mert irtó cuki. Nah jo nem így de valahogy úgy…

-Ööm.. hát miért kérdezed? – kérdezte közben pedig kicsit zavartan nézett körbe körbe.

-Hát… tudod ma találkoztam egyik ismerősömmel, aki már nem haver… - és elmondtam neki mindent szórol szóra, hogy történt. Ő csak figyelmesen bólogatott de anniyt, hogy már nem tudtam mire vélni. - … Nah és így tudtam meg a nevét, de ő nem kérdezte az enyémet… - hajtottam le a fejem mert most, hogy így mondom, már nem is találtam olyan jó ötletnek, hogy ezt Tommal osszam meg. – És hát tudod…öö…

-Bejön a srác? – kérdezte ráutalva Tom.

-Hát.. jah mondhatjuk úgy is… Tudod… eddig ilyen embereket csak a tv-ben láttam… fúú mindig is tetszettek.. és most itt van élőben egy ilyen extra vagány srác.. és hát…

-Szóval bejön. – mondta ki a lényeget Tom.

-Ahha… - néztem rá most először a beszélgetésünk óta és úgy láttam valamin nagyon töri a fejét… majd nagy nehezen kinyögdécselt egy mondatot.

-Tudod.. az gááz.. mert… - nyelt egy nagyot… - tudod ő..ő..

-Igen? – sürgettem.

-Nem ismer… szal nem ismerem annyira azt a srácot de azt .. azt tudom, hogy ő.. izé.. szoval ja.. ömm.. meleg. – mondta el zavartan össze vissza hadonászva, majd elég piros fejjel nézett rám.

-Oh.. háát.. az gáz. Mindegy akkor semmi… De tudod mi van? – kérdeztem kínosan nevetve. – Az összes buzi jól néz ki.

-Aha… - nyögte ki Tom, majd a távolba pillantott.

-Mond Tom minden rendben? – kérdeztem tőle félve, hisz eléggé furcsán nézett ki…

-Jah igen.. rendben vagyok.- fújta ki magát. - Nah de itt a fagyiztó! – mutatott megkönnyebbülten a teraszos kis csendes épületre és egy halvány mosoly keretében betessékelt az ajtón és választásra bírt ahogy átléptük a köszöböt.

Fura volt nekem ez a Tom. De mindegy nem feszegettem tovább a témát, és teljesen lemondtam Billről. Inkább élveztem az ismét felszabadult perceket Tommal.

-…Nah és aztán nekimentünk egy fának… nagyon gáz volt.. de a nevelőapám máig nem tudja, hogy mi voltunk. – nevetett Tom és vele én is.

-És nem is jött rá? – kérdeztem nagy szemekkel miközben fészkelödni kezdtem a székben.

-Neem. – nevetett Tom. Anyira vicces még most is. – majd nyalt egyett a fagyiából.

-Bocsi Tom, annyira sajnálom de nekem mennem kéne. – néztem unottan az órámra ami 16 órát mutatott. – Anyu így is le fog cseszni, tudod, amit mondtam, hogy most büntiben vagyok Lucasék miatt.

-Értem. Jo semmi gond. Akkor induljunk el visszafele. – Mosolyodott el majd segítőkészen a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen a székből és megindultunk hazafele.

Út közben is sokat viccelődött én meg csak nevettem és nevettem. Majd a buszmegállóban elbúcsúztunk.

-Akkor szija Lynn! Nagyon jól éreztem magam veled. – mosolygott kisfiúsan.

-Én is Tom. – néztem gyönyörű barna szemeibe. Láttam, hogy az arca egyre inkább közeledik az enyémhez és hirtelen nagyon sokminden futott át az agyamon. Amikor először találkoztunk, hogy nyomult, aztán amikor olyanok voltunk mint a testvérek, majd Bill, aztán a fagyizás…meg hogy jóformán még csak 3 napot töltöttünk együtt… míg ezek jártak a fejemben éreztem a puha ajkát és a hideg piercingélt az én ajkaimon. Muszáj volt visszacsókolnom. Szinte könyörögtem érte, majd ezt érezve Tom nem is habozott és rögtön nekilátott az igazi vad csóknak. Nem lepődtem meg, de nem is éreztem különlegesnek. Bármennyire is vadul és jól csókolt nem éreztem, hogy én többet szeretnék barátságnál. Finoman eltoltam magamtól. Persze alig bírt lecuppanni rólam.

-Toom.. – súgtam mosolyogva.

-Bocsi. – mosolygott kajánul.

-Nekem mennem kell itt a busz. – és pont ekkor fékezett le a megállóban.

-Jolvan, de akkor mi… most…? – kérdezte kicsit zavartan de anniyra látszott, hogy biztos magában.

-Majd beszélünk. – vágtam a szavába és felszálltam a buszra.

Anyira édes, kedves és aranyos.. de valahogy nem… nem az én esetem. Nem tudom, hogy mondjam meg neki, hogy ne bántsam meg. Szeretném, ha egy nagyon jó barátom lenne, hisz tényleg élvezem a vele töltött perceket. De csak, mint barát.

Egész úton ezen gondolkodtam, hogy most mi legyen. Adjak egy esélyt vagy ne… de aztán hazaértem és jött a hidegzuhany.

-Lynn Smidht! – állt előttem anyu csípőre tett kézzel. –Hol járkáltál? Tudtommal 5 órád volt!

-Anyu! Nyelvtan korrepen. Tudod, holnap verseny!

-Ahha.. és 13-tól 17-ig  ott ültél mi?

-Tommal voltam. – hajtottam le a fejem.

-Akkor remélem kiszórakoztátok magatokat, mert mostantól én hozlak haza az isokolából!

-Mivan?? – kerekedtek ki a szemeim.

-Lynn neked tanulnod kell! A vizsgák a nyakadon vannak! És ráadásul ha jól tudom még mindig büntetésben vagy! – kiabált anyu. – Irány tanulni, és 20-kor kikérdezem a holnapi anyagot.

-De..!

-Lynn! – mutatott az emelet felé. Én meg a sírás határán elindultam felfelé a lépcsőn. Nagyon szomorú voltam.. azt hittem ennél rosszabb már nem is jöhet. Persze ekkor még nem tudtam, milyen csalódás lesz a Keddi napom…

Egy új barátság(?) kezdete

2009. jún. 13. 11:42 - írta Lynn616

 

x2x

Másnap, Szerdán, próbáltam nem elkésni az órákról, ami sikerült is. Első óra Spanyol. Persze az óra ugyan olyan uncsi volt, mint eddig, szóval szokásomhoz híven az utolsó padban osztottam meg előző napi élményeimet, egyetlen barátnőmmel, Miával.

-De legalább megtetted az első lépést, és megmondtad Andreáéknak, hogy ennyi. Ezt biztos anyukádék is díjazni fogják és lefaragnak pár hetet a büntidből. – bíztatott Mia.

-Tudod, én inkább a szobafogságot választanám, minthogy átkerüljek egy másik osztályba… Főleg a 10.F-be. – húztam a szám. – Az összes plázaribi oda jár.

-Tudom Lynn. – sóhajtott Mia. – Sajnálom a dolgot de még mindig jobb, hogy nem csaptak ki.

-Igen ez igaz. Csak az F osztálynak tudod ki a töri tanára IS! – firkálgattam  unottan a füzetembe mikor végre megszólalt a csengő. Miával már készenáltunk a továbbmenetelre, így felkaptuk a táskánkat és lejjebbbandukoltunk egy emelettel a német terembe.

-Kedvenc órám! – vigyorogtam erőltetetten majd ledobtam a táskámat a 2. pad fal melletti oldalához. Ugyanis elültettek Mia mellől, mert folyton beszéltem.

A szünetben elmentünk a mosdóba, ahol Mia alaposan kifaggatott arról a fiuról, akit megemlítettem neki a történetemben.

-És fogsz még menni?

-Hát tudod, mennék én mert jó fej a srác meg minden… bár eléggé gyakorlottnak látszik atéren, hogy kell egy lányt levenni a lábáról, ha érted mire gondolok… - pirultam el mikor a csábos mosolyára gondoltam – De Andreáékat nem akarom fölöslegesen felhúzni. Így is kiakadtak.

-Okké, ha te nem akkor én. – viccelődött Mia. – Kiváncsi vagyok arra a „Kaszanovára”.

-Talán holnap elnézek arrafelé. – gondolkodtam el.

-Miért nem ma?

-Ma 7 óránk lesz. Plusz el kell menjek Jenniferért a suliba, mert anyu jógára megy.

-Jah tényleg, Szerda van. – esett le Miának. Majd becsengettek mi meg megindultunk a terembe.

Mikor a tanár belépett próbáltam a lehető legkedvesebbnek tűnni és még bevállaltam az óra eleji jelentést is és beszámoltam neki hol hagytuk abba előző órán az anyagot. Nagyon meglepődött, akárcsak az egész osztály, de erre számítottam.

Viszont az óra utáni „csevely” váratlanul ért. Épp kifelé siettem a teremből, mikor is az a mély, rekedtes hang az én nevemet szólította:

-Ms. Smidth! – ’Jaaj ne már megint elrontottam valamit?’ fordultam meg unottan és halkan visszafelé kezdtem sétálni a tanári asztal felé.

-Igen, Mr. Kaulitz? – néztem rá.

-Örömmel látom, hogy végre valamitől maga is fél... –nézett  mélyen bele a szemembe és szinte kutakodott valami után… furcsa volt… ez a tekintet…mintha már…

-Az  F. osztálytól, ugyebár? - kulcsolta össze a kezeit miközben az asztalra könyökölt.

-Hát… tanárúr… - erre most nem tudom milyen választ akart hallani.

-Az igazgatóság nem akart ilyen végletekbe folyni az ön kis ügyei álltal. Én voltam a döntőbíra a helyzetben, és én indítványoztam a maga áthelyezését is. - avatott be a tényekbe. Erre nem tudtam mit mondani. Most mégis mit vár tőlem? Vagy egyszerűen csak azt akarta, hogy tudjam? Hogy mégjobban utáljam? Vagy miért?

-Figyeljen Lynn. – sóhajtott, majd szünetet tartott, megvárta míg abbahagyom a táskám babrálását és ismét ráemelem a tekintetem. – Bevallom, nem a kedvenc tanítványom, de ez a hirtelen viselkedés változása meglepett. Ezért… és eddig ezt nem is akartam felhozni, mert úgy gondoltam ebből  már úgy is bukás lesz, de ahogy látom belehúzott…ezért felajánlom magának, hogyha péntek délutánra elkészít nekem egy ESSZÉT  Heinrich Heine életéről és munkásságáról, emelett indul a városi helyesírási versenyen jövőhét kedden, akkor megelőlegezem a négyest. / ami ugye magyaron a 2-es ;) – szerk. /

-Mi? Jolvan az ESSZÉ talán még megy, de én nem megyek versenyre! Nem is gyakoroltam és…

-Lynn! – vágott közbe a tanárúr. – Akkor a bukást választja? Nem az én érdekem. – dőlt hátra.

-Nem tudok helyesen írni… - védekeztem lejjebb vitt hangsúlyal.

-9.-ben, mikor még rendesen tanult, láttam a munkáit. Én javítottam ki a történelem vizsgáját. Az egyetlen tanuló ön volt, aki sosem ejtett helyesírási hibát.

Unottan forgattam a szemeim.. Nem akartam, utáltam plussz programokra járni, nemhogy versenyekre…de kellett az a rohadt négyes évvégén. Ha megbukok anyám kicsinál.

-Jolvan. – sóhajtottam. – De mostmár mennem kell órára. – próbáltam szabadulni.

-Örülök. Akkor holnap keressen meg és átadom a jelentkezési papírokat. – Csak bólintottam, majd olyan gyorsan, ahogy csak tudtam kihúztam a csíkot. Legalább ez egy rendes húzás volt Mr. Kaulitztól.. mégha nem is tetszik annyira az ötlet, de adott egy esélyt.

 

-Gratulálok kislányom. Látom megjött az eszed. – mondta egyhangúan anya, de láttam, hogy azért még mindig mérges.

-Köszönöm. És azt szeretném kérdezni, hogy holnap délután esetleg nem lehetne e, hogy suli után nem jövök rögtön haza… - kérdeztem félénken, miközben a konyhaasztalnál ülve belekortyoltam a narancslevembe.

-Lynn. – fordult felém anyu. – Attól még hogy nem lógsz többet azokkal a fiatalokkal és lehetőséget kaptál átcsúszni irdalomból egy négyessel, nem változott semmi. Ugyan úgy fegyelmid volt és ugyan úgy lehetnél első osztályzatú, vagy legalább egy kettes irodalomból és persze a többi tantárgyból. Majd ha ténylegesen látom a javulásod lehet róla szó. Most pedig, ha jól tudom vár az ESSZÉd. – oktatott ki anya. Hát ez jó volt… Azt hiszem Tom várhat rám egy darabig…

 

-Leadtad a házidogád? – kérdezte Mia miköben Pénteken az utolsó órára igyekeztünk.

-Igen le… Jól megszenvedtem vele… - gondoltam vissza a csütörtök este-éjszakára, ugyanis én mindent természetesen az utolsó pillantra hagyok. – Ó, tudtad, hogy Heine Düsseldorfban született?  Ott ahol én!– kérdeztem mosolyogva.

-Öm, Lynn, igen, tudod multhéten vettük és még mondtam is neked. – vigyorgott

-Jah… - gondolkodtam el.

-És amugy mi van a versennyel?- kérdezte mikor beültünk a hátsó padba.

-Megyek. – hangolódtam le. – Kedden délután 17-től 19-ig lesz. Borzasztó! De apu azt mondta Jenniferrel eljönnek, mert, hogy most milyen büszke rám.

Mia halk nevetésben tört ki, hisz a matek tanár már bennt volt.

-Most mi az? – kérdeztem rá. – Legalább apu nem haragszik, ő is így kezdte, aztán látod most ügyvéd szóval én sem félek. – mosolyodtam el.

-Jolvan, hát én szurkolok neked… Tényleg amugy mikor mész Tomhoz? – kiváncsiskodott.

-Ááá nem tudom, annyira már nem is érdekel a dolog…Anyu úgy sem enged…

-Káár…-mondta Mia, majd hagyta is a témát, hisz nagy jelentőssége tényleg nem volt. Majd mindketten megpróbáltuk megérteni a matek egyenleteket.

-Jolvan fiúk, lányok. – fordult el a táblától Mrs. Lock óra 30-kor – Ma sajnos csak eddig tudtm tartani az órát, mert egy fontos ügyet kell elintéznem. Most hazamehettek de nefeledjétek, hogy hétfőn ebből számonkérés! – figyelmeztetett a tanárnő. Így a diákok vegyes érzelmekkel hagyták el az épületet.

-Nah egy jó van az osztálycserében. – kezdtem Miának kifelé menet a kapun. – Hogy Hétfőn nincs matekunk. – Néztem a már Csütörtökön megkapott, új órarendemet.

-Hát jó neked.

-Naná. És van egy ötletem.- néztem Miára. – Ma ellátogatok Tom gimiéhez. Úgy is elmaradt egy óránk, plussz ennek a mateknak a fele.

-Király! Sok sikert! De most tűznöm kell, mert tudod, megyek uncsitesómékhoz.

-Jolvan szjjo!

-Hali! És sok sikert!

-Kössz. – nevettem majd megindultam a nem messze lévő suli elé.

 

Mikor odaértem 13:45 volt, ami azt jelentette, hogy negyed óra mulva csengetnek ki.

Vagy 10 percen keresztül hezitáltam, hogy most akkor maradjak e itt. Mert, hogy mivan ha Andreáék meglátnak és tényleg bepöccennek… vagy most mi legyen?… Aztán rájöttem, hogy már csak 5 perc van kicsengőig és lesz ami lesz.

Mikor megszólalt a monoton csengő, ismét megindult az élet. Próbáltam elvegyülni a tömegben, mert mostmár abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán akarok e Tommal találkozni, hisz nincs neki mondandóm. Csak úgy jöttem, de nem is tudom miért…

Ehez hasonló ezer meg ezer gondolat futkosott a fejemben mikor is a nagyobb csoportok kezdtek már elszállingózni és egy ismeretlen ismerős alakot pillantottam meg, ahogy egy lány és egy srác között menve a suli kapuja felé, magyaráz. Hosszú fekete haja néha meg meg libbent vékony vállán, amin egy fekete válltáskát hordott. A kezeivel meg magyarázás közben úgy hadonászott, mintha éppen az activity mutogatós részét szeretné megnyerni. Mikor körültekintettem a srác környezetében, láttam, hogy rengetegen utánnanéznek, vagy sugdolóznak a háta mögött de úgy látszott, ez őt és a két, szintén merész kinézetű, de kicsit sem olyan feltünő egyéniséget nem nagyon érdekelte.

Én csak álltam ott és messziről csodáltam azt a hatalmas kisugárzását. Mintha valami mágneses erő venné körül, ami mindenki érdeklődését felkelti. Nem tudtam mire véljem de elkezdtem megindulni felé. Még páran lézengtek előttem, de én csak hűségesen kerülgettem ki az emberkéket, hogy közelebb juthassak hozzá.

’Mi van megőrültem?’ torpantam meg. ’Most komolyan oda akarok csak úgy menni egy idegenhez? Jó ég Lynn hagyd már abba! Úgy viselkedsz mintha legalább Robbie Williams sétálna el előtted’ – csitítottam le magam miközben kicsit sem feltűnően néztem végig ahogy elhalad előttem 2 méterre, át a túloldalra, miközben megereszt felém egy széles mosolyt. ’Anyám!Rámmosolygott!Ismét!’ eszméltem fel mikor a jobb oldalán lévő srác elkezdett hozzá dumálni és levette rólam a tekintetét, majd szép lassan eltűnt az utca végében. Még a kanyarban mintha felém intett volna… hirtelen nagyon elkezdett verni a szívem. ’Vajon nekem integetett? Áá, nem hiszem…Vagy mégis?’ gondolkodtam el de ekkor…

-Hello, Szia! – fogta meg valaki a vállam mire megpördültem és Tommal találtam szembe magam.

-Óh, Szia! Megijesztettél.

-Bocsi. Nem gondoltam, volna, hogy tényleg eljössz még. Kedd régen volt már. – mosolygott

-Jah nem, csak.. volt egy pár dolgom. – füllentettem. De csak ekkor tűnt fel a nagy fekete gitártok a vállán.

-Nagyon furcsa, egy rappersrácot gitárral látni. – mosolyodtam el.

-Jah igen, tudod említettem, hogy szeretek gitározni. Ma 16-kor lesz órám.

-Nah akkor én is jó napon jöttem.

-Hát persze, hogy jó napon jöttél. – mosolygott töretlenül. – Szép az idő. Még van két órám. 30perc buszozás innen a tanár, szóval addig elindulhatunk a legközelebbi parkba és gitározok neked valamit ha szeretnéd.

-Hmm, nem rossz ötlet. – mosolyodtam el. Olyan édi ez a srác. De bevallom még mindig tartok tőle egy kicsit.

 

-Ez gyönyörű! De most komolyan! – vetettem elismerő pillantásokat Tomra és bőszen meg is tapsoltam.

Idő közben letelepedtünk egy padra a szép zöld parkba, ahol rajtunk kívül még egy ember, meszebb egy kutyát sétáltatott.

-Hát köszönöm. Miattad van. – harapott bele alsó ajkába. Erre inkább csak céklámenszínekkel válaszoltam.

-És mondcsak. Esetleg együttesben is játszol? Vagy csak úgy magadnak? Vagy rappelsz? – vigyorogtam.

-Neem. – nevetett. – hangom az nincs, meg a rappelésem is elég gyatra. Én ha már gitár akkor zúzni szeretek. Egy együttesben játszom.

-Fúú, érdekes egy srác vagy te.

-Tudom. – veregette meg a mellkasát. Majd óvatosan ismét pengetett csak úgy pár akkordot.

-És milyen együttesben játszol?

-Garázsegyüttes – nevetett. – A neve Devilish, habár mostanában inkább Tokio Hotelnek hívjuk magunkat de hát nem mindegy ez?... – mosolyodott el a távolba merengve. – Tudod a többieknek fontos, hogy mi legyen a dalszöveges füzetre felfirkantva, engem ez annyira nem érdekel.

-Ez annyira jó. Én mindig is szerettem volna együttest, de sosem jött össze, most meg már letettem róla.

-Azt sosem szabad. – simított végig hosszú újaival a húrokon.

-Amugy ti komolyan játszotok vagy csak hobbiból? – végre találtam egy olyan témát amiről kötetlenül elbeszélgethetek egy ilyen sráccal is.

-Hát tudod jó kérdés. Öcsém él hal a zenéért. Kicsi korában zongorázni kezdett majd később énekelni. – mosolyodott el. – Egyébként ő az énekesünk. Párszor már felléptünk kisebb klubbokan de én mindig csak hobbi szinten zúztam, meg a gitár miatt. A többi srác komolyan vette… Idő közben én is. Aztán volt egy pillanat az életünkben… - itt hirtelen mintha elakadt volna benne a szó. Lopva rámpillantott. Nem tudtam eldönteni mi lehet.

-Valami gond van? Nem muszáj tovább mesélni ha nem szeretéd. – mentegetőztem. – Beszélhetünk másról.

-Jah neem. Mindegy. Nem akkora gáz, csak 13 évesek voltunk, mikor a szüleink keményen összebalhéztak és hónapokat töltöttek külön. Vagyis apa nem volt itthon… elköltözött, hogy szünetet tartanak…Ennek a vége válás lett. Ez idő alatt anyu összeszedett egy pasit, aki zenesulit működtetett és ő maga is zenélgetett. Meghallgatta a bandát és felajánlotta, hogy a legprofibb német lemezcéghez szerződtet le minket…. Akkor találtuk ki a Tokio Hotel nevet. Tesóm röpködött az örömtől, mint mi is persze, de ő! Ajjajj… madarat lehetett volna vele fogatni. – nevette el magát Tom, majd én is. – De idő közben jött egy más valaki. Anyu rájött, hogy neki ő kell és szakítottak az akkori csávójával. Persze az mérgébe otthagyott minket, mármint a bandát, ahogy az meg van írva. Anyu kérte őt, hogy ne ránk legyen mérges, de ő fogta magát és nem írta alá a szerződést. A lehetőség elúszott és azóta is csak úgy tengünk-lengünk otthon a garázsban néha napján… Egyre kevesebbet és egyre inkább nem látjuk értelmét… Kivéve az öcsémet aki még mindig szívén viseli a banda sorsát és még reménykedik…Mondjuk ja, ő igazi sztárnak született. Rettenetesen jól birja a kritikát és a pletykát. Nem érdekli mások véleménye. Ő kialakította a maga stílusát. Bár szerintem ebben a szüleink válása is közrejátszott. – gondolkodott el. Nah de hát, mindegy. Ez van…- Én csak figyelmesen hallgattam Tom emlékeit és valahol nagyon is megható volt a története, hisz ahogy mesélte, nagyon szerették volna ha beteljesül a vágyuk. És ahogy most Tom arcát fürkészem ő is inkább most egy turnébuszban üldögélne, mint itt a kispad támláján… kicsit én is lehangolódtam. De persze Tom rögtön oldotta a hangulatot.

-Nah jolvan, már annyit beszéltem magamról és olyan uncsit..

-Nem volt uncsi. – vágtam közbe.

-Örülök… oh, hogy elszaladt az idő. – pilantott a telefonjára. – Mennem kell. – nézett rám szomorúan.

-Okké. – álltam fel a padról. – Nekem is lassan.

-Ömm Lynn. Mi lenne ha megosztanád velem az msn címed, hogy esetleg többször is tudjunk beszélgetni? – kérdezte csábosan.

-Jolvan megadom. – mosolyogtam majd bepötyögtem a telefonjába.

-Köszi, drága vagy. – vigyorgott, majd zsebrevágta a készüléket.

-Nincs mit.

-Akor felveszlek és majd dumcsizunk. – kacsintott. – Szijjó!

-Hello! – köszöntem el majd nagy mosolyogva indultam meg az ellenkező irányba.

Annyira érdekes. Néha nyomul a srác, néha tök normálisan dumálgatunk.

Nem tudom az ő fejében mi játszódik le, de azt tudom, hogy én mit gondolok.

Ha továbbra is ilyen felhőtlenül el tudunk beszélgetni talán még jóbarátok is lehetnénk. Alig várom, hogy bemutassam Miának. Imádja az ilyen különleges és egyedi srácokat, mint Tom.

Szervusz, kedves idegen!

2009. jún. 12. 16:30 - írta Lynn616

Sziasztok!

Nem az első blogom, remélem tetszeni fog ;) 

Bocsi de ez nem olyan, hogy már az első részben lebonyolítom a fontosabb "eseményeket", hogy olyanok is elolvassák, akiket a körítés nem érdekel :/ Tehát ez azoknak lesz, akik tényleg történetet szeretnének olvasni=D Nah csók! és jó szórakozást ;)

 

x1x

-Na mi az? – kérdezte Mia miután kiléptem a hatalmas, zord igazgatói teremből.

-Ezt egyszerűen nem tudom elhinni! – roskadtam le a szemközti barna bőrkanapéra, barátnöm pedig átérzően mellém ült és átkarolt.

-Szarul ment?

-Áh, minden simán ment, a végén már majdem kiegyeztünk abban, hogy pár tanár látogatást tesz a szűlőknél és elbeszélget velük a viselkedésemről…

-Aztán?

-Megérkezett a kedvenc német tanárom – vágtam fancsali képet. – Elmondta az igazgatóságnak, hogy nem elég, hogy a suli területén belül többször rajtakapott a dohányzáson, még a kocsiát is én dobáltam meg tojással…

-Uhhh…

-Nah jah… Most az van, hogy még ma estig kézbesítenek egy levelet anyáméknak, miszerint jövőhéttől áttesznek egy másik osztályba.

-Neee! Lynn! Mi lesz velem nélküled? – nézett rám kétségbeesetten Mia.

Ekkor lépett ki a teremből a bizottság. ’Útálom’ néztem undorral az arcomon ahogy a német tanár elégedett pofával távozik. Miután a tanárok elmentek Mia ismét felém fordult.

-Godolom szüleid nagyon mérgesek lesznek.

-Hát apu éjjel-nappal a bíróságon van. Kapott egy új ügyet ami egyenlőre kilátástalannak tűnik. Tehát őt nem igazán látom mostanság viszont anyám..- húztam el a szám, majd felkeltem és keservesen megindultam hazafelé.

  Tisztelt gondviselők.

Lynn Smidht, 10.A osztályos tanuló az elmúlt fél évben, nemhogy a házirend összes pontját megszegte; órákon nem figyel, nem készít házifeladatokat, iskolába nem illő szavakat, és dolgokat használ, emellett német irodalomból is elégtelen a teljesítménye…

…

A fenntebb írottak alapján az iskola vezetősége úgy határozott, hogy Lynn Smidht-et áthelyezik a 10.F osztályba.

 

…

Anyu kikerekedett szemekkel futotta át a hivatalos papírt amit alig 5 perce hoztak meg neki.

-Lynn én ezt el sem akarom hinni! Mégis, hogy juthattál el idáig? Már annyiszor de annyiszor átbeszéltük ezeket a dolgokat, de hiába. Sosem fogsz megjavulni?! – kiabált idegesen anyu. – Mondd mit tettem, vagy mit nem tettem, hogy most ezt kell látnom? – lengette meg előttem a papírost. – Mindent megadunk neked! Mindent, amit csak kérsz! Erre ez a hála? Semmi más dolgod nem lenne, minthogy tanulj és viselkedj! Erre tanítottalak én?

-Anyu én… - tördeltem a kezeim.

-Hagyjuk Lynn. Mától suli után egyenesen hazajössz. Nincs csavargás, barátnőzés, bulizás. És messzről kerüld el Andreát és a barátait!

-De miért??!!

-Mert ők vittek bele a rosszba. Tudom milyenek! Elég sokat voltak már itt ahoz  hogy tudjam, ők vittek bele a rosszba.

-Háát de..

-Semi de! Fel a szobádba! Most! – parancsolt rám anyu, és hát mit tehettem volna mást…

 

Igen… a 10. alatt kicsit tényleg megvadultam és ez Andreának, Lucasnak és Timnek is köszönhető részben. Hisz ők olyan vagánynak tűntek nekem, mikor megismerkedtem velük. Mindenhonnan kitűntek és mindenki félt tőlük. Sok évet úgy töltöttem el, hogy mindig én voltam a szürke kisegér. Utáltam. Mióta megismerkedtem velük vagányabbnak, bátrabbnak és fontosabbnak érzem magam… csakhát idő közben elfajultak a dolgok.

Apu és anyu is végig megpróbáltak lebeszélni róluk. Eddig különösebb eredmények nélkül. Mindannyian 12.be járnak csak ők egy gimnáziumba nem messze a mi középsulinktól. Ez évben érettségiznek, még van 2 hónapjuk májusig de még mindíg nem álltak neki a tanulásnak, ezálltal én sem vettem a sulit olyan komolyan eddig.

 

Még aznap éjjel elhatároztam, hogy suli után a hazafelé úton elmegyek a suliuk elé, hogy elmondhassam, többet nem lesz időm velük lógni…

 

6. órám kicsengője után fokozott léptekkel indultam meg a negyed órára lévő gimnáziumhoz.

Ott egészkor csengetnek ki tehát ha minden igaz pontosan odaérek.

És úgy is lett. Pontosan végszóra értem oda. Pár perc múlva már hatalmas tömeg lepte el a suli előtti útszakaszt. Néha fel fel szökdellve kerestem a hatalmas rohanó tömegben Andrea, Lucas, vagy Tim arcát de nem volt szerencsém. És már a vállam is fájt a nehéz válltáskámtól így a suli kerítésének szélére csücsültem. Hirtelen megrezzent a telefonom a zsebemben.

Sms. Andreától: Még bennt tart a tanár szünetben is :/ az ucsó emeleten vagyok. Látlak az ablakból. Várj meg. Pussz. :)

Miután átfutottam az sms-en felpillantottam a hátam mögötti épület 3. emeletére ahol a bal szélső ablakból Andrea integetett ki. Visszaintegettem majd lassan átfutottam a szememmel a hatalmas építmény ablakait, de tekintetem elidőzött a 2. emeleti ablakban üldögélő srácon.

A belső párkányon ült. Hátát nekitámasztotta az ablak keretének, lába pedig félig fel volt húzva bár még így is érintette cipője orrával az ablakkeret szemközti oldalát. Fejét hátradöntötte az ablakkilincsnek és lehúnyt szemmel hallgatta az mp3 lejátszóját, miközben térdén újjaival egy ritmust ütött. Halvány –sötét smink színezte szemhéját Fekete vállig érő, pontosan belőtt haja volt. Feje búbján pár tincs rakoncátlanul szerteágazott a világ minden égtája felé. Vékony testét egy fekete, piros mintás póló és egy sötét fakított farmer takarta. Ezen a srácon aztán nem volt semmi hétköznapi. Ékszerek, fekete körmök…Andreáék biztos jóban vannak vele. Tipikus lázadó, bajkeverő külső. – mosolyodtam el egy pillanatra majd a srác hirtelen felnyitotta szemeit és pontosan rám emelte tekintetét, mintha csak tudta volna, hogy nézem. Nem bírtam elkapni a tekintetem mert az a mély pillantás amit rám gyakorolt szinte mágnesként hatott . Majd ő is eleresztett egy halvány mosolyt de ekkor én már zavartan fordultam vissza eredeti ülőhelyzetembe és próbáltam lecsillapodni… ’Uhh biztos tudta hogy őt tanulmányozom…nagyon ciki volt’ – vágtam csalafinta képet.

Alig telt bele pár perc és Andrea és Lucas lobogott ki a kapun. Mindig is csodáltam Andrea szép hosszú szőke fürtjeit és hatalmas méregzöld szemeit. Sőt talán irigyelltem is. Hisz az én sütétlilás, már már fekete hajam messze nem volt olyan selymes mint övé.

-Hello csajszi! – köszönt rám.

-Szjasztok! Beszélnünk kell. – vágtam a közepébe.

-Nekünk is! – említette Lucas. – Tegnap a köcsög osztályfőnökünk beszólt, hogy beszélni fog a szüleinkkel. Ma este be wc papírozzuk a kertjét. Jössz?

-Épp erről szertnék veletek beszélni. – nem féltem tőlük. Soha nem féltem, most sem félek és nem is fogok. – Nem megyek veletek és már nem is fogok többé.

-Mi van? – meredt rám Andrea.

-Sajnos nem tehetem meg. Így is már áthelyeztek egy másik osztályba és sokat gondolkodtam rajta… nem szeretnék több bajt magam köré. Elegek nekem a mostaniak is. Bírlak titeket és szeretném azért ha még tudnánk beszélni, de én nem foglak titeket követni az ilyen dolgaitokban. – mondtam félig az aszfaltnak félig a srácoknak.

Andrea, a vezető szellem, vett egy mély levegőt. Nem tudtam mire készül, de csak nem akar nekem esni a sulija előtt.

-Jolvan Lynn, és ez a végleges döntésed? Hmm? Megint olyan nagy senki akarsz lenni aki eddig voltál?

-Hát azért az talán nem leszek, de tény hogy kicsit visszafognám magamat. – kontráztam rá.

-Hát jolvan. – komorult el az arca. – De akkor kezdhetsz félni, hogy a te házad is úgy fogja végezni mint a köcsög tanároké!

-Jolvan. – válaszoltam szűken, de a szó közepe tájt Andreájék már elviharoztak. Felpillantottam a 2. emeletre de a srác már nem ült ott és az ablak is zárva volt. Idő közben becsengettek.

Visszaroskadtam a kerítés szélére. Tudtam, hogy így a jobb. Így is már annyi ember elhidegült tőlem ezek miatt. Már csak Mia maradt meg, az örök barátnő. De Sue is annyira aranyos volt, és most jövök csak rá, hogy inkább legyek a háttérben sok jóbaráttal, mint a középpontban rengeteg ellenséggel. Főleg ha az egyik nagy ellenséged a legszigorúbb és legbántóbb ember a földön, a német tanárod, Mr. Kaulitz… annál rosszabb nincs ha ő pikkel rád… bár tudom van rá oka. - Gyújtottam meg egy szál cigit, mikor valaki megszólított

-Hello, szia! – tolta a képét elém egy magas ,gyönyörű mogyoróbarna szemekkel megáldott rasztás rappersrác. – Adsz tüzet báránykám? – vett elő egy szál cigit.

-Jah.. persze, tess. – adtam át neki az öngyújtóm.

-Köszi. – gyújtotta meg a cigijét. – Monddcsak új vagy itt? Még nem láttalak a suliban pedig az ilyen csini lányokat mindig megjegyzem. – kezdte el bohókásan piszkálni a szájpiercingjét nyelvével. Hát csak egy kicsit pirultam bele a megnyílvánulásába. Hiába na, én is nőböl vagyok…

-Ömm nem, nem idejárok, csak… egy ismrősöm miatt vagyok itt.

-Akkor gondolom őt várod.

-Jah neem! Már elment. – néztem a távolba.

-Oh értem… - váltott merengő hangnemre a srác. – Jaj de bunkó vagyok! Amugy a nevem Tom. Hát a tiéd?

-Lynn vagyok. – mosolyogtam rá.

-Szép név. – kacsintott. – Fogadjunk a szemedről kaptad.

-He? – néztem rá értetlen fejjel.

-Hát a szemed is legalább olyan szép mint a neved.

-Áááh értem. Hát köszönöm. – néztem meredten a földet… Olyan fura, még senki sem flörtölt velem ennyire nyilvánvalóan. Jólesett bár meg kell mondjam elég gyanús volt nekem a srác. Tipikus nagymenő imidzs. Jobb ha legalábbb én nem növelem az egóját.

-Amugy nincs órád, vagy nem kell hazamenned? – kérdeztem a lehető legártatlanabb hangomon.

-Nah már is le akarsz rázni? – nevetett édesen. – Amugy nincs órám azért vagyok itt, és nem kell hazamennem. Megvárom az öcsémet.

-Értem.

-És amugy te melyik suliban tengeted napjaid? – hát ez a Tom sosem adja fel? Mosolyogtam magamban.

-Miért kérded? Ennyire személyes infót nem adok ki. – mosolyogtam huncutul. Kezdtem felóldódni. Ha játék, hát akkot játszunk profi szinten.

-Oh értem. Akkor az hogy hanyadikos vagy az privát vagy tudhatom?

-Tudhatod. 10.

-Király. Én 12.

-Akor neked hamarosan érettségi. – kezdtem bele egy olyan témába amiből ha kihoz valami flört szerűt megtapsolom.

-Jah.. – vágott savanyú képet. – Utálok tanulni… Pfúúj! Tudod, mindig az van, hogy bárhányszor neki kezdek találok valami más, érdekesebb elfoglaltságot. – mosolygott huncutul

-Például?

-Nah itt most valami perverz dolgot kellene benyögnöm, de maradjunk inkább abban, hogy élek halok a gitárért. – vigyorgott.

-De jó! Én is szeretem a gitárt. Sőt gitározok is. – húztam ki magam büszkén.

-Király. Én is. 9 éves korom óta! – vágott vissza.

-Okké te nyertél:) – mosolyogtam. – Nekem meg 10. év vége, szóval kisérettségi. Nekem sem jobb. Neki kell állni tanulni – tértem vissza a pirulásmentes témához.

-Van benne valami. Eddig mindig a szorgalomkirály öcsikémmel irattam meg a házijaimat, viszont így totál sötét vagyok mindenből…

Ekkor elfolytott nevetésben törtem ki.

-Mi az ? – vigyorgott. – Joh azért nem mindenből vagyok sötét… csak tanulás terén..

-Jah nem az – higgattam le. – Csak elképzeltem ahogy szegény öcsédre tukmálod a háziaidat. Én is már próbáltam a hugomra de szegény még csak a szorzásnál tart  - válaszoltam

-Jah értem a gondolkodásmódodat.  – mosolygott. – Köztünk csak 12 perc van tehát annyira azért nincs lemaradva tőlem… nah jo, van amibe egyértelműen én vagyok a rangidős. – vigyorgott büszkén, egóval teli.

-Komoly? – lepődtem meg. – De jó! Vicces lehet belőled kettőt látni.

-Áááhh! – legyintett. – Ha nagyon akarnád se tudnál belőlem kettőt látni. A különböző okokat most hagyjuk, a lényeg, hogy totál az ellentétem. Mindenben különbözünk, mindenben. – szögezte le a tényeket heves bólogatásokkal.

-És nem zavar? Úgyértem, hogy teljesen mások vagytok… Miközben…

-Jaaj nem. Dehogy. – mosolyodott el. – Pont ettől jó az egész. Tökéletesen megértjük egymást és adunk egymás véleményére. Így jön össze két véleményből egy harmadik. Tudod, kiegészítjük egymást. – Tom erről a témáról teljesen más hangnemben beszélt, így tetszett, hogy ilyen szerető és kedves lélek. A előbbi beszélgetésből, mint már említettem egy macsó jött le.

-Nah az tök jó. :) – mosolyogtam majd hirtelen észbekaptam, hogy anyám megöl hogy már megint, hol vagyok.

-Bocsi, de most mennem kell már haza. – pattantam fel hirtelen. – Örülök, hogy megismerhettelek. – mosolyogtam majd indultam volna el.

-Várj már! – szaladt utánnam

-Igen?

-Jössz még erre?

-Háát, nem tudom. – töprengtem. Bár tudtam, hogy úgy sem de ezt így nem akartam neki kimondani.

-Az ismidhez csak jösz? – váltott flört módba.

-Nem hiszem.. már összevesztünk… - billegtem egyik lábamról a másikra.

-Akkor miattam? – kérdezte édesen, oldalradöntött fejjel.

-Talán…

-Holnap? – kérdezte hirtelen

-Még nem tudom.. – néztem rá furán, hogy mi ez a nagy lelkesedés.

-Jolvan nem erőltetem de keresni foglak. – kacsintott majd visszafelé indult a suliba.

-Oké.

-Hello!

-Szia! – intettem neki majd lopva arra a bizonyos 2. emeleti ablakra pillantottam, de sajnos csak a nagy üresség meredt vissza rám…