Freunde Bleiben

2.évad 6. - Bill, ne tedd!

2011. jún. 27. 14:02 - írta Lynn616 2. évad 6. rész

A házba lépve gondoltam, hoyg már mindenki alszik. Sötét volt. Felkapcsoltam az előszobában a villanyt és miután levettem a cipőm és a kabátom, felmentem az emeletre. A szobámba lépve az asztalomhoz sétáltam és szomorúan ültem le a székembe. Az asztalomon egy közös kép volt a régi csapatról. Mindenki mosolygott és boldogan borultunk össze. Ott készült a kedvenc parkunkban annál a hatalmas fánál, ahol mindig letelepedtünk egy kicsit. Billre tévedt a képen a tekintetem. Mögöttem állt és a derekamat karolta át, miközben fajét a vállamra helyezte. Hatalmas vigyor volt az arcán, sőt, inkább nevetett a képen. A haját a szél a mellette álló Tom arcába fújta, aki erre mosolyogva grimaszolt. Georg bohókásan emelte meg Lisát a csípőjénél, Lisa pedig éppen sikítás közben lett lekapva. Leila furfangosan karol bele Tomba. Gustav pedig Chrissel együtt a kamerába mutat. Ahogy nézem a képet, szinte hallom a nevetéseket és a beszólogatásokat.

Nagyot sóhajtottam és hátradőltem. Az alvás gondolatától is írtóztam, hiába akartam, hogy minél előbb vége legyen a napnak, de nem ment.

Egy gondolattól vezérelve fogtam magam és elindultam lefelé a lépcsőn. Kifelé a házból. Nem volt hideg, így nem vettem fel a kabátom. Lassan indultam meg kedvenc parkom felé. Ott akartam leni, ahol a képen is voltunk. A helyen, ami ennyi emléket őriz.

Alig negyed órát sétáltam, mikor a park széléhez értem. Eléggé sötét volt. A telefonom hajnali fél hármat mutatott. Csak a park széle volt kivilágítva. Beljebb mentem a nagy fa felé. Tudtam, hogy hol van. De ahogy közeledtem egy alakot láttam kirajzolódni, hogy a fa törzsénél ül. Még közelebb léptem és vártam, hogy a szemem hozzá szokjon a sötéthez. Még közelebb léptem, majd egyre élesebben láttam. Hatalmasra nyíltak a szemeim és a pulzusom az egekbe szökellt. Bill volt az. A fának volt támaszkodva. Egy lába fel volt húzva, a másik kinyújtva pihent a füvön. Ő nem vette észre, hogy jövök, és alig 2 méter választ el tőle. Valamit fogott az egyik kezében, amit a nyújtva lévő karjához emelt. Hosszú, borzas haja teljesen eltakarta az arcát. Tudtam, hogy mire készül és könnybe lábadtak a szemeim. Nem mertem szólni, mert féltem tőle… De nem engedhettem azt sem, hogy megtegye.

-Bill, kérlek ne tedd! – szóltam rekedten fel, mire hirtelen rámemelte tekintetét.

-Te mit keresel itt? – kérdezte fáradt hangon.

- Nem tudtam aludni. Folyton csak az járt a fejemben, hogy minden tönkrement. – mondtam halkan, miközben nyelem egy nagyot.

- Menj el Lynn! – szólt rám

-Kérlek ne csináld. – ráztam a fejem. – Te erősebb vagy ennél Bill! Miért teszed ezt magaddal? Tudom, hogy nehéz, de nem a drogokba kell menekülni! Azt hittem te több vagy ennél. – mondtam miközben elcsuklott a hangom.

-Én is azt hittem de kiderült, hogy mégsem. – válaszolt hidegen. – És te sem voltál mellettem, pedig megígérted.

-Bill el kellett mennem, de most már itt vagyok. – léptem közelebb. – De eddig sem én voltam az egyetlen. A banda is végig melletted volt….

- Nem voltak. – rázta a fejét. – Ők saját magukkal voltak elfoglalva. De nem látták, hogy nekem ez nem megy. Hogy túl hirtelen jött minden. Én nem vagyok képes feldolgozni ezeket. Én ezt nem tudom… - mondta elkeseredve és jobban megmarkolta a tűt. – Eleinte Tom ott volt, de aztán a csajai jobban lekötötték őt. Senki nem hallgatott meg engem! Senki! – nézett fel rám. – Csak nekem kellett hallgatni rájuk. Bill, most csináld ezt, Bill, csináld azt, menj ide menj oda. És az én véleményemre senki nem volt kiváncsi. Most már még Tom terhére is vagyok. Szerencsétlen lehet még mindig ott őrködik a szobám előtt, mert magamra zártam az ajtót. – mosolyodott el kínosan – Csak sajnos neki sincs szuper ereje így nem láthatta, hogy az ablakon kimászok. Csak akkor jó, ha a színpadon vagyok. Akkor nem kell semmi más. De most két hétig bezárva itthon. Én nem tudom megcsinálni. – nem tudtam mit mondani. Gondolkodtam, mivel lehetnek jobb belátásra bírni.

-És mi van a dalaiddal? Az új klip. A Spring Nicht? – kérdeztem miközben leültem óvatosan elé. – Hogy tudod bátorítani a fiatalokat ha te magad is ezt teszed?

- Jah persze… ezt a számot önmagamról írtam. Amikor még nem voltam teljesen beleőrülve ebbe az egészbe. Próbáltam tartani magamban a lelket. Persze David azt mondta, hogy én boldog vagyok, nem írhatok ilyeneket és kitalálta, hogy ezt a szerencsétlen sorsú tiniknek írom. – magyarázta némi gúnnyal a hangjában.

- Bill még nincs késő. Abbahagyhatod. Segítek. – érintettem meg a térdét, mire a kezemre nézett majd a szemembe. Könnyesek és pirosak voltak a szemei. Smink nem volt rajta csak még a mai maradék a szemhélyán.

-Már minden mindegy. – hunyta be a szemét. – Te sem segíthetsz.

-De hidd el, hogy tudok segíteni. – próbáltam a lehető leghatározottabban beszélni, de belül fogalmam sem volt mit mondhatnék, vagy tehetnék, hogy segíthessek Billen.

- Nem igaz! – nyomatékosította, majd a tűt a karjához emelte. – Menj el vagy végig nézed! – mordult rám. Könnyek szöktek a szemembe, amint láttam, hogy komolyan beszél de nem tudtam elmenni. Feltérdeltem és egy hirtelen mozdulattal kitéptem a tűt a kezéből és magam mögé hajítottam.

-Lynn, megőrültél!! – kiabált – Azonnal add vissza, ha nem akarsz bajt! – kétségbeesetten próbált felülni, de én még mindig felette térdeltem. A két kezemet a fának tartottam, és nem engedtem Billt.

Tudtam, hogy David Jost szakszavai és érvei megbuktak Billnél. Tudtam, hogy a baráti könyörgés és lebeszélés semmit sem ért. A testvéri szeretet megbukott ezen a téren. A szülők pedig semmiről sem tudnak. Egyetlen dolgot nem próbáltak még. A szerelem erejét. Vajon egy csók, egy érintés, egy szó képes kivezetni Bill Kaulitzot a fényre?

Bill keservesen próbált szabadulni de túl gyenge volt hozzá.

-Bill erősnek kell lenned! – néztem mélyen a szemébe. – Az én kedvemért. – súgtam. Arcunk csak pár centi távolságban lehetett egymástól.

-Senki kedvéért nem tudok erős lenni. – válaszolt szomorúan.

- De én hiszek benned. – mondtam, majd lágyan az ajkamat az övéhez érintettem. – Néztem, ahogy fáradt szemei közben becsukódnak. Kezei elengedték a karomat és a földre hulltak. Forrón csókoltam és közben közelebb húzódtam. Az arcára tettem tenyeremet, majd elhúztam a fa törzsétől és közben átölelte, majd lassan ő is ezt tette. Lágyan csókolt és közben előrébb hajolt, hogy megölelhessen. Szinte szorított magához. De aztán elhúzta a fejét.

-Kell a szer. – nézett rám könnyes szemekkel.

-Nem kell. – öleltem át és a nyakába csókoltam. Újra megölelt. –Én itt vagyok veled!

- De ez nem elég. – mondta erőtlenül.

- De. Elég. – néztem a szemébe, és valahogy nagyon sürgősen tennem kellett valamit. És aztán egy halvány szikra jelent meg a gondolataim közt. Nagyon féltem, de bármit megtettem volna, hogy Billt jobb belátásra bírjam.

- Nem kell drog Bill. – súgtam, miközben az arácát simítottam. – Más módon is érezheted, hogy repülsz. Más módon is elmenekülhetsz innen és érezheted magad a fellegekben.

- Ugyan hogy? – kérdezte, de végre mást is láttam a félelmen és a szorongáson kívül a szemében. A kiváncsiság szikráját.

-Szerelemmel. – válaszoltam, majd rá mosolyogtam. Ő csak nézett rám. És én tudtam mit kell tennem.

-Szeretlek. – súgtam a fülébe miközben az arcát, a száját, majd a nyakát puszilgattam. Ezzel együtt a kezemmel az övcsatját bontottam ki egész gyorsan. Rohadtul izgultam, de nem akartam utatni neki. Benyultam a nadrágjába, mire halk sóhaj hagyta el ajkait.

-Mit művelsz? – kérdezte hallhatóan.

-Szeretlek. – mondtam újra a szót. Csókoltam és közben alsónadrágjába nyúltam be. Éreztem, hogy tetszik neki. Még egy apró csókot leheltem az ajkára majd lejebb kúsztam. Lehúztam róla a nadrágot és az alsónadrágját is. Hatalmas szemekkel nézett rám. Zavart volt és kipirult.

-Lynn…. – súgta a nevem, majd miután megérintettem érzékeny testrészét és kényeztetni kezdtem hátravetette a fejét. Tudtam, hogy mit kell tennem. És láttam, hogy jól esik neki és mikor rám nézett elmosolyodott. Mióta haza jöttem nem láttam mosolyogni. Vissza mosolyogtam majd a számat is használtam.

Hangos nyögések hagyták el Bill ajkait.

- Ez nagyon jó. – mondta, és én folytattam.

Nem sokkal később Bill a föld felet érezhette magát. Repült és az agya kitisztult. Minden gondolata tovaszállt és az extázis váltotta fel őket.

Pedig még a tű sem érintette a karját.

2. évad 5.rész. Kínos

2011. jún. 23. 17:01 - írta Lynn616 2. évad 5. rész

A koncert isteni volt. Tényleg nagyon tetszett. A tömeg tombolt, a lányok sírtak, ami mellesleg eléggé meglepett. Bill örömteli hangon szólt mindig a közönséghez és együtt nevetett velük. Be sem állt a szája, hisz, mikor épp nem istenítette az arénában összegyűlő leányzókat, akkor csodálatos gyémánt hangon énekelt. Tele volt életerővel és boldogsággal. Pont olyan felszabadult volt, mint régen. De valahogy nem tudtam kiverni a fejemből, az öltözőben történteket. Hihetetlenül megrázott a hallottak és a látottak egyaránt. Könnybe lábadt a szemem, mikor erre gondoltam.

Aztán Billék hosszasan elköszöntek a közönségtől és lesiettek a színpadról. Aztán ismét vissza még három szám erejéig, majd ismét le. Mi kicsit hátrébb húzódtunk, mert hirtelen sok kellékes tömörült oda, élükön David Jostal.

-Hadd menjünk, vissza. Ugye visszamehetünk? Kérlek hadd menjünk még! – nézett Bill reménykedve Mr. Jostra. Totál le volt izzadva. Egy nő az arcát törölgette, a másik a ruháját és a haját igazgatta meg.

-Ez nincs benne a tervben. – nézte a lapját David. – Egyszer elég visszamenni.

-David!!! – könyörgött Bill. – Annyira szeretnek minket!!

-Bill, vége. – érintette meg a hátát Tom, mire Bill hirtelen Tom felé fordult és felemelte a hangját.

-Nincs vége!!! – mindenki egy pillanatra ledermedt és Mr. Jostra pillantottak.

-Már leszedtem az újvédőimet. – húzta a száját Gustav.

-Jolvan. – sóhajjtott David. – Egyetlen egy szám! – nyomatékosította. – Tommal visszamentek és előadjátok az In die Nachtot, de aztán befejeztük.

-Igen. – virult ki Bill és szinte Tom nyakába ugrott, majd visszaszaladt, Tom pedig fáradtan utána sétált a színpadra.

Billnek ezek a kedélyingadozásai meglehetősen félelmetesek és összezavaróak.

Akusztikusan eljátszották ezt a gyönyörű számot, amitől kellőképpen elérzékenyültem és mikor befejezték vagy 5percig még a közönséggel beszélgettek. Bill alig akart lejönni, majd ahogy lejöttek a banda az öltözőbe sietett, közben pedig David osztotta neki ki a következő dedikálással kapcsolatos tudnivalókat. Leila, Lisa és én pedig Leila vezetésével egy pihi szobába ültünk be.

-Fenomenálisak voltak. – mosolygott Lisa, miközben helyetfoglalt a kanapén. Én mellette, Leila pedig előttünka fotelbe.

-Igen, tényleg nagyon jók voltak. – bólintottam, majd Leilára néztem. – Mondj el mindent amit tudsz.

-Lynn….

-Tudni akarom. – mondtam határozottan, mire Lisa felszólalt.

-Mi az?

-Bill drogozik. – néztem szomorúan Lisára, mire ő szabájosan eltátotta a száját.

-Hogy tessék?? Leila, te ezt tudtad? De, hogy? Úristen. – kapott a szája elé.

-Okké, elmesélem. – bólintott Leila.

-Hallgatunk. – mondtam.

-Az egész bolond sztori ott kezdődött, mikor te, Lynn, kinn voltál már három hete. A Tokio Hotel egyfolytában a stúdióban volt és koncerteket szerveztek. Fotózásra jártak stb… Akkor még egy csomószor összejöttünk de a srácoknak csak azon járt sz eszük, hogy mi a következő programjuk…

-Igen, erre emlékszem. – bólintott Lisa.

-Aztán teltek a hetek és egyre felkapottak lettek és alig várta a nagyközönség, hogy turnéra induljanak, de még a stúdió album sem jött ki. Emellett egyfolytában interjúkra mentek és egyre kevesebbet találkoztunk. Egyik pillanatról a másikra a rajongók megőrültek és hisztérikusan isteníteni kezdték a srácokat. A házuk előtt telepedtek le, kitudódott a telefonszámuk és hisztiztek, mikor engem megláttak velük, mivel még Tommal voltam, hogy én vajon ki lehetek. Ekkor jött aputól az ötlet, hogy a sminkesük vagyok. Aztán felgyorsultak az események. Kiadták az albumot, leforgatták a Spring Nichtet és turnéra indultak. Én is mentem velük. Billt érintette a legdurvábban a dolog, mert rá szálltak a legtöbben. Mindenki egy darabot akart belőle. Ő volt a középpontban és rengeteg dolgot vártak el tőle. Hiányoztál neki, csak arra várt, hogy haza gyere és egy kis nyugalom szálljon rá is. De aztán apád azt mondta már mással vagy. Ő ekkor indult el a lejtőn. A turnén Tom az afterpartykon élte ki magát. Imádott a középpontban lenni. Ragadtak rá a csajok és nem bírt nekik ellenállni. – itt Leila elérzékenyült. – Többször is láttam őt, hogy csajokat visz fel magához, de lenyeltem és úgy tettem, mintha nem tudnám. Aztán végül is ő mondta el nekem, hogy neki ez nem megy, mert ő most épp élvezi az életét és imádja a nőket. Akkor mosolyszünet volt köztünk sokáig. Aztán Tom piálni kezdett… és mikor valamilyen okból kifolyólag nem sikerült egy csajt sem összeszednie, mert már olyan segg részeg volt, akkor jöttem én. Erőszakkal vitt az ágyba és én élveztem. Aztán ebből rendszert csinált és még máig ez megy. Semmi érzelem csak testiség… legalább is az ő részéről… Aztán Bill rájött, hogy csak a színpadon érzi jól magát és a kamerák előtt. Mert akkor nem gondol semmi másra és igazán boldog. Amikor 2-3 napos szünetek voltak egy két fellépés között teljesen magába roskadt… Aztán egy idő után feltűnő volt a hirtelen hangulatváltozásai és a vörös szemei. A fáradsága. Kiderült, hogy drogokat használ, mert szerinte az segít. Nem tudtuk leállítani, ha kértük, akkor agresszívvá vált és dühöngött. Nem azt mondom, hogy reménytelen, csak még nem találtuk meg a módját, hogy leállítsuk. Tom éjjel nappal a nyomában van, hogy figyelje, Bill nem lépi át a heti két adagot, ami már egyre nehezebb, így Tom is kezd összeroppanni idegileg. Gustav egy ideig próbálta tartani mindkettejükben a lelket, de a negatív visszahatásokra abba hagyta és a barátságuknak totál lőttek… Georg elveti Billt és lenézi. Tomot hibáztatja mindenért, amiért Tom ki van rá akadva. Tehát csendes háború folyik a bandán belül és fogalmam sincs, hogy mi lesz, nem hogy holnap, de akár 1 óra múlva. – Leila szavai újabb és újabb sebeket okoztak bennem. Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe, mire ő csendben oda ült mellém és megölelt.

-Most… én nem tudok reagálni. – sírtam.

-Nem is kell. Nehéz dolog ez. – válaszolt Leila. Pár percig ültünk még ott, majd David belépett.

-Lányok. A fiúk nagyon fáradtak, úgyhogy rövidre fogtuk a dedikálást. Indulunk haza. A dzsippel megyünk, de a srácok is azzal jönnek, mert a busz Berlinben marad. Ha zavar a dolog. – itt egyenesen rám pillantott. – Akkor taxival is mehettek, kifizetem.

-Engem nem zavar. – mondtam, inmár nyugodtan. – Kérdés, hogy őket zavarja e.

-Nem hiszem. – válaszolt Mr. Jost, mire mind megindultunk kifelé.

-Szálljatok be hátra. – utasított minket David.

Tényleg hatalmas kocsi volt. A vezetőülésbe David ült. Mellette Georg foglalt helyet. Eggyel hátrébb Gustav ült az ablak mellett. Mellette kimarad egy ülés utána Tom, a másik ablak mellett pedig Bill ült. Mi hárman, lányok, a leghátsó részbe ültünk be. Én kerültem Bill háta mögé. A másfél órás út első fele csendesen telt. Senki nem beszélt. Billt figyeltem hátulról. Az ablaküvegről visszatükröződött az eget fürkésző arca. Szomorúnak és fáradtnak tűnt, aztán lehúzta az ablakot. A hátra áramló hűvös levegő megcsapta az arcom, és a szél hozta Bill illatát is. Hajának pár tincse hátralibbent és késztetést éreztem megsimitani de nem tettem.

- Álljunk meg! – hajolt előre Bill hirtelen. – Mosdóba kell mennem. – Mr. Jost a visszapillantóban Billre tekintett majd bólintott.

-Rendben. Itt is egy benzinkút. – kanyarodott be.

Lassan leálltunk és Bill már nyitotta is az ajtót és ment.

-Tom! – szólt hátra Mr. Jost.

-Alszik. – mondta unottan Georg.

-Gustav! – mondta most az ő nevét David.

-Szintén. – válaszolt Georg.

-Toooom!!! – kiabált Mr. Jost mire a kocsiban ülők mindegyike felriadt álmából. Leila kómásan dörzsölgette a szemét.

-Mi van már? – kérdezte idegesen Tom. Nem lehetett kellemes erre kelni.

-Menj már az öcséd után! – szólt rá ingerülten Mr. Jost.

-Hova? – kérdezte nyekeregve.

-A mosdóba! Itt vagyunk egy benzinkútnál. – magyarázta Mr. Jost.

-Megyek már. – szállt ki nyűgösen és a mosdók felé indult.

-Kurva életbe már. – dörzsölte az arcát Gustav álmosan, miközben felült az ülésben.

-Levegőt! – szállt ki Mr Jost és rágyújtott, amin eléggé meglepődtem.

Mint valami kislány, néztem végig ártatlanul az ingerült jelenetet. Idegennek éreztem magam és olyan érzésem volt, mintha mindenki csak muszájból ülne a kocsiban. Ami valószínüleg igaz is, de nagyon rosszul esett a dolog.

Néztem ki az ablakon, ahogy Mr. Jost nagyokat szív a cigarettájából. Leila és Lisa álmosan bámulnak maguk elé. Gustav unva nyomogatja a mobilját, Georg pedig próbál elhelyezkedni. Aztán megláttam, ahogy Bill és Tom közeledik. Tom idegesen rángatja Billt a karjánál fogva, Bill pedig mérrgesen enged neki, de közben valamit nagyon magyaráz. Aztán a kocsihoz értek.

-Menjünk tovább! – szólt zaklatott hangnemben Tom, miközben Billt betuszkolta kocsiba.

-Hagyál már békén, segfej! – kiabált Bill hisztérikusan.

-Kuss! Pofa be! Fasz kivan már veled te narkós barom! – szólt rá dühösen Tom és beszállt mellé. Senki még csak meg sem szólalt. Gustan unottan forgatta a szemét David pedig fejét ingatva ült be a kocsiba. A lányokkal egymásra pillantottunk. Lisa megsimitotta a vállam, mikor látta, hogy ismét mindjárt elszakad nálam a cérna.

Bill lenyugodott és elbóbiskolt. Már mindenki aludt csak én nem.

Istenem Bill… mit tettél magaddal?

Haza érve először Lisát, majd engem tettek ki. Senki nem köszönt el senkitől. Egy szót nem váltott senki senkivel. Fáradtan szálltam ki a kocsiból és hullaként léptem be a házba. Túl sok minden történt ezen az estén. Túl sok mindent kell megemésztenem. Úgy éreztem, mintha csak egy idióta filmben lennék, de sajnos ez nem volt igaz. Ez a valóság. Minden tönkrement. De vajon van e remény mindent jóvá varázsolni?

Felhívás a történettel kapcsolatban!

2011. jún. 23. 9:40 - írta Lynn616 Kedves olvasók,

Akkor bele is vágnék a közepébe.

Én rontottam el.

Mostanában eléggé ritkán hoztam részeket és az olvasók... legalább is a kommentelőim elfogytak. Tudom, hogy ezt magamnak köszönhetem, mert hosszú kihagyásokkal töltöttem fel a részeket és persze, hogy így elfelejtődik, csökken az érdeklődés stb. /Mellettem szóljon, hogy most zártam az érettségi évem és hát nem volt egy fáklyás menet./ Meg, hogy ugye volt benne egy hosszú szünet, külföldön tartózkodásom miatt.

Természetesen nagyon örülök, hogy 1-2 ember még így is nyomon követi az eseményeket és boldog vagyok, de hatalmas a visszaesés.

Most van pár jó ötletem, de azt hiszem, hogy még addig kell leállni, míg tartok valahol. Azon gondolkodom, hogy egy pár rész után írok egy amolyan epilógust, azaz egy magyarázó, összefoglaló befejezést, amit szerintem ez a történet megérdemel, mert én is már az elején és még máig is, szívemet, lelkemet beleadom az írásba, csak már nem jön a várt visszajelzés.

Nagyon a szívemhez nőtt a történet. Lynn, Lisa és Leila 'hercegnő', azaz az általam kitalált személyiségek és természetesen a Tokio Hotel történetbeli szerepe és mindennapjai is. Ez nekem, amolyan más világ volt, amibe belecsöppentem, mikor írtam, vagy épp visszaolvastam azt a sok-sok irtó hosszú részt. =) Nagyon hiányozni fog.

Szívesen írnám a végtelenségig is tovább, mert persze hatalmas a képzelőerőm és a fantáziám, de nem akarom, hogy Barátok Közt fílingje legyen, amikor is már senki sem emlékszik az első részekre, vagy arra, ki, hogy kapcsolódott a történetbe, csak úgy nézi, mert ez már szokássá vált. Bár gondolom, kevesen vannak, akik még fel tudnának idézni jeleneteket az első részekből. =)

Tehát, akkor még egyszer. Egy pár részben megszerkesztem a történet lezárását, és utolsó részként próbálok egy hozzá méltó epilógust összehozni. Remélem nektek is jelent annyit a történet, mint nekem és ezzel át tudtam nektek is adni valamit abból a világból, amiben Lynn él.

Köszönöm, hogy elolvastad /elolvastátok ezt a kis monológot.

És ígérem még ma hozom a folytatást és azt is ígérem, hogy 3 napnál sosem lesz hosszabb idő, amit várnotok kell.

Még egyszer elnézéseteket kérem és további szép napot, ma még hozok egy részt!!!

Puszi xo

2. évad 4. Love is Dead

2011. jún. 21. 15:49 - írta Lynn616 Sziasztok!! Neh hari de az év végi hajtás miatt lemaradtam kicsit, plusz korai nyaraláson is voltam, de most itt vagyok és nagyon remélem, hogy tetszeni fog ez a rész is és hát köszönöm, azoknak akik még olvassák =)

2. évad 4. rész

Két hét olyan hirtelen elszállt, hogy alig vettem észre. Sokat kellett pótolnom az iskolában és idehaza is még vissza kellett szoknom. Anyunak is sokat segítettem a házimunkában. A viván egyfolytában a srácok legfrissebb klipjét, a spring nichtet nyomatják, amit már képes vagyok végig nézni. Nagyon tetszik, de az összes számuk olyan lemondó, vagyis a legtöbb. Rosszul esik, hogy Billnek ezek jönnek, mint ihlet. Idő közben egyre nagyobb lett az őrület a Tokio Hotel berlini koncertje közeledtében. Mindenhol plakátok, és az újságban képek. Hihetetlen még mindig. Csajok ezrei olvadnak értük és ez totál kikészít. Leilával csak msn-en beszéltem ritkán. Azt mondja nagyon tetszik neki Berlin. Megszokta és újra kijön a fiúkkal is. Tommal furcsa kapcsolatban vannak.. amit Leila nyitott kapcsolatnak jellemez. Nem is értem. Direkt kértem, hogy ne hozzon fel engem Billnél. Szeretnék majd vele tisztán beszélgetni.

- Lynn, te most komolyan el akarsz menni erre a koncertre? – kérdezte apám a koncert reggelén.

-Igen apu, elmegyek. – sóhajtottam, miközben a müzlimet kavargattam.

- Nem való már hozzád az a fiú. – jegyezte meg.

-Miért? Szerinted mikor volt hozzám való? – vontam fel a szemöldököm.

-Sosem. És most kezdesz rájönni.

- De apu én attól még mindig szeretem! – fakadtam ki mire elkerekedtek a szemei.

- De hát mióta nem találkoztatok! Nem is keres!

- Mert elfoglalt. – hajtottam le a fejem. Igazság szerint a mai napig ugy élek, hogy együtt vagyunk, csak most dolga van. De egyre jobban közeledik a koncert annál inkább képzelem azt, hogy meglát, megöleljük egymást. Egy csókban összeforrunk és soha nem engedjük el egymást.

- Persze, elfoglalt. Saját magával. – mondta apám majd felállt. – Nekem dolgoznom kell. Holnap reggel találkozunk. – azzal vette a táskáját és ment is.

-Jah. – mondtam magamban majd megettem a maradék műzlimet.

Anyu már elvitte Jennifert a suliba és dolgozni indult. Reggel fél 11. Lisa pedig csengetett. Gyorsan siettem le, majd ajtót nyitottam.

-Gyere beljebb, már vártalak. – üdvözöltem.

-Akkor készülődjünk. – kacsintott majd felmentünk a szobámba.

- Képzeld, Nick Morgan hívott reggel. – kezdtem bele hirtelen miközben a ruháim között keresgéltem.

-És mit akart? – kérdezte sötéten Lisa.

- Randira hívott 5 nap mulva. – mondtam halál nyugodtan.

-Nemet mondtál, ugye? – kérdezte ijedten Lisa.

-Azt mondtam még meglátom. – rántottam vállat miközben egy fekete egybe ruhát emeltem magam elé. – Attól függ mit hoz a ma este.

-Lynn te bolond vagy! – szegezte rám Lisa. – Szereted Billt!

-Mondd csak, Liz, miért akarod te ennyire, hogy összejöjjünk, ha te is tudod, hogy mennyire nehéz. Te például szakítottál Georggal. – emeltem fel a hangom és felé fordultam.

-De Bill nagyon szeret téged. – mondta erőteljesen. Ahányszor feljött ez a téma Lisa csak ezt mondogatta és kezdtem hinni neki. Minden ilyen mondatánál, egyre több volt bennem a remény. És ezt ő is tudta.

-Este minden kiderül. – válaszoltam határozottan bár belül remegtem. Reméltem a legjobbakat, izgatott voltam nagyon.

Aztán eljött az este is. Izgatottan szálltunk ki a taxiból. Ugyan is Mr. Jost olyan elfoglalt volt valószínüleg, hogy nem ért rá eljönni értünk. A stadion előtt gyülekeztek az emberek. Hihetetlen nagy tömeg volt. Tátott szájjal mentünk két nagyobb darab ember után hátra, aökik rögtön odajöttek hozzánk. Mikor beértünk a hátsó bejáraton rögtn ott is hagytak minket egy nagyobb teremben. Semmi és senki nem volt ott.

-Egy tükör. Ez is valami. – mondta Lisa, miközben megnézte magát a tükörben. Csatlakoztam. Egy fekete koktélruhát vettem föl. A hajamat begöndörítettem és fekete magassarkú is volt rajtam. A gyomrom görcsben volt. Azt egyszer csak egy alak jelent meg a terem ajtajában.

-Csajok, gyertek ide! – ez David Jost volt. Az ajtón keresztül egy másik terembe mentünk, ahol Leila várt minket a szokásos lila ruciában.

-Lááányok!! Lynn!! – ugrott a nyakunkba. Szorosan öleltem.

-Leila annyira jó, hogy végre látlak!! – néztem végig rajta.

-Az annyát te csaj, milyen jól nézel ki! – vigyorgott.

-Köszi. – mosolyogtam.

-A srácok épp relaxálnak, de szólok nekik. – mondta Mr. Jost, majd elment.

-Leila, annyi mesélni valóm van!! – fogtam meg a kezét izgalmamban. - Lisa, már tud, mindent de te.. meg Berlin. Annyira sajnálom.

-Én is sajnálom, hidd el. –húzta a száját Leila. – De figyelj sürgősen el kell mondanom valamit. – váltott komolyra.

-Mit? – kérdeztem kiváncsian.

-Bill… - de nem tudta folytatni, mert az ajtóból sietett felénk Tom, Georg és Gustav. Bill viszont sehol sem volt. Kérdőn néztem Lisára, aki jelezte, hogy nem tud semmit. Leila pedig ugy nézett mint aki előre lát valamit.

-Sziasztok srácok!! – köszöntem boldogan a felénk tartó fiúknak, de nem voltak valami mosolygósak. Sőt, Tom csak közelített és éppen, hogy pár centire állt meg tőlem.

-Mi van ribanc? Sikerült úgy felöltöznöd, hogy az a belsődet sugározza?? – kérdezte mély hangján, miközben lenézett rám. Igen elég magas volt. De én értetlenül álltam és köpni nyelni nem tudtam. Az egyik legjobb barátomnak hittem és olyat vágott a képembe ok nélkül amit még soha senki.

-Tom, kérlek szépen állj le! – ragadta meg a karját Leila. – Nincs értelme.

-Igazad van. – válaszolt de az én szemebe nézett. – Nincs értelme. Nem érdemel egy szót sem. Amúgy üdv itthon. Remélem jól fogsz szórakozni az este. – aztán el is húzott.

-Neh haragudj rá. Amúgy is ideges a koncert, miatt meg… hát általában is. – vakargatta a fejét Gustav. Én a könnyeimmel küszködtem.. Kellett pár pillanat, hogy meg tudjak szólalni.

-De miért? Mit tettem? És hol van Bill?

-Bill az öltözőben van. Egy óra és kezdünk. Bemelegít. – válaszolt kedvesen Georg. De szerintem mi is megyünk, mert para van. – vigyorgott, majd fogta magát és Gustavval elmentek.

-Ez meg mi a franc volt?? Ti tudttok valamit? – kérdeztem kibukva a két lánytól.

-Én komolyan semmit! – maradt tátva Lisa szája.

-Hát…- húzta a száját Leila. – Bill rájött, hogy kint összejöttél valami Joshua gyerekkel és most vele vagy együtt, meg azt is tudja, hogy Nick Morgannel kavarsz.

-Mi van? – kérdeztük tök egyszerre Lisával. – Honnan veszi ezeket? – kérdeztem, de már az idegbaj kerülgetett.

-Mivel nem ért el téged, ezért felhívta az otthoni számotokat.. De ennek már vagy 2 hónapja. – magyarázta Leila. – Apukád mesélte neki.

Nah itt azt hottem a fejem verem a falba.

-Én ezt nem tudom elhinni!!!! – kiabáltam, majd hirtelen felindulásból elkezdtem arra sietni, ahonnan a srácok jöttek, majd a hosszú folyóson nem is olyan nehezen megtaláltam a srácok öltözőét. Lenyugodtam már amennyire tudtam és kopogtattam.

-Szia, mondd. – nyitotta ki az ajtót Georg, de ugy, hogy a többiek ne lássanak.

-Billel szeretnék beszélni, nagyon fontos.

-Hát, most igy koncert előtt nem hiszem, hogy jó ötlet. – vakargatta a fejét.

-De igen. – szögeztem le majd szinte kilöktem Georg mellett az ajtót. Aztán ledermedtem. Igen, ott állt pontosan előttem Bill. Teljes életnagyságban. Erős sminkje volt. Nagyon erős, fekete és vörös. Fáradtnak tűntek a szemei de pont hogy a smink miatt senki sem látná meg de én ismerem minden vonását. Hatalmas haja volt. Hihetetlenül, amiben hófehér csíkok is láthatóak voltak. Egy kék cipzáros pulcsi volt rajta. Alatta pedig talpig fekete öltözet, hatalmas nyakláncokkal.

-Lynn. – súgta.

-Bill, beszélnem kell veled. – nyeltem egy nagyot, mert láttam, ahogy Tom kijött egy ajtó mögül és elkomorult a tekintete.

-Nah figyelj, húzz innen, mert…

-Mert ha nem akkor mi lesz? – kiabáltam. Odakinn ki kellett állnom magamért és ez az egyik, amit elsajátítottam. Már nem vagyok többé az a szende kislány és ezt látnia kellett. – Ki vagy, te? Tom Kaulitz! Én meg Bill Kaulitzal akarok beszélni és azt hiszem neki is van szája, majd elmondja, hogy elmenjek e vagy ne! – meglepődött és mérgesen hátrébb lépett.

-Kimennétek egy pár percre? – fordult Bill még mnindig sokkolva a többiek felé mire dünnyögve kimentek és bezárták maguk mögött az ajtót.

Pár pillanatig csak tétlenül álltunk egymással szemben. Nem tudtam, hol kezdeni.

-Hallgatlak.- szólalt meg Bill miközben a tükrős asztalnak támaszkodott.

-Bill… először is tudnod kell, hoyg amit apám mondott, az nem igaz. Valőszínüleg, csak azért mondta mert…

-Lynn, ez engem már nem érdekel. – vágott közbe fáradtan. – Ha igazat mondott apád, ha nem, kettőnk közt már soha nem lehet semmi. – szögezte le, mire a sírás hirtelen megkörnyékezett.

-Ezt miért monod? Most már itt vagyok. Nem megyek sehova. – folytak ki a könnyeim.

-De én igen. Egyfolytában. Négy hónapja folyamatosan megyek minden hova. Ez egy őrült világ amibe bele csöppentem. Nem hittem volna, hogy ilyen lesz. Ennyi megkötéssel. David azt mondta, csak az eleje nehéz és ha már vagyunk valakik azt teszünk majd amit akarunk. De egyenlőre őrült szabályok szerint kell élnünk. –mondta elkomorultan

-De én mindig is mondtam, hogy melletted leszek. Hogy nem hagylak el. – sírtam. – Kitartokk melletted. Már itt vagyok. – léptem közelebb. – Szeretlek. Te már nem? –néztem fel rá. Nagyot sóhajtott. Annyira látszott, hogy nagyon fáradt.

- Nem akarlak már szeretni. Fejezzük be. – láttam, hogy gyülemlik benne valami és azt akartam, hogy adja ki.

- Nem akarom befejezni. – simítottam meg az arcát, mire a kezével leszedte az arcáról a kezem és arrébb lépett.

-Nem érted, hogy vége?!! – üvöltötte. – Befejeztem veled! Én már énekes vagyok! Van egy bandám! Sztár lettem! Én már nem lehetek együtt veled! Egy másik világban élek! Itt nem megy semmi úgy, mint amilyennek látszik! Itt minden lépés meg van tervezve és te nem vagy benne a tervben!!! És Lisa sincs benne és Leila sincs benne!! Jah de bocsánat! Leila benne van! Mint a sminkesünk és Tom ribanca. Igen. Mert Tom sem lehet vele együtt. Mert ez az egész sztárosdi egy kibaszott szerepjáték!! Mert Tomnak mostantól nőcsábásznak kell lenni és mindenkit megdugnia nekem pedig nem lehet barátnőm! Emonak kell vallanom magam és le kell szarnom, hogy az emberek melegnek tartanak!! – ordította egyfolytában, miközben fel alá járkált idegesen. Szinte mint egy őrült. – Mert Gustav mától csak Metallicát hallgathat és Georgnak azt kell vallania, hogy szeret egyedül lenni!! Érted már az istenért!!!! – nézett a szemembe. Nagyon vörösek voltak a szemei és szinte szikráztak. – Mert én már nem Bill Kaulitz vagyok, akit te megismertél!!!! Én már Bill TH vagyok!!

Nagyot nyeltem és megállás nélkül folytak a könnyeim. Megijedtem tőle és teljesen lesokkolódtam. Én mindig is tudtam, hogy ez lesz. És én itt akartam lenni mellette, de nem lehet. Nem tudok segíteni. Legszívesebben megöleltem volna, de nem mertem. Féltem tőle. Sosem láttam még ilyennek. Bill dühöngve nézett rám és kapkodta alevegőt. Ekkor belépett Georg, Tom, Gustav és Mr. Jost és Leila.

- Minden oké? – lépett Tom Billhez.

- Természetesen. – bólintott de szemeit nem vette le rólam. Szoborként álltam vele szembe.

- Lassan kezdünk. Vedd le a pulcsit. – szólt Billhez Mr. Jost, miközben bezárta maga mögött az ajtót. Leila alapozóért lépett az asztalhoz majd Billhez ment és várt valamire.

- Kimennél Lisához Lynn? – tette a kezét a vállamra Mr. Jost. Megindultam volna,de Bill felszólalt.

-Nem kell. Had maradjon. – mondta Bill monoton és csakis rám szegezte tekintetét, miközben Tom lesegítette a pulcsiát. Bill egyfolytában, mint valami őrült bámult rám és még mindig sokk hatás altt álltam előtte és figyeltem az eseményeket.

Bill kinyújtotta bal karját tenyérrel felfelé Leila felé, mire Leila megfogta a csuklóját és folyékony alapozóval kenni kezdte a karját. Ekkor jobban odafigyeltem. Bill könyökének hajlatánál 3 vöröses folt égtelenkedett. Tom Bill mögött állt és legalább olyan dühösen nézett rám, mint testvére. Leila rám sem nézett csak gondosan tüntette el a foltokat. Georg és Gustav mintha ez általános lenne hátrébb vonultak és nyújtani kezdtek.

Hátra léptem, amint átjárt a felismerés. Ijedten néztem szét a teremben és ismét sírva Billre pillantottam, aki már nem rám nézett, hanem a karját. Megfordultam és ki siettem az öltözőből. Lisa unatkozva volt a falnak dőlve én pedig zokogva borultam a karjaiba. Nem értette, mi bajom de nem is faggatózott. Nem tudtam lenyugodni, még akkor sem mikor a fiúk körül már hirtelen rengeteg ember jelent meg és utasításokkal látták el őket. Sírva néztem a nyüzsgő jelentetet és mindenki furcsállva nézett rám. Kivéve a banda és Leila. A srácok a színpadra mentek, a nyüzsgés abbamaradt. Arra eszméltem, hogy Leila megsimítja a karom.

-Nem kellett volna benn maradnod. Nagyon sajnálom. – mondta halkan. – Gyere. – azzal elvezetett, de nem reagáltam. Csak mentünk, míg ki nem értem a színpad széléhez, ahonann beláttam a koncertet.

-Monsunnal kezdünk. – súgta David Billnek, mire ő a színpadra érve hatalmas mosolyt vitt az arcára.. sőt lehet tényleg boldog volt? Minde a négyen izgatottan köszöntötték a nézőket. Majd Bill felszólalt, régi, boldog hangján.

-Üdözvlünk Berlin!!! – aztán kicsit lejebb halkult. – Tisztázás képpen, jöjjön elsőként, a love is dead. – a srácok összenéztek, majd játszani kezdék a száámot és már az első szám a legroszabb rémálmommá vált, ahogy aszöveget hallgattam.

Soha nem gondoltam volna, hogy ha vége lesz, akkor így lesz vége.

A semmi szélén általad

2011. jún. 5. 12:50 - írta Lynn616 Hello mindenki! Nagyon köszönöm a komikat s itt olvasható is a következő részecske! ^^ Lassan de biztosan haladunk előre :D //És ne feledjétek, hogy mivel kitalált sztori itt nem valóság szerint írok, tehát ezért itt nem a schrei az első album =)//

2. évad 3. rész

Elgondolkodva ültem a központba tartó buszon. Még mindig nem sikerült feldolgoznom a tudatot, hogy Billéknek most tényleg bejött. Mindig úgy gondoltam a hazatérésemre, hogy a reptéren Bill fog várni hatalmas mosollyal és azt mondja… Fontosabb vagy, mint a turné, hát eljöttem eléd…. De nem. Neki már ez az élete, és én, úgy mint a többi leányzó már nem tartozok bele. Bár még most sem tudtam teljes mértékben belegondolni, milyen híresek is lehetnek…

Ez egészen addig így volt, míg le nem szálltam a buszról és a buszmegállóban egy hatalmas plakáton nem láttam viszont a barátaimat. Megálltam és csak bámultam rájuk. Olyan tökéletesek voltak. Picit más volt a stílusuk. Billnek a szokottnál is hatalmasabb haja volt a képen és az édes szépségpöttyét leretusálták. Tom pedig még nagyobb ruhákat viselt. Georg haja ki volt vasalva és kuszán az arcába lógott, Gustavról pedig lekerült a szemüveg és vagányabb ruha volt rajta. A legfurcsább mégis a tekintetük volt. Nem voltak mosolygósak… Nem az igazi arcukat láttam csak egy flegma maszkot.

Ekkor tévedt le a tekintetem a kép aljára: 2008. 11. 27. 19:00, Berlin sportaréna, Turnézáró koncert.

A sportarénában? Ott a külföldi bandák lépnek fel! Kirázott a hideg a felismeréstől. Hirtelen elindultam a legközelebbi lemezboltba és gyorsan a pulthoz siettem, ahol egy huszonéves rocker srác hanyagul a falra szerelt tévét nyomkodta.

-Hello – köszöntem rá, mire rám pillantott. Letette a távirányítót és kedvesen rám mosolygott.

-Szia, segíthetek valamiben?

-Mennyibe kerül a berlini Tokio Hotel koncertre egy jegy? – kérdeztem miközben a srác háta mögötti falra ragasztott Tokio Hotel plakátra tévedt a tekintetem.

- A legjobb helyre, azaz a küzdőtérre 45 euro. (kb. 12ezer ft. – szerk.) – itt elkerekedtek a szemeim. – A legtávolabbi ülőhelyek pedig 21 eurotól. De sajnos már minden jegy elkelt.

- De hát még csak 15.-e van. – mondtam

- Igen. Tegnap fogyott el véglegesen a jegy. De még az ott flangászó jegyüzérektől meg lehet venni, csak drágábban. – adta az ötletet a csávó.

-Jah, szuper.. ennél is drágábban. – forgattam a szemem.

- De ha gondolod… - kezdte el, de akkor Bill képét pillantottam meg a fönt lógó tévében.

-Csst! – intettem le. - Hangosíts légyszi. – kértem izgatottan.

-… fergeteges 2 órás koncerttel örvendeztették meg lipcsei rajongóikat az egykori általános iskolájuk pályáján. Az ingyenes koncertet több mint 10ezren látogatták meg, így az iskola utcáját is le kellett zárni. A koncert után a dedikálás sem maradt el és a közös képek sem. – megrökönyödve bambultam a tévét és azt a rengeteg embert a felvételen és a koncert részleteket, majd a dedikálást. Aztán a kamera Bill arcára fókuszált a tömeg előtt. – „Fergeteges koncert volt! Jó újra itt lenni és köszönjük ennek a rengeteg embernek, hogy segítenek megvalósítani az álmainkat. Szóhoz is alig jutok! Hihetetlen szuper!” –

-Hihetetlen, hogy a semmiből, hogy előbukkant az a négy buzi. – ingatta a srác a fejét, majd rámpillantott. – Már ne haragudj, de totál irritálnak.

-Aha. – válaszoltam tömören. Oldalra néztem majd az újdonságoknál megpillantottam Billék első lemezét: Tokio Hotel – Zimmer 483 fogalmam sem volt, hogy mit jelenthet a cím, mármint, hogy miért pont ez de odamentem és felkaptam a polcról.

-Megveszem. – tettem a pultra a srácnak.

-12.60 lesz. – mondta majd kidülledt szemekkel fújtam egyet és átnyújtottam neki az összeget.

- Az albummal a kezemben sétáltam a buszmegállóba vissza és már-már nevetnem kellet.

Bill egy sztár. Van egy bandája. Elvileg én a barátnője vagyok... Most annak a helyzetnek kéne fennállnia, mint mondjuk Samy Deluxe-nál és neki a barátnőjénél. A csaj első kézből kapja az új albumokat tőle. VIP kártyával nézi a koncerteket a színpad mellől és minden este együtt lógnak a menő klubokban. Ehelyett én, mint a híres neves Bill Kaulitz barátnője, vehetem meg annyiért Billék lemezét, mit 2 havi zsebpénzem és vehetem meg a koncertjegyet a csóró jegyüzérektől kétszer drágábban, hogy együtt izzadjak a sikítozó tömeggel a milliomodik sorban. Ráadásul lassan 4 hónapja nem is találkoztam vele.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy sírjak, nevessek, legyek dühös, vagy ne is érdekeljen, vagy rántsak vállat és éljem az életem tovább.

Furcsa érzések kavarogtak bennem és már magam sem tudtam melyik érzés igaz és melyik csak a pillanat szüleménye.

Hazaérve kiderült, anyu mindent nyomon követett a fiúkkal kapcsolatban és ezért nem nagyon akarta, hogy elmenjek a házukhoz, de most már mindegy. Nyugalomra volt szükségem. A szobámban betettem a Tokio Hotel lemezt, amin az első szám az Übers ende der Welt volt. Rögtön kifolytak a könnyeim, ahogy a klipjének a forgatására gondoltam. Annyira nagyszerű volt, de én végig éreztem, hogy itt hatalmas változások lesznek még.

Ezek után a maradék 11 számot végig bőgtem az ágyamon és miután az An deiner Seite című szám utolsó dallamai is elhalkultak tudtam, mik a valós érzéseim. Rohadtul hiányzott Bill és nagyon fájt, hogy így cserben hagyott. Hihetetlen erejű düh és fájdalom kavargott bennem. Ordítani tudtam volna a felgyülemlő érzésektől és meg is tettem. Ahogy a torkomon kifért.

Ekkor anyu rontott be a szobába.

-Lynn, kicsim mi történt? – kérdezte ijedten és leült mellém az ágyra és a hátamat simogatta.

-Gyűlölöm! Érted?! Gyűlölöm! Hogy tehette ezt?! Azt mondta mindig itt lesz nekem! Hazudott! Hazudott! Utálom! – kiabáltam miközben a könnyeim végig folytak az arcomon majd nyakamon.

-Jaaj, kicsim. – ölelt meg anyu és én erősen szorítottam magamhoz és már levegőt sem kaptam a zokogástól. Nem tudtam abba hagyni sem.

Anyu vagy fél órán keresztül vígasztalt mire sikerült lenyugtatnia.

És én még aznap éjjel eldöntöttem, nem hagyom, hogy Bill Kaulitz többé ezt tegye velem. Elfelejtett engem, de én nem engedem, hogy nevetve lépjen át az álomvilágába. Egyelőre annak a küszöbén áll és én teszek róla, hogy legalább úgy szenvedjen, ahogy én. Még kettőt belerúgok és úgy lököm át azon a küszöbön. Hadd menjen csak. Mert engem már annyian elhagytak és ő megesküdött, hogy nem fog. De megtette és ez fáj. Nagyon fáj.

Hétfőn kitisztult fejjel léptem be az iskola kapuján, ahol rögtön az ajtó előtt Lisa várt.

-Lynn – ugrott a nyakamba, és én viszont öleltem. – De jó, hogy itt vagy, úgy hiányoztál.

-Te is nekem, nagyon. – engedtem el és végig néztem rajta. Megváltozott. Magabiztosabbnak néz ki és valahogy még szebbnek mint valaha.

-Más lettél. – mosolyogtam.

-Igen. – tűrt egy tincset a füle mögé, miközben a földet pásztázta.

-De te is. – nézett rám. – Magassarkú és blúz? Ne már. – lökött meg halványan és halkan nevetett.

- A divat szakmában dolgoztam, vagy mi. – kacsintottam rá.

-Gyere, menjünk a terembe. – bólintott a bejárat felé a fejével majd elindultunk. A terembe lépve, mindenki üdvözölt, majd mikor elkezdődött a matek óra hihetetlen furcsa volt a munkából ismét az iskolapadba csöppenni. De ez az utolsó előtti évünk. Már beleszámít a tovább tanulásba és igyekezni kell. Próbáltam odafigyelni.

-Órák után összefutottunk Sophie-val és Chrissel az udvaron.

-Lynn! – rohantak felém Megölelgettük egymást, majd Chriss elmesélte, hoyg másik osztályba került mert az Aból túl sokan mentek el és kevés volt a létszám.

-Nem jöttök el velünk a plázába? – kérdezte Chriss. – Jön Timo és Nick is.

-Nick? Kérdeztem hirtelen rá. A focicsapatból?

-Igen, Nick Morgan. – bólintott Sophie. - Tudod. Magas, sportos, szűke bozontos szembelógó haj, kék szem…

-Sophie! – nézett rá gonoszan Chriss.

-Jolvan csak téged húzlak. – nevetett majd megcsókolta. Ekkor vettem észre hogy Lisa az arcomat fürkészi.

-Nick mászott rád Gustav kerti partián nem? - kérdezett rá, és egyben ekkor is mondtuk ki először egy Tokio Hoteles nevét.

-Ő. – bólintottam.

-Nem tuti, hogy mi megyünk. – válaszolt Lisa.

-Mert? – néztem rá felvont szemöldökkel. – Persze, hogy megyünk. Kiváncsi vagyok Timora és hogy Nick még mindig olyan izgató e. – nevettem, Sophie pedig velem. Chriss csak a szemét forgatta, Lisa meg elhúzott a karomnál fogva egy kicsit távolabb.

-Lynn, mi ütött beléd? Okké, hogy megváltoztál de ilyeneket azért ne mondj már És mi lesz Billel? – súgta. Nah ahogy meghallottam ezt a nevet megráncolódott a homlokom.

-Bill? Milyen Billel is? Jah az a szupersztár a plakátról, akivel 4 hónapja nem is beszéltem és most sem tűnik úgy, hogy lehetőségem lenne látni? Aki úgy elfelejtett engem, mint a szart? Hogy mi van azzal a Billel? Hááát biztos megvan. Jól érzi magát… - itt hatás szünetet tartottam és lenyugodtam – Megyünk akkor? – kérdeztem mosolyogva és Lisa döbbent arcára pillantottam.

-De Lynn…

-Mi van? Te sem bírtad Georggal és Leila sincs már Tommal. Miből gondoltad, hogy majd pont mi maradunk együtt, akik már szinte idegenek egymásnak? Liz, olyan jó volt, hogy ma nem kerültek szóba. Kérlek hagyjuk a témát jó? – fordítottam hátat, hogy mehessek de Lisa visszarántott és a szemembe nézett.

-Te nem tudod Billnek mennyire hiányoztál. Mikor még itt voltak és együtt lógtunk csak te jártál a fejében, alig várta, hogy beszéljetek de te egyre elfoglaltabb voltál. Azt hitte elfelejtetted. Aztán ők is elfoglaltak lettek és úgy volt vele majd személyesen beszéltek. Nem tudom miért nem keresett fel, lehet ő is ki van, mint most te. Szeret téged, és mikor 3 hete Georggal beszéltem mondta hogy Bill tisztára ki van.

Lisa szavai éles késként hatoltak a szívembe. Nem tudtam igaz e… Nem értettem, akkor Bill miért nem keres? Egész nap a telefonom felett ültem és sosem hívott.

-Bill nem hív, nem keres. Már elfoglalt. Semmi értelme. – válaszoltam lehajtott fejjel.

-De igen is van! – emelte fel a fejem Lisa. – Mr. Jost lefoglalt nekünk négy VIP jegyet a berlini koncertre. Ő visz majd el minket. Leilával is találkozhatunk és a bandával is.

-Mi?

-Igen. Ott leszünk. Nem felejtettek el, csak megváltozott nagyon sok minden. Georggal barátok maradtunk Nincs gáz Lynn, ez nem a világ vége.

-Ha te és Georg nem maradtatok együtt, akkor én és Bill sem fogunk.

-Ne hasonlítsd össze a kettőt. – mondta halkan Lisa. – Ti sokkal többek vagytok együtt, mint mi valaha is voltunk Georggal. – ez nagyon meglepett nem értettem, miért mondja ezt. Vajon tényleg ezt látja vagy csak vígasztalni akar. Midnen esetre nehezemre esett hinni már bármiben is.

-Jöttök már? – kiabált hozzánk Chriss. Már ott állt mellette Timo és Nick is. Lisával farkasszemet néztünk. Nem gondolkodtam csak elkaptam a tekintetemet és Chrissék felé indultam.

-Jössz? – néztem hátra Lisára mire ő reménytelenül sóhajtott egyet és lelombozva követett.

-Istenien nézel ki, bébi. – üdvözölt ezzel a mondatával Nick, miközben Timot öleltem meg üdvözlés képp.

Így történt, hogy ez az új csapat: Chriss, Sophie, Lisa, Timo, Nick és én elindultunk egy plázás túrára, ami egész jól sikerül és mondhatni jól éreztem magam. De még mindig ott motoszkált bennem legbelül, hogy alig 2 hét múlva ismét találkozom a régi csapattal… és találkozom Billel.