Freunde Bleiben

Tom, mondd, ez mire volt jó?

2009. jún. 15. 12:55 - írta Lynn616

Hali! Itt is lenne a 4. rész de légyszi irjatok jó vagy rossz kritikát, hogy tudjam  egyáltalán érdemes e még tovább írnom. az egy dolog, hogy ott van h "olvasva: 170" de ki tudja hányan olvastátok el tényleg... előre is köszi. pussz.

 

x4x

 

Kedden a suliban 6 óránk volt. Az új barátaimmal ismét jól eltöltöttem a napomat és utánna anya jött és vitt haza, hogy délután fél 5-kor már a Hamburgi művelődési házban megrendezésre kerülő versenyen lehessek.

-Lynn! Kezdj el készülődni! – szólt fel apu az emeletre. Ugyanis ma előbb hazajött, hogy elvihessen engem és ott legyen a közönség soraiban. – 16-kor indulunk! Még 20 perc!

-Jolvan! – válaszoltam majd felvettem a fehér blúzomat, volt hozzá egy fekete öv, melyet a mellem alatt lévő részre lehetett felfűzni. Plusz választottam hozzá egy fekete farmert és a fekete converse csukám. Annyira azért nem akartam kicsípni magam.

-Apa! Ugye én is mehetek! – hallottam Jenni lelkes hangját lentről.

-Persze szivem, de csak akkor, ha végig tudsz viselkedni! – vette komolyra a hangját apu.

-Tudok.

-Jolvan akkor.

-Anyu is jön? – kérdezte Jennifer.

-Nem kicsim, tudod, hogy 17 órátol dolgozik az étteremben.

-Tényleg.

-Kész vagyok! – jöttem le a lépcsőn teljes harcidíszben.

-Húú! Lynn nagyon csinos lett. – mosolygott a hugom.

-Köszönöm. – adtam arcára egy puszit és végigsimítottam hosszú, barna, göndör fürtjein.

-Akor indulhatunk is. – karolt át apu mosolyogva majd beültünk a kocsiba.

 

-Remélem felkészültél. – mosolygott rám nyugtatóan Ms.Moor, aki mint mindig most is szolídan de csinosan volt felöltözve.

-Igen.. azt hiszem. –néztem körül a nagy teremben, ahol a közönség soraiban már majdnem mindenki elfoglalta a helyét. És a kisebb színpadon is felállították már a mikrofonokat. Sok ideges diák járkált fel alá a színpad előtt. A másik fele gondolom a színfalak mögött van. Sok diák, sok iskolából. Kiváncsi leszek a feladatokra.

Egy pár perc mulva a fő felelős engem is hátra küldöt a többiekhez. Apu még egy bíztató pillantást vetett ám majd elindultam.

Nem nagyon várattak sokat és az első körbe már fel is küldtek a színpadra 14 másik diákkal, és különböző nyelvhelyességi kérdésekre kellett válaszolni. Aki először megnyomta a gombját az válaszolhatott. Az egész úgy zajlott le, mint egy vetélkedő. A végén már kezdtem belejönni. Az első fordulóban nekem lett a legtöbb pontom, de ahogy már csak a legjobbakkal voltam benn ez megváltozott…

-És most a dobogósok! – jelentette ki a zsűri. – A harmadik helyezett Peter Shulcz! – hatalmas taps fogatta a srácot, aki kapott egy hatalmas könyvet és némi pénznyereményt, és persze gratulációt.

-A második helyezett pedig!! Lynn Smidht!

-Wááá!! – kaptam a szám elé. Nem is gondoltam volna. Nagy vigyorral a képemen léptem a színpad közepére az úrhoz és átvettem az ajándékom. Pénzösszeg és valamilyen CD-csomag. Láttam ahogy apu és Jennifer kiabálnak fel nekem a közönségből. És Ms. Moor is elégedetten tapsol. Annyira jó érzés volt. Ott maradtam Peter és a zsűri között majd jött a nyertes.

-Kim Riedel! – ő is megkapta az ajándékjait majd mégegyszer gratuláltak nekünk és egy gyors beszéddel lezárták a versenyt.

18 óra 50 volt mikor már mindenki ott tömörült a színpad mögött és gratuláltak egymásnak. Még mindig nem lehetett letörölni a vigyort a képemről, hisz  nagyon boldog voltam. Még sosem nyertem semmit. És ez most jó érzés volt.

Már kezdett megfogyatkozni a nép a színpad mögül, én is a függöny felé vettem az irányt, ami elválasztotta a színpad mögötti részt a nézőtértől, mikor valaki a hátam mögül megszólalt.

-Gratulálok Lynn! – Mikor megfordultam nem hittem a saját szememnek

-Bill? – kérdeztem.. vagy inkább jelentettem ki meglepetten.

-Igen. – mosolygott. – Bár csak az eredményhírdetést láttam… öm.. De azt tudom, hogy én a színpadról tudom a neved, de te amugy honnan tudod az enyémet? – kérdezte elgondolkodva.

-Jah.. hát izé. – mosolyogtam eröltetetten – Amikor a haverod szólt neked a sulidnál, mikor beszéltünk… nah megjegyeztem akkor.. – nyökögtem.

-Értem. – nevetett. Én meg csak néztem az édes száját. Most kicsit szolidabban volt felöltözve de a stílusjegyei, mint a gyűrű, és karkötő, az ott virított azért. Aztán eszembe jutott amit Tom mondott róla és kicsit elszomorodtam. De persze ezt nem mutattam ki.

-Amugy te hogy hogy itt? – eszméltem fel.

-Én a 19-kor kezdődő prózamondó versenyen veszek részt. – mosolygott elégedetten.

-Nah az tök jo. Majd szorítok. – kacsintottam, ami még engem is nagyon meglepett.

Majd egy csipogó hangott adott ki a telefonja. Elővette majd rámmosolygott.

-Andreas az, tudod a fodrászos haverom. – pillantott rám majd vissza a telefonra. – Már mindjárt itt van. A tesóm is vele jön. Megírom neki, hogy jöjjenek be. Ha még időben ide érnek bemutatom őket. – jegyezte meg nekem Bill.

Furcsának tartottam ezt a közvetlenségét. Mintha már évek óta ismernénk egymást és természetes lenne, hogy elmondja, ki írt neki sms-t és mit.’De hát.. lehet, hogy a melegek ilyenek?’ – kérdeztem kicsit elgondolkodva magamtól.. aztán annyira kiváncsi voltam, hogy csak úgy kibukott belőlem a következő kérdés:

-És mondcsak, ez az Andreas a barátod? – kérdeztem teljesen nyugodtan hisz ő nem ugy néz ki mint aki titkolná, vagy szégyelné vagy ilyesmi.

-Ö.. igen. – nézett rám furán. – De ezt már mondtam, nem? – vonta fel egyik szemöldökét.

-Jah.. öm jah.. – néztem el zavartan…véglis mondta, hogy a haverja…

Eközben megírta az sms-t majd ismét teljes mértékben rám figyelt.. sőt.

-Öm.. Lynn. Mi lenne ha taliznánk még majd valamikor.. tudod.. öm.. izé csak úgy ha van kedved, beszélgetni meg… ilyesmi…? – dadogta kicsit zavartan és csak a végén bírt a szemembe nézni. Hát ez kicsit meglepett…

-Háát izéé, ha Andreas nem bánja… - mondtam halkan.

-Ööö.. – nevetett zavartan. – Nem hinném, hogy bánná. Bár nem tudom, hova akarsz kilyukadni pontosan. – mosolygott édesen.

-Hát tudod, hogy te… meg Andreas… és most meg elhívsz valahova.. – kezdtem bele, de közben rájöttem, hogy lehet, hogy csak barátilag akar velem talizni és most égettem le magam.

-Basszus. – csapott a homlokára megvilágosodva. – Nah jolvan.. szögezzük le hogy nem vagyok buzi. – vigyorgott, mintha már nem ez lenne az első eset, hogy valaki így könyvelte el. – Andreas csak a legjobb barátom, és csak azért nézek így ki, mert nekem igy bejövök. – nevette el a végét.

-Úristen ez nagyon ciki, annyira sajnálom. – vörösödtem el és nem is mertem már a szemébe nézni. – És hidd el, én nem is gondoltam volna ezt, ha nem mondja…

-Nyugi! Nem kell magyarázkodni. – mosolygott – Gondolom akkor nem akarsz eljöni ha homokosnak néztél.

-De most mondom nem néztelek annak.. sőt.. nagyon is… - nyeltem egy nagyot. – jóképűnek találtalak… csak tudod, az egyik haverom.. vagyis.. a barátom.. vagy nem tudom… - már össze vissza beszéltem mindent… - Mindegy.. szóval Tom azt mondta, hogy az vagy és…

-Tom? – vágott bele. – Milyen Tom?

-Háát… öö.. a vezetéknevét nem tudom, de 12.-es rapper srác és…

-Ő az akivel smároltál tegnap? – szólt közbe ismét, de most sokkal komorabb tekintettel.

-Igen.. – vörösödtem megint el… - De várjunk csak! Te ezt honnan tudod? – kérdeztem rá.

-Háát.. tudod.. – itt hezitált egy kicsit. – Az… egész suli erről beszél, hogy most milyen új csajra tett szert. Tudod a srác mindenkit levesz a lábáról aztán megdönti és egy kedves mosollyal az arcán ott hagyja. – közölte a tényeket Bill és úgy nézett rám, hogy „nah ehhez mit szólsz kiscsaj?” de mintha ezt nem csak nekem üzenné a tekintetével.

-Hát.. pffff… én ezt nem gondoltam volna.. – masszíroztam a tarkóm.

-Pedig most mondd meg! -  kezdte felháborodottan - Mekkora egy szemét állat. És az ember azt hinné, hogy meg lehet bízni benne, hogy mindig melletted áll erre tessék. Mégis hogy képzeli ezt! – kapta fel a vizet Bill, de megfeszült arcizmai rögtön ellágyultak, mikor rámnézett. – Bocsi. Nem fogok itt szitkozódni.

-Ööö igen. – néztem nagyokat. Idejét láttam elindulni, amúgy is éreztem, hogy rezeg a telefonom a farzsebemben, gondoltam apu az, csak nem akartam Billt megszakítani. – Hát köszönöm az infót, de most megyek is, mert apu és a hugom már várnak. Neked meg sok szerencsét.

-Köszönöm. – mosolygott.

Elindultam de a függönynél még gyors fisszafordultam.

-Akkor talizunk még?

-Hát nem tudom.. – vakargatta a fejét. – Vagyis… jah jo… majd ha találkozunk a suliál, vagy ilyesmi.

-Okké. Bár eddig Tom miatt jártam oda de nem tudom ezek után mi lesz. – vágtam csalódott képet.

-Hát akkor majd megyek én a te sulidhoz ha szeretnéd. – mosolygott. – Melyikbe jársz?

-A *(képzelj oda egy nevet. szerk.) * középsuliba.

-Hát az nincs olyan messze tőlünk! Apukám ott tanít.

-Komolyan! – képedtem el. - Vezetéknév? – kérdeztem rá

-Kaulitz. – Nah megszólalni már nem tudtam.

-Jah Mr. Kaulitz.. tudom.. német tanárom.. meg töri.

-Azaz. – kacsintott rám. – Nah jolvan mennem kell, mert mindjárt kezdünk.

-Jah nekem is. – mondtam még mindig a döbbenettel a hangomban.

-Hello!

-Szia! – köszöntem el és kisiettem a kocsihoz. Apuék már tűkön ültek, mikor bepattantam a kocsi anyós ülésére.

-Lynn! Mi a fenét csináltál te még negyed órán kersztül?  - kérdezte apu, miközben elindultunk.

-Jahm.. találkoztam egy ismerősömmel. – fogalmaztam tömören.

-Amugy gratulálok kincsem. – simította meg a hajamat apu.

-Én is. – vigyorgott hátul Jenni.

-Köszönöm. – mosolyodtam el de igazából most sokkal jobban lekötött az a gondolat, hogy Tom hazudott nekem Billel kapcsolatban.. de vajon miért? Vajon ez mire volt jó? Mert elmondtam neki, hogy tetszik? És ha nem mondja azt, hogy Bill meleg, akkor inkább Billel lennék, és ő nem tudna megszerezni magának? Mondjuk, ha így gondolkodott, akkor jól sejtette… ’Basszus annyira tudtam, hogy túl édes, ahoz, hogy igaz legyen.’ Mondtam magamnak Tommal kapcsolatban.

 

Otthon nem mertem felmenni msn-re, mert láttam, hogy ő is fenn van és nem volt kedvem vele bájcsevegni. Inkább lefeküdtem és Billen járt az agyam. Hogy mennyire elragadó személyiség. ’De hogy ő egy Kaulitz… te jó ég! Mr. Kaulitz fiával fogok találkozni… ha egyáltalán eljön a sulihoz… és ha komolyra fordulna a kapcsolatunk és Mr. Kaulitz minden porcikájával ellenem lenne?’ – gondolkodtam el. ’ Nah jolvan.. azért ennyire még ne rohanjunk előre’ csitítgattam magamat. Majd lassan álomra szenderültem a vegyes érzelmekkel együtt.