Freunde Bleiben

2.évad 6. - Bill, ne tedd!

2011. jún. 27. 14:02 - írta Lynn616 2. évad 6. rész

A házba lépve gondoltam, hoyg már mindenki alszik. Sötét volt. Felkapcsoltam az előszobában a villanyt és miután levettem a cipőm és a kabátom, felmentem az emeletre. A szobámba lépve az asztalomhoz sétáltam és szomorúan ültem le a székembe. Az asztalomon egy közös kép volt a régi csapatról. Mindenki mosolygott és boldogan borultunk össze. Ott készült a kedvenc parkunkban annál a hatalmas fánál, ahol mindig letelepedtünk egy kicsit. Billre tévedt a képen a tekintetem. Mögöttem állt és a derekamat karolta át, miközben fajét a vállamra helyezte. Hatalmas vigyor volt az arcán, sőt, inkább nevetett a képen. A haját a szél a mellette álló Tom arcába fújta, aki erre mosolyogva grimaszolt. Georg bohókásan emelte meg Lisát a csípőjénél, Lisa pedig éppen sikítás közben lett lekapva. Leila furfangosan karol bele Tomba. Gustav pedig Chrissel együtt a kamerába mutat. Ahogy nézem a képet, szinte hallom a nevetéseket és a beszólogatásokat.

Nagyot sóhajtottam és hátradőltem. Az alvás gondolatától is írtóztam, hiába akartam, hogy minél előbb vége legyen a napnak, de nem ment.

Egy gondolattól vezérelve fogtam magam és elindultam lefelé a lépcsőn. Kifelé a házból. Nem volt hideg, így nem vettem fel a kabátom. Lassan indultam meg kedvenc parkom felé. Ott akartam leni, ahol a képen is voltunk. A helyen, ami ennyi emléket őriz.

Alig negyed órát sétáltam, mikor a park széléhez értem. Eléggé sötét volt. A telefonom hajnali fél hármat mutatott. Csak a park széle volt kivilágítva. Beljebb mentem a nagy fa felé. Tudtam, hogy hol van. De ahogy közeledtem egy alakot láttam kirajzolódni, hogy a fa törzsénél ül. Még közelebb léptem és vártam, hogy a szemem hozzá szokjon a sötéthez. Még közelebb léptem, majd egyre élesebben láttam. Hatalmasra nyíltak a szemeim és a pulzusom az egekbe szökellt. Bill volt az. A fának volt támaszkodva. Egy lába fel volt húzva, a másik kinyújtva pihent a füvön. Ő nem vette észre, hogy jövök, és alig 2 méter választ el tőle. Valamit fogott az egyik kezében, amit a nyújtva lévő karjához emelt. Hosszú, borzas haja teljesen eltakarta az arcát. Tudtam, hogy mire készül és könnybe lábadtak a szemeim. Nem mertem szólni, mert féltem tőle… De nem engedhettem azt sem, hogy megtegye.

-Bill, kérlek ne tedd! – szóltam rekedten fel, mire hirtelen rámemelte tekintetét.

-Te mit keresel itt? – kérdezte fáradt hangon.

- Nem tudtam aludni. Folyton csak az járt a fejemben, hogy minden tönkrement. – mondtam halkan, miközben nyelem egy nagyot.

- Menj el Lynn! – szólt rám

-Kérlek ne csináld. – ráztam a fejem. – Te erősebb vagy ennél Bill! Miért teszed ezt magaddal? Tudom, hogy nehéz, de nem a drogokba kell menekülni! Azt hittem te több vagy ennél. – mondtam miközben elcsuklott a hangom.

-Én is azt hittem de kiderült, hogy mégsem. – válaszolt hidegen. – És te sem voltál mellettem, pedig megígérted.

-Bill el kellett mennem, de most már itt vagyok. – léptem közelebb. – De eddig sem én voltam az egyetlen. A banda is végig melletted volt….

- Nem voltak. – rázta a fejét. – Ők saját magukkal voltak elfoglalva. De nem látták, hogy nekem ez nem megy. Hogy túl hirtelen jött minden. Én nem vagyok képes feldolgozni ezeket. Én ezt nem tudom… - mondta elkeseredve és jobban megmarkolta a tűt. – Eleinte Tom ott volt, de aztán a csajai jobban lekötötték őt. Senki nem hallgatott meg engem! Senki! – nézett fel rám. – Csak nekem kellett hallgatni rájuk. Bill, most csináld ezt, Bill, csináld azt, menj ide menj oda. És az én véleményemre senki nem volt kiváncsi. Most már még Tom terhére is vagyok. Szerencsétlen lehet még mindig ott őrködik a szobám előtt, mert magamra zártam az ajtót. – mosolyodott el kínosan – Csak sajnos neki sincs szuper ereje így nem láthatta, hogy az ablakon kimászok. Csak akkor jó, ha a színpadon vagyok. Akkor nem kell semmi más. De most két hétig bezárva itthon. Én nem tudom megcsinálni. – nem tudtam mit mondani. Gondolkodtam, mivel lehetnek jobb belátásra bírni.

-És mi van a dalaiddal? Az új klip. A Spring Nicht? – kérdeztem miközben leültem óvatosan elé. – Hogy tudod bátorítani a fiatalokat ha te magad is ezt teszed?

- Jah persze… ezt a számot önmagamról írtam. Amikor még nem voltam teljesen beleőrülve ebbe az egészbe. Próbáltam tartani magamban a lelket. Persze David azt mondta, hogy én boldog vagyok, nem írhatok ilyeneket és kitalálta, hogy ezt a szerencsétlen sorsú tiniknek írom. – magyarázta némi gúnnyal a hangjában.

- Bill még nincs késő. Abbahagyhatod. Segítek. – érintettem meg a térdét, mire a kezemre nézett majd a szemembe. Könnyesek és pirosak voltak a szemei. Smink nem volt rajta csak még a mai maradék a szemhélyán.

-Már minden mindegy. – hunyta be a szemét. – Te sem segíthetsz.

-De hidd el, hogy tudok segíteni. – próbáltam a lehető leghatározottabban beszélni, de belül fogalmam sem volt mit mondhatnék, vagy tehetnék, hogy segíthessek Billen.

- Nem igaz! – nyomatékosította, majd a tűt a karjához emelte. – Menj el vagy végig nézed! – mordult rám. Könnyek szöktek a szemembe, amint láttam, hogy komolyan beszél de nem tudtam elmenni. Feltérdeltem és egy hirtelen mozdulattal kitéptem a tűt a kezéből és magam mögé hajítottam.

-Lynn, megőrültél!! – kiabált – Azonnal add vissza, ha nem akarsz bajt! – kétségbeesetten próbált felülni, de én még mindig felette térdeltem. A két kezemet a fának tartottam, és nem engedtem Billt.

Tudtam, hogy David Jost szakszavai és érvei megbuktak Billnél. Tudtam, hogy a baráti könyörgés és lebeszélés semmit sem ért. A testvéri szeretet megbukott ezen a téren. A szülők pedig semmiről sem tudnak. Egyetlen dolgot nem próbáltak még. A szerelem erejét. Vajon egy csók, egy érintés, egy szó képes kivezetni Bill Kaulitzot a fényre?

Bill keservesen próbált szabadulni de túl gyenge volt hozzá.

-Bill erősnek kell lenned! – néztem mélyen a szemébe. – Az én kedvemért. – súgtam. Arcunk csak pár centi távolságban lehetett egymástól.

-Senki kedvéért nem tudok erős lenni. – válaszolt szomorúan.

- De én hiszek benned. – mondtam, majd lágyan az ajkamat az övéhez érintettem. – Néztem, ahogy fáradt szemei közben becsukódnak. Kezei elengedték a karomat és a földre hulltak. Forrón csókoltam és közben közelebb húzódtam. Az arcára tettem tenyeremet, majd elhúztam a fa törzsétől és közben átölelte, majd lassan ő is ezt tette. Lágyan csókolt és közben előrébb hajolt, hogy megölelhessen. Szinte szorított magához. De aztán elhúzta a fejét.

-Kell a szer. – nézett rám könnyes szemekkel.

-Nem kell. – öleltem át és a nyakába csókoltam. Újra megölelt. –Én itt vagyok veled!

- De ez nem elég. – mondta erőtlenül.

- De. Elég. – néztem a szemébe, és valahogy nagyon sürgősen tennem kellett valamit. És aztán egy halvány szikra jelent meg a gondolataim közt. Nagyon féltem, de bármit megtettem volna, hogy Billt jobb belátásra bírjam.

- Nem kell drog Bill. – súgtam, miközben az arácát simítottam. – Más módon is érezheted, hogy repülsz. Más módon is elmenekülhetsz innen és érezheted magad a fellegekben.

- Ugyan hogy? – kérdezte, de végre mást is láttam a félelmen és a szorongáson kívül a szemében. A kiváncsiság szikráját.

-Szerelemmel. – válaszoltam, majd rá mosolyogtam. Ő csak nézett rám. És én tudtam mit kell tennem.

-Szeretlek. – súgtam a fülébe miközben az arcát, a száját, majd a nyakát puszilgattam. Ezzel együtt a kezemmel az övcsatját bontottam ki egész gyorsan. Rohadtul izgultam, de nem akartam utatni neki. Benyultam a nadrágjába, mire halk sóhaj hagyta el ajkait.

-Mit művelsz? – kérdezte hallhatóan.

-Szeretlek. – mondtam újra a szót. Csókoltam és közben alsónadrágjába nyúltam be. Éreztem, hogy tetszik neki. Még egy apró csókot leheltem az ajkára majd lejebb kúsztam. Lehúztam róla a nadrágot és az alsónadrágját is. Hatalmas szemekkel nézett rám. Zavart volt és kipirult.

-Lynn…. – súgta a nevem, majd miután megérintettem érzékeny testrészét és kényeztetni kezdtem hátravetette a fejét. Tudtam, hogy mit kell tennem. És láttam, hogy jól esik neki és mikor rám nézett elmosolyodott. Mióta haza jöttem nem láttam mosolyogni. Vissza mosolyogtam majd a számat is használtam.

Hangos nyögések hagyták el Bill ajkait.

- Ez nagyon jó. – mondta, és én folytattam.

Nem sokkal később Bill a föld felet érezhette magát. Repült és az agya kitisztult. Minden gondolata tovaszállt és az extázis váltotta fel őket.

Pedig még a tű sem érintette a karját.

2. évad 5.rész. Kínos

2011. jún. 23. 17:01 - írta Lynn616 2. évad 5. rész

A koncert isteni volt. Tényleg nagyon tetszett. A tömeg tombolt, a lányok sírtak, ami mellesleg eléggé meglepett. Bill örömteli hangon szólt mindig a közönséghez és együtt nevetett velük. Be sem állt a szája, hisz, mikor épp nem istenítette az arénában összegyűlő leányzókat, akkor csodálatos gyémánt hangon énekelt. Tele volt életerővel és boldogsággal. Pont olyan felszabadult volt, mint régen. De valahogy nem tudtam kiverni a fejemből, az öltözőben történteket. Hihetetlenül megrázott a hallottak és a látottak egyaránt. Könnybe lábadt a szemem, mikor erre gondoltam.

Aztán Billék hosszasan elköszöntek a közönségtől és lesiettek a színpadról. Aztán ismét vissza még három szám erejéig, majd ismét le. Mi kicsit hátrébb húzódtunk, mert hirtelen sok kellékes tömörült oda, élükön David Jostal.

-Hadd menjünk, vissza. Ugye visszamehetünk? Kérlek hadd menjünk még! – nézett Bill reménykedve Mr. Jostra. Totál le volt izzadva. Egy nő az arcát törölgette, a másik a ruháját és a haját igazgatta meg.

-Ez nincs benne a tervben. – nézte a lapját David. – Egyszer elég visszamenni.

-David!!! – könyörgött Bill. – Annyira szeretnek minket!!

-Bill, vége. – érintette meg a hátát Tom, mire Bill hirtelen Tom felé fordult és felemelte a hangját.

-Nincs vége!!! – mindenki egy pillanatra ledermedt és Mr. Jostra pillantottak.

-Már leszedtem az újvédőimet. – húzta a száját Gustav.

-Jolvan. – sóhajjtott David. – Egyetlen egy szám! – nyomatékosította. – Tommal visszamentek és előadjátok az In die Nachtot, de aztán befejeztük.

-Igen. – virult ki Bill és szinte Tom nyakába ugrott, majd visszaszaladt, Tom pedig fáradtan utána sétált a színpadra.

Billnek ezek a kedélyingadozásai meglehetősen félelmetesek és összezavaróak.

Akusztikusan eljátszották ezt a gyönyörű számot, amitől kellőképpen elérzékenyültem és mikor befejezték vagy 5percig még a közönséggel beszélgettek. Bill alig akart lejönni, majd ahogy lejöttek a banda az öltözőbe sietett, közben pedig David osztotta neki ki a következő dedikálással kapcsolatos tudnivalókat. Leila, Lisa és én pedig Leila vezetésével egy pihi szobába ültünk be.

-Fenomenálisak voltak. – mosolygott Lisa, miközben helyetfoglalt a kanapén. Én mellette, Leila pedig előttünka fotelbe.

-Igen, tényleg nagyon jók voltak. – bólintottam, majd Leilára néztem. – Mondj el mindent amit tudsz.

-Lynn….

-Tudni akarom. – mondtam határozottan, mire Lisa felszólalt.

-Mi az?

-Bill drogozik. – néztem szomorúan Lisára, mire ő szabájosan eltátotta a száját.

-Hogy tessék?? Leila, te ezt tudtad? De, hogy? Úristen. – kapott a szája elé.

-Okké, elmesélem. – bólintott Leila.

-Hallgatunk. – mondtam.

-Az egész bolond sztori ott kezdődött, mikor te, Lynn, kinn voltál már három hete. A Tokio Hotel egyfolytában a stúdióban volt és koncerteket szerveztek. Fotózásra jártak stb… Akkor még egy csomószor összejöttünk de a srácoknak csak azon járt sz eszük, hogy mi a következő programjuk…

-Igen, erre emlékszem. – bólintott Lisa.

-Aztán teltek a hetek és egyre felkapottak lettek és alig várta a nagyközönség, hogy turnéra induljanak, de még a stúdió album sem jött ki. Emellett egyfolytában interjúkra mentek és egyre kevesebbet találkoztunk. Egyik pillanatról a másikra a rajongók megőrültek és hisztérikusan isteníteni kezdték a srácokat. A házuk előtt telepedtek le, kitudódott a telefonszámuk és hisztiztek, mikor engem megláttak velük, mivel még Tommal voltam, hogy én vajon ki lehetek. Ekkor jött aputól az ötlet, hogy a sminkesük vagyok. Aztán felgyorsultak az események. Kiadták az albumot, leforgatták a Spring Nichtet és turnéra indultak. Én is mentem velük. Billt érintette a legdurvábban a dolog, mert rá szálltak a legtöbben. Mindenki egy darabot akart belőle. Ő volt a középpontban és rengeteg dolgot vártak el tőle. Hiányoztál neki, csak arra várt, hogy haza gyere és egy kis nyugalom szálljon rá is. De aztán apád azt mondta már mással vagy. Ő ekkor indult el a lejtőn. A turnén Tom az afterpartykon élte ki magát. Imádott a középpontban lenni. Ragadtak rá a csajok és nem bírt nekik ellenállni. – itt Leila elérzékenyült. – Többször is láttam őt, hogy csajokat visz fel magához, de lenyeltem és úgy tettem, mintha nem tudnám. Aztán végül is ő mondta el nekem, hogy neki ez nem megy, mert ő most épp élvezi az életét és imádja a nőket. Akkor mosolyszünet volt köztünk sokáig. Aztán Tom piálni kezdett… és mikor valamilyen okból kifolyólag nem sikerült egy csajt sem összeszednie, mert már olyan segg részeg volt, akkor jöttem én. Erőszakkal vitt az ágyba és én élveztem. Aztán ebből rendszert csinált és még máig ez megy. Semmi érzelem csak testiség… legalább is az ő részéről… Aztán Bill rájött, hogy csak a színpadon érzi jól magát és a kamerák előtt. Mert akkor nem gondol semmi másra és igazán boldog. Amikor 2-3 napos szünetek voltak egy két fellépés között teljesen magába roskadt… Aztán egy idő után feltűnő volt a hirtelen hangulatváltozásai és a vörös szemei. A fáradsága. Kiderült, hogy drogokat használ, mert szerinte az segít. Nem tudtuk leállítani, ha kértük, akkor agresszívvá vált és dühöngött. Nem azt mondom, hogy reménytelen, csak még nem találtuk meg a módját, hogy leállítsuk. Tom éjjel nappal a nyomában van, hogy figyelje, Bill nem lépi át a heti két adagot, ami már egyre nehezebb, így Tom is kezd összeroppanni idegileg. Gustav egy ideig próbálta tartani mindkettejükben a lelket, de a negatív visszahatásokra abba hagyta és a barátságuknak totál lőttek… Georg elveti Billt és lenézi. Tomot hibáztatja mindenért, amiért Tom ki van rá akadva. Tehát csendes háború folyik a bandán belül és fogalmam sincs, hogy mi lesz, nem hogy holnap, de akár 1 óra múlva. – Leila szavai újabb és újabb sebeket okoztak bennem. Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe, mire ő csendben oda ült mellém és megölelt.

-Most… én nem tudok reagálni. – sírtam.

-Nem is kell. Nehéz dolog ez. – válaszolt Leila. Pár percig ültünk még ott, majd David belépett.

-Lányok. A fiúk nagyon fáradtak, úgyhogy rövidre fogtuk a dedikálást. Indulunk haza. A dzsippel megyünk, de a srácok is azzal jönnek, mert a busz Berlinben marad. Ha zavar a dolog. – itt egyenesen rám pillantott. – Akkor taxival is mehettek, kifizetem.

-Engem nem zavar. – mondtam, inmár nyugodtan. – Kérdés, hogy őket zavarja e.

-Nem hiszem. – válaszolt Mr. Jost, mire mind megindultunk kifelé.

-Szálljatok be hátra. – utasított minket David.

Tényleg hatalmas kocsi volt. A vezetőülésbe David ült. Mellette Georg foglalt helyet. Eggyel hátrébb Gustav ült az ablak mellett. Mellette kimarad egy ülés utána Tom, a másik ablak mellett pedig Bill ült. Mi hárman, lányok, a leghátsó részbe ültünk be. Én kerültem Bill háta mögé. A másfél órás út első fele csendesen telt. Senki nem beszélt. Billt figyeltem hátulról. Az ablaküvegről visszatükröződött az eget fürkésző arca. Szomorúnak és fáradtnak tűnt, aztán lehúzta az ablakot. A hátra áramló hűvös levegő megcsapta az arcom, és a szél hozta Bill illatát is. Hajának pár tincse hátralibbent és késztetést éreztem megsimitani de nem tettem.

- Álljunk meg! – hajolt előre Bill hirtelen. – Mosdóba kell mennem. – Mr. Jost a visszapillantóban Billre tekintett majd bólintott.

-Rendben. Itt is egy benzinkút. – kanyarodott be.

Lassan leálltunk és Bill már nyitotta is az ajtót és ment.

-Tom! – szólt hátra Mr. Jost.

-Alszik. – mondta unottan Georg.

-Gustav! – mondta most az ő nevét David.

-Szintén. – válaszolt Georg.

-Toooom!!! – kiabált Mr. Jost mire a kocsiban ülők mindegyike felriadt álmából. Leila kómásan dörzsölgette a szemét.

-Mi van már? – kérdezte idegesen Tom. Nem lehetett kellemes erre kelni.

-Menj már az öcséd után! – szólt rá ingerülten Mr. Jost.

-Hova? – kérdezte nyekeregve.

-A mosdóba! Itt vagyunk egy benzinkútnál. – magyarázta Mr. Jost.

-Megyek már. – szállt ki nyűgösen és a mosdók felé indult.

-Kurva életbe már. – dörzsölte az arcát Gustav álmosan, miközben felült az ülésben.

-Levegőt! – szállt ki Mr Jost és rágyújtott, amin eléggé meglepődtem.

Mint valami kislány, néztem végig ártatlanul az ingerült jelenetet. Idegennek éreztem magam és olyan érzésem volt, mintha mindenki csak muszájból ülne a kocsiban. Ami valószínüleg igaz is, de nagyon rosszul esett a dolog.

Néztem ki az ablakon, ahogy Mr. Jost nagyokat szív a cigarettájából. Leila és Lisa álmosan bámulnak maguk elé. Gustav unva nyomogatja a mobilját, Georg pedig próbál elhelyezkedni. Aztán megláttam, ahogy Bill és Tom közeledik. Tom idegesen rángatja Billt a karjánál fogva, Bill pedig mérrgesen enged neki, de közben valamit nagyon magyaráz. Aztán a kocsihoz értek.

-Menjünk tovább! – szólt zaklatott hangnemben Tom, miközben Billt betuszkolta kocsiba.

-Hagyál már békén, segfej! – kiabált Bill hisztérikusan.

-Kuss! Pofa be! Fasz kivan már veled te narkós barom! – szólt rá dühösen Tom és beszállt mellé. Senki még csak meg sem szólalt. Gustan unottan forgatta a szemét David pedig fejét ingatva ült be a kocsiba. A lányokkal egymásra pillantottunk. Lisa megsimitotta a vállam, mikor látta, hogy ismét mindjárt elszakad nálam a cérna.

Bill lenyugodott és elbóbiskolt. Már mindenki aludt csak én nem.

Istenem Bill… mit tettél magaddal?

Haza érve először Lisát, majd engem tettek ki. Senki nem köszönt el senkitől. Egy szót nem váltott senki senkivel. Fáradtan szálltam ki a kocsiból és hullaként léptem be a házba. Túl sok minden történt ezen az estén. Túl sok mindent kell megemésztenem. Úgy éreztem, mintha csak egy idióta filmben lennék, de sajnos ez nem volt igaz. Ez a valóság. Minden tönkrement. De vajon van e remény mindent jóvá varázsolni?

Felhívás a történettel kapcsolatban!

2011. jún. 23. 9:40 - írta Lynn616 Kedves olvasók,

Akkor bele is vágnék a közepébe.

Én rontottam el.

Mostanában eléggé ritkán hoztam részeket és az olvasók... legalább is a kommentelőim elfogytak. Tudom, hogy ezt magamnak köszönhetem, mert hosszú kihagyásokkal töltöttem fel a részeket és persze, hogy így elfelejtődik, csökken az érdeklődés stb. /Mellettem szóljon, hogy most zártam az érettségi évem és hát nem volt egy fáklyás menet./ Meg, hogy ugye volt benne egy hosszú szünet, külföldön tartózkodásom miatt.

Természetesen nagyon örülök, hogy 1-2 ember még így is nyomon követi az eseményeket és boldog vagyok, de hatalmas a visszaesés.

Most van pár jó ötletem, de azt hiszem, hogy még addig kell leállni, míg tartok valahol. Azon gondolkodom, hogy egy pár rész után írok egy amolyan epilógust, azaz egy magyarázó, összefoglaló befejezést, amit szerintem ez a történet megérdemel, mert én is már az elején és még máig is, szívemet, lelkemet beleadom az írásba, csak már nem jön a várt visszajelzés.

Nagyon a szívemhez nőtt a történet. Lynn, Lisa és Leila 'hercegnő', azaz az általam kitalált személyiségek és természetesen a Tokio Hotel történetbeli szerepe és mindennapjai is. Ez nekem, amolyan más világ volt, amibe belecsöppentem, mikor írtam, vagy épp visszaolvastam azt a sok-sok irtó hosszú részt. =) Nagyon hiányozni fog.

Szívesen írnám a végtelenségig is tovább, mert persze hatalmas a képzelőerőm és a fantáziám, de nem akarom, hogy Barátok Közt fílingje legyen, amikor is már senki sem emlékszik az első részekre, vagy arra, ki, hogy kapcsolódott a történetbe, csak úgy nézi, mert ez már szokássá vált. Bár gondolom, kevesen vannak, akik még fel tudnának idézni jeleneteket az első részekből. =)

Tehát, akkor még egyszer. Egy pár részben megszerkesztem a történet lezárását, és utolsó részként próbálok egy hozzá méltó epilógust összehozni. Remélem nektek is jelent annyit a történet, mint nekem és ezzel át tudtam nektek is adni valamit abból a világból, amiben Lynn él.

Köszönöm, hogy elolvastad /elolvastátok ezt a kis monológot.

És ígérem még ma hozom a folytatást és azt is ígérem, hogy 3 napnál sosem lesz hosszabb idő, amit várnotok kell.

Még egyszer elnézéseteket kérem és további szép napot, ma még hozok egy részt!!!

Puszi xo

2. évad 4. Love is Dead

2011. jún. 21. 15:49 - írta Lynn616 Sziasztok!! Neh hari de az év végi hajtás miatt lemaradtam kicsit, plusz korai nyaraláson is voltam, de most itt vagyok és nagyon remélem, hogy tetszeni fog ez a rész is és hát köszönöm, azoknak akik még olvassák =)

2. évad 4. rész

Két hét olyan hirtelen elszállt, hogy alig vettem észre. Sokat kellett pótolnom az iskolában és idehaza is még vissza kellett szoknom. Anyunak is sokat segítettem a házimunkában. A viván egyfolytában a srácok legfrissebb klipjét, a spring nichtet nyomatják, amit már képes vagyok végig nézni. Nagyon tetszik, de az összes számuk olyan lemondó, vagyis a legtöbb. Rosszul esik, hogy Billnek ezek jönnek, mint ihlet. Idő közben egyre nagyobb lett az őrület a Tokio Hotel berlini koncertje közeledtében. Mindenhol plakátok, és az újságban képek. Hihetetlen még mindig. Csajok ezrei olvadnak értük és ez totál kikészít. Leilával csak msn-en beszéltem ritkán. Azt mondja nagyon tetszik neki Berlin. Megszokta és újra kijön a fiúkkal is. Tommal furcsa kapcsolatban vannak.. amit Leila nyitott kapcsolatnak jellemez. Nem is értem. Direkt kértem, hogy ne hozzon fel engem Billnél. Szeretnék majd vele tisztán beszélgetni.

- Lynn, te most komolyan el akarsz menni erre a koncertre? – kérdezte apám a koncert reggelén.

-Igen apu, elmegyek. – sóhajtottam, miközben a müzlimet kavargattam.

- Nem való már hozzád az a fiú. – jegyezte meg.

-Miért? Szerinted mikor volt hozzám való? – vontam fel a szemöldököm.

-Sosem. És most kezdesz rájönni.

- De apu én attól még mindig szeretem! – fakadtam ki mire elkerekedtek a szemei.

- De hát mióta nem találkoztatok! Nem is keres!

- Mert elfoglalt. – hajtottam le a fejem. Igazság szerint a mai napig ugy élek, hogy együtt vagyunk, csak most dolga van. De egyre jobban közeledik a koncert annál inkább képzelem azt, hogy meglát, megöleljük egymást. Egy csókban összeforrunk és soha nem engedjük el egymást.

- Persze, elfoglalt. Saját magával. – mondta apám majd felállt. – Nekem dolgoznom kell. Holnap reggel találkozunk. – azzal vette a táskáját és ment is.

-Jah. – mondtam magamban majd megettem a maradék műzlimet.

Anyu már elvitte Jennifert a suliba és dolgozni indult. Reggel fél 11. Lisa pedig csengetett. Gyorsan siettem le, majd ajtót nyitottam.

-Gyere beljebb, már vártalak. – üdvözöltem.

-Akkor készülődjünk. – kacsintott majd felmentünk a szobámba.

- Képzeld, Nick Morgan hívott reggel. – kezdtem bele hirtelen miközben a ruháim között keresgéltem.

-És mit akart? – kérdezte sötéten Lisa.

- Randira hívott 5 nap mulva. – mondtam halál nyugodtan.

-Nemet mondtál, ugye? – kérdezte ijedten Lisa.

-Azt mondtam még meglátom. – rántottam vállat miközben egy fekete egybe ruhát emeltem magam elé. – Attól függ mit hoz a ma este.

-Lynn te bolond vagy! – szegezte rám Lisa. – Szereted Billt!

-Mondd csak, Liz, miért akarod te ennyire, hogy összejöjjünk, ha te is tudod, hogy mennyire nehéz. Te például szakítottál Georggal. – emeltem fel a hangom és felé fordultam.

-De Bill nagyon szeret téged. – mondta erőteljesen. Ahányszor feljött ez a téma Lisa csak ezt mondogatta és kezdtem hinni neki. Minden ilyen mondatánál, egyre több volt bennem a remény. És ezt ő is tudta.

-Este minden kiderül. – válaszoltam határozottan bár belül remegtem. Reméltem a legjobbakat, izgatott voltam nagyon.

Aztán eljött az este is. Izgatottan szálltunk ki a taxiból. Ugyan is Mr. Jost olyan elfoglalt volt valószínüleg, hogy nem ért rá eljönni értünk. A stadion előtt gyülekeztek az emberek. Hihetetlen nagy tömeg volt. Tátott szájjal mentünk két nagyobb darab ember után hátra, aökik rögtön odajöttek hozzánk. Mikor beértünk a hátsó bejáraton rögtn ott is hagytak minket egy nagyobb teremben. Semmi és senki nem volt ott.

-Egy tükör. Ez is valami. – mondta Lisa, miközben megnézte magát a tükörben. Csatlakoztam. Egy fekete koktélruhát vettem föl. A hajamat begöndörítettem és fekete magassarkú is volt rajtam. A gyomrom görcsben volt. Azt egyszer csak egy alak jelent meg a terem ajtajában.

-Csajok, gyertek ide! – ez David Jost volt. Az ajtón keresztül egy másik terembe mentünk, ahol Leila várt minket a szokásos lila ruciában.

-Lááányok!! Lynn!! – ugrott a nyakunkba. Szorosan öleltem.

-Leila annyira jó, hogy végre látlak!! – néztem végig rajta.

-Az annyát te csaj, milyen jól nézel ki! – vigyorgott.

-Köszi. – mosolyogtam.

-A srácok épp relaxálnak, de szólok nekik. – mondta Mr. Jost, majd elment.

-Leila, annyi mesélni valóm van!! – fogtam meg a kezét izgalmamban. - Lisa, már tud, mindent de te.. meg Berlin. Annyira sajnálom.

-Én is sajnálom, hidd el. –húzta a száját Leila. – De figyelj sürgősen el kell mondanom valamit. – váltott komolyra.

-Mit? – kérdeztem kiváncsian.

-Bill… - de nem tudta folytatni, mert az ajtóból sietett felénk Tom, Georg és Gustav. Bill viszont sehol sem volt. Kérdőn néztem Lisára, aki jelezte, hogy nem tud semmit. Leila pedig ugy nézett mint aki előre lát valamit.

-Sziasztok srácok!! – köszöntem boldogan a felénk tartó fiúknak, de nem voltak valami mosolygósak. Sőt, Tom csak közelített és éppen, hogy pár centire állt meg tőlem.

-Mi van ribanc? Sikerült úgy felöltöznöd, hogy az a belsődet sugározza?? – kérdezte mély hangján, miközben lenézett rám. Igen elég magas volt. De én értetlenül álltam és köpni nyelni nem tudtam. Az egyik legjobb barátomnak hittem és olyat vágott a képembe ok nélkül amit még soha senki.

-Tom, kérlek szépen állj le! – ragadta meg a karját Leila. – Nincs értelme.

-Igazad van. – válaszolt de az én szemebe nézett. – Nincs értelme. Nem érdemel egy szót sem. Amúgy üdv itthon. Remélem jól fogsz szórakozni az este. – aztán el is húzott.

-Neh haragudj rá. Amúgy is ideges a koncert, miatt meg… hát általában is. – vakargatta a fejét Gustav. Én a könnyeimmel küszködtem.. Kellett pár pillanat, hogy meg tudjak szólalni.

-De miért? Mit tettem? És hol van Bill?

-Bill az öltözőben van. Egy óra és kezdünk. Bemelegít. – válaszolt kedvesen Georg. De szerintem mi is megyünk, mert para van. – vigyorgott, majd fogta magát és Gustavval elmentek.

-Ez meg mi a franc volt?? Ti tudttok valamit? – kérdeztem kibukva a két lánytól.

-Én komolyan semmit! – maradt tátva Lisa szája.

-Hát…- húzta a száját Leila. – Bill rájött, hogy kint összejöttél valami Joshua gyerekkel és most vele vagy együtt, meg azt is tudja, hogy Nick Morgannel kavarsz.

-Mi van? – kérdeztük tök egyszerre Lisával. – Honnan veszi ezeket? – kérdeztem, de már az idegbaj kerülgetett.

-Mivel nem ért el téged, ezért felhívta az otthoni számotokat.. De ennek már vagy 2 hónapja. – magyarázta Leila. – Apukád mesélte neki.

Nah itt azt hottem a fejem verem a falba.

-Én ezt nem tudom elhinni!!!! – kiabáltam, majd hirtelen felindulásból elkezdtem arra sietni, ahonnan a srácok jöttek, majd a hosszú folyóson nem is olyan nehezen megtaláltam a srácok öltözőét. Lenyugodtam már amennyire tudtam és kopogtattam.

-Szia, mondd. – nyitotta ki az ajtót Georg, de ugy, hogy a többiek ne lássanak.

-Billel szeretnék beszélni, nagyon fontos.

-Hát, most igy koncert előtt nem hiszem, hogy jó ötlet. – vakargatta a fejét.

-De igen. – szögeztem le majd szinte kilöktem Georg mellett az ajtót. Aztán ledermedtem. Igen, ott állt pontosan előttem Bill. Teljes életnagyságban. Erős sminkje volt. Nagyon erős, fekete és vörös. Fáradtnak tűntek a szemei de pont hogy a smink miatt senki sem látná meg de én ismerem minden vonását. Hatalmas haja volt. Hihetetlenül, amiben hófehér csíkok is láthatóak voltak. Egy kék cipzáros pulcsi volt rajta. Alatta pedig talpig fekete öltözet, hatalmas nyakláncokkal.

-Lynn. – súgta.

-Bill, beszélnem kell veled. – nyeltem egy nagyot, mert láttam, ahogy Tom kijött egy ajtó mögül és elkomorult a tekintete.

-Nah figyelj, húzz innen, mert…

-Mert ha nem akkor mi lesz? – kiabáltam. Odakinn ki kellett állnom magamért és ez az egyik, amit elsajátítottam. Már nem vagyok többé az a szende kislány és ezt látnia kellett. – Ki vagy, te? Tom Kaulitz! Én meg Bill Kaulitzal akarok beszélni és azt hiszem neki is van szája, majd elmondja, hogy elmenjek e vagy ne! – meglepődött és mérgesen hátrébb lépett.

-Kimennétek egy pár percre? – fordult Bill még mnindig sokkolva a többiek felé mire dünnyögve kimentek és bezárták maguk mögött az ajtót.

Pár pillanatig csak tétlenül álltunk egymással szemben. Nem tudtam, hol kezdeni.

-Hallgatlak.- szólalt meg Bill miközben a tükrős asztalnak támaszkodott.

-Bill… először is tudnod kell, hoyg amit apám mondott, az nem igaz. Valőszínüleg, csak azért mondta mert…

-Lynn, ez engem már nem érdekel. – vágott közbe fáradtan. – Ha igazat mondott apád, ha nem, kettőnk közt már soha nem lehet semmi. – szögezte le, mire a sírás hirtelen megkörnyékezett.

-Ezt miért monod? Most már itt vagyok. Nem megyek sehova. – folytak ki a könnyeim.

-De én igen. Egyfolytában. Négy hónapja folyamatosan megyek minden hova. Ez egy őrült világ amibe bele csöppentem. Nem hittem volna, hogy ilyen lesz. Ennyi megkötéssel. David azt mondta, csak az eleje nehéz és ha már vagyunk valakik azt teszünk majd amit akarunk. De egyenlőre őrült szabályok szerint kell élnünk. –mondta elkomorultan

-De én mindig is mondtam, hogy melletted leszek. Hogy nem hagylak el. – sírtam. – Kitartokk melletted. Már itt vagyok. – léptem közelebb. – Szeretlek. Te már nem? –néztem fel rá. Nagyot sóhajtott. Annyira látszott, hogy nagyon fáradt.

- Nem akarlak már szeretni. Fejezzük be. – láttam, hogy gyülemlik benne valami és azt akartam, hogy adja ki.

- Nem akarom befejezni. – simítottam meg az arcát, mire a kezével leszedte az arcáról a kezem és arrébb lépett.

-Nem érted, hogy vége?!! – üvöltötte. – Befejeztem veled! Én már énekes vagyok! Van egy bandám! Sztár lettem! Én már nem lehetek együtt veled! Egy másik világban élek! Itt nem megy semmi úgy, mint amilyennek látszik! Itt minden lépés meg van tervezve és te nem vagy benne a tervben!!! És Lisa sincs benne és Leila sincs benne!! Jah de bocsánat! Leila benne van! Mint a sminkesünk és Tom ribanca. Igen. Mert Tom sem lehet vele együtt. Mert ez az egész sztárosdi egy kibaszott szerepjáték!! Mert Tomnak mostantól nőcsábásznak kell lenni és mindenkit megdugnia nekem pedig nem lehet barátnőm! Emonak kell vallanom magam és le kell szarnom, hogy az emberek melegnek tartanak!! – ordította egyfolytában, miközben fel alá járkált idegesen. Szinte mint egy őrült. – Mert Gustav mától csak Metallicát hallgathat és Georgnak azt kell vallania, hogy szeret egyedül lenni!! Érted már az istenért!!!! – nézett a szemembe. Nagyon vörösek voltak a szemei és szinte szikráztak. – Mert én már nem Bill Kaulitz vagyok, akit te megismertél!!!! Én már Bill TH vagyok!!

Nagyot nyeltem és megállás nélkül folytak a könnyeim. Megijedtem tőle és teljesen lesokkolódtam. Én mindig is tudtam, hogy ez lesz. És én itt akartam lenni mellette, de nem lehet. Nem tudok segíteni. Legszívesebben megöleltem volna, de nem mertem. Féltem tőle. Sosem láttam még ilyennek. Bill dühöngve nézett rám és kapkodta alevegőt. Ekkor belépett Georg, Tom, Gustav és Mr. Jost és Leila.

- Minden oké? – lépett Tom Billhez.

- Természetesen. – bólintott de szemeit nem vette le rólam. Szoborként álltam vele szembe.

- Lassan kezdünk. Vedd le a pulcsit. – szólt Billhez Mr. Jost, miközben bezárta maga mögött az ajtót. Leila alapozóért lépett az asztalhoz majd Billhez ment és várt valamire.

- Kimennél Lisához Lynn? – tette a kezét a vállamra Mr. Jost. Megindultam volna,de Bill felszólalt.

-Nem kell. Had maradjon. – mondta Bill monoton és csakis rám szegezte tekintetét, miközben Tom lesegítette a pulcsiát. Bill egyfolytában, mint valami őrült bámult rám és még mindig sokk hatás altt álltam előtte és figyeltem az eseményeket.

Bill kinyújtotta bal karját tenyérrel felfelé Leila felé, mire Leila megfogta a csuklóját és folyékony alapozóval kenni kezdte a karját. Ekkor jobban odafigyeltem. Bill könyökének hajlatánál 3 vöröses folt égtelenkedett. Tom Bill mögött állt és legalább olyan dühösen nézett rám, mint testvére. Leila rám sem nézett csak gondosan tüntette el a foltokat. Georg és Gustav mintha ez általános lenne hátrébb vonultak és nyújtani kezdtek.

Hátra léptem, amint átjárt a felismerés. Ijedten néztem szét a teremben és ismét sírva Billre pillantottam, aki már nem rám nézett, hanem a karját. Megfordultam és ki siettem az öltözőből. Lisa unatkozva volt a falnak dőlve én pedig zokogva borultam a karjaiba. Nem értette, mi bajom de nem is faggatózott. Nem tudtam lenyugodni, még akkor sem mikor a fiúk körül már hirtelen rengeteg ember jelent meg és utasításokkal látták el őket. Sírva néztem a nyüzsgő jelentetet és mindenki furcsállva nézett rám. Kivéve a banda és Leila. A srácok a színpadra mentek, a nyüzsgés abbamaradt. Arra eszméltem, hogy Leila megsimítja a karom.

-Nem kellett volna benn maradnod. Nagyon sajnálom. – mondta halkan. – Gyere. – azzal elvezetett, de nem reagáltam. Csak mentünk, míg ki nem értem a színpad széléhez, ahonann beláttam a koncertet.

-Monsunnal kezdünk. – súgta David Billnek, mire ő a színpadra érve hatalmas mosolyt vitt az arcára.. sőt lehet tényleg boldog volt? Minde a négyen izgatottan köszöntötték a nézőket. Majd Bill felszólalt, régi, boldog hangján.

-Üdözvlünk Berlin!!! – aztán kicsit lejebb halkult. – Tisztázás képpen, jöjjön elsőként, a love is dead. – a srácok összenéztek, majd játszani kezdék a száámot és már az első szám a legroszabb rémálmommá vált, ahogy aszöveget hallgattam.

Soha nem gondoltam volna, hogy ha vége lesz, akkor így lesz vége.

A semmi szélén általad

2011. jún. 5. 12:50 - írta Lynn616 Hello mindenki! Nagyon köszönöm a komikat s itt olvasható is a következő részecske! ^^ Lassan de biztosan haladunk előre :D //És ne feledjétek, hogy mivel kitalált sztori itt nem valóság szerint írok, tehát ezért itt nem a schrei az első album =)//

2. évad 3. rész

Elgondolkodva ültem a központba tartó buszon. Még mindig nem sikerült feldolgoznom a tudatot, hogy Billéknek most tényleg bejött. Mindig úgy gondoltam a hazatérésemre, hogy a reptéren Bill fog várni hatalmas mosollyal és azt mondja… Fontosabb vagy, mint a turné, hát eljöttem eléd…. De nem. Neki már ez az élete, és én, úgy mint a többi leányzó már nem tartozok bele. Bár még most sem tudtam teljes mértékben belegondolni, milyen híresek is lehetnek…

Ez egészen addig így volt, míg le nem szálltam a buszról és a buszmegállóban egy hatalmas plakáton nem láttam viszont a barátaimat. Megálltam és csak bámultam rájuk. Olyan tökéletesek voltak. Picit más volt a stílusuk. Billnek a szokottnál is hatalmasabb haja volt a képen és az édes szépségpöttyét leretusálták. Tom pedig még nagyobb ruhákat viselt. Georg haja ki volt vasalva és kuszán az arcába lógott, Gustavról pedig lekerült a szemüveg és vagányabb ruha volt rajta. A legfurcsább mégis a tekintetük volt. Nem voltak mosolygósak… Nem az igazi arcukat láttam csak egy flegma maszkot.

Ekkor tévedt le a tekintetem a kép aljára: 2008. 11. 27. 19:00, Berlin sportaréna, Turnézáró koncert.

A sportarénában? Ott a külföldi bandák lépnek fel! Kirázott a hideg a felismeréstől. Hirtelen elindultam a legközelebbi lemezboltba és gyorsan a pulthoz siettem, ahol egy huszonéves rocker srác hanyagul a falra szerelt tévét nyomkodta.

-Hello – köszöntem rá, mire rám pillantott. Letette a távirányítót és kedvesen rám mosolygott.

-Szia, segíthetek valamiben?

-Mennyibe kerül a berlini Tokio Hotel koncertre egy jegy? – kérdeztem miközben a srác háta mögötti falra ragasztott Tokio Hotel plakátra tévedt a tekintetem.

- A legjobb helyre, azaz a küzdőtérre 45 euro. (kb. 12ezer ft. – szerk.) – itt elkerekedtek a szemeim. – A legtávolabbi ülőhelyek pedig 21 eurotól. De sajnos már minden jegy elkelt.

- De hát még csak 15.-e van. – mondtam

- Igen. Tegnap fogyott el véglegesen a jegy. De még az ott flangászó jegyüzérektől meg lehet venni, csak drágábban. – adta az ötletet a csávó.

-Jah, szuper.. ennél is drágábban. – forgattam a szemem.

- De ha gondolod… - kezdte el, de akkor Bill képét pillantottam meg a fönt lógó tévében.

-Csst! – intettem le. - Hangosíts légyszi. – kértem izgatottan.

-… fergeteges 2 órás koncerttel örvendeztették meg lipcsei rajongóikat az egykori általános iskolájuk pályáján. Az ingyenes koncertet több mint 10ezren látogatták meg, így az iskola utcáját is le kellett zárni. A koncert után a dedikálás sem maradt el és a közös képek sem. – megrökönyödve bambultam a tévét és azt a rengeteg embert a felvételen és a koncert részleteket, majd a dedikálást. Aztán a kamera Bill arcára fókuszált a tömeg előtt. – „Fergeteges koncert volt! Jó újra itt lenni és köszönjük ennek a rengeteg embernek, hogy segítenek megvalósítani az álmainkat. Szóhoz is alig jutok! Hihetetlen szuper!” –

-Hihetetlen, hogy a semmiből, hogy előbukkant az a négy buzi. – ingatta a srác a fejét, majd rámpillantott. – Már ne haragudj, de totál irritálnak.

-Aha. – válaszoltam tömören. Oldalra néztem majd az újdonságoknál megpillantottam Billék első lemezét: Tokio Hotel – Zimmer 483 fogalmam sem volt, hogy mit jelenthet a cím, mármint, hogy miért pont ez de odamentem és felkaptam a polcról.

-Megveszem. – tettem a pultra a srácnak.

-12.60 lesz. – mondta majd kidülledt szemekkel fújtam egyet és átnyújtottam neki az összeget.

- Az albummal a kezemben sétáltam a buszmegállóba vissza és már-már nevetnem kellet.

Bill egy sztár. Van egy bandája. Elvileg én a barátnője vagyok... Most annak a helyzetnek kéne fennállnia, mint mondjuk Samy Deluxe-nál és neki a barátnőjénél. A csaj első kézből kapja az új albumokat tőle. VIP kártyával nézi a koncerteket a színpad mellől és minden este együtt lógnak a menő klubokban. Ehelyett én, mint a híres neves Bill Kaulitz barátnője, vehetem meg annyiért Billék lemezét, mit 2 havi zsebpénzem és vehetem meg a koncertjegyet a csóró jegyüzérektől kétszer drágábban, hogy együtt izzadjak a sikítozó tömeggel a milliomodik sorban. Ráadásul lassan 4 hónapja nem is találkoztam vele.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy sírjak, nevessek, legyek dühös, vagy ne is érdekeljen, vagy rántsak vállat és éljem az életem tovább.

Furcsa érzések kavarogtak bennem és már magam sem tudtam melyik érzés igaz és melyik csak a pillanat szüleménye.

Hazaérve kiderült, anyu mindent nyomon követett a fiúkkal kapcsolatban és ezért nem nagyon akarta, hogy elmenjek a házukhoz, de most már mindegy. Nyugalomra volt szükségem. A szobámban betettem a Tokio Hotel lemezt, amin az első szám az Übers ende der Welt volt. Rögtön kifolytak a könnyeim, ahogy a klipjének a forgatására gondoltam. Annyira nagyszerű volt, de én végig éreztem, hogy itt hatalmas változások lesznek még.

Ezek után a maradék 11 számot végig bőgtem az ágyamon és miután az An deiner Seite című szám utolsó dallamai is elhalkultak tudtam, mik a valós érzéseim. Rohadtul hiányzott Bill és nagyon fájt, hogy így cserben hagyott. Hihetetlen erejű düh és fájdalom kavargott bennem. Ordítani tudtam volna a felgyülemlő érzésektől és meg is tettem. Ahogy a torkomon kifért.

Ekkor anyu rontott be a szobába.

-Lynn, kicsim mi történt? – kérdezte ijedten és leült mellém az ágyra és a hátamat simogatta.

-Gyűlölöm! Érted?! Gyűlölöm! Hogy tehette ezt?! Azt mondta mindig itt lesz nekem! Hazudott! Hazudott! Utálom! – kiabáltam miközben a könnyeim végig folytak az arcomon majd nyakamon.

-Jaaj, kicsim. – ölelt meg anyu és én erősen szorítottam magamhoz és már levegőt sem kaptam a zokogástól. Nem tudtam abba hagyni sem.

Anyu vagy fél órán keresztül vígasztalt mire sikerült lenyugtatnia.

És én még aznap éjjel eldöntöttem, nem hagyom, hogy Bill Kaulitz többé ezt tegye velem. Elfelejtett engem, de én nem engedem, hogy nevetve lépjen át az álomvilágába. Egyelőre annak a küszöbén áll és én teszek róla, hogy legalább úgy szenvedjen, ahogy én. Még kettőt belerúgok és úgy lököm át azon a küszöbön. Hadd menjen csak. Mert engem már annyian elhagytak és ő megesküdött, hogy nem fog. De megtette és ez fáj. Nagyon fáj.

Hétfőn kitisztult fejjel léptem be az iskola kapuján, ahol rögtön az ajtó előtt Lisa várt.

-Lynn – ugrott a nyakamba, és én viszont öleltem. – De jó, hogy itt vagy, úgy hiányoztál.

-Te is nekem, nagyon. – engedtem el és végig néztem rajta. Megváltozott. Magabiztosabbnak néz ki és valahogy még szebbnek mint valaha.

-Más lettél. – mosolyogtam.

-Igen. – tűrt egy tincset a füle mögé, miközben a földet pásztázta.

-De te is. – nézett rám. – Magassarkú és blúz? Ne már. – lökött meg halványan és halkan nevetett.

- A divat szakmában dolgoztam, vagy mi. – kacsintottam rá.

-Gyere, menjünk a terembe. – bólintott a bejárat felé a fejével majd elindultunk. A terembe lépve, mindenki üdvözölt, majd mikor elkezdődött a matek óra hihetetlen furcsa volt a munkából ismét az iskolapadba csöppenni. De ez az utolsó előtti évünk. Már beleszámít a tovább tanulásba és igyekezni kell. Próbáltam odafigyelni.

-Órák után összefutottunk Sophie-val és Chrissel az udvaron.

-Lynn! – rohantak felém Megölelgettük egymást, majd Chriss elmesélte, hoyg másik osztályba került mert az Aból túl sokan mentek el és kevés volt a létszám.

-Nem jöttök el velünk a plázába? – kérdezte Chriss. – Jön Timo és Nick is.

-Nick? Kérdeztem hirtelen rá. A focicsapatból?

-Igen, Nick Morgan. – bólintott Sophie. - Tudod. Magas, sportos, szűke bozontos szembelógó haj, kék szem…

-Sophie! – nézett rá gonoszan Chriss.

-Jolvan csak téged húzlak. – nevetett majd megcsókolta. Ekkor vettem észre hogy Lisa az arcomat fürkészi.

-Nick mászott rád Gustav kerti partián nem? - kérdezett rá, és egyben ekkor is mondtuk ki először egy Tokio Hoteles nevét.

-Ő. – bólintottam.

-Nem tuti, hogy mi megyünk. – válaszolt Lisa.

-Mert? – néztem rá felvont szemöldökkel. – Persze, hogy megyünk. Kiváncsi vagyok Timora és hogy Nick még mindig olyan izgató e. – nevettem, Sophie pedig velem. Chriss csak a szemét forgatta, Lisa meg elhúzott a karomnál fogva egy kicsit távolabb.

-Lynn, mi ütött beléd? Okké, hogy megváltoztál de ilyeneket azért ne mondj már És mi lesz Billel? – súgta. Nah ahogy meghallottam ezt a nevet megráncolódott a homlokom.

-Bill? Milyen Billel is? Jah az a szupersztár a plakátról, akivel 4 hónapja nem is beszéltem és most sem tűnik úgy, hogy lehetőségem lenne látni? Aki úgy elfelejtett engem, mint a szart? Hogy mi van azzal a Billel? Hááát biztos megvan. Jól érzi magát… - itt hatás szünetet tartottam és lenyugodtam – Megyünk akkor? – kérdeztem mosolyogva és Lisa döbbent arcára pillantottam.

-De Lynn…

-Mi van? Te sem bírtad Georggal és Leila sincs már Tommal. Miből gondoltad, hogy majd pont mi maradunk együtt, akik már szinte idegenek egymásnak? Liz, olyan jó volt, hogy ma nem kerültek szóba. Kérlek hagyjuk a témát jó? – fordítottam hátat, hogy mehessek de Lisa visszarántott és a szemembe nézett.

-Te nem tudod Billnek mennyire hiányoztál. Mikor még itt voltak és együtt lógtunk csak te jártál a fejében, alig várta, hogy beszéljetek de te egyre elfoglaltabb voltál. Azt hitte elfelejtetted. Aztán ők is elfoglaltak lettek és úgy volt vele majd személyesen beszéltek. Nem tudom miért nem keresett fel, lehet ő is ki van, mint most te. Szeret téged, és mikor 3 hete Georggal beszéltem mondta hogy Bill tisztára ki van.

Lisa szavai éles késként hatoltak a szívembe. Nem tudtam igaz e… Nem értettem, akkor Bill miért nem keres? Egész nap a telefonom felett ültem és sosem hívott.

-Bill nem hív, nem keres. Már elfoglalt. Semmi értelme. – válaszoltam lehajtott fejjel.

-De igen is van! – emelte fel a fejem Lisa. – Mr. Jost lefoglalt nekünk négy VIP jegyet a berlini koncertre. Ő visz majd el minket. Leilával is találkozhatunk és a bandával is.

-Mi?

-Igen. Ott leszünk. Nem felejtettek el, csak megváltozott nagyon sok minden. Georggal barátok maradtunk Nincs gáz Lynn, ez nem a világ vége.

-Ha te és Georg nem maradtatok együtt, akkor én és Bill sem fogunk.

-Ne hasonlítsd össze a kettőt. – mondta halkan Lisa. – Ti sokkal többek vagytok együtt, mint mi valaha is voltunk Georggal. – ez nagyon meglepett nem értettem, miért mondja ezt. Vajon tényleg ezt látja vagy csak vígasztalni akar. Midnen esetre nehezemre esett hinni már bármiben is.

-Jöttök már? – kiabált hozzánk Chriss. Már ott állt mellette Timo és Nick is. Lisával farkasszemet néztünk. Nem gondolkodtam csak elkaptam a tekintetemet és Chrissék felé indultam.

-Jössz? – néztem hátra Lisára mire ő reménytelenül sóhajtott egyet és lelombozva követett.

-Istenien nézel ki, bébi. – üdvözölt ezzel a mondatával Nick, miközben Timot öleltem meg üdvözlés képp.

Így történt, hogy ez az új csapat: Chriss, Sophie, Lisa, Timo, Nick és én elindultunk egy plázás túrára, ami egész jól sikerül és mondhatni jól éreztem magam. De még mindig ott motoszkált bennem legbelül, hogy alig 2 hét múlva ismét találkozom a régi csapattal… és találkozom Billel.

Nincs...

2011. máj. 25. 19:07 - írta Lynn616 Remélem tetszeni fog a rész, részemről rendben van és nagyon remélem át tudtam adni az érzésvilágot is. Jó olvasááást! Pussz!! =)

2. évad, 2. rész

Éreztem, hogy fenn vagyok, de nem volt kedvem kinyitni a szemem. Álmosan fordultam el a bal oldalamra és elmosolyodtam. Nem tudom, miért. Csak úgy. Pár perc múlva ismét nyújtóztam egyet és közben a kis éjjeliszekrényem felé nyúltam, hogy megnézhessem a digitális órán, hogy mennyi az idő, mert még nem csörgött a telefonom, hogy munkába kéne mennem.

-Hé… - kezdtem el tapogatni az óra hűlt helyét, majd kinyitottam a szemem. Furcsa, kék asztalka volt mellettem, nem a szokásos barna fa asztal.

Hirtelen felültem és körülnéztem, mert nem tudtam mire vélni ezt.. Aztán szinte hallottam, ahogy koppant. Hiszen itthon vagyok. A családi házban. Már nem Bécsben. Már nem kell többet munkába mennem. Valószínűleg a biológiai órám csörgetett fel fél hétkor, kora reggel.

Tegnap este 18 órakor szállt le a gépem Berlinben. Anyuék ott vártak az aulában és én boldogan siettem hozzájuk… Már amennyit a magas sarkúm engedett, amit rögtön ők is észrevettek rajtam. Mint az új, sötétbarna, tépett frizurámat és a szokottnál világosabb sminkemet is. Hát igen, Natali, az ottani barátnőm sokat hatott rám, és nem bánom. Nehéz volt tőle is és Joshtól is elbúcsúzni, de megbeszéltük, hogy e-mail-ben tartjuk majd a kapcsolatot. Nagyon, nagyon furcsa volt itthon lenni. Magdeburg annyira kicsi volt és unalmas Bécshez képest. Bár jó érzés volt itthon lenni. Mikor hazaértünk alaposan körül néztem és sírás fogott el, hogy újra itt vagyok. Négy hónap igen is sok egy 17 évesnek távol az otthonától. Este órákig csak meséltem a családnak… természetesen, amiket még nem hallottak. Jennifer irtó édes volt, ajándékot is kaptam. Lerajzolta a megérkezésem. Végre vacsira anyu főztjét ehettem. Persze megjegyezték, hogy vékonyabb vagyok, de nem kell engem félteni az evészetben. Késő este mind ágyba bújtunk és semmi másra nem tudtam gondolni ezek után, csak arra, hogy ma elmegyek a Kaulitz házba. Tudom, hogy Billék még nincsenek otthon, mert azt mondta, mielőtt elmentem, hogy az első turnéjuk augusztusban kezdődik és valahogy szeptember végén végződik. Nem tudom pontosan, ezért is szeretnék Simone-tól információkat szerezni, és a srácok új elérhetőségét megkapni, hisz még szülinapi üdvözletet sem tudtam küldeni nekik, mert Bill nem küldi el a számát pedig az én számom nem változott. Nem akarok semmi rosszra gondolni, de egyre nehezebben megy. Igen, kimondom.. azon gondolkodom, lehet új barátnője van, hisz már ismerik őt sokan… híres, vagy mi… És én még ezt sem tudom.. semmit nem tudok…

Mivel elég korán volt ezért elkezdtem a maradék ruháimat kipakolni a bőröndből, közben pedig megpróbáltam Leilát elérni, de istennek sem vette fel a telefont. Sajnos már 3 hete nem veszi fel és nem keres… Majd Lisát csörgettem, aki szintén nem vette fel. És igen, vele sem beszéltem legalább három hete. Tudom, hogy korán van de reméltem, azért csak fent van valamelyikük.

Miután elkészültem semmi jót nem tudtam kitalálni, elkezdtem kapcsolgatni a kis tévémet. Újra belenéztem a hülye sorozatokba az mtv-n aztán szépen lassan hallottam, hogy anyuék fenn vannak. Több sem kellett, rohantam le, még pizsiben, a konyhába.

-Jó reggelt! – öleltem meg hátulról anyut.

- Neked is szívem, hamar fenn vagy. – mosolygott miközben kávét készített.

- Igen. – ültem le a székre. – Hozzá vagyok szokva. Meg hát izgulok is eléggé. – ekkor anyu kérdőn rám pillantott. – Ma úgy terveztem elmegyek Simonékhoz és útközben visszafelé beugrok Leiláékhoz is, és talán elbuszozok Lisa felé. – meséltem lelkesen.

Anyu nagyon gyorsan visszafordult a kávégéphez és nem szólt semmit. Furcsának találtam ezt a fajta viselkedést, de betudtam annak, hogy még neki is fura, hogy újra itthon vagyok.

Anyu is sokat mesélt a munkájáról, meg Jennifer tábori élményeiről is, majd mivel apu és Jenni is aludtak még 10 órakkor, szokásukhoz híven, én úgy döntöttem felkerekedek a látogatós utamra.

- Anyu, akkor én elmegyek köszöngetni, rendben? - kérdeztem miközben az előszobában a vajszínű magas sarkúmba bújtam. Viseltem hozzá egy hozzá illő, elegánsabb rövidnacit, barna övvel és blúzt. Imádok nőies lenni.

- Lynn, kicsim.. – kezdte anyu.

-Igen?

- Mindegy…Semmi… - mondta bár nem a legnagyobb meggyőzéssel és visszament a konyhába én pedig váll rándítva indultam el a Kaulitzlak felé.

Nagyon jól esett a megszokott úton sétálni. Mindent alaposan megnéztem magamnak. Hát nem sok minden változott… Okké, nem is évekre mentem el.

Elsétáltam a kedvenc parkunk mellett, ahova sokszor terveztük a találkozót a srácokkal és bizony az is eszembe jutott, mikor mindenki sikeresen lerészegedett ott. Mosolyra csaltak az emlékek sokasága és alig vártam, hogy újra Billék házában lehessek, még ha ők nem is lesznek ott. És igazán kiváncsi voltam, hogy Simonék mit mesélnek majd.

Úton odafelé elgondolkoztam a Billel való kapcsolatomon. Már szinte reflexszerűen tudom, hogy ő a barátom és szeretem, de eddig nem is hiányzott. Valószínűleg a munka miatt, hisz más környezet volt, amibe ő nem tartozott bele… De most újra itthon vagyok, és innen hiányzik. Nem is tudom kifejezni, milyen érzések kavarognak bennem. Valószínűleg mostanra már van egy kisebb rajongótáboruk és némi pénzt is keresnek a turnéjuk során. Remélem, azért vannak, akik elmennek a koncertekre, mert megérdemelnék. Hihetetlenül kiváncsi vagyok már a telefonszámváltás okára is… Furcsa belegondolni, hogy ő a pasim, csak sajnos egy hónapja nem tudom elérni és csak annyit tudok róla, hogy van egy videó klipje és túrnézik…Hmm… vajon itt, Magdeburgban, hányan ismerik a nevüket?

Az út vége felé már kicsit bántam, hogy nem busszal jöttem… az közvetlen a házuk előtt tett volna le és nem kéne magas sarkúba parádéznom. Mivel sok járókelő megnézett magának… Hát igen.. ez még mindig az a kis falu, ahonnan eljöttem.

Boldogan lélegeztem fel, mikor bekanyarodtam az ikrek utcájába és izgatottan gyorsítottam a tempón. Szombat délelőtt fél 11 van. Csak nem mentek el sehova Simone és Gordon. Lassan közeledtem az utca végébe és messziről, mintha láttam volna pár embert lézengeni ott. Gondoltam, hogy megint késik a busz.

Mikor közelebb értem rögtön kiszúrtam 5 lányt. 13-16 évesek lehettek. A buszmegállóban ültek és röhögcséltek, miközben egy újságot bújtak. Aztán észrevettem egy hatodikat is, aki éppen valamit firkált a megálló fából készült részére. Hunyorítva csóváltam a fejem, hogy vannak még itt Magdeburgban is ilyen fiatalok. Majd mellettem elsuhant a busz. Hála istennek, ezek szerint elmennek, mire odaérek. De mikor a busz távozott, további két lány tűnt fel viháncolva, majd egy gyors köszönés után a másik 6-hoz csapódtak. Hátizsákokkal voltak, meg minden. Ennyi tinit egyszerre nem, hogy egy utcában, de a parkban sem láttam 4 hónappal ezelőtt.

Felvont szemöldökkel néztem őket végig, ahogy közeledtem, majd határozott mozdulattal a Kaulitz kerítéshez értem és becsengettem. A táskámat szorongatva vártam és idegességemben újdonsűlt barna hajamat birizgáltam.

Úgy láttam, mintha megmozdult volna a függöny, de nem jött semmi válasz. Ezért újra becsengettem, mert miért ne. Ekkor vettem csak észre, hogy hatalmas fenyők és bokrok szegélyezik az udvart,ami furcsa, mert eddig nem voltak ott. Négy hónap alatt pedig nem nőnnek ekkorára… Valószínűleg direkt rakatták ide őket már nagyban, de nem értem miért. Nagyot sóhajtottam, mert azt hittem itt lesznek… És már a talpam is fájt a cipőtől… Éppen fordultam meg, mikor a buszmegállóból három csaj felém sietett.

- Szia. Gondolom a nagyvárosból jöttél… - nézett végig rajtam az egyik, kicsit ducibb, vörös hajú csaj. – Sajnos nem jó az időzítés. Bár úgy vot, ma érkeznek meg, de holnapra tolódott a dolog. – fintorgott – Mi itt alszunk a megállóban, így rögtön lerohanhatjuk őket. – vigyorodott el a másikokkal együtt.

- Mi? Bocsi.. de.. de… - ráztam meg a fejem – Nem hiszem, hogy én ugyan azért vagyok itt, mint ti.. én csak a barátaim…

- Tokio Hotel fan vagy nem? – vágott bele a szavamba, mire kis híján hanyattestem és csak tátott szájjal bambultam rá – És azt is kitalálom, hogy Tom a kedvenced… már csak az öltözködésed miatt. – szögezte le.

- Mi van??? – kérdeztem rá értetlenül. Nem akartam hinni a fülemnek.

- Oh, Bill fan vagy? – most ő döbbent le. – Semmi gond, én is… a nevem Beatrix. A szomszédos faluból jötttem. Ők itt Michaela és Gina. Berlinből. Mindhárman Bill pártiak. A többiek a megállóban Tom imádók, kivéve az egyet, aki Gustav fan. Amúgy nagyon bátor dolog volt becsengetni. – bökött a házra. – Simone simán ránkhívja a zsarukat… remélem most nem tette. Benne volt a híradóban, hogy múltkor két csaj meg egy srác bemásztak a kerítésen, mert az ablakon át meg akarták nézni, milyen az ikrek szobája. Simone kihívta a zsarukat! Őrizetben voltak egész éjjel! Azóta mi úgy gondoljuk csak csöndben meglapulunk, míg meg nem érkeznek a srácok. – miután a csaj elmondta a monológját megfordult. – Majd csatlakozz ha szeretnél. Hoztunk TH-s posztereket és zászlót, amit aláiratunk. – aztán visszament a megállóba.

-Én meg ott álltam, mint egy darab fa és szerencsétlen táskámat már halálra szorongattam. Hatalmas levegőt kellett vennem, hogy ne ájuljak el. Éppen fel akartam dolgozni a hallottakat, mikor ismerős dallam kúszot a fülembe. Aztán beugrott. A hat lány teljes átéléssel énekelte a Heilig című számot, amit én összesen egyszer hallottam Billéktől még az egyik kis klubkoncertjükön. A dallam hatására egyre közelebb léptem a lányokhoz, mikor hirtelen megpillantottam a hatalmas ’szeretlek Bill’ ’Légy az enyém Tom’ ’Tokio Hotel mindörökké’ felirítokat a buszmegállóban. Nekem ez egyszerre sok volt. Én is ezeket csinálom, de a Backstreet Boysal! Anyám…. Tokio Hotel… de hogy? Biztos csak négy hónapot voltam távol?

–Melyik dal a kedvenced? – kérdezte egy szőke lány. Ekkor vettem csak észre, hogy szinte már köztük vagyok..

-Hát.. én nekem… - köpni nyelni nem tudtam.

- Nekem az új klipes szám, a Spring Nicht. Nagyon szép. – álmodozott a lány.

- Persze, most a dalra mondod vagy Billre? – bökte oldalba egy másik

- Természetesen mindkettőre. – felelte. – Bill, oh… annyira imádom. Abban a hosszú bőrkabátban… elkapnám. – vigyorgott.

- Nah jól van! – kinyílt a szám, azt hiszem ennyi pont elég volt, hogy minden világossá válljon és visszanyerjem régi önmagam. - Mondjátok, csak ti vagytok ilyen őrültek a banda miatt? Mi van veletek? Ők csak emberek!

-Ugyan, hol éltél te eddig? Másik világban? – kérdezte Beatrix - Még hogy csak mi vagyunk őrültek? Egész németország megőrült! A Tokio Hotel a legnagyobb szenzáció! Mindenki oda van értük.. okké kivéve aki rühelli őket… de akkor is.. veled mi van? – nézett rám kétesen

- Hát nem tudom az a baj… - húztam a szám majd inkább jobbnak láttam elindulni, mert ennyi információ is elég volt. Több is mint amire számítottam… bár biztos kellemesebb lett volna, pláne nem iylen felkavaró és közönséges, ha mindenzt Simonetól tudom meg.

Karbatett kézzel indultam visszafelé az úton, közben pedig azon járt az agyam, hogy az istenbe lehettek a srácok ilyen hamar ekkora nagy sztárok. Újra és újra visszapörgettem az agyamban a csajok mondatait és egyszerűen ingattam a fejem, hogy ez lehetetlen. Nagyon gyorsan valami biztos embertől információkat akartam megtudni. Mindent tudni akartam. És nagyon nagyon reméltem, hogy, ha Mr Jost nincs is otthon, Leila vagy az anyukája elmesél szépen mindent.

Pár utcányi séta után végre megérkeztem a Jost házhoz. Amit oda fele menet észre vettem az a pázsit volt. Nem volt olyan rendezett, mint eddig mindig. Most valahogy hosszabb volt a fű és sárgásabb. Az ablakok redőnyei le voltak eresztve és mikor a kapuhoz értem szemet szúrt egy hatalmas földbe szúrt tábla is. A táblán ez állt: ELADÓ.

Kétségbeesetten rogytam térdre a kapu előtt. Fájt a talpam, melegem volt és szomjas is voltam. Ennek tetjébe már csak az kellett, hogy a Kaulitz házba ne engedjenek be, hogy megtudjam a pasim, aki nem tudom, hogy egyáltalán emlékszik e még rám, egy hatalmas sztárrá vált, hogy idebaktassak és meglássam, Leiláék háza eladó és fogalmam sincs hova költöztek. A sírógörcs kerülgetett, mikor is sms hangot hallottam. Lisa írt. „Láttam hívtál, hívj fel újra. Puszi”

Újult erővel tárcsáztam utolsó mentsváramat, miközben feltápászkodtam és leporoltam magam.

-Lynn!! Szia, mizus? Mikor jössz haza? Már itthon vagy?

-Igen, Lisa, már itthon vagyok. – mosolyodtam el barátnőm hangjára.

-Lynn, miért nem szóltál, hogy jössz? Ma érkeztél?

-Tegnap este. – válaszoltam szűken, mert már érdeklődtem volna inkább. – Lisa, nem tudunk összefutni? Vannak bajok, nem picik.

-Oh tudom én azt. – mondta fáradtan. – Jó lenne végre beszélni veled. De most sajnos nem tudok menni. Kölnben vagyok a nagyszüleimnél a hétvégére.

-Ne már. – fintorogtam. – Te hallod mi történt itt? Billéket nem tudom elérni, a házukba nem engednek be, mert kiscsajok lógnak a buszmegállóban, Leiláék árulják a házat… Mi van itt? Mégis mi történt? – akadtam ki totál, ahogy ismét az eladó táblára tekintettem. – Te beszéltél Georggal vagy bárkivel?

- Lynn, hihetetlen, hogy mennyi mindenről lemaradtál. – hallottam Lisa hangjában a szomorúságot. – Majd mindent megbeszélünk hétfőn. De a lényeg a lényeg… A srácokat iszonyatosan hamar felkapták és már 2 hónapja a csapból is ők folynak. Egyfolytában dolgoznak, úton vannak… celebkednek… Mr. Jost jobbnak találta, ha átköltöznek Berlinbe a családdal, mert ott a stúdió. A banda is ott bérelt házat. Simonékat zaklatják az őrült tinik, mert mindenki egy darabot akar az ikrekből. Georggal szétmentünk, mert nem bírtuk tartania kapcsolatot és igazából én szakítottam vele, mert ez nekem igy sok volt már hirtelen. Tommal elszaladt a ló. Jött a hírnév és ezzel együtt megjelent a nőcsábász is. Leila kiborult, szakított vele, aztán ugye Berlinbe kellett költöznie és totál nem akart elmenni.. másik suliba van meg minden… Totál szétment a csapat. A srácokkal vagy egy hónapja nem találkoztam. Új számuk is van, mert kitudódott a neten a régi…Szóval ez van, de hétfőn ígérem mindent elmesélek. Jah és szívtad, hogy mostanság kedvelted meg Mr. Kaulitzot, mint tanárt mert elment a suliból. A diákok totál kikészítették a fiacskái miatt…

-Ezt én nem akarom elhinni… - pislogtam.

- Nagyon sajnállak, hogy ebbe a káoszba kellett visszajönnöd. Mindőnk tudta, hogy nehéz lesz, de hogy ennyire nem fogjuk bírni és ennyire szétesik minden arra nem számítottunk. – Lisa hangja meggyötört és halk volt. – Annyira sajnálom Lynn – sírta el magát a telefonba, mire nekem is könnybe lábadtak a szemeim.

- Én is nagyon sajnálom, hogy ez lett belőle. – kezdtem el én is sírni. – Lisa nekem ez a csapat volt a menedékem. Annyira jók voltunk együtt.

- Tudom, Lynn, de nem tudunk, mit tenni. A srácoknak ez volt az álmuk, valóra vált és nekünk hagynunk kell, hogy had menjenek az úton. – sírta Lisa. – El sem tudom képzelni, hogy neked, mennyire rossz lehet most, hisz ránk apránként nehezedtek a dolgok de rád egyben zúdult minden. Neh, haragudj, de mennem kell.. beszélni sem bírok már…

-Jól van Lisa. Hétfőn találkozunk. – törölgettem a szemeim. – Szia baba.

-Szia Lynn. – majd letette és megszűnt minden zajforrás.

Tehetetlenül, összetörve álltam a régi Jost ház előtt. Minden összeomlott, ami eddig erős falként állt körülöttem. Négy hónap. Négy egész hónap és mindennek vége. Nincs többé a suliban együtt a három L, Lisa, Lynn és Leila. Nincs többé Liz és Georg, Leila hercegnő és az ő Tomja… Talán Lynn és Bill sincs többé már… Nincs A csapat… nincs esténként egy közös DVD és nincs a park és a játszótér. Nincs a deszkapálya sem, ahol Tom Georgot tanítja, míg Bill sütteti a hasát mi pedig pletykálunk. Nincs többé árusok szivatása és nincs önfeledt szórakozás a plázában…. De van helyette Tokio Hotel, hírnév és csillogás. És itt… itt van egy hatalmas űr, magány és sötétség.

Lynn és Bill története, folytatás!

2011. máj. 24. 17:54 - írta Lynn616 Nagy hírem van olvasóóóóóim!!!!

A Napló című rész után már megírtam 4 igen jóféle részt, amiből kiderül, mi vár a mi főhősünkre miután hazatér Bécsből és az is, mikről maradt le és hogy mikről nem akart volna inkább sohasem hallani...

TEHÁT HOLNAP! Este 19 órától csekkoljátok az oldalt és olvassátok minden nap a Freunde Bleiben - Lynn Smidht és Bill Kaulitz történetének folytatását a 2. évad 2. részével!!!!

Addig is, írjatok komit, hogy tudjam érdekel e még valakit ;)

Jah és aki most talált rá, talán holnapig még el tudja olvasni ;)

Ezer puszi,

Lynn616

<3

2.évad 1. - A Napló

2011. ápr. 25. 13:12 - írta Lynn616 Sziasztok!!! Hát nem kaptam az előzőekkel kapcsolatban semmi segítséget, de köszi... megoldottam magam.. bár eléggé macerás =/ nah mindegy 2 évad, első rész =D + emlékeztető!!

Emlékeztető. Ez történt az előző részekben:

*– Lynn, elintéztem neked, hogy a nyári gyakorlatot Bécsben tölthesd, egy neves cégnél. Az igazgató asszisztense leszel. Június elsejétől augusztus végéig. – mondta apu.

-Tessék? – örültem de még is nagyon mérges lettem hisz helyettem intézkedett.- Ezt most hogy vagy mi?

-Azt hiszem lemaradtam valamiről. – nézett rám hatalmas szemekkel Bill.

-Jaj, Billnek még nem mondtad a tervedet? – kérdezett rá apu, majd Billhez fordult. – Lynn nagy álma, hogy a divat szakmában helyezkedjen el. Régóta beszéltünk már egy nyári munkáról Bécsben és most végre sikerült leszerveznem.

* Gyorsan eljött a május 31.-ei nap is, ami forduló pontot jelenthet mindnyájunk számára, de főként a fiúknak. A bemutató napja. Mivel pénteki napra esett anyuék elengedtek. Utoljára megyek el valahova is, hisz jövő héten kezdődnek az év végi vizsgák. És természetesen Bill és Tom számára az érettségi időszak. Csak az a gond, hogy eddig hiába húztak bele a tanulásba, per pillanat más köti le őket.

*

-Te hülye vagy!- lépett elé Leila, majd csillogó szemekkel Tomra nézett

-Gyerünk Tom, ha most nem teszed, elúszik a lehetőség.- szurkolt barátjának a basszeros. Nagy hújoggás tört ki a szobában, mikor végre megcsókolták egymást. Mindnyájan tudtuk, hogy előbb vagy utóbb ez lesz a vége, de meglepően sokáig bírták az idegeik.

-Nem biztos, hogy én ezt, mint apa látni szeretném.- fordult el David Jost.

*

-Ne haragudj kicsim de David előre megígértette velünk, hogy nyilvános helyen nem lehetünk oylanok, mint egy pár. – mondta Bill.

-Mi van? – torpantam meg.

-Tudod, a siker érdekében, a mai tinik akkor szeretik igazán a bandát ha él bennük, az, hogy bármelyik tagot megkaphatják. Nekünk pedig fenn kell tartanunk bennük a reményt. – magyarázta halkan, bűnbánó tekintettel.

*

-Lynn, ne legyél ilyen kérlek szépen! A végén depresszióba fogsz itt nekem esni! – nézett rám aggódva Leila.

-De most olyan hamar minden-minden megváltozik, a szemem előtt és nekem ez nem tetszik.

-Tudom, hogy most minden összejött, de a jó irányba változnak a dolgok! – tette combomra bíztatóan kezét. – Nézd csak. Itt vagyunk a vizsgán. Eddig minden szuperül ment nekem is és neked is. Tanultunk, mert Billék nem zavartak, úgymond be. Hisz ők épp az álmaik kapuján lépnek át. Látod ezt? – tette elém azt a bizonyos Bravo nevű újságot. - Annyira boldogok most mint még soha sem, ezt lefogadom. És te is az álmaid felé lépegetsz, hisz a szüleidnek hála a nyári gyakorlatodat egy olyan helyen töltheted ahova mindig is vágytál. Ahol dolgozni szeretnél. Ez kevés embernek adatik meg. Ne légy szomorú. Most kicsit Bill is és te is az álmaitokért tesztek. Ezekben a pillanatokban az álmaitokért harcoltok. De tudom, hogy belül egymásnak ott lesztek ha sok-sok kilométer is fog elválasztani.

*

Ahogy felszálltam a gépre és az elindult bekapcsoltam a kedvenc számomat és lehúnytam a szemem. Most éppen az álmaim felé repülök.

És, hogy kiknek számolok majd be ezekről az álmokról ha visszatértem? Ez a jövő zenéje. És most azt hiszem inkább élek a pillanatnak.

2. évad 1. rész: A napló

Lynn Smidht bécsi naplója…

Első hét: Hihetetlen, hogy itt vagyok! Rögtön az első nap berendezkedtem a vállalathoz közeli hotelszobába, amit ők fizettek nekem. Van benne egy háló, kis konyha pici nappali, fürdő. Tökéletes. Ez a hét arról szólt, hogy megismerjem a városrészt, ahol egész nyáron lakni fogok.Nagyon szép és nyüzsgő. Ezen túl megismerkedtem a főnökömmel és még két velem egykorúval, akik szintén itt gyakorlatoznak. Az otthoniakkal sokat beszélek, főleg a barátaimmal és Billel szinte minden nap. Iszonyatosan hiányzik ezért egyfolytában a netkávézőban lógtam és beszélgettünk. Alig várom a jövő hetet, hisz elkezdődik a munka.

Második hét: Elképesztő volt ez a hét! Az első munkahetem, nem csak itt de egész eddigi életemben. A munkaidőm reggel nyolctól délután négyig tart. Asszisztensként az a dolgom, hogy leveleket postázzak, címezzek, borítékoljak, kávét készítsek és vállfákat rendezzek, papírokat szerezzek be a tervező osztályra. Lehet, hogy másnak ez unalmas de én imádom! Bill rettentően hiányzik, volt hogy sírva aludtam el, mert szinte mart az üresség. Billel háromszor beszéltem a héten és egyszer Tom is ott volt. Egyre több interjúra járnak és többször szerepelnek az újságban. Azt mondták élvezik nagyon és alig várják, hogy találkozzunk és személyesen is beszélhessünk. Hiányzom nekik. Egyszer lementem netkávézóba, ahol egy kicsit Leilával és Lisaval is beszélgettem meg persze a családdal. Bill is rögtön jött netre, ahogy tudta, hogy fenn vagyok.

Harmadik hét: Ezen a héten már számlákat is tölthettem ki, ezen kívül egy osztályon dolgoztam csütörtökön Joshal, az egyik gyakornok sráccal, akivel nagyon jól összebarátkoztam. Hihetetlen jó fej és sokat segít, épp ezért kapok már egyre komolyabb feladatokat de ezzel persze az is együtt jár, hogy szombaton nem volt szabad napom, hanem bementem 12 órát dolgozni. Divatterveket csoportosítottam Joshal, így netkávézóba nem tudtam menni. Vasárnap, azaz ma pedig elmentünk Joshal felfedezni a város többi területeit. Iszonyat jól éreztem magam. Ma hívott a héten először Bill de nem vettem fel mert éppen vidámparki vasúton ültünk, sajnos azóta nem tudom elérni… hiányzik a hangja.

Negyedik hét: Első hónapom is befejeződött itt. Ma elmehettem egy találkozóra a főnökkel, ahol több tervezőcég elnökével beszélte meg az őszi terveket. Én kezeltem a kivetítőt és kérte, hogy füzzek hozzá véleményt a nagyközönség előtt, ami igazán jól esett és megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból. Úgy látszik mostantól szombatokon is dolgozok Joshal. Elmentem netkávézóba. Küldtem Billnek és Tomnak is sms-t hogy jöjjenek msn-re de azt válaszolták már nincs msn-ük és hívnak, amit tudnak. Természetesen ez már két napja volt és nem hívtak. Mikor Bill eszembe jutott ma este megpróbáltam elérni de nagy meglepetésemre a szám megszűnt. Tomnak is és Georg és Gustav sem rendelkezett azzal a telefonszámmal, amivel eddig. Aztán természetesen lement a pénz a telómrol is mivel külföldre még a csörgetés is pénzbe kerül…

Ötödik hét: Semmi erőm nincs írni… fáradt vagyok és sokat dolgoztam…

Hatodik hét:

Hetedik hét:

Nyolcadik hét:

Kilencedik hét: Úr isten de régen írtam már… Nah mindegy. Több mint két hónap. Hihetetlen mennyi minden történt azóta. Egyik héten azért nem volt időm írni, mert kaptam egy projektfeladatot egy találkozóra. Olyan boldog voltam, de aztán rájöttem, hogy rohadtul nehéz. Josh segítségét kértem és volt, hogy éjjelekig fenn voltunk, hogy befejezzük a találkozóra. Hála istennek Mr. Holn meg volt vele elégedve így még több munkát kaptunk Joshal. Az előző héten a várost kellett egy fotógéppel járni és képeket csinálni járókelők stílusairól Eléggé vicces volt. És megismerkedtem Natalival, aki a főnök lánya. 2 évvel idősebb nálam, 19 éves de irtő rendes és nagyon nőies. Ma vele mentem vásárolni és irtó jó cuccokat vettem magamnak. És a magassarkú nem is olyan rossz. Jó kicsit nőiesnek lenni. És holnap fodrászhoz megyünk! Nah megyek, mert holnap reggel hétkor már bent kell lennem.

Tizedik hét:

Tizenegyedik hét: Áh három találkozón is voltam és kettőn én mutattam be a saját projektem, meg volt, amiben Josh is segített. Annyira jó de egyre fáradtabb vagyok. Anyut egyszer sírva hívtam fel, hogy nem bírom tovább. Iszonyatos a hajtás és nem minden sül el úgy, ahogy akarom. Sajnos Leilát és Lisát is hanyagolnom kell hisz nem nagyon van időm netkávézóba menni, ha meg oda megyek egyikük sem tud fenn lenni. Billnek meg nyoma veszett. Egyszer felhívott. Köszöntünk, aztán közli, hogy most mennie kell. Egy vállrándítással elintéztem. Nekem is volt jobb dolgom. Még Josh-al be kellett fejeznem egy divatcikk megírását, amit a lefotózott járókelőkről kellett írnunk.

Tizenkettedik hét: Harmadik hónap is letelt! Erre Mr Holn bejelenti, hogy még két hétig szüksége van rám és Joshra tehét a suliból két hetet hiányzoni fogok… Aminek örülök is meg nem is. Most túltettem magam a honvágyon de már a munka miatt totálisan lefáradtam. Arra sincs időm, hogy egyek. Kicsit lefogytam… annyira nem vészes. Natalival ma elmentünk ebédelni, mivel ma szabadnapom volt. Annyira jó függetlennek lenni. Mintha szinte felnőtt lennék. Van munkám, fizetésem, „saját otthonom” a szállodai szoba és új barátaim. Nincs megszabva hogy mikor menjek haza és hogy mit csináljak. Élvezem.

Tizenharmadik hét:

Utolsó előtti nap: Holnap megyek haza! Annyira rossz. Ma este vállalati bulit tartottak az én, Josh és még két gyakornok hazamenetele miatt. Hiába is nah, volt, hogy elérzékenyültem, hisz mégis csak több mint 3 hónapig az osztályomon dolgozók voltak a családom. Élveztem itt lenni. Rengeteg, rengeteg új élmény, tapasztalat és egy életre szóló emlék. Imádtam ezt a nyarat, hiába volt néha rossz napom, hetem. Hiába akartam néha hazamenni, mert hiányoztak az otthoniak. Nekem akkor is hiányozni fognak és szeretnék még ide visszajönni. Kaptam egy irtó jó referenciát és rengeteg jó tanácsot. Alig várom viszont azt is, hogy hazamehessek és a barátaimmal találkozzak. Remélem Billék is felbukkanak, mert bizony szomorú tény de 1 hónapja totálisan nem beszéltünk és nem kerestük egymást. Az baj, ha nem is hiányzik már?

remélem tetszett ez a kis naplóolvasgatás =) és felfedeztétek benne a lényeget. Holnap jön a következő rész, amikor is megtudhatjátok, hogyan reagál Lynn az otthoni változásokra...

addig iss pussz!!!

Úúújra iiitt!!!

2010. okt. 22. 19:43 - írta Lynn616

Sziasztoook!!

Jaaj istenem, nagyon régen jártam már errefelé, de jó ujra a neonon lógni :) Látom van itt rengeteg új blog elkezdve és akadtam egy pár régire is. :)

És most én is visszatértem!!!

Naggyon remélem nem felejtettetek el >.<

Ha mégis akkor tessék csak kicsit visszalapozni a sztorihoz ;)

Szeretnék kommenteket kapni, hogy kiket érdekel még a blog folytatása?????

Én nagyon szívesen folytatom ha ennyi kimaradás után még van érdeklődő aki szívesen folytatná az olvasását, csak tényleg fontos lenne, hogy írjatok, mert magam miatt nem fogom folytatni.  Előre látom hogy eléggé elfoglalt leszek ez évben .. :/

Tehát! RÉGIEK ÍRJATOK A FOLYTATÁSÉRT =)

ÚJAK OLVASSÁTOK EL HA VAN BENNETEK ELÉG ERŐ ÉS KITARTÁS =D

kommenteket várok.

Ezer pusszzii!!!!

Lynn.

Élj a pillanatnak!

2010. máj. 29. 15:59 - írta Lynn616

Sziasztok!

Hát elhoztam ennek az "évadnak" a záró részét! Ezt tekinthetjük egyfajta befejezésnek is, de a jövőben szeretném még folytatni, de egy darabig nem írok hozzá, mivel 5 hónapra külföldre utazom. 19.-én pedig indulok. Mivel a főszereplő is Bécsbe indul saját érzéseim is megjelennek a rész vége felé.

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket és, hogy ennyien olvastátok és tetszett. Nem fogom felsorolni azt a rengeteg nevet, tudjátok kiknek szól ;) Viszont ki szeretném emelni Ayvilo-t és Jasmiin-t. De köszönöm Kerka-nak és isa.-nak is és SiSSoxDDD-nek ja és LaNa02-nek! és többieknek iss nagyon! nah hát mégis csak soroltam ;)

A részhez hallgassátok az aktuális kedvenc számomat http://www.youtube.com/watch?v=Ysicu3_zXbw

Nagyon szép és bulis nyarat kívánok mindenkinek!!! és sikereket az évvégi vizsgákhoz, akár érettségihez!! Pusszz!!! <3 (Ł)

 

 

 

x45x

Ismét elérkezett egy szürke Hétfői nap. Még egy hét van a suliból és egy hét az utazásomig. A vizsgák kellős közepén állok és stresszelem magam. De ha még csak ez lenne… Bill, Tom, Georg és Gustav miközben az első interjúkról az első fotózásokra járnak az ikrek minden erejükkel az érettségire koncentrálnak, hisz édesanyjuk hangja minden pillanatban az elméjükbe tör ha épp a barátaikkal beszélgetnek és nem az érettségire készülnek. Már csak a szóbelijük van hátra amitől Bill retteg Tom viszont nyugodt, hisz allítása szerint ő úgy is kidumálja magát. A lényeg, hogy a plázás találkozásunk óta, egy hete Billt közelről nem láttam, ami annyit tesz, hogy a Bravo 20-22. oldalán már visszamosolygott rám a képe és újra megismerhettem őt a két oldalnyi bemutatkozó cikk által.

 

-Istenem én kikészülök! – ült le idegesen Leila a suli folyósóján lévő padra. Furcsa volt, mert most a szokásos lila rucijai helyett egy fehér blúz és egy fekete szoknya volt rajta. Görcsösen szorongatta a történelem tételeit.

-Nyugi, menni fog. Sokat készültél. – mosolyogtam erőltetetten rá, de felesleges. Tudja, hogy érzek, mindenki látja rajtam. Anyu is aggódik miattam.

-Lynn, ne legyél ilyen kérlek szépen! A végén depresszióba fogsz itt nekem esni! – nézett rám aggódva Leila.

-De most olyan hamar minden-minden megváltozik, a szemem előtt és nekem ez nem tetszik.

-Tudom, hogy most midnen összejött, de a jó irányba változnak a dolgok! – tette combomra bíztatóan kezét. – Nézd csak. Itt vagyunk a vizsgán. Eddig minden szuperül ment nekem is és neked is. Tanultunk, mert Billék nem zavartak, úgymond be. Hisz ők épp az álmaik kapuján lépnek át. Látod ezt? – tette elém azt a bizonyos Bravo nevű újságot. - Annyira boldogok most mint még soha sem, ezt lefogadom. És te is az álmaid felé lépegetsz, hisz a szüleidnek hála a nyári gyakorlatodat egy olyan helyen töltheted ahova mindig is vágytál. Ahol dolgozni szeretnél. Ez kevés embernek adatik meg. Ne légy szomorú. Most kicsit Bill is és te is az álmaitokért tesztek. Ezekben a pillanatokban az álmaitokért harcoltok. De tudom, hogy belül egymásnak ott lesztek ha sok-sok kilométer is fog elválasztani.

-Annyira édes vagy. – öleltem meg könnyekkel küszködve Leilát. Igaza van. Billel szeretjük egymást de vannak más fontos dolgok is az életben, amiket meg kell tennünk.

-Leila, mehetsz. – lépett ki egy osztálytársunk a teremből, mire Leila rám pillantott és belépett a terembe.

 

-Hogy ment kicsim? – támadott le a bejáratál otthon anyu.

-Azt hiszem sikerült. – mondtam mosolyogva.

-Ne felejtsd el, hogy holnap kell elmennünk vásáolni mert hétvégén megyünk a nagyiékhoz. – mondta miközben a nappaliból hozta ki az üres széthagyott poharakat. – Hacsak nincs a hétvégén más programod.

-Nem hiszem. – dobtam le unottan a kistáskám. Bill a hétvégén Berlinben lesz a lemezfelvétel miatt.

-Értem. Hát mostanában nem nagyon vagytok együtt, most hogy beindult körülöttük minden. – simította meg a hajam anyi, mikor a konyhaajtóba értem.

-Igen. Keden utazok és hétvégén még csak találkozni sem tudunk. – húztam a szám.

-És ezen a héten?

-Nekem holnap nem kell bemennem, de ők imidzsépító tanácsadásra vagy mire mennek. Talán még a Hétfő lenne jó, ha nem lesz annyira fáradt a hétvége miatt.

-Remélem azért még tudtok találkozni.

-Én is.. – sóhajtottam majd felmentem a szobámba, ahol bekapcsoltam egy megnyugtató zenét és elterültem az ágyon. Gondolatban már Bécsben jártam. Vajon mi vár rám ott? Ki fogom e bírni azt a 3 hónapot család nélkül? Hogy fogok egyedül gondoskodni mindenről? És vajon mikor visszajövök Bill itt lesz? Egyáltalán ugyan az lesz, aki most? Vagy teljesen megváltozik?

Aztán hirtelen megcsörrent a telefonom. Bill volt a kijelzőn az én szívem meg hatalmasat dobbant.

-Igen? – vettem fel mosollyal a hangomban.

-Lnn, istenem de jó újra hallani a hongodat! – Bill hangja inkább kétségbeesettnek tűnt.

-Bill midnen rendben?

-Nem nincs.Egész éjjel nem aludtam semmit. Csak tanultam és tanultam, mert tudtam, hogy ma nem lesz időm a fotózás miatt. Amikor hajnalba el akartam legalább egy kicsit aludni egyáltalán nem tudtam, mert a mai nap járta a fejemben, hogy mi lesz a fotózáson… meg hát hotel szoba és minden olyan piszok itt és kicsi és még Georg is horkolt és ma pedig a fotós úgy lecseszett, hogy karikásak a szemeim és miért nem tudok beállni, ahogy ő mondja és nem hajlandó így dolgozni és jó lenne ha kezdenék valamit magammal. Tudod, hogy nem tűröm ha így beszélnek velem de nem szóltam vissza csak lenyeltem az egészet. És emiatt David is lehurrogott, hogy mi a szarnak kellett nekem egész éjjel fenn lennem. A fotózás le lett fújva miattam és annyira rosszul érzem magam. Nekem ez nem megy. – Hallottam, ahogy néha néha megremeg a hangja. Tényleg rosszul lehetett. Nagyon megsajnáltam és rosszul esett, hogy telefonon keresztül kell megvígasztalnom, bár nem tudtam mit mondhatnék. Most egy ölelés sokkal többet tenne minden szónál.

-Próbálj meg leyugodni és aludj egy kicsit ha ma már nem kell semmit csinálnod. Csak az eleje a nehéz, aztán biztos vagyok benne, hogy belejössz ebbe is.

-Nem tudom Lynn. Én nem gondoltam volna, hogy ez lesz…

-Semmi baj Bill. Minden rendbe jön. De meg kell ismerni ennek a világnak a sötét oldalát is és tudni kell kezelni. Tudom, hogy neked sikerülni fog.

-Köszönöm, hogy így bízol bennem. – hallottam a mosolyt a hangjában.

-Persze, hogy bízom benned. Tudom, hogy bele fogsz jönni. Persze az érettségivel együtt nehéz, de utána csak erre kell koncentrálnod.

-Igen. De ugye mét tudunk találkozni mielőtt elmész?

-Hát maximum Kedden.

-Elintézem, hogy összejöjjön. – jelentette ki.

-Rendben. De most menj és pihend ki magad.

-Oké. Köszönöm, hogy életet öntöttél belém. – nevetett.

-Ugyan Bill.

-Szija, Szeretlek.

-Én is szeretlek. Puszi. – azzal letettük és annyira boldognak éreztem magam de valahol belül szomorúbb már nem is lehettem volna.

 

A következő egy hét a vártnál gyorsabban eltelt. Csak a következő vizsgákra koncentráltam és már is évzáró lett belőle. Évzáró után pedig Kedd. A nap mikor Billel találkozom. Iszonyatosan meleg volt odakinn. Lengén öltöztem fel és izgatottan indultam a parkba ahova a találkét beszéltük. Aztán megláttam őt. Sietni kezdtem hisz az volt bennem, hogy minél több időt vele töltsek.

-Kicsim! – ölelt át Bill, ahogy odaértem.

-Hiányoztál. – fúrtam fejem a nyakába.

-Te is nekem, iszonyatosan. – ölelt szorosabban, majd lágyan megcsókolt, ami még élág hosszú idejig eltartott.

-És mi lesz az emberekkel, akik látnak most? – kérdeztem miközben kézen ragadott és elindultunk a parkban egy irányba.

-Tuod mit? Nem érdekel. Nem látlak egy idejig és veled akarok lenni, mint szerelmem és kész. – jelentette ki. Egy hatalmas mosoly húzódott a számra és boldogan szorítottam meg a kezét és simultam az oldalához.

-Látom már kipihentebb vagy.

-Igen. – mosolygott rám. – A hétvége egész nyugisan telt. Annyira jók a lemezfelvételi munkálatok.

-Elhiszem. Örülök, hogy sikerült.

-Én is.

Bejártuk szinte az egész parkot és nagyon sokszor csak csendben ballagtunk, hisz nem tudtunk mit mondani. De nem is kellettek szavak. Mindkettőnken járt az agya. Tudtuk, hogy mire gondol a másik. Mindketten ugyan arra. De Bill feszültnek tűnt. Nem kérdeztem rá. Gondoltam csak a munka miatt.

 

-Szijja Lynn!! – támadott le Tom náluk, mikor a hosszú séta után a Kaulitz-házban kötöttünk ki.

-Szia Tom! – öleltem vissza őt.

-Jó téged látni. – mosolygott.

-Téged is.

-És örülj mert azért nem találkozok ma Leilával, hogy ma még veled lehessek. – húzogatta a szemöldökét.

Édess vagy. – vigyorogtam rá.

-Arra gondoltam srácok, hogy kint ehetnénk valami finomat. Anyu későnér haza, Gordon pedig Üzleti úton van. De mi csinálhatnánk valami vacsit és megkajálunk, aztán Lynn, természeteen itt alszik.

-Bill ez mind szép és jó csak egy gikszer van benne. – nézett öccsére Tom.

-Mégpedig?

-Lynn itt nem alszik. – jelentette ki komolyan.

-Mert? – nyitotta nagyra Bill a szemeit.

-Hát semmi… csak nem itt nem fog aludni és kész. – húzódott mosolyra Tom szája. Mire nekem is és Billnek is leesett a dolog.

-Aajj! – ingattuk a fejünket egyszerre.

-Már megszokhattam volna, hogy ilyenek járnak általában a fejébe. – mondta Bill miközben a hűtőhöz indult kaja alapanyagért kutatni.

-Hát igen. – nevetett Tom, szerintem saját magán. -Nah akkor mit készítsünk? – csapta össze a tenyerét.

-Mit szóltok a makarónihoz? – pördült felénk Bill pár hozzávalóval.

-Fő a változatosság. – kapta ki a kezéből Tom. Lynn tésztát főz, én megcsinálom a szószt Bil meg sajtot reszel.

-Húú meg ne haljunk a nagy munkában. – mosolyogtam, mire a fiúk nevettek egy sort és nekikezdtünk a készítéshez.

Mindhárman sürögtünk forogtunk a konyhában, mintha annyi dolgunk lenne. Jókat nevettünk, általában csak magunkon majd mikor készlett a késői ebéd a kertben terítettünk meg, mikor Simone is betoppant.

-Sziasztok gyerkősök. Mi ez az isteni illat! – kiabálta, hisz mi már kinn voltunk.

-Szia anyu!

-Szia! Csak csináltunk egy kis spagettit. – válaszoltam, mikor kiért a teraszra.

-Gyere épp most terítünk. – mondta Tom miközben az evőeszközöket rakosgatta le.

-Milyen édesek vagytok! – puszilta meg a fiait és meglepően én is kaptam. – Átöltözöm és csatlakozok.

-Rendben. – válaszolt Bill.

-Azért majd szólj anyunak, hogy Lynn ittalszik. – mosolygott Tom Billre majd rám.

-Tom ne legyél már iylem perverz! – szólt rá Bill. – Nyugi majd szólokneki.

-Jolvan most nem is mondtam semmi rosszat. – tette fel Tom a kezeit.

-Ahha de gondoltál.

-Basszus elfelejtettem, hogy te mindig jobban tudod, hogy mit gondolok. – forgatta Tom a szemeit.

-Kapd be Tom.

-Ezt Lynnek mond, én nem vagyok rá vevő. – nevetett.

-Tom! – szóltunk rá egyszerre Billel.

-Most mi van? – rebegtette szempilláit.

-Ez. – ment neki finoman oldalról Bill.

-Ha harc hátlegyen harc, öcsi. – ment neki Tom is.

-Nénikéd fog most itt nekiállni harcolni veled. – vágott vissza Bill, miközben szedett ki egy tányérba.

-Te vagy a nénikém? – nézett rá értetlenül Tom. – Az király. – majd fogta és a Bill kezében lévő kanálkaját kiütötte Bill kezéből, mire a kaja a terítőn landolt.

-Nah jólvan elég! – fordult felé Bill és jól felborzolta Tom rasztáit.

-Neeemáár! – visított Tom amin nagyot nevettem. – Te is kaphatsz. – mutatott rám majd megindult felém. Ezt a kis kergetőzést Simone csillapította le, aminek örültem is. Önfeledten ettük meg az ételt, majd pakolás után Bill anyukájával beszélte meg a bandás dolgokat, Tom telefonon leragadt Leilánál míg és is rácsörögtem apura Bill szobájából.

-Igen?

-Szia apu.

-Mond Lynn.

-Csak szeretném megkérdezni, hogy lehetséges-e, hogy holnap Billékhez eljönnél e értem és innen mennénk a reptérre, mert szeretnék itt aludni. – mondtam, kicsit félénken, hisz apu bár belenyugogodott a kapcsolatba azért még mindig nem fogadta el.

-Haaj.. rendben. Maradj ott. – mondta unottan. Reggel 8ra ott vagyok érted a csomagjaiddal. Jön anyád is.

-Rendben apu, köszönöm. – mosolyogtam megkönnyebbülten.

-Van mit. Nah jolvan, holnap találkozunk, és nem várok rád! – jelentette ki.

-Oké. Szija Puszi!

-Szervusz.

-Mah mi volt? – lépett be Bill.

-Apu megengedte, hogy itt maradjak. – örvendeztem.

-De jó. – ölelt át.

-Holnap nyolcra jön értem és megyünk. – húztam a szám.

-Addig még rengeteg idő van. Még csak 19 óra van. – mosolygott Bill.

-Igen. – nevettem majd csókban forrtunk össze, amit az ágyon folytattunk.

Bill gyengéden simogatott és minden egyes érintésén, csókján éreztem, hogy tökéletesre akarja az estét, hisz hosszú ideig nem láthatjuk egymást. Én is viszonoztam ezeket az érintéseket és egy csodálatos éjszakát töltöttünk el. Senki és semmi nem zavart be. Most nem volt érettségi, nem volt banda és Bécs sem. Nem létezett család, barátok. Csak ő és én. Csak a szerelem.

Hajnali 2 óra volt de egyikünk sem aludt. Egymást ölelve néztük a a plafont. A Hold fénye kéken világította be a szobát.

-Lynn valamit el kell mondanom. – törte meg halkan a csendet Bill.

-Hallgatlak. – mondtam miközben oldalra fordultam, hogy láthassam az arcát.

-Tudom, hogy szeptemberben jössze haza de az első turnénk augusztus utolsó hetében indul és egy hónaposra tervezzük.

-De! Akkor… 4 hónapig nem látjuk egymást? – realizáltam a helyzetet.

-Valószínüleg. – sóhajtott Bill.

-Istenem. – bújtam szorosan hozzá. – Szerinted kibírjuk?

-Valahogy muszáj lesz.

-De te addigra már híres ember leszel. Minden csajnak te kellessz majd és…

-Csst.. Lynn. Ne is gondolj ilyenekre. Én téged szeretlek és nem a többi lányt. – nyugtatott, miközben apró puszikat adott az arcomra.

-Már most hiányzol, ha belegondolok, hogy…

-De még itt vagyok. Élj a pillanatnak. – mosolygott.

 

Reggel hét órakkor felkeltem és halkan készülődni kezdtem.

-Hát te? – kérdezett rá Tom a fürdőszobábol kifelé jövet.

-Készülök. Nyolcra jön értem apu és indulok.

-Nee.. – biggyesztette le a száját és átölelt. Annyira jó volt, hogy érzem ennyirre szeret, és nem csak ő. Bill is és a barátaim is.

-Ugye azért nem felejtesz el engem sem és nem csak Billt fogod hiányolni? – nézett rám Tom álmos arcával. Kicsit elidőztem rajta. Most, így reggel annyira Bill jut róla eszebe. Ugyan azok az álmos szemek, a gyűrött arcvonások, félig nyitott, telt ajkak. – Hahó, Lynn. – kalimpált előttem.

-Jah.. nem Tom dehogy is. Mindenki hiányzik már most. Te is. El sem akarok menni. – válaszoltam összeszedve magam.

-Ajj te lány. – mosolygott rám. – Ezrt most csak ugy mondod de ez hatalmas lehetőség.

-Igen tudom. Nem szalaszthatom el.

-Nem ám. – bólintott Tom. Csak nézett és néztem és fogalmam sincs milyen érzések kavarogtak bennem. Eszembe jutott, amikor megismerkedtünk, hogy mennyire másnak hittem. De annyira az ellentéte. Annyira más mint hittem.

Aztán hiretelen megsimította a karom mire beleremegtem. Tudtam, hogy ez ami most van a levegőben nagyon rossz. Nem szabadna, hogy legyen de mégis van. Csak a szemeit nézem és szinte elbűvöl. Eszembe jut Bill… ő is pont ugyan így néz… nicns különbség.. de miért ?? miért nincs? Hogy tudnám most leállítani magam, ha egyszerűen ez a tekintet hatalmába kerít. Tom vagy Bill? Nem.. ő Tom, nem Bill. Érzem a kezét a karomon. A szivem dübörög. Ez nem helyes.. ez nem helyes.

-Me.. megyek öltözni. – nagy nehezen mégis sikerült felocsudnom.

-Jah, jó rendben. – bólintott Tom. - Én is. Mármint a szobámba. – indult meg.

Mikor becsuktam magam mögött az ajtót fellélegeztem.

Nem tudom mi ütött belém. Idióta vagyok. Utálom az ikreket! Ha az egyik tetszik, jó, hogy nem hagy hidegen a másik! Vagy csak én vagyok bolond? – gondolkodtam el.

Miután elhesegettem a gondolatokat felöltöztem és kiléptem mire egy álmos Billel találtam magam szemben. Ugyan azok a hatalmas szemek, ugyan az az arc állt előttem.

-Szija kicsim. – adott egy puszit a számra. – Miért nem ébresztettél fel?

-Gondoltam majd most. Olyan békésen aludtál.

-Édes vagy. – mosolygott majd ismét kaptam egy csókot és bement a fürdőbe.

A konyhában összetalálkoztam Simone-al majd rövid búcsút intett és ment dolgozni. Tíz perc múlva csöngetett apu, mire az ikrek is megjelentek immár teljesen megkülönböztethetően. Bill szokásos natúr sminket viselt szűk cuccaival, Tom pedig elengedhetetlen sapkáját is magára öltötte hatalmas ruháival együtt. És immár felfedeztem miért is Bill Bill és soha nem lesz Tom. Zavartságom elmúlt és szorosn Billhez bújtam.

-Kikísérünk a reptérre. – mondta Bill.

-Rendben. - Majd elindultunk kifelé. A kocsiban anyu, hugi és apu is ott volt így én és Bill befértünk Tom pedig úgy döntött, hoyg ölébe veszi Jenit, aki láthatólag nagyon örült neki.

 

-Nagyon szeretlek kicsim, ígérd meg, hogy hívsz mindig és vigyázol magadra. – ölelt át sírva anyu.

-Megígérem. – mosolyogtam.

-Hiányozni fogsz. – ölelt meg apu is.

-Én nekem iss. – szomorkodott Jennifer.

-Szeretlek hugi. – öleltem meg.

-Aztán óvatosan odakinn. – lépett elém Tom és megölelt.

-Megígérem az leszek. – válaszoltam.

-Kicsim nagyon szeretlek, hiányozni fogsz. – ölelt meg Bill és egy könycsepp gördült le a szeméből, amin meglepődtem, de ez az én könnyeimet is elindította. Nem vagyok pesszimista de felkészültem arra is, hogy talán ez az utolsó ölelésem, amit kapok tőle.

-Fiúk. – álltam Tom és Bill elé. – Nagyon sok sikert a nyárra és az érettségire is. – mondtam miközben törölgettem a szemem.

-Köszi. – bólintott Tom - Neked is sok sikert.

-Gondolok rátok sokat. És mire visszajövök legyetek szupersztárok. – mondtam nevetve de belül ettől féltem a legjobban, hogy ez valóra válik.

Mikor bemondták a repülőm indulását Bill megölelt

-Szeretlek, szeretlek, szeretlek. – súgta halkan a fülembe.

-Én is téged nagyon.

-Menned kéne. – simította meg apu a karom.

-Rendben. – mondtam majd Bill kezét lassan elengedtem, ahogy távolodtam tőle. Majd a családomra pillantottam, aztán az ikrekre. Nagyon sajnáltam, hogy itt kell hagynom őket, ha csak három hónapra is, de az hosszú idő. Egy egész nyár. De Billéknek is meglesz a maguk dolga. És ki tudja mit tartogat számomra és számukra a jövő. Bill szeretet kitörése jól esett de egyben meg is ijesztett. Lehet benne is motoszkál a tudat, hogy lehet, hogy elveszít? Vajon mélyebben kellett volna beszélnünk ezekről az érzésekről? Vagy jobb, így nem tudni, hogy mi vár ránk? Lehet, hogy mire visszajövök már túl elfoglalt lesz, vagy fontosabb dolgai is lesznek nálam. Lehet, hogy már én nem fogok úgy érezni, ahogy most érzek.

Mindenesetre a családom és a barátok mindig itt lesznek nekem. A szerelmek jönnek mennek. Ha erősek megmaradnak, ha nem, jön egy másik. De van ami örök és törhetetlen. A család. Hisz apukámmal szeretetben váltunk el még a legrosszabb időszakok után is.

Ahogy felszálltam a gépre és az elindult bekapcsoltam a kedvenc számomat és lehúnytam a szemem.

Most éppen az álmaim felé repülök.

És, hogy kiknek számolok majd be ezekről az álmokról ha visszatértem? Ez a jövő zenéje. És most azt hiszem inkább élek a pillanatnak.

Hírnév?

2010. máj. 8. 17:25 - írta Lynn616

Sziasztoook!!!! Ne csipkedjétek magatokat, nem álom! Új réész!!! =D Nagyon remélem, hogy még emlékeztek az utolsó részekre, ha nem akkor olvassátok vissza =D Kicsit be voltam táblázva az elmúlt hetekben vizsgázok és angol érettségizek de már vége :D készüljetek fel :P köszönöm a  komikat és h aggódtatok de most újult erővel itt vagyok ;) Pussz!! remélem azért még olvassátok :D

 

x44x

-Nocsak-nocsak. – pillantott ránk Tom, ahogy kiléptünk Bill szobájából. – Mi jót műveltetek odabenn? – vigyorodott el miközben egy tál chips-el megindult a nappaliba.

-Sajátos módon ünnepeltük a mai premierünket. – mosolygott rám Bill, miközben átkarolta a vállam.

-Valahogy sejtettem. – huppant le a rasztás a tv elé a kanapéra. – Gyertek, nézzük meg milyenek voltunk a tv-ben! Anyu felvette. – nézett ránk hátra.

-Wow, benne vagyok. – indult el Bill.

-Hát…jólvan. – pillantottam az órámra ami 21:30-at mutatott.

-Remélem nem gáz a részedről Lynn, hogy alsógatyában vagyok. Tuod ez az alvókám. – nézett rám Tom, miközben arébbcsúszott, hogy Bill mellé ülhessek.

-Nem gáz, sok újat nem tudsz mutatni. – válaszoltam.

-Értem a célzást. De ha mégis szeretnél valami óriási újdonságot letolhatom a nadrágom. – kacsintott rám.

-Tom! – hajolt át rajtam Bill, hogy belevághasson egyet bátyja vállába.

-Jah, bocsi ez titok volt? –szemtelenkedett.

-Idióta. – forgatta Bill a szemeit én meg csak mosolyogtam rajtuk.

 

 

Miután visszanéztük az interjút el is indultam hazafelé, nehogy apu bele merjen szólni a dolgokba.

-Lynn, remélem megbeszéltétek már Billel a dolgaitokat hisz két hét múlva irány Bécs. – üdvözölt engem apám ezzel a szöveggel majd az orrom alá dugta a repjegyet, ami junius 18.-ára szól. – Évzáró után rögtön indulsz.

-Kössz. – kerültem ki miközben szinte kitéptem a kezéből a jegyet, majd az emeletre csattogtam, ahol a gondolataimba merülve indultam el lezuhanyozni.

 

-El sem tudom hinni, hogy 18 nap és Bécsbe kell mennem. – panaszkodtam Leilának és Sophie, Chriss párosnak miközben kedvenc plázánkat róttuk Vasárnap délután. Furcsán látszódhattunk, hisz én mentem előre, mint valami gép és szídtam mindenkit, míg Sophie és Chriss egymás apró érintéseivel voltak elfoglalva Leila pedig tátott szájjal figyelte a kirakatok nyári kollekcióit. –Már épp, hogy el felejtettem ezt és minden tök jó volt és ere hazaállítok és ez fogad! Azt hittem apám már letett róla.

-De Lynn, nem erre a gyakorlati munkára vártál már évek óta? – tette fel ártatlanul a kérdést Sophie mire csak egy mérges pillantást vetettem rá.

-Neked könnyű, Chriss itt van veled. – vágtam hozzá, majd ezt a kialakuló vitát a telefonom csörgése zavarta meg.

-Igen? – szóltam bele indulatosan.

-Bánom bűneimet, kérlek bocsáss meg! – hallottam Bill színészi hangját a vonal másik végéről.

-Jaaj, Bill bocsáss meg csak épp dühöngök. – forgattam a szemeim.

-Akkor megyek és majd megnyugtatlak. Merre vagy?

-A szokásos plázában. Leila és Chrissék is itt vannak.

-Remek. Fél óra múlva ott leszünk a mozi előtt.

-Öh, rendben. – meglepődtem, hogy ilyen hamar leszervezte magával a találkozót.

-Akkor szija. Csók!

-Szia. – majd kinyomtam a telefont.

-Ki volt az? – kérdezett rá Leila, mikor felcsatlakozott mellém.

-Bill hívott, hogy 30 perc múlva a mozinál találkozzunk.

-Király. Tom is jön? – kérdezett rá Leila.

-Gondolom a többesszám rá vonatkozott. – vontam meg a vállam.

-Menjünk el a mosdóba. – torpant meg Leila.

-Ajj, így is csodálatos vagy. – álltam meg sóhajtva mellette.

-De mi van ha mégsem? Ha nem tetszek Tomnak? Még csak másodjára fogunk találkozni.

-Ugyan már. Már mennyiszer találkoztatok és mindig tetszettél neki.

-De most, mint pár, úgy lesz a…

-Okké, keresünk egy mosdót. – szakítottam félbe. Az idegesség még mindig bennem volt, egyébként nem így viselkednék.

-Hékások! – szólt hátulról Chriss. – Ez érdekelhet titeket. – bökött fejével az egyik elektronikai bolt kirakatára. Leilával összenéztünk és visszamentünk, ahol megláttuk, hogy a híres VIVA tv-ben a Tokio Hotel 2 napja bemutatásra került legelső klipje, az Übers ende der Welt megy, mint a heti ranglista 3. helyezettje.

-Ez most komoly? – szinte leesett az állam is.

-Harmadikok. Már is? Ilyen létezik? – eszmélt fel Leila.

-Én… - épp mondani akartam valamit, mikor két velünk egy idős lány állt mellénk.

-Nézd Elena, nah róluk beszéltem. Láttam a premiert. Youtube-n ez megy nálam csak is. Az énekes írtó szexi. Életemben nem láttam még ilyen csávót.

-Nem rosszak. Kár, hogy nincs hang. Otthon meghallgatom. Nagyon kiváncsi vagyok.

-Dianna már írt egy levelet a popcorn-nak, hogy írjanak többet az együttesről. Jah és állítólag Vicky már látta őket fellépni. Írta is Emmának, aki rögtön rájuk ismert. Jean leszedte netről ezt a videót ha kell. – aztán a lányok szépen lassan elindultak egy irányba.

-Ha jól hallom a srácok és a zenéjük terjed, mint a tűz. – nézett utánuk Sophie.

-Ez ultra király. – tapsikolt Leila.

-Ez szuper. – ámultam én is.

-Induljunk a mozi felé, remélem fiúk még nem tudják és lehetünk azok, akik elmondják nekik. – vigyorgott Leila majd előre sietett.

-Legalább elfelejtette a mosdót. – súgta oda mosolyogva Chriss.

 

Kicsit korán értünk a mozi elé, de nem telt bele negyed óra és az ikrek alakját pillantottuk meg a közeli bejárat felől.

-Sziasztok! – intettünk nekik.

-Hello mindenki. – köszöntek egyszerre.

-Szia baba. – karolt át Bill és egy felettébb gyors puszit nyomott a számra.

-Szia hercegnőm. – mosolygott Tom Leilára de ő sem túlozta el a köszöntést.

-Nem fogjátok elhinni mit láttunk. – kezdte Chriss miközben kezetrázott a srácokkal.

-Igaz még csak tegnap előtt jött ki a klipetek de máris a harmadikok vagyok a ranglistán. – jelentette be büszkén Leila.

-Igen tudjuk. – húzta ki magát Tom.

-Apukád reggel értesített, minket miután őt is felhívták.- mondta Bill.

-Büszkék vagyunk rátok. – mosolyogtam majd Billnek nyomtam egy puszit az arcára.

-Köszönjük.

-Ezért most mindenki a vendégem egy italra. – mondta Chriss.

-Benne vagyunk! – vágta rá Sophie. – Ugye skacok?

-Naná. – bólintott Tom.

-Akkor nyomás. – indult meg a Chriss, Sophie páros. Mi utánuk de mikor Bill kezét megfogtam ő óvatosan kivonta a tenyerét az enyémből. Kérdően tekintettem rá mire ő vette a lapot.

-Ne haragudj kicsim de David előre megígértette velünk, hogy nyilvános helyen nem lehetünk olyanok, mint egy pár.

-Mi van? – torpantam meg.

-Tudod, a siker érdekében, a mai tinik akkor szeretik igazán a bandát ha él bennük, az, hogy bármelyik tagot megkaphatják. Nekünk pedig fenn kell tartanunk bennük a reményt. – magyarázta halkan, bűnbánó tekintettel.

-Ahha. – tettem ölbe a karom, miközben lassan ismét megindultam.

-Utálom az apám! – száguldott ezzel a dühkitörésével el mellettünk Leila Tom pedig utána.

-Azt hiszem Leila nem fogadta ilyen higgadtan, mint én úgyhogy egy szavad sem lehet ha most kicsit ki vagyok akadva, hogy nem foghatom meg a barátom kezét nyilvánosan, amire már igy is alig lesz lehetőségem ha két hát múlva elutazok. – adtam a tudtára. Most ő állt meg és nézett rám.

-Akkor elmész tényleg?

-Igen, azt hiszem. – néztem a lábaim.

-Bocsi, elnézést. – lépett mellénk egy 14 év körüli kis csaj.

-Segíthetek? – mérte végig Bill.

-Láttalak pénteken a tévében és nekem nagyon tetszik az együttes. Imádom az első számotokat. – mosolygott szégyenlősen.

-Oh, hát… köszönöm szépen. – válaszolt pici zavartsággal Bill én meg csak pislogtam.

-Kaphatok egy autogramot? – nézett fel á a lány csillogó szemekkel.

-Persze.. van tollad?

-Igen. – nyújtott felé tollat és papírt. Persze miközben Bill aláfirkantotta a nevét a csaj nem bírta ki a következő kérdés nélkül.

-Ő a barátnőd? – mért végig apró gúnnyal a szemében a kis csaj.

-Ö.öö.. – pillantott félve rám Bill. – Nem.. khömm.. ő.. nem. – nyomta a csaj kezébe a papírt én meg kissé ledöbbentem.

-Jah okés. – vigyorgott rá a csaj. – Jó a hajad meg a sminked.

-Köszi. – vigyorgott erőltetetten Bill.

-Nah jolvan én megyek a többiek után, majd csatlakozol. – néztem sokat mondóan Billre majd elindultam a többiek útján.

-Bill? – nézett rám Tom, aki kart karba öltve sétált Leilával. Ezek szerint megtalálták az arany középutat.

-Egy rajongójával bájcseveg. – böktem oda.

-Mi van? – horkantott fel Tom, ami szerintem nevetésnek indult csak meglátta az arcom.

-Hagyjuk. – intettem majd a boldog párost követve beültem az egyik sarok-boxba egy italozóban.

-Merre van Bill?

-Sztároskodik. –feleltem szűken. Idő közben Tom és Leila helyet foglalt Chriss és Sophie mellett majd Bill is megérkezett és beült mellém.

-Kicsim ne haragudj. Tudod, hogy nem mondhatom el, hogy a barátnőm vagy.

-Nem tenne jót az induló karrierednek. Értem. – vágtam flegmán közbe. Az eszemmel megértettem, hogy ez tényleg szükséges, hogy a banda sikeres és keresett legyen, de a szívemnek fájt, és tudtam, ez még csak a kóstoló volt abból, ami még várni fog rám ha Bill mellett kitartok.

-Sajnálom, nekem fáj a legjobban, hogy ki kellett mondanom annak a lánynak. – simította meg a combom.

-Hé gyerekek, most eldugott kis sarokban vagyunk itt csinálhattok bármit. – próbálta oldani a hangulatot Tom.

-Igaz. – mondta Leila majd hosszan megcsókolta a srácot.

-Szeretlek. – nyomta a homlokát az enyémhez Bill.

-Én is téged. – súgtam majd megcsókolt. Nagyon tetszett. Édes volt. Imádom.

-Nah most, hogy mindenki boldog rendeljünk valamit. – csapott az asztalra Chriss és végre újra, mint régen, belevetettük magunkat a hülyülésbe. Csak remélni mertem, hogy még sok ilyen lesz.

május 31.

2010. ápr. 1. 17:01 - írta Lynn616

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen későn jött a rész de nagyon-nagyon be vagyok havazva. Inkább erről a suli tehet -.-" Ez a rész kivételesen nem teljesen a saját művem ugyan is Jasmiin volt segítségemre =D Még egyszer nagyon nagyon köszönöm neki :) <3 Lehet kicsit alkotói válságban is szenvedtem, de most szünet révén ígérem hozok még részeket =D Jah és köszönöm a kommenteket iss.

Pussz!!

 

x43x

Az apám és a köztem lévő konfliktus mit sem enyhült. Tudom, hogy direkt Bill előtt hozta fel a témát, és tudtam hogy egy célja van ezzel. Az ami a kezdetektől fogva: hogy vége legyen a kapcsolatunknak. Igazából nem tudom mit kéne még csinálnia Billnek, hogy apa végre elfogadja, de az én érzéseimet nem tudja befolyásolni. Én szeretem őt, és ezt még a távolság sem tudja megváltoztatni. Egyenlőre nem akartam felhozni ezt a témát, és úgy láttam Bill sem szándékozza hogy megbeszéljük, most csak a jelenre akartunk koncentrálni.

 

Gyorsan eljött a május 31.-ei nap is, ami forduló pontot jelenthet mindnyájunk számára, de főként a fiúknak. A bemutató napja. Mivel pénteki napra esett anyuék elengedtek. Utoljára megyek el valahova is, hisz jövő héten kezdődnek az év végi vizsgák. És természetesen Bill és Tom számára az érettségi időszak. Csak az a gond, hogy eddig hiába húztak bele a tanulásba, per pillanat más köti le őket.

 

-Mindjárt meghalok annyira izgulok!- szorította meg a kezem Bill.

-Nyugi, tetszeni fog mindenkinek!- adtam egy csókot neki.

-Ti magatokra tetováltathatnátok a 18-as karikát, ugyanis minden percetek még a felnőtteknek is megrázó.- nevetett Tom és közben egy kacér pillantást vetett Leilara.

-Istenem Tom, ez csak egy csók volt.- forgatta a szemét ikretestvére.

-Srácok, indulás.- lépett oda David, Gustavval, Gerorggal és Lisa-val az oldalán

-Leila nem tudok elég hálás lenni, hgy rávetted apukádat, hogy elhozzon minket is. Szerintem jobban izgulok, mint Georg.- ölelte meg barátnőjét Lisa

-Nincs, mit magamért is tettem, szóval nem volt ez olyan önzetlen.- nevetett

A viva tv- székházában voltunk, és a fiúk bementek a stúdióba, mi meg kívülről néztük őket. Még mi se láttuk az egész klippett egyben, de biztos vagyok benne, hogy nagyon jó.

-Áruld már el meddig akarod még húzni szerencsétlen agyát?- kérdeztem Leilat Tomra célozva

-Hát lehet, hogy már nem kell sokáig, kezd komolyan venni. De egyre nehezebben bírok magammal. Esküszöm, hogy még egy pasiért se szenvedtem ennyit. – ámult el magán.

-Szerintem ő sem egy csajáért. – kommentáltam.

 

Majd hirtelen elhallgattuk, mikor egy érdekességre figyeltünk fel.

-És most következzen, egy új együttes, akiknek ma mutatjuk be első klipjét. Biztos ők is nagyon izgulnak; a Tokio Hotel.- konferálta fel a műsorvezető

A csajokkal megszorítottuk egymás kezét, és izgatottan figyeltük, ahogy bevonulnak a srácok. Magabiztosan, hatalmas mosollyal sétáltak végig a kékre festett padlón, míg elértek a hatalmas citromsárga kanapéig. A műsorvezető hölgy velük szemben egy szintén sárga fotelben várta őket. Az egyik oldalon, a falon egy hatalmas plazma tévé díszelgett, míg a másik oldalon a kisebb közönség foglalt helyet. A világítás beindult, a kamera forgott. Bill, Tom, Gustav és Georg először ültek le a nyilvánosság elé, de mintha ezt tették volna egész eddigi életükben

-Nyugi lányok, nem titeket vesz a kamera.- lépett mosolyogva mögénk David, mikor látta mennyire izgulunk.

-Apa ilyet ne csinálj, majdnem szívrohamot kaptam.- boxolt apja karjába Leila

-Bocs kicsim.- és adott lánya homlokára egy puszit

Ez után figyelmesen hallgattuk az interjút.

-Ki az énekes?- kérdezték őket

-Én lennék. Bill Kaulitz vagyok.

-És ha jók az információim, akkor te vagy az ikertestvére…

-Tom, és én gitározok.- fejezte be helyette a mondatot a raszta

-Én Georg vagyok a basszeros.

-Én meg a csöndes dobos; Gustav.- mosolygott

-Ez lesz az első klippetek, de ti már évek óta együtt zenéltek. Reméltétek, hogy eljuttok idáig?

-Mindig álmodoztunk róla, hogy egyszer talán sikerül, de alig hittük el mikor megkaptuk ezt a lehetőséget.- ecsetelte Bill, és szinte már el is illant a kezdeti idegesség

-A szemfüles nézők már láthattak téged egy híres tehetség kutatón is. – mosolygott a csaj Billre.

-Igen, valóban részt vettem egy ilyenen. – bólintott. – Akkoriban kezdtünk zenélgetni is a srácokkal.

-Ez már ígéretesen hangzik. – kommentálta a nő. –

Hasonló témákról beszélgettek, majd eljött az amiért végül is itt vagyunk.

-Ti láttátok már a végkifejletet?- kérdezte a műsorvezető

-Nem még nem, szóval mi is nagyon izgulunk hogy sikerült.- válaszolt Tom

-Hát akkor, nézzünk meg a Tokio Hotel első klippét, az Über’s Ende Der Welt-et!- szinte már kiabálta a műsorvezető, és hirtelen a képernyőn megjelent az első képkocka.

Szinte tátott szájjal bámultuk a kivetítőt, a srácok iszonyatosan jól néztek ki, és jó volt hogy a kép színét lebarnásították. Az ajkam együtt mozgott Billével, tudatalattim irányította, mert én csak a látvánnyal voltam elfoglalva. Egyre inkább egy kérdés visszhangzott a fejemben: Ő tényleg az én barátom? Nem lehetek ennyire mázlista.

Hogy leszek így képes elmenni Bécsbe nyáron?! És hogy leszek képes Billt elenegedni koncertekre?!

Majd a klip végetérte után újra a műsorvezető hangja csendült fel.

-Igazán ütős klipre sikeredett. Gratulálok nektek srácok!- és sóhajtott egyet- Kedves nézőink ne menjenek sehova, hamarosan folytatjuk és több infót is megtudhattok személyesen a Tokio Hotel-től.

A következő fél órában teljesen kivesézték a fiúkat, középpontban a zenével a CD-vel és a stúdiózással. Maj a csaj kedvesen elköszönt a srácoktól.

-Mi köszönjük, hogy itt lehettünk.- majd kijöttek hozzánk

 

 

Ahogy hallottam, a közönség nagyon jól fogatta őket, bár miért ne tették volna. Van kisugárzásuk, stílusuk, és egyéniségük, azaz minden ami a sztár élethez kell!

-Annyira jó volt!- ugrott barátja nyakába Lisa

-El sem tudom hinni, hogy ez tényleg a mi klippünk.- és megcsókolt Bill

-Pedig a tietek, és nincs okotok panaszra!- veregette meg a fiúk hátát menedzserük- Na de menjünk arrébb, nem biztos, hogy jó promóció, hogy foglaltak vagytok.

Bementünk az öltözőbe, ahova a cuccainkat pakoltuk és ott folytattuk az ömlengést. Nem tudtuk befogni a szánkat, a videó legapróbb részeltét is kiveséztük

-David, ketten foglaltak a bandából, csak ők rontják az imidzsünket.- nevetett Gustav

-Ne irigykedj haver!- kezdtek el „verekedni” Georggal

-Gustav csak a magad nevében beszélj. – Emelte professzorira a hangnemét Tom. - Én csapongó természet vagyok, de aki érdekelne, nem hajlandó esélyt adni annak a jó srácnak, aki bennem rejtőzik.

-Húha, Leila azt hiszem ez célzás akart lenni!- súgtuk a lány fülébe

-Ez lehet a baj.- ment bele a játékba barátosnénk - Talán túl mélyen van, ahhoz hogy észrevegyem.

-Majd szólok neki, hogy találkozni szeretnél vele.- és tapogatni kezdte magát- Hé Szeretni való Tom, bújj elő! Szükségem van a segítségedre!

-Te hülye vagy!- lépett elé a lány, majd csillogó szemekkel a fiúra nézett

-Gyerünk Tom, ha most nem teszed, elúszik a lehetőség.- szurkolt barátjának a basszeros

Nagy hújoggás tört ki a szobában, mikor végre megcsókolták egymást. Mindnyájan tudtuk, hogy előbb vagy utóbb ez lesz a vége, de meglepően sokáig bírták az idegeik.

-Nem biztos, hogy én ezt, mint apa látni szeretném.- fordult el David

-Bocs apa.- nevetett két csók között lánya

-Nem vagy egyszerű eset, te lány.- ismerte be Tom- Életemben nem futottam ennyi kört egy lány után, szóval úgy nézz most rám.

-Megtisztelve érzem magam. Már ezért megérte ez a hosszú idegtépő játszadozás.- mosolygott elégedetten Leila, hiszen tudta a fiú nem fogja csak úgy eldobni, ha már ennyit küzdött

-Na és még mi vagyunk a +18-as pár.- súgta fülembe Bill, mire belőlem, kifakadt a nevetés

Csak néztek rám kerek szemekkel, majd ezen kezdtem nevetni, és ekkor már a többiek is csatlakoztak, de ők meg rajtam vihogtak.

-Na emberek, ideje indulni. Megígértem, hogy időben haza viszlek benneteket!- terelt ki minket az épületből Leila apja

 

Mikor haza értem, egy kicsit tartottam attól, hogy megint csak veszekedni megyek haza, de apu még nem volt otthon.

-Szia anyu.- léptem be a konyhába

-Szia kicsim. Na milyen volt?- érdeklődött

-Nagyon jó!- és elkezdtem neki hadarni a nap eseményeit- De hogy hogy nem nézted?

-Igazából néztem, de az elejéről lemaradtam.- mosolygott- Öröm téged, ilyen boldognak látni.- majd adott egy puszit- Ha akarsz menj át Billhez, de 10-re itthon legyél.

-Imádlak.- nyomtam egy hatalmas puszit az arcára és már itt se voltam

Levakarhatatlan mosoly ült ki az arcomra, és közben Billt tárcsáztam.

-Szia Lynn. Történt valami?- vette fel aggódva

-Gond, ha most átmegyek?- kérdeztem de a hangomból érezte, hogy jó kedvem van

-Ez nem kérdés.- mosolygott- Várlak.

 

10perc múlva már ajtón belül voltam.

-Hiányoztál.- húzott magához, immár a szobájában

-El tudom képzelni, főleg, hogy alig negyed órát voltunk külön.- nevettem

-Nekem sokkal többnek tűnt.- de az arca olyan kisfiús volt, nem bírtam neki ellenállni

Elkapott a vágy. Őt akartam csak őt! Nyaka köré kulcsoltam kezemet, és heves csókolózásba kezdtünk. Eldőltünk az ágyon, és innentől, már minden ment magától. Nem én irányítottam a kezemet, és csak az érzésnek éltem akkor. A tudatalattim irányította minden végtagomat. Bill átvette fölöttem az irányítást. Gyengéden simított végig az oldalamon, majd óvatosan levette rólam a felsőm, és én is megszabadítottam őt a sajátjától. Most nem voltak rózsák, amik elbódítsanak, de nem is volt rájuk szükség, ehhez Bill önmagában is elég.

Mikor már anyaszült meztelenül feküdtünk a takaró alatt, csókokkal árasztottuk el egymás testét. Éreztük, hogy egyre kevésbé tudunk ellenállni a másiknak. Halk nyögések, és sóhajok hagyták el ajkainkat. Miután felkerül az óvszer is, majd éreztem ahogy belém hatolt. Most elmaradt a fájdalom, csak az a mennyei érzés maradt. Majd kifáradva egymás mellé feküdtünk, és szorosan egymáshoz bújva feküdtünk.

Ezeknek a gyönyörű perceknek a gondolatmenetem vetett véget, miszerint  időben el kell majd indulnom haza ha nem akarokegy újabb veszekedést. De még nem kellett sietnem.

Manipulálsz?

2010. márc. 16. 9:45 - írta Lynn616

Sziasztok! Itt van a folytatás! Azt kell mondanom, hogy - bár nincs előre megírva- előre láthatólag a sztori végéhez közeledünk. =( Nem akarom ezt sem a végtelenségig húzni, hogy van 200 rész de már azt sem tudjátok (tudom) hogy miről szól, csak az éppen olvasható rész van csak a fejetekben. Szóval gondoltam be jelentem . DE! Ne keseredjetek el, mert egy másikból már meg van pár rész, amit még ma fel is fogok tenni:) /szülinapom alkalmából adakozó vagyok:) /

Tehát lehet keresni a másik sztori első részét. Megvárom majd a komikat, hogy hogy tetszik az eleje. ha szép számmal összegyűlik nemsokára teszem fel a folytatást, de amig ez a töri le nem zárul ez lesz a fő.

Köszönöm, hogy elolvastad a rizsát xD pussz!!

 

x42x

Őrült módon szorítottam Bill kezét, miközben a teraszra lépkedtünk fel a lépcsőkön. Utoljára rápillantottam. Furcsa módon csak úgy sugárzott belőle a nyugodtság és a határozottsága. De sajnos ez engem egyáltalán nem nyugtatott meg. Ha majd apu tekintetében is ezt látom talán.

-Nem lesz semmmi baj – súgta Bill miközben benyitottunk a házba és Jenni előrarohant. – Mindent kézben fogok tartani.

-Remélem. – súgtam vissza. Gyorsan levettük a cipőket, majd beléptünk a nappaliba. Apu a kanapén ülve Jenninek adott egy puszit, majd húgom ment is fel a szobájába, mert még leckéje van. Anyu elénk lépett.

-Sziasztok gyerekek.

-Jó napot!

-Szia anyu.

-Apád a nappaliban van. Kitettem süteményt és üdítőt az asztalra. – mondta anyu, miközben betessékelt.

-Szia apu. – köszöntöttem, mire megfordult és rendesen végignézett Billen. Szerencsére most nem volt kisminkelve és a haja is szabadon hullott vállára.

-Sziasztok.

-Jó napot Mr. Smidht. – üdvözölte Bill, mire apu felpattant és kezet fogott vele.

-Bill, foglalj helyet. – mutatott a kanapé melletti fotelre, miközben ő is leült a kanapéra, anyu mellé én pedig Bill fotelének a karfájára. –Gondolom hallottál a véleményem felől, miszerint cseppetsem vagy a lányomhoz való és megtagadom, hogy ezt a kapcsolatot folytassátok. – vázolta fel apám hidegen a helyzetet. Nagyot nyeltem. Sosem láttam még ilyennek. Megijedtem, hogy Bill visszavonulót fúj de nem tette… sőt.

-Megértem, hogy most mit gondol. Lynn eddig a maga egyetlen kicsi lánya volt, aki minden egyes itthoni szabályt betartva élte mindennapjait, de most meg kell értenie, hogy a lánya felnőtt. – kezdett belle Bill határozottan. – Valószínűleg bármilyen barátot is választana magának Lynn, önnek egyik sem lenne megfelelő a lányához, amit szintén megértek, hisz egy apa mindennél jobban félti a lányát. Nem akarja elengedi, elhinni, hogy a lánya lassan felcseperedik. És meg kell hogy mondjam megnyugtat, hogy tudom, hogy maga ennyire félti a lányát, hisz tudom, hogy biztonságban van és biztos családi háttere van a barátnőmnek. Én is nagyon nagyon vigyázok rá. Szeretem és fontos nekem. Tudom, hogy magának is az. De higgye el én nem akarom őt elszakítani a családjától. – én csak pislogtam de úgy láttam apu és anyu is ugyan így leblokkolt. Bill úgy beszélt, mint valami doki. Csend ült a szobára. Bill bíztatóan megszorította a kezem. Mindketten apát, néztük aki látszólag elgondolkodott.

-Ez igazán szép beszéd volt Bill. – ismerte be felszínes hangszínnel. – Meg kell mondjam nem néztem volna ki belőled, hogy ilyen értelmes dolgokat is tudsz mondani.

-Sajnálom, hogy a külső jegyeim félrevezette önt. – reagált Bill. – Sokan a külső megjelenés alapján ítélik meg az embereket. Én is nagyon sokszor kaptam már e miatt. De én legalább merek különbözni. De belül ugyan olyan vagyok, mint bárki más.

-Megértelek. – bólintott apám. – Be kell ismernem nagy beszélőkéd van neked. A médiába illesz. – ez ismét egy meglepő mondat volt felőle.

-Teljesen oda való. – bólintottam mostmár felszabadultabban. – Ő színpadra lett teremtve, nagyon szépen énekel és hatalmas kisugárzása van ott fönt.

-Lynn te pedig a divatszakmába. – váltott témát apu. – Elintéztem neked, hogy a nyári gyakorlatot Bécsben tölthesd, egy neves cégnél. Az igazgató asszisztense leszel. Június elsejétől augusztus elsejéig.

-Tessék? – örültem de még is nagyon mérges lettem hisz helyettem intézkedett.- Ezt most hogy? Vagy mi?

-Azt hiszem lemaradtam valamiről. – nézett rám hatalmas szemekkel Bill.

-Jaj, Billnek még nem mondtad a tervedet? – kérdezett rá apu, majd Billhez fordult. – Lynn nagy álma, hogy a divat szakmában helyezkedjen el. Régóta beszéltünk már egy nyári munkáról Bécsben és most végre sikerült leszerveznem.

-Hát ez… végül is nagyon jó lehetőség. – mosolygott rám erőltetetten Bill.

-De apu én nem vagyok biztos benne, hogy kimennék. Nem akarom itthagyni Billt. – hajtottam le a fejem.

-Ugyan Lynn! – szólt rám apu. – Bill rocksztár lesz. Ő is itt fog hagyni téged párszor. Ebbe még nm gondoltál bele? – kérdezett rá. Hát igen… azt hiszem most manipulálni akar.

-Lynn, ez egy hatalmas lehetőség számodra. – nézett rám Bill. – És igaza van apukádnak. Ha minden bejön nekem is lesz, hogy távol leszek tőled.

-Tessék! – bólintott apu.

-Biztos vagyok benne, hogy ezzel még ráérünk foglalkozni. – szólt közbe anyu, hisz ő legalább látta, hogy ez a téma még nagyon labilis, legalább is számomra. Először Billel kell ezeket letisztáznunk.

Azt hiszem ebbe még bele sem gondoltam, hogy esetleg hosszú napokat, heteket, sőt hónapokat kell külön töltenünk, az ő és az én „munkám” miatt.

 

-Na ez egész gyorsan ment. – csukta be anyu Bill mögött az ajtót. Én meg kifújtam magam.

-Nah Lynn, remélem örülsz. Nem ordibáltam, és kellemeset csalódtam ebben a Bill gyerekben. De még mindig nem tetszik, hogy együtt vagytok. – lépett elém apám.

-Oh igen, nálad örülni kell ha nem ordítod le a fejét. – mondtam flegmán. – Amugy meg végig menipulálni akartál igaz?

-Mi, hogy én?

-Ajj, apu. – forgattam a szemeim. – Tömted a fejünket, hogy úgy is mennyi időt leszünk külön és még azt is elintézted, hogy elmehessek Bécsbe. – akadtam picit ki.

-Jah, hogy már ennek sem örülsz? – terelte a témát. – Eddig ezért nyaggattál.

-Ebben igaza van apádnak. – jegyezte meg anyu.

-Wááá. – jött ki egy kisebb üvöltöés belőlem és felpuffogtam magam a szobámba.

Részben tényleg igaza van. Minden álmom még most is egy ilyen gyakorlat. De Billt nem akarom itthagyni. De ha bele gondolok Billnek is itt kell hagynia majd engem. És ő em választhat akkor. Nehezebb ez az egész, mint gondoltam. Nem tudom meddig fogjuk ezt így kibírni. Azt hiszem erről hamarosan komolyan beszélnünk kell.

Miattad

2010. márc. 6. 11:13 - írta Lynn616

 

 

x41x

-És mond csak Lynn, te hogy állsz a fiúkkal? – kérdezett rá a nagyi a szülinapi ebédnél. Na ez az a kérdés, amit reméltem nem tesz fel.

-A fiúkkal sehogy, a Bill gyerekkel annál jobban. – morogta apu két kanál leves között.

-Kérlek ne viselkedj úgy, mint egy nagy gyerek. – súgta neki szigorúan anyu. Bár a nagyszülők és keresztszülők előtt a kellemes családi hangulatot akartuk mutatni… hát ez nem ment nagyon.

-Ki az a Bill? – érdeklődött kedvesen a nagyi.

-Ő Lynn barátja. – válaszolt helyettem anyu. – Nagyon rendes fiú. Egy együttesben szerepel. Valószínűleg nem sokára a tv-ben is láthatóak lesznek. Anyu büszke volt rá. Én is, hát hogy a fenébe ne. De apu előtt nem volt nagy kedvem erről mesélni.

Ez igazán izgalmas. Mindig is egy rockszár oldalán képzeltelek el. – mosolygott Tanja, a keresztanyum, anyunak a nővére.

-Tényleg csúcs lehet. – bólogatott Eva, az unokanővérem.

-Nah és te Jennifer? Hogy haladsz a suliban? – kérdezett rá a nagypapa.

-Nagyon ügyes vagyok! Én vagyok a legjobb nyelvtanból. – dicsekedett.

Ezek után hála istennek leszálltunk a Bill témáról. A délutánom jól telt, de tudtam, hogy itt még veszekedés lesz, ha elmennek a vendégek. Anyu és apu között, mert anyu megvédett. Utáltam ezt a helyzetet. Látni, hogy belülről hullik szét a családom borzasztó volt. Bárhogy is próbáltam figyelmen kívül hagyni, egyszerűen nem ment. Apu mogorva volt és halk, csak kiabáláskor hallottam a hangját. Anyu pedig türte, aztán néha belőle is kirobbant.

Vasárnap Jenni sírva rohant utánam a szobámba, amikor apu veszekedni kezdett anyuval természetesen azon, hogy kiderült, lefeküdtem Billel, úgy, hogy nem vagyok 18 éves. És pont Billel. Hatalmas perpatvar volt. Anyu foggal körömmel védett. De miután már azon kezdtek el egymással ordibálni, hogy apu szerint hol rontottak el engem nem bírtam tovább. Sírva fakadtam, ahogy Jenni is tette. Tudom, erősnek kellett volna lennem előtte de nem tudtam. 16 évig egy szeretettel teli családban nőttem fel és most lassan mindennek vége szakad. Úgy érzem egyedül fogok maradni.

-Jennifer gyere. – fogtam meg a kis kezét.

-Hova megyünk? – kérdezte szipogva.

-Meglátogatjuk Billéket jó?.

-Menjünk. – bólintott, majd nem törődve a hangos kiabálással gyorsan összeszedtük magunkat és kiléptünk a házból. Lassan sétáltunk az utcán, közben Billt csörgettem.

-Tessék?

-Bill? – szóltam bele keservesen.

-Lynn, kicsim, mi történt? – hallottam a hangján, hogy meg van ijedve.

-Tudom, hogy tanulásra szántad a napot de átmehetnénk Jenniferrel? Itthon áll a bál.

-Persze, gyertek nyugodtan. Siessetek várlak.

-Rendben, köszönöm. Szia.

-Szia szeretlek.

Kinyomtam és folytattuk az utunkat. Még mindig imádtam Billéknél lenni. Ott minden olyan csendes és békés. Persze nem akartam a nyakukon lenni, de Leiláék nincsenek otthon, Lisa messze lakik… Ők az egyetlen mentségváram.

-Anyuék haragudni fognak hogy eljöttünk? – nézett fel rám Jeni.

-Nem, majd felhívom anyut és megmondom, hogy hol vagyunk.

-De miért kiabálnak egymással? – tette fel Jenni a kérdést.

-Nem tudom. – jobbnak láttam Jennit kihagyni ebből.

-De ki fognak békülni?

-Biztosan. – hazudtam.

Még pár perc séta után ott is voltunk.

-De édes kutyus. – csillantak meg Jennifer szemei mikor meglátta Scottyt.

-Sziasztok!- sietett ki hozzánk Bill, mellette Tommal, gondolom az ablakból látott.

-Sziasztok.

-Szia Bill.Szia Tom – mosolygott rájuk Jenni is.

-Mi történt? – kérdezte Bill még mindig idegesen miközben a kaput nyitotta ki.

-Hangosan veszekedett anyu és apu, és nagyon rossz volt. – mondta el Jenni.

-Istenem. – engedett be minket majd szorosan megölelt. – Miattam? – kérdezte Bill remegő hangon, de suttogva, hogy Jennifer ne hallja. Én csak szipogva bólogattam, majd ismét szorosan átölelt.

-Jeni, ő itt Scotty. – mondta neki Tom. – Gyere megmutatom a kis házát. – hívta el Jennit, mert látta, hogy kényes témához értünk.

-Most mit csináljak Bill? Mégis mit csináljak, mondd meg! – sírtam el magam.

-Nem tudom kicsim. – kezdett el ringatni. – Gyere, menjünk be. – indultunk meg. – Talán beszélnem kéne édesapáddal.

-Nem Bill, én nem engedlek a közelébe. – ráztam a fejem.

-De ez így nem mehet tovább. – mondta. – Rossz, hogy miattam fog vele tönkremenni a kapcsolatod.

-Nem miattad, eddig sem volt valami fényes. – próbáltam nyugtatni.

-Szia Lynn!

-Szervusz! – köszöntöttek Simone és Gordon.

-Sziasztok! – mosolyogtam rájuk. - Bocsánat, hogy csak így rátok törtünk de otthon…

-Semmi gond Lynn. – szólt közbe Gordon. – Téged, mindig szívesen látunk. Bill elmesélte, hogy mi van nálatok. Itt is maradhattok ha akarsz. A szüleidnek most sok mindent meg kell beszélniük.

-Igen. – bólintottam. - Nagyon köszönöm.

-Ugyan, nincs mit. – mosolygott Simone miközben epreket mosott éppen.

-Gyere menjünk a szobába. – terelt be Bill.

Beléptünk, én a széken foglaltam helyet és Bill történelem könyvét bámultam, míg ő az ágyra ült.

-És most mi legyen? Reménykedjünk, hogy anyukád megoldja? – kérdezett rá.

-Én nem akarlak téged kitenni apámnak. Semmit nem érnénk el vele. Talán anyu le tudja csillapítani és akkor majd meglátjuk mi lesz. – válaszoltam. – Csak muszáj volt eljönnünk onnan. Nem bírtam ki. Jenni is megijedt.

-Semmi gond. Itt, mint Gordon mondta, mindig szívesen látunk. Jött oda és gugolt le elém.

-Köszönöm. – simogattam meg az arcát.

-Ez csak természetes. – majd lágyan megcsókolt. Ezt pedig a telefonom csörgése zavarta meg.

-Igen? – vettem fel kelletlenül, mikor láttam, hogy anyu keres.

-Lynn, mégis hol a francban vagytok? – idegesnek hallatszott.

-Eljöttünk kicsit sétálni Jenivel, mert megijedt, ahogy apuvalkiabáltatok. – füllentettem, miözben Bill arcát fürkésztem. Nem akartam, azt mondani, hogy itt vagyunk, hisz akkor még jobban elkeseredik, hogy itt jobban érezzük magunkat,mint otthon.

-Gyertek haza kérlek. Apáddal leültünk megbeszélni a dolgokat és szeretnénk ha Billt is elhívnád. Elértem, hogy legalább ismerje meg. Lecsillapodott, azt hiszem sikerült valamit elérnem.

-Anyu ez biztos? – nyeltem nagyot.

-Igen.

-Rendben, még meglátom. Majd megyünk, szia.

-Szia. – letettem a telefont és meredten bámultam Billre, már szinte magam előtt láttam, mikor apámmal találkoznak.

-Mi az? – kérdezettrá Bill.

-Anyuék beszélgettek…

-És?

-Azt mondták vigyelek téged is, mert apu meg szeretne ismerni. – de még mindig gondolkodva mondtam el. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy miért.

-Nah, legalább lesz lehetőségem nyugodtan beszélni apáddal. – állt fel határozottan.

-Biztos? –néztem fel rá idegesen.

-Nyugi, Lynn, csak nem kapja le a fejem. – nevetett erőltetetten Bill. – Menjünk most. N készen állok.

-Ha szeretnéd. – bólintottam, majd kézen fogtam, elköszöntük a szülőktől majd azudvarra mentünk, hogy Jennit összeszedjem és Tomnak is elmondjuk a fejleményeket.

 

-Mi van? – döbbent le Tom. – Bill te oda nem mehetsz! Ott tudod mi lesz? Te leszel a mókus Lynn apja meg a csörgő kígyó!

-He? – néztem rá értetlenül.

-Reggel természetfilmet néztünk. – avatott be szemforgatva Bill.

-De tényleg. Nehogy oda menj! Azok után, amit mondtál! Meg fog verni!

-Héj! – szóltam rá. – Azért az apám nem egy börtöntöltelék.

-De egy elmebeteg, aki kinyírná Billt csak azért, mert szerinte nem való a lányához! – kiabált rám Tom. Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam.

-Tom elég legyen! Nem beszélhetsz így Lynn apukájáról! Őt is meg lehet érteni, félti a lányát.

-Jah kicsit már túlzás. –tette ölbe kezeit Tom.

-Nah jo menjünk. – fogtam meg Jennifer kezét, Bill pedig csatlakozott hozzánk.

-Okké, menj csak az oroszlán barlangjába. – vetette oda neki Tom.

 

-Ne haragudj kicsim. Fogalmam sincs mi ütött a bátyámba. – mondta Bill miközben felénk tartottunk.

-Biztos csak fél, hogy nem jössz kiélve onnan. Megértem. – gondolkodtam el.

-Héj, egyedül én bízok abban, hogy ezt megtudjuk oldani? – állt meg egy pillanatra Bill.

-Nem tudom. – néztem rá keservesen.

-Mi a baj? – kérdezte Jenni.

-Semmi Jennifer. Megyünk haza, mert anyuék kibékültek. – mondtam, amjd tovább cssendesen gyalogoltunk.

Deszkapálya

2010. márc. 1. 17:38 - írta Lynn616

Ismét egy újabb rész *.* remélem örültök és tudjátok tartani a tempót =D

Köszönöm a kommenteket rengeteget jelentenek és késztetnek az írásra =) De nyugodtan írjátok meg ha valami nem tetszik, vagy ha valamit hiányoltok, vagy épp sokalltok a sztoriban.

Köszi nektek! Pussz!

 

x40x

16:20-kor már az ajtónkat nyitottam. Nagyon sajnáltam, hogy anyunak nem számolhatok be a mai napról, de nem mondhatom el neki.

-Szia Lynn! Képzeld anyuval sütünk sütit, mert holnap lesz a szülinapom! – üdvözölt nyakig lisztesen Jennifer. – Holnap viszek az iskolába belőle.

-Tényleg, holnap van május 20.-a. – eszméltem fel, miközben a cipőmet szenvedtem le magamról. – Szia anyu! – léptem a konyhába, hogy puszit adjak neki.

-Szervusz. Elég későn értél haza. – nézett az órára.

-Igen, tudod kicsit leragadtunk a közeli parkban a csajokkal. – rögtönöztem.

-Rendben. Tanulnivalód?

-Nincs. Csak biosz. – húztam el a szám, mikor eszembe jutott, hogy holnap első órám TZ.

-Akkor nyomás.

-Segíteni akartam a sütiben. – próbáltam kibújni a tanulás alól.

-Már mindjárt készen vagyunk vele.

-Jólvan. – adtam fel majd megindultam kifelé.

A hét többi napja tanulással telt, hisz június 4.-én elkezdődnek az év végi kisérettségik. Már előre féltem tőlük. Viszont eljött a szombat. A nap mikor végre találkozhattunk volna a bandával, ha nem esik közbe Jenni szülinapi bulija. Persze mint mindent ezt is elintéztem.

-Lynn!! Ma van a 8. szülinapom! – lépett be Jeni fülig érő szájjal.

-Az már volt, most csak a buli lesz. – világosítottam fel, miközben beleléptem a mamuszomba. - Mennyi az idő?

-Lassan 10 óra..

-Remek. – mosolyogtam majd gyorsan lerohantam az előszobába.

-Akkor majd jövök 13 órára! – kiabáltam a konyhába anyunak. – És még egyszer köszi, hogy most nem kell besegítenem az előkészültekbe. – adtam gyorsan egy puszit az arcára, majd megláttam aput, ahogy jött be a kertből. Furcsa lehet, de szombat óta nem láttam. Akkor vesztünk nagyon össze Bill miatt, és mivel sokat dolgozik nem volt nehéz őt elkerülni. De most nem sikerült.

-Azokkal találkozol mi? – vágta hozzám.

-Igen. Velük. – hangsúlyoztam ki. Tudom, hogy tudja, nem szakítottam Billel és nem is fogok. Eért lehet örök haragba leszünk, de ezzel annak a lehetőségét is elvágta, hogy a srácok valaha is eljöhessenek a házunkba, vagy akár csak Bill.

-Azt csinálsz amit akarsz. – rántotta meg a vállát. – Nem foglalkozom vele. Egy idő után rá fogsz jönni, hogy mennyire igazam volt.

-Okké. – bólintottam tök nyugisan. Már magamban tisztáztam mindent. Nem fájt, hogy ezt mondja.

Gyorsabb léptekkel indultam meg a közeli játszótérre, hisz olyan szép nap volt, hogy nem érte meg bárhova is bemenni.

Természetesen sokan gondolták még ezt mert a jatszó tele volt kicsikkel, nagyokkal egyaránt, és köztük felfedeztem Chrisst, Sophiet, Leilát, Lisát és Gustavot is.

-Sziasztok srácok! – intettem nekik, majd gyorsan végig pusziltam mindenkit.

-A maradék három? – kérdeztem rá, miközben elindultunk valamerre.

-Tomnak a fejébe pattant az ötlet, hogy ő deszkával jön és inkább menjünk hozzájuk a deszkapájára. – magyarázta Gustav.

-És hol van az a deszkapája?

-Az utcájuk végén egy nagy beton tér, pár rámpával. – válaszolt.

-Tök jó, a napokban pont gondoltam rá, hogy kipróbálnám.

-Na én is. – nevetett Lisa.

-Ott lehet bérelni is majd deszkát. – mondta Gus.

-Nézzétek Tom ügyeskedik! – mutatta Leila, ahogy odaértünk. Volt jó pár ember, de mivel nagy volt a hely szétoszlottak. Leila pedig gyorsan kiszúrta, mikor Tom legurult a rámpán, odafigyelve az egyensúlyozásra. Georg nevetve megtapsolta ezt a fantasztikus mutatványt.

-Billben sem csalódtam. A legjobb dolgot teszi, amit csak egy deszkapályán lehet. – nevetett fel Sophie harsányan. Arra vittem a tekintetem ahova mutatott. A pálya szélén, ahol nem zavar senkit egy leterített pokrócon feküdt hanyatt. A lábait felhúzta és élvezte a napfényt. Egy fehér trikó volt rajta, amit a mellkasáig feltűrt.

-Istenem hát ez nagyon beteg! – röhögött Chriss ahogy meglátta.

-Naa! – néztem csúnyán Chrissre. Közben elindultunk Tom és Georg felé.

-Sziasztok!

-Hello! – állt meg elöttünk Tom, miközben Georgot köszöntöttük majd hozzá is eljutottunk.

-Nagyon vagány vagy. – kacsintott Leila.

-Köszi drága vagy. – karolta át a derekát de én rendesen kiszúrtam, hogy miközben magához húzta egy puszira, a tenyere Leila topja alá kandikált. Aztán mintha mi sem történt volna felpattan a deszkára.

-Ezt figyuzzátok! – kiabált vissza miközben felment a rámpára.

-Nagyon lelkes. – mondta Georg. Aztán megnéztük, ahogy Tom suhan le.

-Ügyes vagy. – nevetett Lisa miközben tapsolt.

-Nagy a tehetsége mi? – cukkolta Georg.

-Egyszer mindenhol el kell kezdeni. – védtem.

-Köszönöm. – mosolygott rám Tom.

-Nah de inkább meséljetek légyszi. – türelmetlenkedett Lisa.

-Csak még pár kör. – indult meg Tom, majd Georg is követte a deszkáján.

-Nah Georgra kiváncsi vgyok. – vigyorgott Lisa.

-Én is. – nevetett midnenki, de engem valahogy más érdekelt.

-Én addig odamegyek Billhez.

-Rendi. – mondta Leila. Miközben távolodtam azért figyeltem, ahogy Georg bizonytalanul indul lefelé, de nem esett szerencsére.

Mikor Billhez értem beálltam elé, hogy árnyékot vessek rá.

-Oké, fogtam. Arébb megyek. – mondta majd mikor felült kinyitotta a szemét és meglátott engem, természetesen.

-Engem nem zavar, hogy itt vagy. Írtó cuki. – nevettem.

-Tudod nekem ebből áll egy deszkapálya. – mosolygott. – Nah gyere, kapta el a kezem és lehúzott magához, így szembe térdeltem vele. – Hiányoztál. – csókolt meg.

-Te is nekem. – mondtam két csók között. Elkezdtük és egyszerűen nem bírt egyikünk sem megállni. Nem bírtam betelni Billel. Lassan hanyatt dölt én pedig fölé hajoltam és csak csókoltam ő pedig a derekamat, majd a hátam, aztán a hajamat és a nyakamat simogatta.

-Khöömm! – halottunk egy célzott köhögést, majd felnéztünk.- Itt vagyunk. –nézett le ránk Chriss.

-Öm, szijasztok! – intett Bill, miközben mindketten felültünk.

-Neked is Bill. – nevetett Sophie. – Jöttünk, hogy végre mesélhessetek. – ültek le közénk ők is a kisebb pokrócot teljesen elfedve. Persze Tom középen elhasalt, nem számítva arra, hogy ezzel Leilát kitúrta.

-Köszi a helyet. – tette csípőre a kezét barátnőm.

-Jah, hogy te is vagy. – szemtelenkedett a rasztás. – Foglalj nyugodtan helyet rajtam. – vigyorgott hátra Leilára.

-Te akartad. – vigyorgott Leila majd rögtön elhelyezkedett Tom derekán.

-Azért kicsit finomabban! – szólt hátra.

-Bocsi. – veregette meg Leila a hátát. – Nah mi volt a forgatáson, halljuk.

-Mután elmentetek estére úgy elfáradtunk, hogy mikor vettük fel a menetelős jelenet végét és fapofával kellett járnunk, hát az már nem ment. – kezdett bele Gustav.

-Nagyon nem. – értett egyett Tom. – Úgy éreztem magam, mint egy idióta, abban a ruhában. – nevetett.

-Igen az érdekes volt, de a legjobb, mikor van a végén egy olyan rész, hogy mászunk felfelé az épület falán…

-Pókember! Jee! – vágott Bill szavába Chriss.

-Nem pókember, csak épp megszökünk. – magyarázta Bill. – Tehát, ugye igaziból nem felmásztunk a falon hanem hason csúsztunk a padlón.

-Mekkora volt!  - kiáltott fel Tom. – Elkezdi a rendező, akkor most csináljatok úgy, mintha erőlködnétek fel a csúcsra! – mire elnevette magát, de úgy, hogy Leila ott pattogott már szinte a hátán. – Erre én – folytatta higgatabban – Georg minden nap erőlködik a fürdőben. – és megint nevet midnenki.

-Ha-ha – kommentálta az említett.

-De Georg is visszavágott. – szólt közbe Gustav – Ilyet szól, hát Tom neked nem nagyon kell erőlködni. 2 perc és ott vagy. Részvétem a csajaidnak.

-Ez jó! – nevetett hangosan Chriss, meg persze mindenki.

-Hidd el a csajaimnak sem kell 2 percnél több. – vigyorgott Tom.

-Ha nem lennétek ki kéne találni. – ingattam két nevetés közben a fejem. – Betegek.

-Nah én is így vagyok vele. – adott nekem igazat Bill.

-De különösebben nem volt más semmi. – gondolkodott el Bill – Mikor felvettük a jeleneteket mindenki tapsolt, pezsit bontottunk és sok szerencsét kívántak nekünk a folytatáshoz. Már csak a vágás van, ami ha minden igaz hétfő délutánig elkészül. Kedden reggel megyünk vissza Berlinbe megnézni az elkészült klipet. Nagyon kiváncsi vagyok.

-Biztos csúcs lesz. És mi mikor láthatjuk? – érdeklődött Sophie.

-Gyerekek. – húzta ki magát Georg. – Ezennel ünnepélyesen bejelentem, hogy május 31.-én pénteken Tokio Hotel klippremier a viván este 18 órakkor!

-Gratulálok! – mondtuk mindanyian.

-És, és és! – kért figyelmet Bill a maga módján. – Hétfő délelőtt megyünk az első fotózásra és még videós interjú is lesz.

-Ez nagyszerű!

-Jól hangzik. – adtam egy puszit a szájára.

-A mi bandánk lesz a tévében. – vigyorgott Tom.

-Csak tartsunk már ott. – szólt bele Gustav is. – Izgatott vagyok nagyon.

-Ugye majd megünnepeljük? – csillogott Bill szeme.

-Ez csak természetes. – bólogatott mindenki.

-Erre deszkázni kell! – pattant fel Georg.

-Követlek. – állt fel Lisa is.

Ezzel mindenki felállt és deszkabérlés után mindenki elindult ügyeskedni. Még Billt is rászedtük, és ahoz képest nagyon ügyes volt. Annyit tudott, amennyi a deszkázáshoz kell, szóval elgurulgattunk. Senki sem esett nagyot. Sophie nem próbálta ki, inkább csak néző volt. Aztán lassan elérkezett a fél 1 és nekem indulnom kellett haza, a húgom szülinapjára.

Ők nem a rammstein

2010. febr. 28. 19:54 - írta Lynn616

x39x

Miután a fúk elkészültek megindultunk oda, ahol lehet kajálni. Ez épp egy nagyobb, úgymond hordozható büfé volt. Ki voltak téve a szabadba hosszabb asztalok. Az egyikhez kényelmesen leültünk.

-De jó idő van itt délebbre. – támasztotta meg magát hátul a kezeivel Leila és hátrahajtotta a fejét, hogy a nap melengesse.

-Igen, ha becsukod a szemed, olyan mintha egy strand büféjében lennél. – válaszolt Tom, miközben óvatosan átkarolta Leila vállát. Erre mi Billel sunyiban összemosolyogtunk.

-Bill lehet, hogy csukva van a szemem, de attól még tudom, hogy vigyorogsz valamin és azt ajánlom ne tedd! – szólt öccsére Tom, még mindig csukott szemmel, mire szótlanul összenétünk a többiekkel.

-Ezt honnan…? – kérdezte értetlenül Lisa.

-Ismerem. – nyitotta ki Tom a szemét és a vele szemben ülő Billre mosolygott.

-Látjátok! Néha olyan, minha egyszercsak ők elvonulnának a saját kis világukba és olyankor mi Gussal csak bámulunk kitaszítottként. – magyarázta Georg az asztal végéből.

-Tényleg így érzitek? – lepődött meg Bill.

-Rá se ránts – legyintett Gustav.

-De.. én.. – kezdett volna bele Bill, de közbeszólt a büfés pasas.

-Srácok, ha csak ott ültök reggelihez nem juttok. Keljetek fel és kérjetek magatoknak! Nem vagytok ti a Rammstein. – hozzá kell tennem cseppet sem volt kedves az öreg úr.

-Jah, öö.. – néztek össze zavartan a srácok. – Akkor menjünk.

-Én hamburgert eszem. – nyalta meg száját Tom, ahogy a pulthoz álltunk.

-Ilyenkor? – nézett rá Lisa.

-Nem, majd ha megkapom. – húzta ki magát.

-Nah a poéngyár. – ingatta a fejét mosolyogva Georg.

Miután mindenki megkapta az ételét, ami mindenkinek virsli volt kenyérrel és valamilyen mártással, kivéve Tomnak aki hamburgert evett, nekiálltunk az evésnek közben pedig faggattuk a fiúkat.

-És aztán Bill vagy kétszer hatalmasabb hajkoronával jött ki a lakókocsiból. – mesélte beleélve magát Tom miközben öccsa feje fölött mutogatott. – Eddig fölért. Nem hülyéskedem! Eddig! És aztán felálltunk arra az izére…

-Emelvény. – segítette ki Bill.

-Emelvényre, ahol indult, hogy: „Csapó!” és akkor elkezdtünk zenélni és közben hallottuk az eredeti számot és nagyon nevetnem kellett. Vicces volt. – fejezte be mondókáját majd hatalmasat harapott a hambijába.

-És én meg annyira beleéltem magam a gitározásba, hogy egyik lábam lecsúszott az emelvényről és úgy megijedtem! – mesélte el Georg.

-Az vicces volt. – nevetett Gustav.

-Neked. – felelte az érintett.

-Szegénykém. – simította meg haját Lisa.

-Akkor jó volt az első napotok. – szűrtem le a lényeget.

-Nagyon. – puszilta meg az arcom Bill két harapás között.

-Ma egy csomó statiszta jön, mert ilyen katonák leszünk és ott fogunk menetelni ilyen hatalmas izékkel és midnen ilyen jó dolog. – lelkesedett Tom.

-Számoltátok az „ilyen”-eket? – nevetett fel Leila. -  És bírnak titeket a rendezők?

-Jah, azt mondták nem vagyunk olyan amatőrök, mint gondolták. – nevetett fel Georg.

-Bár eléggé bénák voltunk, úgyhogy bele sem merek gondolni milyen amatőrnek hittek minket. – jegyezte meg Gustav.

-De nagyon kifáradtunk, pedig most csak zenélnünk kellett, de volt, hogy nagyon sokszor vettünk fel valamit. – gondolkodott el Bill.

-Igen, mert van egy rész, ilyen átmenet, ahol Bill halkan, lassan énekel, tudjátok? – kezdett bele ismét Tom.

-Igen tudjuk. – bólintottunk.

-Nah és azt a részt vagy tízszer felvettük, mert hol a rendezőnek nem tetszett, mondván, hogy Bill nem éli bele magát a helyzetbe, és nincs az érzés kiülve az arcára. – fintorgott Tom – Vagy Bill állította le a forgatást, mert rosszul kezdte el, vagy a felgyorsulásnál hagyta abba mert nem úgy akarja mégsem megfogni a mikrofont.

-Jó, mert azt akartam, hogy tökéletes legyen. – védekezett Bill.

-Biztos, hogy az lesz. – simogattam a hátát.

-Hát ennyi idő után remélem. – bökte oda Tom.

-Srácok! Végre megvagytok! – lépett hozzánk a rendező. – Irány az épület! Fél 11 van. A sminkesek, fodrászok, öltöztetők ott kezelésbe vesznek ismét.

-Rendben. – álltunk fel nagy nehezen mindannyian, addigra Mr. Schneider már eltűnt.

-Az öltöztetés a kedvenc részem. – vigyorgott kajánul Tom

-De mi alig maradhatunk a forgatáson. – szomorodott el Leila. – Három óra az út haza és a lányoknak 16 órára haza kell érniük, hogy ne tűnjön fel a szülőknek.

-Igen, ami azt jelenti, hogy egy órakor pápá. – fejeztem be.

-Ne! Azt hittem lesz egy kis időnk kettesben legalább. – karolta át a derekam Bill.

-Majd ha haza jöttök.

-Úristen! – nézett a nagy tömegre Tom. –Ezek mind a statiszták?

-Úgy tűnik. – bólintott Gustav.

-Végre Bill! – lépett hozzánk sietősen egy huszas éveiben járó szöszi csaj. – Gyere, mert veled elég sokat kell szöszmötölni! – ragadta meg a karját és szó szerint elrángatta egy sátorba.

-Hát ez.. – döbbentem le.

-Igen, itt minden az idő. – mondta Georg.

-Gyertek fiúk! – szólt ki ugyan abból a sátorből egy isősebb hölgy.

-Gyertek velünk. – intett mosolyogva Tom, mire megindultunk utánuk.

-Minket ide beengednek? – léptünk be bizonytalanul a sátor bejáratán.

-Most be. – mosolygott Gus, miközben lehuppant egy sminkes asztalhoz. Az egész beltér olyan volt, mint egy szépség szalon. Voltak sminkes asztalok, fodrász székek, kis öltözőkabinok, ruhák, neonfény és sok rohangáló ember. Láttam, ahogy Bill nyugodtan ül az egyik székben, csukott szemmel és hagyja, hogy aza lány finoman sminkelje a szemhélyát. Éppen feléjük igyekeztem, mikor egy hatalmas ember oldalról erősen elkapta a karom.

-Hova-hova kisasszony! Ide tilos a bejárás kártya nélkül. – bökött a zsebéből kilógó pirsoas kártyára.

-De én a bandával vagyok. – nyögtem ki nagy nehezen. Kicsit megilletődtem.

-Tudod ezt már hányszor hallottam a munkám során? – mordult rám.

-Hé nyugi! – álltam a sarkamra majd az első visszavágó mondat ami eszembe jutott már hagyta is el a számat. – Ők nem  a Rammstein! – erre a faszi csak felvont szemöldökkel meredt rám.

-Hé ember. – jött mellém Tom majd belémkarolt, miközben a kétajtós szekrényre nézett. – Ő velünk van.

-Oh, valóban? Elnézést! – engedte el végre a kezem és arébb iszkolt.

-Köszönöm, pont jókor! – mosolyogtam rá, miközben karonfogva megindultunk Tom eredeti célállomása, a ruhák felé.

-Ugyan, végül is a sógornőm vagy. – kacsintott rám.

-Oh tényleg. – bólogattam mosolyogva első meglepődöttségem után.

-Tom, tessék ez a te ruhád. – lépett mellénk egy kisebb, szemüveges, vörös csaj egy fura zöld ruha összeállítással.

-Izgalmas. – jegyezte meg Tom mikor végigmért a vállfára akasztott rabruhán. –Akkor megyek és felveszem, de mondd, hogy nem röhögsz majd nagyon! – nézett rám vissza a fülkéből.

-Ígérem. – nevettem.

-Georgon írtó szexuális ez a ruci. – vigyorgott rám Lisa, miközben a mögötte, magát méregető Georga pillantott.

-Nah ilyen sem volt még rajtam. – húzogatta a száját.

-Hé ember! – nevetett Gustav, ahogy a fülkéből kijövet meglátta Georgot. – Vicces vagy! – csak ennyitt tudott mondani, mert közben arra figyelt, hogy egy öltöztető a derekánál igazgatja a nadrágot.

-Húú Bill! – meredtem rá, ahogy a sminkestől jött a kezében a rujájával. – Milyen állat a hajad. – muszáj volt megtapogatnom.

-Köszi. – adott egy gyors puszit a számra. – De most sietnem kell, mert még ezt magamra kell rángatnom. – nézett közben egy szabad fülke után.

-Bazd meg ez irtó ciki! – hallottuk Tom sikító hangját a fülkéből. – Így nem megyek ki.

-Hagyjad már! Mi is itt vagyunk! – válaszolta Georg.

-Csodás. – lépett ki fintorogva Tom.

 

Kis iső múlva Ludwig már jött a srácokért, hogy elkezdhesse a klipet. Mi próbáltunk olyanok lenni, mint az árnyékok. Ott vagyunk, de nem zavarunk sok vizet. A fiúk nagyon ügyesek voltak. Volt, hogy többször fel kellett venni egy jelenetet és volt ami elsőre sikerült. Az a sok-sok statiszta is remekül végezte a dolgát. Engem személy szernt nagyon lenyűgözött, hogy ezt a rengeteg embert, ezt az egész forgatást egy ember, a rendező tartja kézben, ő irányítja. Egyszer-kétszer nagyon kikészült, mikor nem jött össze úgy a jelenet, ahogy szerette volna de próbálta megőrizni a hidegvérét. Körülbelül 2 órán keresztül egyfolytában forgattak. Leila már nagyon nagyon únta, Lisa kiváncsian nézte, de azthiszem én voltam a legaktívabb szemlélő. 13 órakor leállították a forgatást ebédidőre, így a fiúk kaptak szabad fél órát. Hát igen, a menetrend szoros. Nekünk viszont eljött a búcsú ideje.

-Nah, hogy tetszett? – kérdezte Bill, miközben kézen ragadott és mindannyian elindultunk a parkoló felé

-Csúcsszuper. – vigyorogtam. – Ügyesek voltatok mind. – ismertem el.

-Tényleg. Nagyon furcsa volt látni titeket. Meg ugy az egész. – próbálta elmagyarázni érzéseit Lisa. – Hogy ott álltunk, rengeteg ember a kamerák mögött és mind mondja, hogy akkor most Tokio Hotel ide, Tokio Hotel oda. Bill nagyon jó vagy, Gustav jobban látszódjon, mert ő a lényeg… Olyan fontosak vagytok. És híresek.

-Azok még nem de nagyon nagyon kiváncsi vagyok mi lesz ha megjelenik a klip. – gondolkodott el Georg.

-Alig várom már. – kezdett el tapsikolva ugrálni Bill.

-De édes vagy. – mosolyogtam rá, amit egy hosszú csókkal jutalmazott.

-Szeretlek. – súgta a fülembe.

-Én is szerelek. – válaszoltam.

-Nah gyerekek igyekezzünk mert nekem még ma vissza is kell jönnöm. – állított be mellénk David.

-Rendben. – bólintottunk.

-Holnap este indulunk haza. Majd találkozunk. – vonultunk picit félre Billel.

-Rendben, gondolom hétvégén mert suliban sok bepótolni valód lesz. – kulcsoltuk össze mindkét kezünket.

-Igen lehetséges. – szomorodott el. – Sajnálom, hogy most nem volt semmi időnk egymásra. Ígérem bepótoljuk.

-Benne vagyok. – mosolyogtam majd lágyan megcsókoltam.

-Lynn! Sipirc a kocsiba! – hívott David.

-Igen is. – indultam el Billel.

-Akkor szia. – pusziltam meg a száját.

-Szija.

-Sziasztok srácok! – küldtem egy puszit a levegőben nekik, miközben szálltam be Lisa mellé.

-Hello! Legyetek rosszak! – köszöntek, integettek, majd szomorúan figyeltem, ahogy távolodunk el tőlük, Billtől.

Ébresztő Tokio Hotel! Itt vannak a csajok!

2010. febr. 27. 10:14 - írta Lynn616

Még egy rész ^^ Nincsenek ünnepek csak ihletem :P /hnap is nézz fel délután körül ;)/

pussz!

 

x38x

-Szervusz David. Gyorsan ide értetek. – pillantott ránk is egy magas, szőke, 40es éveiben járó férfi.

-Igazad van Ludwig, alig múlt 9. – pillantott meglepődve az órájára David. – Ő itt a lányom Leila, és a barátnői Lisa és Lynn. Egyben a fiúk barátai is. És még több... – mutatott be minket Ludwignak David.

-Üdvözöllek titeket. – biccentett felénk az úr.

-Lányok ő a főrendező, Ludwig Schneider. Már tegnap bebizonyította, hogy érti, amit csinál.

-Ugyan David. – legyintett nevetve Mr. Schneider. – Tegnap még csak a fiúk sima hangszeres jeleneteit vettük fel csak, hogy belekóstoljanak milyen egy klipforgatás főszereplőjének lenni.

-Gondolom élvezték. – mondtam érdeklődve. Nagyon szimpatikus volt már most ez az ember.

-Nagyon, először úgy kellett rászolni Tomra, hogy ne vigyorogjon felvételkor. – kacagott fel hangosan.

-Hát azt elhiszem. – nevetett Leila is.

-A forgatás ma 11 órakkor kezdődik. A banda még a lakókocsiában van. Gondolom mennétek már hozzájuk. – pillantott sorban ránk Mr. Schneider.

-Háát. – néztünk egymásra a lányokkal. Én személy szerint nem akartam bunkón faképnél hagyni, bár nem tudom mennyire hatná meg, de erre neveltek engem.

-Uram a kávéja. – jött egy lány hozzánk megrakott tálcával.

-Köszönöm. – vett el egyet. – Ti kértek?

-Nem köszönöm. – szólaltunk meg egyszerre.

-Nah jolvan lányok, mennyetek a srácokhoz, addig mi le ellenőrizzük a díszleteket Ludwiggal. – nézett ránk David, majd háton veregette a rendezőt.

-Lucy! – kiáltott Mr. Schneider a kávés lány után, mire ő megpördült. Hosszú barna haja csak úgy lobogott. – Kérlek kísérd el a hölgyeket a banda kocsiához.

-Rendben. – bólintott majd kedvesen intett a fejével, hogy kövessük.

Egyikünk sem szólalt meg. Mindőnket lefoglalt a környezet. Rengeteg kocsi volt egymás mellett, és szemben. Szinte egy kis lakónegyed, mi pedig közöttük sétáltunk. Sok fa is volt, ami alatt a lakókocsik megpihentek. Voltak nagyobb, luxusosabb kocsik, és kisebbek is. A lány egy nagyobb fehér, kicsit koszos lakókocsi előtt állt meg, amire egy kis tábla volt felfüggesztve: Tokio Hotel.

-Woow csajok. Itt állunk a Tokio Hotel kocsija előtt. – vigyorgott kajánul Leila, mire mi csak nevettünk.

-Gondolom innentől már boldogultok. – nézett ránk a lány.

-Igen, köszi. – bólintottam.

-Visztek nekik be kávét?

-Vigyünk? – nézett ránk Lisa.

-Vigyünk. – ajánlottam majd Leila lekapott kettőt én és Lisa egyett.

-Olyan izgi ez az egész. – mosolygott izgatottan Lisa, miután elment a lány.

-Igen, tényleg, egyszerűen hihetetlen. – helyeseltem.

-Nah de nyomás be. – kopogtatott Leila, de semmi válasz nem jött rá a türelmi időnkön belül.

-Azt hiszem még húzzák a lóbőrt. – jelentette ki Lisa.

-Akkor nyissunk be. – ajánlottam, majd Leila óvatosan benyitott. Körülnézett majd fellépett két lépcsőt, mi követtük. Az egész kocsiban sötétség volt. Csak a kinyitott ajtó engedett be némi fényt, amivel láthattuk a helyiséget. Bal oldalt egy hosszabb pult volt, ahol maradék pizza volt letéve. A mosogatóban koszos tányérok és poharak hevertek egymáson.

-Már is belakták a kocsit. – nevetett halkan Lisa.

Jobb oldalt egy hosszabb kanapé volt, ahol fel is véltük fedezni Georgot, ahogy egyik keze, egyik lába lelóg és mélyen horpaszt. Össze is mosolyogtunk rajta. A kanapé mellett volt egy kisebb két személyes asztalka három kisebb székkel. A falra pedig egy tv volt szerelve.

-És a többiek? – súgtam egy kis idő után a lányoknak.

-Ott még van egy ajtó. –bökött Lisa a fejével szembe. Lassan, óvatosan megindultunk az ajtó felé. Mikor benyitottunk megláttunk egy nagyobb ágyat szemben, ahol az ikrek aludtak. Bill szinte szét volt terpeszkedve. Háton feküdt.A végtagjai mindenfelé megtalálhatók voltak. Tom a jobb oldalára fordulva, összekuporodva aludt az ágy szélén. Az ágy mellett pedig egy kisebb pótágyon Gustav szunyált, de csak a feje teteje látszott ki a takaró alól.

-Annyira édesek. – suttogta Leila.

-Nincs szívem felkelteni őket. – néztem a csajokra, akik ugyan olyan szenvedéllyel figyelték a srácokat.

-Miért ilyen kicsi „szállást” kaptak? – kapott észhez Lisa, miközben lassan kifelé mentünk a szobából.

-Még nem szupersztárok, de majd annak is eljön az ideje. – mosolygott Leila.

-Bizony. – bólogattam.

-Én édesem. – guggolt le Lisa Georghoz. Már épp meg akarta simítani az arcát, mikor Leila elkapta a kezét.

-Ne! Ennél tudok jobb ébresztést is. – ült ki ördögi vigyor az arcára.

-Mit eszeltél ki? – néztem rá sejtően, mire ő letette a két kávét a pultra majd kinyitotta a kisszoba ajtaját, visszasietett mellénk.

-Háromra, hogy Ébresztő Tokio Hotel.

-Benne vagyok. – mondtuk egyszerre Lisával és izgatottan álltunk Leila mellé.

-Egy. – súgta Leila. – Kettő. Há-rom!

-Ébresztő Tokio Hotel! – kiabáltuk egyszerre mindhárman, aminek a vége inkább fülsüketítő sikítás lett, majd nagyon nagyon nevettünk, mikor Georg úgy megijedt, hogy lepuffant a kanapéról.

-Mi a jó isten van! Nem erről az ébresztésről volt szó! – hallottuk Tom nagyon mérges kiabálását bentről.

-Tom fogd már be, bajod van? – hallottuk az álmos Billt.

-Ne mond, hogy te nem hallottad?!

-Mit? Hogy üvöltesz? Azt igen, még így, mp3-on át is! – szólt vissza.

-Nyugi van srácok. – hallottuk Gustavot. Megpróbáltunk visszafolytottan nevettni, de már potyogtak a könyeim. Nem tudtam, hogy ilyen mérgesek lesznek.

-Héj! Bazd Georg még alszik! – mutatott a földre Leila.

-Kelj fel! – üvöltöttem a fülébe, mire úgy felkelt, hogy a feje az enyémmel találkozott. – Ááúú!

-Mi a fa… Lynn? – nézett fel rám kómásan.

-Igen. – fogtam a homlokom.

-Mi a jó isten folyik itt kinn már? – jött ki Bill, de olyan fejjel, hogy ott elterültem Georg mellett a nevetéstől. A haja nagyon nagyon kócos volt. Az arca még fehérebb, mint szokott. A szemei aprók.

-Nem isten. Csak mi, és nem folyunk, csak olvadunk.. a látványodtól. – Leila ezt nem hagyhatta ki.

-Csajok?! – nyitotta nagyra Bill a szemeit. Elengedve az előbbi beszólást a füle mellett.

-Mi? – lépett mögé az ajtóban Tom. – Csajok! – lepődött meg.

-Csajok? – kukucskált ki az ikrek mögül kiváncsian Gustav. – Hát a csajok! – vigyorodott el.

-Itt vannak a csajok! – ült fel Georg is.

-Hát igen, mi vagyunk a csajok. – vigyorgott Lisa és örült, hogy végre láthatja Georgot, így a többieket üdvözlés nélkül hagyva gugolt le barátjához és hosszan csókolta.

-Kicsim. – enyhült meg Bill, mikor felálltam és elé kerültem.

-Szija. – intettem neki. Azt akartam, hogy ő akarjon engem.

-De jó, hogy itt vagy. – lépett hozzám és szorosan átölelt, majd megcsókolt. Furcsa mód nagyon vadul, majd a fejét a nyakamba fúrta.

-Utat! – toszogatott minket arébb Tom. – Hát ha ők el vannak foglalva akkor neked köszönök. Szia. – lépett Leilához és három puszival üdvözölte.

-Hello. Szia Gus. – lépett Leila Gustavhoz is.

-És kávé is van! – kapott fel egyet Tom.

-Kávé? – akadt le rólam Bill.

-Én kérek kávét! – engedte el Georg is Lisát.

-Kávé, kávé, kávé. – indult meg Gustáv hülyülve, mint egy robot. Majd már mind a négyen a kávéjukat szürcsölgették a pultnak dőlve, mint a verebek.

-Nah előbb csajok, most már inkább a kávé. – mondtam tetetett sértődötten.

-Igen, tudod, csajok, kávé… kaja! Éhes vagyok! – jelentette ki Tom.

-Én is. – nézett testvérére Bill, úgy, mintha éhséget még sosem éreztek volna.

-Van valami kaja? Ezen kívül? – lökdöste arébb a pizzás dobozt Georg.

-Nem tudom. Csajok? Van kajátok? – nézett ránk Tom.

-Persze, két mellem, combom… - kezdte sorolni Leila

-Szárnyad? – húzogatta a szemöldökét Tom.

-Sajnos már elhagytam. – jelentette ki csábosan Leila.

-Már megint kezdik. – súgtam oda Lisának, mire ő egy egyértelmű bólintással válaszolt.

-Nah, jó. Megyek kaja után nézni. – Tette le az üres poharát Gustav. – Jah, csak előbb felöltözök. – nézett le magára. Csak egy alsó és egy trikó volt rajta, mint a töbieken.

-Én is öltözöm. – Indult meg Georg.

-Azért ennél nagyobb fogadtatásra számítottam. – forgatta Lisa a szemeit.

-Én meg finomabb ébresztésre. – vágot vissza Georg.

-Csak had kajáljunk csajok és olyan fogadtatást kaptok, hogy leszakad az ágy. – mondta Tom teljes természetességel, miközben a szobába igyekezett. Mi csak nevetni kezdtünk.

-Most mi van? – értetlenkedett.

-Nah látod, már észre sem veszed. – forgatta Bill a szemeit, miközben követte bátyát a szobába.

-Most meg a kaja lett előtérben. – fordult hozzánk Lisa.

-Én akkor se tudok rájuk haragudni. – mosolyogtam.

-Én sem. – nevetett Lisa.

Megint megyünk

2010. febr. 26. 19:28 - írta Lynn616

És TÁDÁÁM!! következő rész ^^ Ne harizzatok a várakoztatásért =/ Nem volt időm meg ihletem sem. Jah és ez amolyan átmenet a sztoriban. Szóval nem a legjobb de ilyen is kell xD Bocsi. Jó olvasást :)

 

x37x

Szerda. A nagy nap. Persze nem az én számomra. Billék már biztos Berlinben vannak és az Übers Ende Der Welt-et forgatják. Én épp most keltem ki az ágyból és álmosan csatangolok a fürdőbe. Miután felöltöztem és az arcomat is helyre raktam lesuhantam az étkezőbe, ahol anyu és Jennifer reggeliztek.

-Szia drágám.

-Jó reggelt!

-Szia Lynn.

-Tegnap meddig maradtál? Apád nem idegeskedett, gondolom még előtte hazaértél. – kezdett bele anyu, miközben elém tette a pirítóst és visszaült az asztalhoz.

-Fúú nem tudom. De tuti előtte értem haza. Eljöttem mert a három srác nagyon belelendült a versenyzésbe. – mondtam unottan miközben beleharaptam a piritósomba és azt tanulmányoztam.

-Hogy érted? – kérdezett rá anyu.

-Eleinte csak Billel voltunk, beszélgettünk, aztán megjött Simone és Andreas is átjött. Andreas elcsalta Billt play stationozni én meg segítettem Simonának. Azt haza jött Tom és ő is neki állt. Igy én jobbnak láttam nem zavarni. – rántottam vállat.

-Nagyon zavar a dolog?

-Jaaj dehogy is anyu. – legyintettem  - Igaz rosszul esett de próbálom megérteni Billt. Hisz attól még, hogy van egy barátnője nem szabad elhanyagolni a barátait. Velem eleget volt mielőtt a srácok megjöttek. – válaszoltam és így is éreztem. Az egészben csak Andreas tekintete zavar.. ahogy akkor rám nézett. De lehet, csak én beszéltem be már magamnak. Megpróbáltam nem foglalkozni vele.

-Rendben Lynn, ahogy érzed. Mondjuk igazad van. – bólintott anyu.

-Mikor jön megint ide Bill? – nézett rám Jenni.

-Nem tudom, mostanában sok dolga van.

-A klipforgatás?

-Igen például. Meg neki alig egy hónap és érettségi.

-Az biztos nehéz. – gondolkodott el Jenni.

-Ezt majd délután megbeszélitek. – állt fel anyu. – Irány öltözni, suli!

-Igen is. – pattant fel Jenni.

-Én is megyek. – nyomtam egy puszit anyu arcára.

-Szia. – köszönt.

Mikor beértem a suliba Lisa és Leila már ott volt. Az udvaron beszélgettünk érdektelen dolgokról mikor Chrisst láttuk közeledni kézenfogva Sophieval.

-Csak nem?! – vigyorodott el sejtelmesen Leila.

-De igen. – bólogatott elégedetten Chriss. Sophie pedig csak lesütött szemmel mosolygott.

-Gratula uncsim. – ismerte el Leila.

-Édesek vagytok együtt. – mosolygott Lisa is.

-Tudjuk. – húzta magához Sophiet Chriss. Még beszélgettünk kicsit velük is de aztán jött a csengő, ami parancsra intett minket. Mint a robotok indultunk meg a termeink felé majd ültük végig az unalmas órákat. De nekem egész nap a srácok jártak a fejemben. Mi lehet most? Biztos sokkal-sokkal érdekesebb, mint az iskola.

-Lynn! Psszt! – bökött meg hátulról Leila kémia órán.

-Igen? – forultam óvatosan hátra.

-Mi ez a nagy álmodozás? – kérdezett rá.

-Csak az jár a fejemben mit csinálhatnak a srácok. – avattam be suttogva.

-Holnap megtudjuk. – kacsintott.

-Igen, ha ráérnek mesedélutánt tartani. – húztam el a szám és már szinte éreztem a hírnévvel járó nehézségeket, bár még el sem kezdődött igazán.

-Úgy értem Apu elvisz minket. Ne tudd meg mennyit könyörögtem. – forgatta a szemeit.

-Tessék? – hitetlenkedtem de már kezdett kivirulni az arcom.

-Reggel 6kor indulunk el apuval. Te meg én és Lisa megyünk. A srácok ott alszanak lakókocsiban.

-Ez király lesz! De akkor megint hazudjak a szüleimnek? – szomorodtam el. Apunak simán de anyu annyi mindenben segít de nem engedné meg, hogy elmenjek…

-Ez nem olyan nagy hazugság.. csak egy kis füllentés. – magyarázta Leila.

-Gondolkodom rajta. – bólintottam.

-Még van időd. – helyezkedett vissza a helyére Leila, így én is visszafordultam. Láttam Leila arcán, hogy tudja, úgy is megyek. És igazából nagyon is szeretnék. Azt hiszem ismét füllentenem kell. Sőt még azt sem, hiszen csak annyi, hogy eljövök előbb otthonról, hogy gyakoroljam a matekot. A kocsiban gyakorolni is tudom… Ezzel lezártam magamban a témát és most a gondolataim a holnapon jártak.

Mikor hazaértem az első volt, hogy elmondjam, anyunak miért megyek holnap olyan korán be amit egyszerűen fogadott. Megpróbáltam tanulni is, ami nem ment rosszul. Ilyekor próbálom magam távolt trrtani az msn-től, tv-től zenétől, újságtól, mert rögtön le tud kötni más, izgalmasabb dolog. Ez most sem volt másképp. Épp Goethe életét próbáltam fejben elismételni, mikor megláttam egy újságot, amin egy deszkás híresség volt. Rögtön a deszkázáson járt az agyam és, hogy mennyire szeretnék már egy gördeszkát. Megráztam a fejem, hogy visszazökkenjek az irodalomhoz de már nem ment.

-Oh, tanulsz? Bocsi. – lépett be anyu.

-Már nem nagyon. – hajítottam a füzetet az asztalra. – Kéne egy gumiszoba, ahova bejárhatok tanulni.

-Mert? – tette le elém a süteményt, amit készített.

-Minden elvonja a figyelmem. – fogtam meg a sütit majd beleharaptam. – Ez isteni! – ismertem el.

-Csak ennyit akartam hallani. – mosolygott anyu. – Ma egy neves szakács jön az étterembe és számára akarok valami ínyenc süteményt készíteni.

-Ez tökéletese lesz!. Mi ez amúgy? Azt érzem, hogy van benne narancs meg csok…

-Kivi és mogyoró is. – mondta anyu. – Viszel a suliba holnap?

-Ahham! – vágtam rá.

-Csomagolok és reggel megtalálod az asztalon. – indult meg kifelé.

-Rendben köszi. – Miután kiment én elmentem zuhanyozni, majd a nappaliban a tv elé terpeszkedtem de csak míg apu meg nem jött. Ahogy megláttam az ablakból a kocsit már mentem is fel a szobámba. A nagy óra ekkor 21 órát mutatott. Amúgy is fáradt voltam, így lefeküdtem aludni.

A reggel elég keservesen indult. Mikor kikeltem az ágyból a lábamra csavarodott a takaró így hasra estem majd az ébresztőm 5 perc után ismét elkezdett sikítani, míg én már a fürdőben voltam. Mire visszarohantam természetesen elhallgatott így várnom kellet még öt percet. Addig felöltöztem és a táskámat is felkaptam. Már a süteményeket tettem a táskámba, mikor láttam, hogy Leiláék leparkolnak a ház előtt. Nagyon gyorsan felvettem a cipőm és siettem ki. Pontosak voltak, hisz a fali óra akkor ütötte a 6 órát.

-Jó reggelt! – köszöntem miközben beszélltem Lisa mellé a kocsiba.

-Neked is. – visszahngoztak.

-Elég nyúzottnak tűnsz. – nézett hátra Leila.

-Pofára estem reggel. – húztam el a szám és a tenyeremre pillantottam, amit sikerült lehorzsolnom.

-Enyire nem kellett volna sietni, megvártunk volna. – nevetett Mr. Jost.

-Ha ha. – mondtam de már mosolyogtam én is.

Három órás utazás is elég kimerítő volt, bár aludtam de kocsiban nem szeretek, és nem is tudok. Nekem kényelmetlen. 10 percenként felkeltem, ami roszabb volt, mintha nem is aludtam volna. Meg hát izgatott is voltam. Sosem vettem még klipforgatáson részt, de mindig is érdekeltek az ilyesmik. Mikor megérkeztünk furcsa volt mert egy régi gyár épület volt közel s távol. Melette egy helyen rengeteg lakókocsi egymás mellett és sok-sok ember, akik kamerákkal és minden felé, hosszú, nagy, görbe, hullámos fém dologgal a hónuk alatt közlekedtek és hangoskodtak.

-Végre. – szállt ki elsőnek Lisa és megdörzsölte tenyerét.

In the night

2010. febr. 15. 18:23 - írta Lynn616

Sziasztok! Bocsi... tudom több részt ígértem de sajnos nem jön össze mert folyamatosan be vagyok táblázva sok a hajtás a suliban is. elnézést kérem és amint lehet írok és hozom :) Ne haragudjatok, tudom megígértem és nem tartottam be sajnálom... de hoztam egy régebbi, személyesebb, elgondolkodtatóbb írást, remélem ezt is értékelitek. köszönöm. pussz!

 

In the Night

Nem tudta merre megy. Nem tudta merre viszi a lába. Csak ment.

Az eső épp, hogy elállt, máris hatalmas fehér hópelyhek pihentek meg hosszú fekete haján és vékony fehér pulcsián. Karba tette kezeit és összehúzta magát így védve csupasz nyakát a csípős, hideg északi széltől, amit még a lábszárain is ézett, ahogy áthaltolt vékony, sötét farmerén.

A kis falut már réges régen elhagyta. A várost pedig még nem érte el. Az országút mentén haladt az éjj közepén. Néha elsuhant mellette egy-egy jármű, de őt ez nem érdekelte.

Keserű könnyeit nyelte, melyek egybeolvadtak fekete szemfestékével és, mint mérgezett patak cseppjei, folytak végig hidegtől kipirult arcán.

Nem tudta miért fáj, de fájt neki. Nem tudta miért sír, de hullottak könnyei. Nem tudta merre megy, de vitték lábai. Nem tudta mit keres, de vágyott rá szíve.

Valami hiányzott a mindennapokból. Valami, miről még ő maga sem tudott. Csak pár sor járt a fejében… „ for this one last tme.”  - azaz, ezért az utolsó időért. Nem értette miért pont ez, de mintha ez az egy mondat vitte volna őt az útján.

Mindig mindene meg volt. Jómódú család, szerető szülők, barátok. Mégis valami hiányzott az életéből. Talán ezért járja most a kihalt utcát gondolataiba merülve. Talán azért, hogy rájöjjön mitől lenne teljes az élete.

Sírni most jól esett neki. Úgy érezte minden egyes fekete könnycsepp egy-egy hatalmas ködarab mely eddig a lelkét nyomta. Lassan úgy érezte nem is valami hiánya miatt érezte magát enyire semmisnek, hanem a rengeteg felgyülemlett kis apróság okozta ezt a lelke mélyén.

Mire elérte a nagyvárost és a hatalmas lámpák fényei megvilágították fagyos arcát, már csak a kopott fekete csíkok árulkodtak a könnyek útjáról.

Lassan felnézett a csillagokra. Látta bennük a sok szépet, a csillogást, az örömet, és az élet szépségét.

Ebből a csodából egy rohanó embertársa ébresztette fel a lányt, mely úgy szaladt mintha az életéért futna. De nem, csak a busz siettette a férfi lábait.

A lány nem ment tovább. Megpillantott a parkban egy padot. A pad más volt mint a többi. Egyedül, egymagában állt egy hatalmas fűzfa alatt. A többi pad újra volt festve és szépen, egymás mellett állva várták a pihenni kívánó embereket. Mindegyiket egy szép kislámpa szegélyezte, de azt a padot, ott, a fa alatt semmi sem. A lány megindult a pad felé és letelepedett a támlájára. Rozoga volt de megtartotta a lány pihe súlyát.

Könyökét a térdén, állát pedig az összekulcsolt kezén pihentette és nézte az éjjeli város fényeit.

A pad megmozdult és a lány érezte, hogy valaki helyet foglal mellette a pad háttámláján de nem érdekelte.

-Hideg van, nem fázol? – kérdezte egy lágy, mély hang mellőle.

Nem pillantott a hang tulajdonosára csak éppenhogy elfordította fejét. Látta az illető koszos... már már fekete, eredetileg fehér tornacipőjét, fekete vászonnadrágját és a lógó fekete köpeny végét. De nem válaszolt a kérdésre.

-Én fázom, de nincs kedvem haza meni. – folytatta a hang. – Otthon. – sóhajtotta. – Mi is az az otthon. Jó lenne ha meg lehetne magyarázni. Sokkal szebb így. Így, hogy a magad ura vagy idekinn a sötét éjszakában. Mikor mindenki más rohan, nem törődve a másikkal csak a saját ideje a fő, akkor te megállsz egy pillanatra. Megállsz és nem törődsz mással csak a csillagokkal és a fényekkel. A gondolatokkal és az élettel. Hisz oly rövid, és az idő csak még rövidebbé teszi. A folyamatos rohanás, a stressz. A mindenapok gondjai és teendői. Ettől az ember összezavarodik. Üresnek érzi magát és elfeledettnek.

A lány ahogy hallgatta a sejmes hangot, és amit a hang mondott. Hirtelen minden megvilágosult számára. Már tudta, hogy miért szomorú és miért fáj neki.

Mikor felnézett, hogy megossza véleményét az idegennel az már nem volt ott. Csak a távolban látott egy magas alakot átsétálni az úttesten, ahogy fekete bársonyköpenye lobogott a szélben.

A lány végre megértette, hogy mi is az az élet és miért is fáj néha a lét. És megtudta a gyógyírt is. Ami nem más, mint egy csendes, hűvös éjj a szabad ég alatt, egymagadban a csillagokkal, a gondolatokkal és a kis rozoga paddal, amit a lány bárhányszor meglátogatott a relytéjes idegen nem bukkant fel többet. De a lány örökre az emlékeibe véste a szavait és selytelmes alakját, ahogy egyre távolodott, míg a város fényei el nem marták őt a lány szeme elől.

Furcsa

2010. febr. 9. 16:11 - írta Lynn616

Sziasztok! Ahogy kértétek, rövidebb részek lesznek gyakrabban ;)

Ezen kívül lenne egy másik kérdésem is. Azt szeretném megtudni ki szeretne tőlem "Tomos" sztorit olvasni? Ha szeretnél fontos hogy jelezd kommentben! Attól függ, hogy mennyien kéritek. Ha van rá vevő, akkor szívesen felteszek olyan sztorit, amit a Tom-fanok olvasnának szívesebben. ;)

 

x36x

Kíváncsian helyezkedett el a széken és nagyokat pislogott.  Én leültem vele szembe az ágya szélére.

-Tudom régebben azt mondtad Tommal vigyázni kell, meg mindenki nagyon jól tudta Leila és Tom között van valami… Akkor azt mondtad nekem, hogy a tesódnak csak arra kellenek a csajok… De lehetséges, hogy most máshogy érez Leilával kapcsolatban? – kérdeztem kerek perec rá.

-Húú háát. – látszott rajta, hogy megkönnyebbül, amitől elmosolyodtam, de nem is tudott hirtelen mit mondani. – Igen Tom ilyen. Erről pedig nem nagyon beszéltem vele mostanában. Bár az tény, hogy nem láttam az elmúlt másfél hónapban, mióta megismerte Leilát, hogy bármilyen lánnyal is lett volna. Ezt eleinte arra fogtam, hogy meglátta Leilát és próbálkozik nála egy darabig, aztán elmúlt hetekben azt hittem csak a stúdiózás foglalja le. De most, hogy így mondod nekem is különös, hogy elmaradnak a csajok.

-Csak azért kérdeztem, mert Leilának nagyon bejön. – fogalmaztam meg finoman azt, hogy már annyira odáig van érte, hogy teljesen szerelmes a drága.

-Igen észre vettem. – mosolygott. – Ha gondolod rákérdezhetek majd nála. – ajánlotta fel.

-Édes vagy. Köszönöm. – mondtam majd odamentem hozzá, mire az ölébe húzott.

-Szeretlek. – súgta majd megcsókolt, amit viszonoztam. Simítottam hosszú selymes haját, közben ő a hátamat kényeztette. Kívántam őt. Mindennél jobban. Biztos meg is érezte hisz lassacskán felemelt és az ágyhoz vitt ahol végig döntött. Fölém hajolt és puszikkal borította el a nyakam. Éreztem finom illatát, imádtam, ahogy haja az arcomat csiklandozza.

-Hahó! Megjöttem! – hallottuk Simone magas hangját a szoba elől. Gyorsan felültünk épp mikor nyitott be. – Oh bocsánat fiatalok. – mosolygott. - Nem tudtam, hogy vendégünk is van.

-Semmi gond. – ráztam a fejem.

-Bill kész van a házid? – kérdezett rá anyja.

-Még a biosz nincs teljesen kész, de Lynn átjött egy kicsit, majd befejezem. – mondta.

-Rendben, csak nehogy elfelejtsd. Megyek összedobok valamit, éhesek vagytok?

-Nem. – válaszoltam.

-Akkor hozzak valami rágcsálni valót?

-Nem anyu. Köszönjük. – válaszolt határozottan Bill mire anyja megértette a célzást és mosolyogva kiment.

-Haaj. – forgatta nevetve a szemét majd ismét ráhangolódtunk egymásra, mikor is ismét kiabálás ütötte meg a fülünket.

-Bill! Itt van Andreas!

-Ezt komolyan nem hiszem el. – ült fel idegesen.

-Nyugi. – söpörtem el az arcába lógó tincseket mosolyogva.

-Sziasztok! – rontott be Andreas. – Bill ezt nem fogod elhinni! – vetődött le mellénk az ágyra.

-Colin Brass, tudod az a cserediák… - kezdett bele lelkesen a mesébe.

-Igen? – bólogatott Bill.

-Nah szóval összejött Ursulával.

-Nem mondod komolyan! – kerekedtek ki Bill szemei. – Azzal a dagadt kreténnel? – itt én lepődtem meg, hogy Bill így is tud beszélni az emberekről.

-Azzal hát. Gondoltam ezt muszáj tudnod. – nevetett.

-Nem semmi. – nevetett Bill is.

-Nah jól van srácok. – néztem az órámra ami 18 órát mutatott. – Nekem mennem kell. – csaptam a combjaimra majd felálltam.

-Miért? – nézett rám Andreas.

-Ne menj. – kérte Bill. – Legalább maradj vacsira. – ajánlotta fel.

-Nem is tudom. – gondolkodtam el. Kedvem lett volna maradni, de bevallom nem volt ínyemre, hogy Andreasnak ilyen szabad bejárása van és valahogy most is a legjobbkor jött.

-Elleszünk addig. – fogta meg Bill a kezeim és húzott magához. – Naaa??

-Hát jól van. - sóhajtottam

-Remek! Játszunk a need for speed-el. – csillant fel Andreas szeme.

-Be üzemelem. – pattant fel Bill és a nappaliba igyekezett. Én karba tett kézzel Andreasra pillantottam, de bevallom megijedtem a tekintetétől. A szemei összeszűkültek a száját felbiggyesztette. Ha Bill nem mesélt volna róla valószínűleg egy ellenszenves alaknak tartanám. De hát az ikrek és Simone meg Gordon odáig vannak érte, akkor biztos jó fej.

 

Pár perccel később már mindketten a play stationt nyomatták ezerrel, míg én unottan a konyhába igyekeztem Simone felé.

-Segíthetek valamiben? –kérdeztem rá, mikor láttam, hogy krumplit pucol.

-Ugyan Lynn, nincs rá szükség. – mosolygott kedvesen. – Fiúk belemerültek a játékba?

-De még mennyire? – húztam el a szám. – De mivel Billnek megígértem, hogy maradok addig is lefoglalnám magam.

-Rendben, ha szeretnél pucolhatsz te is. Ott vannak a kis kések az alsó fiókban. – mutatott rájuk.

-Oké. – válaszoltam majd kivettem egyet és helyet foglaltam Simone-val szemben.

Simone nagyon rendes asszony. Rengeteget beszélgettünk főzőcskézés közben. A szavaiból azt vettem ki, hogy tökéletesen elégedett a mostani életével és a családról is sokat mesélt. Egyszerűen már mesébe illő. A váláson kívül, amit természetesen nem hoztam fel és ő sem említette, minden olyan tökéletes.

 

Miután Gordon is haza jött és vacsoráztunk is már volt vagy 19 óra.

-Lassacskán elindulok. – jelentettem ki miközben a nappaliba tántorogtunk Billel kézen fogva, mellettünk Andreassal.

-Ne már! Most jön a pihi. – mosolygott miközben elterült a kanapén.

-Hát pihenni már helyem sincs. – álltam meg felette csípőre tett kézzel. – Amúgy is – kezdtem bele, mikor láttam, hogy Andreas nincs a közelben. – Eddig is elvoltatok Andreassal. Én jót beszélgettem anyukáddal. De nyolc előtt haza kell érnem.

-Jaaj bocsi, csak úgy bele merültünk a játékba. – ült fel és nézett hatalmas boci szemekkel. – De mi lenne ha most egy fél órát csak kettesben töltenénk el kint a hintaágyon? – kérdezte csalogatóan.

-Hm.. hááát… - vigyorogtam, de mielőtt folytattam volna Andreas ugrott a kanapé mögé. – Bill, láttam Tom már nyitotta a kaput. Mi lenne ha vele is lenyomnánk egy kört? Hárman a legizgibb. – kacsintott.

-Nem is tudom Andy – húzta a száját, miközben mellém állt…

-Megjöttem! – kiáltott Tom, ahogy belépett az előtérbe.

-Szia kicsim. Melegítem a vacsorát! – sietett a konyhába Simone. – Milyen volt az óra?

-Nekem már nem tudnak újat mutatni. – büszkélkedett, miközben leült a konyhaasztalhoz.

-Akkor ne fizessünk fölöslegesen órákra. – csatlakozott a beszélgetésbe Gordon az újságja mögül.

-Kézmosás. – szólt rá Simone, miközben letette a tányér vacsit elé.

-Tom! Egy hármas futam? – kérdezett rá Andreas.

-Bene vagyok. – bólintott majd eltűnt a fürdőben.

-Bill? – fordult felénk Andreas.

-Bill most úgy lekőrözlek hatszor! – kiabált ki Tom a fürdőből.

-Nah azt meg nézem! – kiabált vissza és ahogy ránéztem már láttam a versenyszellem szikráját kitűnni a szemében.

-Kapcsolom. – veregette Billt hátba Andreas.

-Tényleg megyek most. – mondtam lemondóan.

-Rendben. Szia Lynn! – vágta rá Andreas, mire Bill furán nézett rá én meg még jobban útban éreztem magam.

-Mehet a menet! –vetődött Tom át a kanapé támláján.

-Holnap hívlak ha vége a forgatásnak. – nézett rám Bill majd egy csókot adott.

-Arrébb! Nem látok. – hesegetett Tom.

Billel kézen fogva az ajtóhoz mentünk. Elköszöntem a felnőttektől, majd Billtől és megindultam haza. De most fele olyan boldogan sem, mint szombaton.